Pápai Tanács üzenete a CCIT konferenciának -2010

Záródokumentum

 Az esemény

A Vándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsának rendezésében 2010. március 2-4 között zajlott Rómában – Saint-Calixte palota (Vatikánváros) – az Európai  Cigánypasztoráció* Nemzeti Igazgatóinak Találkozója, melynek témája a következő volt: „Az Egyház cigányokról való gondoskodása: helyzetkép és jövőbeni lehetőségek”.

Európa 14 országából 29 küldött vett részt ezen a találkozón (Németország, Ausztria, Belgium, Horvátország, Spanyolország, Magyarország, Írország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Svájc, Ukrajna), köztük négy cigánypasztorációért felelős püspök, nemzeti Igazgatók, Szakértők, a Jezsuita, a Szalézi rend, és a Jézus Kistestvérei Nővérek Küldöttei, valamint az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), a Caritas Internationalis, a Sant’ Egidio Közösség, a Katolikus nemzetközi Bizottság a Cigányokért (CCIT) és az Európai Romák és Utazók Fóruma  (ERTF) képviselői.

A találkozó célja az volt, hogy Európa minden országában megvizsgálja a cigánypasztoráció helyzetét, hogy világossá tegye a prioritásokat valamint, hogy a hatékonyabb és jobban koordinált tevékenység irányába ható ajánlásokat fogalmazzon meg az európai helyi Egyházak, a különböző egyházi és nem egyházi nemzetközi Szervezetek, a Kongregációk és egyházi Intézmények tekintetében, melyek elkötelezetten végzik munkájukat a cigányság érdekében. A résztvevők ezen kívül arra is választ kerestek, hogy milyen módon lehetne az irántuk való közeledést eredményesebbé tenni, hogy az Egyház cigány közösségek részéről történő befogadása javuljon. A találkozó munkája március 2-án reggel kezdődött Antonio Maria Vegliò érsek úr, a Pápai Tanács elnöke előadásával, aki rövid kitérőt tett az Egyház cigányok szolgálatában végzett munkájáról, elidőzve kissé történelmük különös jelentőségű momentumainál, mint például VI. Pál pápa 1965. évi Pomezia-i látogatása, mely a cigányok egy akkori zarándoklata kapcsán történt, valamint az irányukban katolikus részről történt 2000. évi bocsánatkérés. Mgr. Vegliò érzékeltette, hogy a cigányok ma kevésbé magukra hagyottak, mint a múltban, amennyiben határozatok és ajánlások születtek alapvető jogaik védelmében, valamint kezdeményezések a társadalmi beilleszkedésükre vonatkozóan. Mindezekkel együtt a cigányok még ma is célpontjai a cigányellenes cselekedeteknek, a faji megkülönböztetésnek és idegengyűlöletnek, vagyis olyan jelenségeknek, melyek gátolják a békés és demokratikus körülmények közötti együttélést. Ugyanakkor – tette hozzá – nem szabad elfeledkezni azokról a negatív eseményekről sem, melyekért a cigányok viselik a felelősséget azzal a társadalommal szemben, melyben élnek. Felhívta a cigányok figyelmét arra, hogy vállalniuk kell azokat a feladatokat, melyek a befogadó ország valamennyi polgárára vonatkoznak. E cél elérése érdekében azt javasolta, hogy haladjanak a keresés, a megértés és a megbékélés útján, hagyják magukat vezettetni „egy értelemben gazdag szeretettől és egy szeretetteljes értelemtől”, amint erről XVI. Benedek pápa ír a Caritas in veritate című Enciklikájában (n° 30). Végül azt a kívánságát fogalmazta meg, hogy a jelenlegi változások vezessenek el egy új „európai tudat” kialakulásához, mely lehetővé teszi a cigányoknak és más vándorló csoportoknak identitásuk, kulturális különbözőségük megerősítését és társadalmi beilleszkedésüket az érintett országokban.

Ezután Agostino Marchetto érsek a Tanács titkára vett át a szót. A találkozó munkájának megkezdéseként tiszteletét fejezte ki azok iránt, akik ezen apostolkodás úttörői voltak, majd emlékeztetett az Európai Unió kezdeményezésére, mellyel a 2010. évet „A szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen vívott harc európai évének” nyilvánította. A prelátus kifejezte azon meggyőződését, hogy ez az európai erőfeszítés alkalmat és lehetőséget teremthet az Államok és a helyi Egyházak részére egy harmonikusabb jobb együttműködés kialakítására a társadalmi elköteleződés szintjén. Annak előrebocsátásával, hogy az európai cigány népesség helyzetét erősen befolyásolja a marginalizáció és diszkrimináció akár az alapvető emberi jogaik gyakorlásában is, Mgr. Marchetto emlékeztetett arra, hogy a pasztoráció helyes irányításához, ugyanúgy, mint társadalmi szinten, szükséges, hogy szeretettől, kölcsönös megbocsátástól és a megbékélés iránti vágytól vezettessünk. Felhívta a helyi Egyházakat arra, hogy XVI. Benedek pápa buzdítását követve tegyenek kezdeményezéseket és dolgozzanak ki pasztorációs terveket az igazságosság és szeretet jegyében (v.ö. Caritas in veritate, n° 6).

Az érsek titkár leszögezte, hogy az európai cigányok többsége nagy szegénységben él, nem rendelkezik az élethez szükséges alapvető eszközökkel, forrásokkal. A cigány népesség helyzete és egzisztenciális körülményei – húzta alá a prelátus – felszólítást jelentenek az Egyháznak, melynek kötelessége azon munkálkodni, hogy megvédje jogaikat, emberi méltóságukat, másfelől pedig emlékeztesse a cigányokat állampolgári kötelességeikre.

Az első előadást „A cigányok pasztorációja egy változó európában: kihívások és lehetőségek” címmel egy cigány származású pap, a franciaországi cigánypasztoráció korábbi vezetője, Claude Dumas tartotta. A jelenlegi európai helyzet bemutatását annak néhány jellemző vonása említésével kezdte az előadó, utalva a gazdasági krízisre, a rasszizmus terjedésére, az egyének bezárkózására. Elmondta, hogy a schengeni övezet változása felgyorsította a különféle cigány csoportoknál érzékelhető migrációs folyamatot, negatív hatást gyakorol a cigányok világára. A helybeli cigányok és a bevándoroltak között ugyanolyan bizalmatlanság alakul ki, mint a bármely etnikumhoz tartozó idegennel szemben. Az Egyház evangelizációs küldetéséről szólva megemlítette a helyes ítélőképesség meglétének szükségességét, az új pasztorációs tervek kialakítását, egy másságot, szolgálatot és megtérést célzó pasztoráció bevezetését tartaná kívánatosnak. Az első azt jelenti, hogy lemondunk minden olyan magatartásról, mely a cigányok feletti uralmon alapulna, a második, a diakonális (szolgálat) dimenzió alatt olyan lépésről lépésre történő mozgás értendő, mely a másikkal való találkozással kezdődik, a szolidaritás és a párbeszéd irányába halad, majd félreállunk, hogy a cigányok saját kezükbe vehessék sorsuk irányítását.

Ezután kerekasztal beszélgetésre került sor, melynek témája a következő volt: „A cigánypasztoráció helye a területi pasztorációban: javaslatok a párbeszéd, valamint a belső és külső együttműködés javítására”. Székely János püspök, moderátor, a magyarországi cigánypasztoráció püspökkari felelőse, a vita bevezetéseként tájékoztatást adott a hazájában élő cigányok helyzetéről, ismertette a gyermekek és fiatalok iskolázottságáról szóló adatokat, melyek a többi európai országgal összehasonlításban igen megnyugtatóak. A prelátus sajnálattal említette, hogy az élet más területein növekvő szegregáció tapasztalható. A pasztorációról szólva Székely püspök megerősítette, hogy az Egyháznak nincs szándékában asszimilálni a cigányokat, kívánatos integrációjukra tekintettel, mely csakis a tanulás és munkaerő piaci jelenlét útján képzelhető el, kommúnióra törekszik velük. Azt sem mulasztotta el megemlíteni a püspök, hogy az integráció a többségi társadalom részére is kihívást jelent, amennyiben meg kell ismerniük a cigány népesség kultúráját, történelmét és értékeit. A magyar egyház e tekintetben megtette az első lépést, a cigánypasztoráció már több szemináriumban tananyag.

Duarte Da Cunha, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Főtitkára arra a kérdésre kereste a választ, hogyan lehet fogékonnyá tenni a püspököket a párbeszédre és együttműködésre. Az előadó szerint szükséges egy organikus szemlélet kialakítása, a cigánysággal kapcsolatos pasztorális és szociális gondoskodás tekintetében, ez azonban sajnos nehezen „definiálható”. A CCEE korábban végzett egy kutatást az Európai Püspöki Konferenciáknál, melynek eredményei néhány lényeges dologra hívják fel a figyelmet e téren, el kell kerülni minden „törvénybe iktatást és általánosítást” ez alapvető fontosságú. A Főtitkár első helyen említette a félelmek és előítéletek leküzdését, a kirekesztés szeretet általi leküzdését. Egy olyan nevelési cél eléréséről van szó, melyben az Egyháznak és az állami intézményeknek egyaránt megvan a feladata, mind a cigányság, mind a teljes keresztény közösség, a társadalom tekintetében. Ami a cigánypasztorációt illeti az előadó egy olyan pasztorációra szavazna, mely a barátságon alapul, de kellően szervezett, és bátran épít a cigányokkal való együttműködésre. Ez jó hátteret biztosít cigány hivatások ébredéséhez, hitoktatók és cigány származású vezetők képzéséhez, alkalmazásához.

Ciriaco Benavente Mateos, Albacete Püspöke és a cigánypasztoráció spanyolországi felelőse gondolatait a belső és külső párbeszéd és együttműködés kérdésére irányította, s három alapvető magatartásformához jutott e téren: meglátni, megítélni és cselekedni. A számos cigány család vallási és mindennapi életének gyakorlatában megjelenő és gyorsan terjeszkedő Philadelphiai evangélikus Egyházról (az Alleluiások) szólva a prelátus mind az evangelizáció, mind a cigánypasztoráció tekintetében hangsúlyozta az inkulturáció jelentőségét. Az evangelizáció ott fog gyümölcsöket hozni, ahol lehetőséget kapnak arra, hogy a cigány léleknek megfelelő formákat és kifejezéseket használjanak. A püspök hangsúlyozta, hogy amennyiben egy népnek lehetősége van örökségként kapott önazonosságát kifejeznie kultúrájában, az segít a konfliktusok elkerülésében, hozzájárul az előítéletek kiirtásához, és kedvező a testvéries légkör kialakulása szempontjából. A kulturális pluralizmus, az előadó véleménye szerint, nem jelenti antagonisztikus világok szembehelyezkedését, sokkal inkább azt, hogy a kincsek sokféleségükben egymást kiegészítik.

Petru Gherghel, Iaşi püspöke, és a romániai cigánypasztoráció felelőse, előadásában a helyi Egyházak közötti párbeszéd és együttműködés kiszélesedésével foglalkozott, s kiegészítette a kerekasztal beszélgetéseken eddig elhangzottakat. Egy roma származású zeneszerző szavait idézte, melyek így hangzanak: „Egyenlők vagyunk, hasonlóak vagyunk. Isten ugyanazon a napon teremtett minket. Egyenlők vagyunk, testvérek vagyunk”. A püspök ezzel azt szerette volna kifejezni, hogy sok korlátozó és negatív szempont ellenére, az etnikai csoportok között meglévő sok eltérő vonás ellenére, az isteni származás adománya egyesít minket az identitásban. Gherghel püspök ez után azt a reményét osztotta meg velünk, hogy az Egyház és a társadalom a cigány népesség érdekeit szem előtt tartva találnak majd olyan közös stratégiát, mely megszüli a tisztelet és a kommúnió légkörét. Befejezésül köszönetet mondott az ortodox Egyháznak azon kezdeményezéseiért, melyeket a cigányok érdekében tett.

A kerekasztal megbeszélés befejeztével a résztvevők a dikasztérium kápolnájában gyűltek össze, a szentmisét Mgr. Marchetto celebrálta, aki rövid szentbeszédet is mondott.

A délutáni ülésszak első előadását Cesare Nosiglia, Vicence Érsek-Püspöke tartotta s témája a következő volt: „A cigánypasztoráció és az egyházmegye területi pasztorációja: javaslatok a befogadás és a szolidaritás javítására”. Lelkipásztori szemmel tekintve a cigány közösségre, mely részegyháza területén él, úgy érzi, joggal vetheti fel, hogy egyházmegyéjében tapasztalható cigányokkal szembeni burkolt, vagy deklarált elutasítás. Ezzel szemben több olyan egyházmegyei kezdeményezésről tud beszámolni, mely segíti a cigányokkal való kommúniót, együttműködést. Említésre méltó a „Nomádok és keresztény közösség” bizottság tevékenysége, melynek cigányok és gádzsók egyaránt tagjai, a „Romák és szintik pénztára”, mely a szociális titkárság keretében mikro-kölcsönöket folyósít, a valamiért illegális helyzetű romák részére létrehozott jogi tanácsadó szolgálat, valamint a leginkább rossz helyzetben lévő csoportok kiskorú gyermekei részére iskola időben szervezett kísérőszolgálat.

Derek Farrell a „Travellerek” (írországi cigányok) személyi joghatóságú plébániájának plébánosa előadását különös figyelemmel követték a résztvevők. Előadásában arra vállalkozott, hogy bemutassa, a plébániai cigánypasztoráció keretén belül, az egyházi közösségben való teljes körű részvétel lehetséges átmenetet jelent a társadalmi integrációba.

Farrell atya kiemelten fontosnak tartotta a helyi plébániák támogatását és bátorítását arra, hogy bevonják tevékenységükbe a cigányokat, hogy értékén kezeljék sajátos egyéniségüket és segítsék őket abban, hogy teljes mértékben részt vehessenek a civil társadalom életében is.

Farrell atya azt a kezdeményezést is bemutatta, melyet Dublin érseke, Mgr. Diarmund Martin indított útjára (2008. decemberében) „Utazás az integrálódás felé” címen. Általános célja az volt, hogy az ott élő plébániai közösség tagjai és cigányok közötti interakcióra helyezve a hangsúlyt, támogassa, megkönnyítse a párbeszéd kialakulását, a kölcsönös megértést, a másik tiszteletét, a szolidaritást és a hit megosztását, az egyenlőséget a szolgálatok és eszközök elérhetőségében, és végül a részvételt a plébániák életében, szolgálataiban.

Az első napon végzett munka megkoronázását jelentette az a koncert, melyet a magyar cigányokból álló „Rajkó Művészeti Együttes” adott elő a Santa Maria di Trastevere bazilika ez alkalommal zsúfolásig megtelt csodálatos épületében. Vegliò érsek néhány üdvözlő szót intézett a művészekhez, majd megköszönte részvételüket, melyet úgy tekintett, mint az Egyházhoz és az általa hirdetett szeretet értékeihez való közelségük jelét. Egyértelművé tette, hogy a művészet, melyet zenéjükkel képviselnek, ideális eszköz az érzelmek felkeltésére és a cigány nép kulturális kincseinek, hagyományainak terjesztésére. Hasonló rendezvényekre van szükség – tette hozzá -, hogy felfedezzük a cigány identitást és megkíséreljük leküzdeni a sajnálatosan elterjedt bizalmatlanságot.

Március 3-án, szerdán, a kongresszus résztvevői jelen voltak az általános pápai kihallgatáson, melyre a VI. Pál teremben került sor. XVI. Benedek pápa üdvözölte a jelenlévőket, majd kifejezte azt az óhaját, hogy a cigányok érdekében végzett munka tekintetében növekedjék a helyi Egyházak elköteleződése. Megköszönte a „Rajkó Művészeti Együttes” ez alkalommal előadott szép muzsikáját.

Délután tapasztalatcserével és a Kongregációk delegátusainak, valamint a cigányok szolgálatát végző egyházi Intézmények tanúságtételeivel folytatódott a munka. A Szlovákiában élő Brigite nővér (Katrin Späth – Jézus Kistestvérei) kezdete a sort. Előadását Charles Foucauld testvér szavai inspirálták: „Minden emberi lényben elsősorban a testvért lássuk”. A Kisnővérek karizmájukhoz hűségesen minden európai országban megosztják barátsággal, odaadással és bizalommal teli életüket a cigány népességgel. Az imádság és az Oltáriszetség által Istennel tartott kapcsolatuk az, melyből erőt és szeretetet merítenek nagylelkű és alázatos szolgálatukhoz és ahhoz, hogy minden személyben testvért, Isten ajándékát és egy reményre nyitott lényt fedezzenek fel.

Brendan MacPartlin jezsuita atya – a Jezsuiták Európai Provinciái Konferenciájának Szociális Gondoskodással foglalkozó Koordinátora – arról az apostolkodásról beszélt, melyet a meglévő 26-ból 10 európai provinciában végeznek a cigányok érdekében. Beszámolójának első részében részletes áttekintést adott a jezsuiták több európai országban végzett szolgálatáról, ahol a baráti jelenléten felül elkötelezett plébániai munkával, nevelési és szociális tevékenységekkel, zarándoklatok révén keresik a cigány közösségek gondjainak megoldására adható válaszokat. Beszámolója második részében azokra, a jezsuiták által tapasztalt problémákra, hiányosságokra hívta fel a figyelmet, melyek a cigányok közvetlen szolgálatában merülnek fel. MacPartlin atya megállapította, hogy e pasztorációban hiányoznak az emberi erőforrások, Kongregációjuk hitelességét szükséges lenne egy nagyobb elköteleződéssel helyreállítani, ehhez a tagok közötti koordináció és a külvilággal való együttműködés javítása szükséges.

„A Don Bosco Szalézi Társaság szerzetesei a cigány fiatalokkal tartanak (a 2010-es évi szalézi missziós nap tapasztalata) ” volt a Vaclav Klement atya – szalézi missziós főtanácsos -által előkészített anyag témája, melyet végül Stanisław Rafałko atya SDB. adott elő. E nap jelentőségét, egyben előadásának kiindulópontját bemutatva elmondta, hogy Európában 14 olyan szalézi közösség van, amely elsődleges fontosságot tulajdonít a cigány fiatalokkal való foglalkozásnak. Rafałko atya elmondta, hogy a szaléziek főként a nevelés területén munkálkodnak. A 2010-es missziós nap céljai között szerepelnek a cigány hivatások (a szaléziek körében a mai napig ez 3 főt jelent), az ezeréves előítéletek eltüntetéséhez való hozzájárulás, híd szerep vállalása a többségi társadalom és a cigány közösség vonatkozásában. Az atya felidézte a Szaléziek Nemzetközi Kongresszusának eseményét is, mely véleménye szerint fényes tanúsággal szolgált arról, hogy a Kongregáció valódi érdeklődéssel fordul a cigányság felé. Ezt a kongresszust 2009. november 21-24. között rendezték meg Szlovákiában, Kassán. Több mint 120 szaléziánus szerzetes, ezen felül laikusok, atyák, szerzetesek és körülbelül 20 fő cigány vett részt az eseményen.

A március 4-i délelőttöt a Nemzetközi Szervezetek és a Cigányok érdekében munkálkodó Mozgalmak Képviselőinek tanúságtételeire szenteltük: a Nemzetközi Karitász, a Sant’Egidio Közösség, a Katolikus Nemzetközi Bizottság a Cigányokért (CCIT) és az Európai Romák és Utazók Fóruma (ERTF) Képviselői voltak az előadók.

A Caritas Internationalis Európa részéről Martina Liebsch, a Nemzetközi Politika és a Migráns Szekció Igazgató asszonya elmondta, hogy a cigányok érdekében végzett segítségnyújtás és kezdeményezések tekintetében Európa különböző országaiban a projektek és tevékenységek sokfélesége jellemzi a Caritast. A közreműködés, beavatkozás öt formáját említette: kiskorúakkal való foglalkozás és elemi szintű oktatás, lakhatás, törvényességi kérdések, egészségi kérdések és a munkaerő piacra való belépés. Az intézmény egy másik szektorának tevékenysége a cigányok különböző csoportjai tekintetében a pártfogás és képviselet „advocacy” széles területét öleli fel. E tekintetben a Caritas Europa közös cselekvési programot dolgozott ki („Step in”), melynek az a célja, hogy megelőzze az iskolai tanulmányok idő előtti abbahagyását, hogy szakmai ismeretek megszerzése útján támogassa a társadalmi integrációt. A projekt ezen kívül a következő közösségi programokba való bekapcsolódás útján igyekszik segíteni a roma fiatalok szakmai előmenetelét: Léonard, Socrates, és Jeunesse. A 2010-es Európai Év feladataihoz illeszkedően Liebsch asszony említést tett a Caritas Europa „Zero poverty – Act Now” elnevezésű kampányáról.

A Sant’Egidio Közösség cigányok körében szerzett tapasztalatáról Paolo Ciani, a közösség levelező?, tudósító? szekciójának felelőse tartott előadást. Elmondta, hogy a cigányok és a Közösség közötti kapcsolat Rómában alakult ki az 1970-es évek vége felé. Ettől kezdődően több olasz és európai városban – ahol a Közösség jelen van – került sor kapcsolatfelvételre. A cigányok melletti tanúságtételünk alapja nem más, mint részvételünk életük különböző eseményein. Ciani úr elmondta azt is, hogy a Közösség hosszú ideje belefogott egy kulturális, szociális kampányba, mely azt tűzte ki célul, hogy növelje a fogékonyságot a cigánysággal szembeni félelmek, és szterotípiák terjesztésének megállítása ügyében, nevezetesen nyilvános találkozók útján, legújabban pedig egy könyv kiadásával, „Il caso zingari”, mely az olaszországi és európai cigányellenességről szól.

Ezek után Léon Tambour úr adott tájékoztatást a Katolikus Nemzetközi Bizottság a Cigányokért (CCIT)történetéről és céljairól. E Bizottságnak maga is alapító tagja. A Bizottság, tagjain keresztül tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolatokat épít a cigányokkal, főként a leginkább elesettekkel és elszigetelten élőkkel. A Bizottság – mint azt az előadó kifejtette – az érdeknélküliség, testvériség és szabadság légkörében fejti ki tevékenységét. A Bizottság tagjait testvériség, spontaneitás és a tőlünk különböző elfogadása jellemzi, ez a mentalitás gyűjti össze minden évben szép számban a pasztoráció munkatársait, lehetővé téve számukra az eszmecserét, a közös gondolkodást, a köztük meglévő együttműködés, és párbeszéd elmélyítését.

Majd a délelőtti ülésszakon ismét Léon Tambour volt az, aki jelentést adott, ezúttal az Európai Romák és Utazók Fórumának munkájáról (ERTF), melyben a katolikus Egyház Megfigyelőjeként vesz részt. A Fórumot bemutatva, elmondta, hogy az egy autonóm Nem Kormányzati Szervezet (ONG), mely ugyanakkor pénzügyi és logisztikai téren, valamint a céljait illetően kiemelt partneri viszonyban van az Európa Tanáccsal. Az előadó megállapította, hogy érzékelhető egy növekvő politikai öntudatra ébredés a cigányságnál s ez az intézmény (ERTF) éppen ennek egy gyümölcse. Az intézmény megalkotta a „Romák Jogainak Európai Chartáját”, melyhez az Egyetemes Emberi Jogok Deklarációjából és az Egyesült Nemzetek Chartájából vette az inspirációt, majd az elveket a cigányságra és helyzetükre alkalmazta. A Fórum különösen törekszik arra, hogy javítsa a cigányok életfeltételeit, hogy megszerezze a romák és más cigány csoportok számára az európai kisebbségként való elismerést. Ezzel összefüggésben – mondta L. Tambour – az Egyház arra hivatott, hogy egy új, cselekvő szolidaritás és a cigányok melletti kiállás ügyében kezességet vállaljon.

A találkozó folyamán tág tere nyílt a vitáknak és párbeszédnek, a kongresszus résztvevőinek a francia, angol, olasz és német nyelvű munkacsoportokban számos alkalma volt a véleménycserére.

A kitűzött célnak megfelelően a találkozó résztvevői több következtetést és ajánlást fogalmaztak meg, melyek a továbbiakban olvashatók.

 

* A „Cigány” kifejezés itt a különböző etnikai csoportjaik megjelölésére szolgál, ide értve a roma, szinti, manus, kalé, traveller, gitan, yénis, romanichel, boyash, ashkali stb. csoportokat. Nyugat-Európában (Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország stb.), Magyarországon és Oroszország néhány régiójában, Ázsiában és Amerikában a „cigány”, vagy néhány ezzel egyenértékű kifejezés („Travelling People, Gitanos, Cigany, Tsiganye” stb.) jobban elfogadott és néha jobban meghonosodott. A „roma” elnevezést széles körben használják Közép – és Kelet-Európában, míg a „cigány” kifejezésnek számos európai roma és szinti körében pejoratív konnotációja van, mivel szorosan kötődik olyan negatív és paternalista sztereotípiákhoz, mellyel szinte egész Európában megbélyegzik őket.

Következtetések

A változó Európában a cigánypasztoráció is fejlődésen, változáson megy keresztül, ami azt jelenti, hogy az Egyháznak is meg kell újítania pasztorációs stratégiáját, a változó körülményekhez igazított új utakat és módszereket kell keresnie. A már létező „pasztorációs stratégiának” számolnia kell a kihívással, melyet a változások jelentenek, és az Evangélium, valamint az egyház Tanításának fényében újra kell gondolnia a feltételeket. Amennyiben krisztusi szellemiségben folytatjuk a cigányok érdekében végzett pasztorációs tevékenységet, minden bizonnyal számíthatunk annak evangéliumi hatásosságára, eredményességére.

Bármely körülmények között is történjék a cigánypasztoráció, a helyi egyházaknak, egyházmegyéknek, plébániáknak, tevékenységük színvonala, hatásossága emelése érdekében a következőkben felsoroltakat kell szem előtt tartaniuk:

 

Az Egyház és a Cigányok

1. Az Egyház egy speciális pasztoráción keresztül fejezi ki a cigányok iránti gondoskodását, mely számol kulturális különbözőségükkel, és tiszteletben tartja önazonosságukat, sokféleségüket, a II. Vatikáni Ökumenikus Zsinat határozatai értelmében.
2. A zsinati határozat szellemisége fedezhető fel VI. Pál pápa szeretettől és nagylelkű figyelemtől áthatott gesztusában, mellyel az Egyház részéről szíves fogadtatásról biztosította a cigány közösséget, helyüket az „Egyház szívében”¹[i] jelölve meg.
3. Az Egyház ugyanazzal a szeretettel és előszeretettel kíséri a cigányságot útján, mellyel Jézus Krisztus fordult a szegények és szenvedők, az elhagyottak és kirekesztettek felé. Tekintettel arra, hogy a személyek alapvető jogainak mindenfajta veszélyeztetése Isten szándékával ellenkező, az Egyházban nincs, és nem is létezhet faji vagy nemzetiségi, társadalmi vagy nemi hovatartozáson alapuló egyenlőtlenség, sem hátrányos megkülönböztetés.
4. A pasztoráció munkatársai elismerik, hogy a kihívás igen súlyos és részükről is megtérésre van szükség ahhoz, hogy egy jótékony hatású, bizalomra alapozott együttműködés alakulhasson ki abban az evangéliumi küldetésben, melyet az Egyház a cigányok érdekében vállal.
5. A spanyol cigány, Ceferino Giménez Malla²[ii] boldoggá avatása révén az Egyház elismeri, hogy az egyben minden cigány számára lehetőséget és a tökéletességre szóló meghívást is jelent, amint a mennyei Atya tökéletes (V.ö.: Mt. 5,48).
6. Jóllehet napjainkban a cigányok már nem számítanak megtagadottnak, sem sorsukra hagyottnak, mint a múltban, és sem az Egyház, sem a társadalom nem hagyja elveszni őket, mégis sokaknak nehézségekkel kell szembesülniük, ha az Egyház szívébe szeretnének jutni, sokan megélik a kirekesztést és gettóba zártságot, nem részesülnek a társadalom által nyújtott kedvezményekben, kényszerű szegénység és társadalmi elszigetelődés a sorsuk. Ezen felül a társadalomban mélyen gyökerező előítéletek és merev sztereotípiák is gátjai a fejlődésnek és az olyan magatartási formák kialakulásának, melyek a nyitás, az elfogadás, a szolidaritás és a tisztelet irányába mutatnak.
7. A cigánypasztoráció munkatársainak küldetése nem csupán a lelki gondozásra terjed ki, hanem a képzés tekintetében is erőfeszítéseket követel meg mind az Egyház, mind a társadalom tagjaitól, akiknek köze van a cigány népességgel kapcsolatos vélemények, előítéletek sorsának alakulásához. Ezek az erőfeszítések főként azoknál a személyeknél indokoltak, akiknek másokra gyakorolt hatása jelentős, különösen a tömegtájékoztatásban.
8. Az Egyház cigányok között való evangelizációs jelenléte lehetővé teszi számunkra azt az általános megállapítást, hogy nagyon vallásosak és hogy a hit, életük és kultúrájuk része. Hitükről és vallásosságukról gyakran saját értékeiken keresztül tesznek tanúságot, például családi életükben, vagy az idősekhez fűződő viszonyukon keresztül. A család fontossága és értéke különösen egymás kölcsönös, erős támogatásában mutatkozik meg, valamint a családtagok szolidaritásában gondok, betegség, vagy gyász idején.
9. A jelenkori társadalomban, ahol a család intézménye erős válságban van, ahol az erkölcsök általános lazulása tapasztalható, a „cigány család” és a „nomádok hitbeli hagyományai” nagy jelentőségű útmutatássá lehetnek.
10. A szent helyeken és a kegyhelyeken tett zarándoklatok, melyeknek a cigányok is résztvevői, értékes lehetőséget kínálnak mind a társadalom, mind a hit szempontjából a megosztásra, a kölcsönös megértésben való növekedésre, a hit fejlesztésére és erősítésére.

 

A társadalom és az Államok

11. A civil társadalomban több reményteljes út nyílt meg a cigányság előtt, részint a társadalmi mobilitás adta lehetőségek, részint a nemzeti és nemzetközi szervezetek törekvései folytán, melyek a továbbiakban a változás új stratégiáiban és irányaiban öltenek majd testet. A jelenleg folyamatban lévő változások hozzájárulnak a rasszista és idegengyűlölő magatartásformák megfékezéséhez, az előítéletek és elfogult vélemények kiirtásához, a cigányellenesség legyőzéséhez és az új eszközökkel szabályozott jogvédelem kialakításához. Ezen felül egy új „európai tudatosság” is kimunkálás alatt van, melytől elvárható, hogy a romák, szintik és más cigány csoportoknak lehetővé tegye önazonosságuk és kulturális különbözőségük megerősítését az érintett országok társadalmába való beilleszkedésük kapcsán.
12. „A szegénység és kirekesztés elleni küzdelem Európai Éve” kapcsán érzékelhetővé vált, hogy a változás lehetséges. A szegénység és a társadalmi kirekesztés nem elkerülhetetlen, ha mindannyian küzdünk ellene, és olyan feltételeket teremtünk, melyek képesek felmutatni megoldási lehetőségeket a társadalmilag és gazdaságilag kedvezőtlen helyzetben lévő cigányságnak.

 

A cselekvés elvei és módszerei

13. A kapcsolatok minőségének hangsúlyozása kétség kívül új felfogást jelent a cigánypasztorációban és feltételezi a kölcsönösség meglétét a cigányok és gádzsók kapcsolataiban. Arról van szó, hogy a kapcsolatok ténylegesen a kölcsönös tiszteleten alapuljanak, a személyes ismeretségen, a befogadáson, melynek megkerülhetetlen kiinduló pontja az identitások különbözőségének elismerése, hogy megvalósulhasson az együttélés a közös normák tiszteletben tartásával, egyazon föld polgáraiként.
14. A papoknak, a plébániáknak kell megtenniük az első lépést a megfelelő kapcsolatok kialakításában, s eljutni egy jobb megértésére a cigányok és gádzsók hitének kifejeződésében.

Fel kell ismernünk, hogy a cigányság rendelkezik olyanfajta „ismerettel”, mely képes gazdagítani a plébánia pasztorációt: ezt egyszerűen fel kell fedeznünk és hasznosítanunk. Nem tagadhatjuk, hogy néhány pap részéről bizonyos ellenállás és spontán megnyilvánulások tapasztalhatók, mellyel elutasítják a szentmise megtartását cigányok lakta területeken, mondván, hogy „nekik kellene a plébániára jönniük”. Látható, hogy amennyiben egy plébános, vagy pap nem kezdeményez látogatást a cigány családoknál, nem lesz képes hatásos evangéliumi tanúságtételre, nem fogadják majd be ezek a családok.

15. Néhányan a papok és a plébániai közösség részéről nem ismerik sem a cigány identitást, sem kultúrájukat, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy problémáikat mélységükben megértsék s így tulajdonképpen kirekesztődnek mindebből. Bárhogyan is legyen, az Egyház, a plébániák és különösen az atyák rendelkeznek a szükséges képességgel, hogy „hídként” szolgáljanak a befogadó közösség és a cigány közösség között. A pasztoráció speciális feladattal megbízott munkatársai számára az atya személye szilárd támaszt jelent a kölcsönösen egészséges kapcsolatok kialakításában.
16. A cigányok társadalomba és Egyházba való beilleszkedése elősegítése érdekében olyan „integráló” képességű személyekre kell bíznunk magunkat, akik képesek a párbeszédre és a nyitásra. Az integráció alapja végül is nem más, mint kölcsönös bizalom. Ez a folyamat gyakran eredménytelen marad, mert a felelősök (pl. a cigányok politikai képviselői, vagy a politikai erők) nem hitelesek, nem keltenek bizalmat. Az Egyház azzal járulhat hozzá e folyamat sikeréhez, hogy olyan hiteles személyeket jelöl és küld, akik számára sem a nyitás, sem a közösségi lét kialakítása nem jelent nehézséget.
17. A hit átadása nem „klónozással” történik. Sőt ellenkezőleg, számolnia kell a különböző társadalmi helyzetekkel. A társadalmilag integrált csoportok iránti közeledés (lakhatás, iskolába járás, munka) különbözik attól, amellyel azokat célozzuk meg, akik arra kényszerülnek, hogy elszigetelten, szegényes körülmények között éljenek. Megállapíthatjuk, hogy megfelelő társadalmi támogatottság nélkül nincs hiteles pasztoráció. A hit átadása feltételez egyfajta kreatív elköteleződést.
18. A közösségi lét megélésének egyik feltétele, hogy szeretettel tekintsünk a cigányok világára és legyünk tudatában annak, hogy napjainkig nem voltunk eléggé készségesek ezt tenni. Az Evangélium fényében keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy belső meggyőződéssel úgy tekintsünk a cigányokra, mint testvéreinkre Krisztusban, valamint legyünk tudatában annak, hogy az őket sújtó tartós kirekesztésnek mind az egyik, mind a másik oldal tekintetében negatív következményei vannak. A keresztények arra kaptak meghívást, hogy párbeszédet folytassanak a cigányokkal, hogy meghívják őket saját jövőjük „építésére”, hogy ne legyenek passzív alanyai a mások által hozott döntéseknek.
19. Mindenekelőtt meg kell tanulni személyeket látni bennük és törekedni történelmük, kultúrájuk megismerésére, valós élethelyzetük körülményeit megtapasztalva kell közelednünk hozzájuk, számítva azzal, hogy ezek igen különbözőek lehetnek (a törvényességnek megfelelő körülmények vagy sem, egészséggel, sürgősséggel kapcsolatos kérdések stb…/. Csakis ilyen módon tudunk megszabadulni az előítéletek, az ítélkezéseink vagy a minden áron való igazságkeresésünk logikájának fogságából, csakis így fedezhetjük fel, hogy a cigányok tulajdonképpen csak szeretetet kérnek tőlünk: vegyük ezt felhívásnak a „karitász”, szeretetként való teljes megélésére.
20. A cigányokkal való barátság és a történelmük megismerése segítenek abban, hogy utaljunk a keresztény hit néhány evangéliumi gyökerére: Jézus egy barlangban született, mert „nem volt hely számára”, Mária és József számára. Menekült volt családjával együtt egy idegen országban, arra tanított, hogy ne legyünk bírák, ne ítéljünk, hogy őt lássuk a mezítelenben, az éhezőben, a szomjazóban, az idegenben, a rabságra vetettben. Az Úr egyként fogadta be paradicsomába a megtért latort és Lázárt, az ismeretlen koldust.
21. A jelenlétünk által megélt tanúságtétel, a részvétel és szolidaritás fontos tényezői a pasztorációnak, ugyanúgy, mint a cigányokkal való evangéliumi találkozás, leküzdve az előítéleteket, a félelmeket és a sztereotip elképzeléseket, a mítoszokat vagy igaznak vélt állításainkat: senki sem jó természettől, vagy helyzetéből eredően, ugyanígy senki sem rossz a születésénél fogva.

 

A cigányok, mint életük alakítói

22. A cigányok társadalmi, kulturális integrációjának igazi munkatársai maguk a cigányok. A természet sokféle adományának hordozóiként, a zenei kultúra és a népművészet különböző ágainak kitűnő művelőiként képesek arra, hogy a szellemi, akadémiai képzések résztvevői legyenek és így a társadalmi és szellemi életbe való beilleszkedésük igazi mozgató erejévé váljanak.
23. Ilyen módon mindenki egyre tudatosabban érzékeli, hogy az őket érintő, s a körülmények javulását célzó folyamatokat nagyrészt nekik kell irányítaniuk. Fontos tehát tudomásul vennünk, hogy felelős megbízást kell adni közülük azoknak, akik ezt vállalni tudják, nem feledkezve meg a szükséges mértékű segítségről sem. Az Egyháznak is elkötelezetten kell munkálkodnia azon, hogy a pasztoráció munkatársai (papok, diakónusok, szerzetesek, nővérek, hitoktatók stb…) körében egyre nagyobb létszámban találkozzunk a cigányság képviselőivel.
24. A tőlünk különbözőek pasztorációja két tulajdonság meglétére hívja fel a figyelmünket. Egyfelől szükséges elfogadni egy olyan kölcsönös magatartást, mely teljes mértékben elfogadja az uralkodásról való lemondást, másfelől figyelmesnek kell maradnunk minden iránt, mely Isten műve és hétköznapi életünkben új eddig ismeretlen dologként jelentkezik fogékonynak maradni a változások, a kisebb mozgások iránt melyek olykor jelentéktelennek tűnnek, ám hatásuk hozzájárul ahhoz, hogy a cigányok igazi közreműködői lehessenek életük alakításának.

 

Ajánlások

1. Az Egyház mindenki Egyháza és mindenkiért van, de különösen a szegényeké, így a kirekesztéssel és diszkriminációval sújtott cigányoké is. Ez arra kötelezi a helyi Egyházakat, egyházmegyéket, plébániákat és azok minden tagját, hogy elkötelezetten álljanak a cigányok mellé, vizsgálják meg lehetőségeiket a befogadásuk, meghallgatásuk, szolgálatuk terén, ismételten erősítsék meg, hogy az Egyház feladatának tekintik a diszkrimináció, a türelmetlenség, az emberi méltóság ellen elkövetett erőszak minden megjelenési formájának elítélését. E téren szükséges, hogy a püspökök, a papok, a pasztorációs tanácsok, és minden plébániához tartozó személy megismerje a cigány népesség kultúráját, történelmét, és gondolkodás módját.
2. Az Egyház tartozik előmozdítani, támogatni és védelmezni a személyiségeket, vagy a cigány csoportokat megillető jogokat a különböző helyi, nemzeti és nemzetközi intézményekkel szemben. Hasonlóképpen meghívást kapott arra, hogy az Európában széles körben érzékelhető – olykor erőszakos és drámai eseményekbe torkolló – cigányellenesség sebeit begyógyítsa.
3. A cigánypasztoráció feladata előmozdítani a teljes emberi fejlődést és a minden értelemben vett jólét elérését, annak érdekében, hogy mind a társadalom, mind az Egyház tekintetében valódi integrációjukról lehessen beszélni. Egy egészséges önazonosság tudat és a cigány kultúra megerősítése sokat segíthet a kölcsönös tisztelet növekedésében és a kommúnió létre jöttében.
4. Az Egyháznak felelőssége van abban, hogy segítse a személyeket a cigányok befogadásában és a velük kialakítandó pozitív kapcsolatokban. E cél elérése érdekében szükséges terjeszteni a velük kapcsolatban kialakított pozitív véleményeket mind az egyházmegyék, mind a plébániák vonatkozásában. Az Egyháznak e küldetésében fontos feladatai vannak a médiumok és a nyilvánosság tekintetében. Következésképpen jó, ha minden egyházmegye, egyházkerület, helynökség vagy plébánia rendelkezik megfelelő személlyel e téren a kapcsolattartásra.
5. Szükséges az Egyház részéről befektetni a cigányok iránti vendégszeretetünket megjelenítő szolgálatokba. Javasoljuk a plébániáknak ilyen szolgálatok létrehozását önkéntes alapon. A hovatartozás, a megbecsülés és tisztelet, a „jól érzem magam itt” érzésének kialakulásához hosszú folyamat vezet, melynek fejlődése lassú, vagy csak események sorozatával mérhető. A bizalomépítés gyakorlati megvalósulása időt és erőfeszítést igényel. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy „ne tegyünk semmit” – amint ez egy résztvevő megfogalmazásában elhangzott – törekedjünk inkább egy igazi találkozás lebonyolítására. Valóban nagyon nehéz a másikkal való kapcsolat vállalása, kezdve attól, hogy megértjük nyelvezetét, élete eseményeit, hagyományait, szokásait, de ez nem mehet másként a vágyakkal és reményekkel bíró emberek között.
6. Az Egyház által felajánlott befogadásnak különösen az egyházmegyék, plébániák, vagy mozgalmak szintjén illeszkednie kell a kiegyensúlyozott és hiteles, szeretettel és szívélyesen kommunikált cselekvési programba. A személynek, vagy a cigány családnak át kell éreznie a befogadás gesztusát, a neki felajánlott tiszteletet és barátságot. A kommúnió megvalósulásához „evangelizáló” csoportokra és közösségekre van szükség, melynek tagjai olyan cigányok és gádzsók, akik nemcsak beszélni tudnak a kommúnióról, de meg is tudják élni azt.
7. Az Egyháznak prófétai szerepet kell vállalnia abban az értelemben, hogy megmutatja a társadalomnak miként győzhető le a cigányok és gádzsók között bizalmatlanság és elkülönülés. Az Egyház részben máris megfelelt ennek, ha tekintetbe vesszük a cigány származású papok és felszentelt személyek számának alakulását. A prófétai küldetés másfelől arra kötelezi az Egyházat, hogy segítse a cigányok kijutását egyfajta elzártságukból, valamint megszabadulásukat attól az érzésüktől, hogy áldozatok lennének, felhívva őket a mindennapi személyes megtérésre, mely minden keresztény számára fontos és szükséges.
8. Fontos, hogy a püspökök kifejtsék a híveknek, hogy a cigányok is Isten Népének részét képezik és hogy az értük és emberi haladásukért végzett pasztoráció nemcsak a „szakértők”, vagy „specialisták” feladata – akikre természetesen szükség van – hanem mindannyiunknak adnunk is kell a cigányoknak és kapnunk is tőlük abban a kétoldalú folyamatban, mely a párbeszéd és hit útján való együttes haladásunkat jellemzi.
9. A plébánia, melynek illetékességi területén cigányok élnek (akik bizonytalan életkörülményeik dacára gyakran letelepültek), köteles úgy tekinteni rájuk, mint akik Isten Népéhez tartoznak, akiket rábíztak, akik iránt figyelemmel kell lennie, s tevékenységét velük is számolva kell kialakítania. A specifikus cigánypasztorációnak segítenie kell a terület és a plébániák közötti kapcsolatot.
10. A „területi pasztoráció” és a „specifikus pasztoráció” kapcsolatát illetően ajánlott egy tanulmány elkészítése. Ebben felmérhetők lesznek a lehetőségek, melyekből kiindulva a cigányok újra elgondolkodhatnak az Egyházon belüli különféle küldetésükről, melyet bizonyos megjelölt és elismert szolgálatok révén teljesíthetnek, például a pasztoráció munkatársainak kiadott „megbízó levelek”-ben foglaltak alapján.
11. Ismételten megerősítjük annak szükségességét, hogy a cigányok tapasztalatai és hagyományai kerüljenek beillesztésre minden olyan tevékenységbe, ami a helyi plébánia működését jelenti, vagyis az egyházi környezetbe, a liturgiába és a rítusokba, a pasztorációs központokba és a művészeti iskolákba, a liturgikus zenébe, a plébániai csoportok életébe és a közösség tevékenységébe.
12. Fontosnak ítéljük a plébániák szerepvállalását abban, hogy fejlődjön, és váljon magától értetődővé a kultúrák közötti párbeszéd, s ebben kapjon különös hangsúlyt a tapasztalatok és a hitbeli hagyományok megosztása. Hasonlóképpen szükséges olyan politika és gyakorlat folytatása, mely lehetővé teszi az egyenlő hozzáférést a plébániai szolgálatok és eszközök tekintetében.
13. Célszerű lenne olyan képzési formák kialakítása, mely a cigányok kulturális hagyományaihoz igazodik, hogy elősegítsük, illetőleg lehetővé tegyük a plébánia életében és szolgálataiban való részvételüket.
14. Szükséges továbbá a szentségek megünneplése, találkozásaik általuk megszokott sajátos légkörében, ily módon felajánlva nekik a lehetőséget, hogy közvetlen tapasztalatot szerezhessenek az „Egyházról”, hogy azt magukénak érezhessék.
15. Hasonlóképpen fontos bemutatni a cigány kultúra pozitív vonásait a zenén keresztül, hogy az egyetemes Egyház teljes értékű tagjainak érezhessék magukat és ne csak „vendégei” legyenek egy „gádzsók Egyházának”.
16. A pasztoráció elkötelezett munkatársai tekintetében előkészületre és megfelelő képzésre van szükség, valamint lehetőséget kell biztosítani számukra a cigány valóság megismerésére azáltal, hogy mindennapi életük különböző eseményei során meglátogatják őket. Ez a fajta „közelség” alapvető fontosságú ahhoz, hogy elnyerhessük a cigányok bizalmát.
17. Szükséges továbbá leküzdeni egy „intézményi ellenállást” a cigány hivatásokkal szemben. A szemináriumoknak, kongregációknak, a szerzetesi- és megszentelt élet intézményeinek nyitottságot kell tanúsítaniuk a cigányok körében született hivatások iránt.
18. Célszerűnek tartjuk terjeszteni és széles körben ismertté tenni boldog Ceferino Giménez Malla alakját és erényeit, személyét úgy kell bemutatni, mint akinek életútja a szentséghez vezetett, akihez a közös imádság alkalmával fohászkodhatunk.
19. Létre kellene hozni egy családra koncentráló pasztorációt, mert a cigány kultúrában a családnak kiemelt szerepe van.
20. Bátorítani kell az erőfeszítéseket, és a lehetőség határáig szélesíteni azt a hálószerűen szervezett tevékenységet, mely a táborok területén folyik, bevonva ebbe az intézményeket, a helyi szervezeteket, az iskolákat, a keresztény közösségeket, az egyesületeket és az önkénteseket. Mindenki meghívást kapott arra, hogy egyre nagyobb hozzáértéssel és felelősséggel végezze a munkát, nem elszigetelten, hanem az együttműködésben, a közös gondolkodásban, a kreativitásban és főként a személyek jóindulatában fellelhető szinergiák lehető legjobb kihasználása mellett.
21. Szükséges ezenkívül a kommunikáció újító szellemű javítása, szabad részvétel mellett szervezett napok és közösen végzett kulturális tevékenységek révén. Alkalmanként hasznos lehet speciálisan a cigányokhoz szóló programokról és találkozási helyekről is gondoskodni.
22. Feladatot jelent az is, hogy felismerjük a tényt, új öntudatra ébredtek a különböző cigány csoportok, melyek igazságosabb elbánást és több méltóságot szeretnének. Támogassuk őket ebben, adjunk hangot azoknak, akiknek nincs.
23. Feltétlenül szükséges szorgalmaznunk a kiskorú cigányok körében a „minőségi” iskolázottságot, legalább a kötelező tanulmányok befejezéséig, hasonlóan támogatnunk kell a fiatalokat főiskolai, egyetemi tanulmányaikban, nevezetesen az ösztöndíjak révén.
24. Ajánlatos támogatni a Caritas Europa által kezdeményezett „Zero poverty” kampányt, mely értékes eszköz lehet arra, hogy felhívjuk az Államok figyelmét az európai szegények s ezen belül különösen a cigányok nehéz helyzetére.
25. A velük végzett munka megköveteli egy olyan képesség és fogékonyság meglétét, mely el tudja fogadni, hogy „válaszuk” néha eltér attól, amit általában elvárnánk. Figyelmünket nem kerülheti el mindaz, ami hosszú történelmük során velük megesett, sem a jelenlegi marginalizált helyzetük. Egy velük kapcsolatban megfogalmazott szubjektív ítélet csak erősítheti elszigeteltségüket.

 

 

[i] V.ö. VI. Pál pápa Szentbeszéde a Róma melletti Pomeziában 1965. szeptember 26-án celebrált misén, melyen több zsinati Atyával együtt vett részt, a cigányok jubileumi évi nemzetközi zarándoklata alkalmából.

[ii] Ceferino Giménez Mallát II. János Pál pápa avatta boldoggá, 1997. május 7-én.