Emilia Fernandez Rodrigez, egy fiatal roma anya, aki a börtönben adott életet kislányának, Angelikának. Boldog Ceferino mártír halála után három évvel, 1939. január 25-én szenvedett vértanúságot, szintén a spanyol polgárháború áldozata lett. Története azért különleges, mert halála előtt hat hónappal találkozott a hit Krisztusával. Vértanúsága azt jelzi, hogy az Isten kegyelme szentté tehet valaki fél év alatt is, ha őszinte szívvel, teljes odaadással válaszol a hit hívására. Emília hat hónappal vértanú halála előtt még a Miatyánkot sem tudta, semmilyen vallási előképzettsége nem volt.
  Emilia Fernandez Rodrigez 1914-ben született a spanyolországi Tíjolában, Alméria tartományban, egy szegény kosárfonó családban. Születése napján már meg is keresztelték. Az andaluziai káló volt az anyanyelve. A sok fonás nyomokat hagyott a kezén, forradások borították. Cigány szokás szerint ment férjhez Juan Cortes Cortez-hez, 24 éves korában.
 A vallásüldöző rezsim 1938-ban katonákat sorozott. Emília meg akarta kímélni ifjú férjét az esztelen öldökléstől, és kis roma rafinériával, egy növény nedvével, bekente a férje szemét, hogy néhány napra megvakuljon. A polgárőrség fölfedezte a turpisságot, s mindkettőjüket letartoztatták. Emília 1938. június 21. estéjén börtönben találta magát, 40 vallásos asszonnyal összezárva. Vallása miatt akkoriban könnyen börtönbe kerülhetett bárki. A bezárt asszonyok esténként egy kicsit föllélegezhettek, mert a börtönparancsnok-helyettesnő, akit közvetlen őrzésükre rendeltek, délutánonként hazament, otthagyta őket. Egy szemtanú így emlékezik vissza: „Az estéket együtt töltötte a csoporaltt, énekeltünk, táncoltunk, imádkoztunk és sírtunk. Mennyi könny! Szokásunkká vált, hogy esténként együtt elmondtuk a rózsafüzért. Emília semmit nem tudott, sosem járt templomba, ahol megtanulhatta volna. ” Lola, egy fiatal lány örömmel tanította neki a Miatyánkot, a rózsafüzért és a Dicsőséget. A parancsnoknő fölfedezte ezt és vallatóra fogta Emíliát, azonban ő semmi áron nem adta ki hitoktatója nevét. Ezzel kezdődött Emília kálváriája. A parancsnok helyettes sem kínzással, sem ígérettel nem tudta rávenni, hogy elárulja a nevet. Magánzárkába csukták, dühöngött a téli hideg és nehezítette a helyzetét az is, hogy negyven nappal szülés előtt állt. A kormányzó hatósághoz beadványban fordult, hogy vegyék figyelembe azt, hogy gyermeket vár és hogy gyönge az egészsége. Erre azonban nem érkezett válasz. 1939. január 13-án hajnali 2-kor megszületett Angela, Emilia lánya. Az édesanya túlélte a szülést, annak ellenére, hogy a földön, egy matracon adott életet gyermekének, mindenféle orvosi segítség nélkül. A babát délután ötkor Emilia hitoktatója megkeresztelte. A következő éjszakán korházba kellet vinni Emíliát, de négy nap múlva visszaküldték a börtönbe. Január 25-én délelőtt 9-kor véget ért kálváriája: magára hagyatva, egyedül halt meg, de nem árulta el katekéjának nevét, aki egyszerű, élő hitre tanította.
 alt
Imádság Emilia Fernandez Rodrigez Közbenjárásáért
  Atyánk, irgalmas Istenünk, a Szentlélek ereje által megengedted, a te hűséges Emiliádnak, hogy Krisztus tanúja legyen egészen a halálig. Hallgasd meg, Ó Urunk a cigány nép e leányának könyörgését, akinek Mária közbenjárása segített, hogy kiállja a vértanúság próbatételét. Add, hogy mindnyájan, mint ő, a Szent Szűzhöz forduljunk a Rózsafüzér imádságával. Segíts, hogy át tudjuk adni a hitet az utánunk következő nemzedékeknek. Jézus Krisztus a mi Urunk által.