Hosszú várakozás elérkezett az 2023-as táborozás ideje. Szokolyán kaptunk szállást. Nem fogott ki rajtunk az első három nap búsborongós időjárása sem. A gazdag, érdekes programot kínált Visegrádon a bobpálya, Királyréten a hajtánypályán, a gödi strandon, mert a Duna áradása elmosta a nagymarosi fürdés lehetőségét. Táncház program alatt a fiúk és lányok is újabb és újabb lépéskombinációkat tanultak meg. A lecsófőzést a lányok Lángoló Szeretet csoportja, a tábor végi pontozást a fiúk Dávid 5 köve csoportja nyerte meg. A szentmisék alatt és a reggeli és esti imák idején kibontakozott Sebi egyre magabiztosabb gitározása, és Feri kannázása mellé felzárkózott Ádám is. A tábor szentmiséin a templom harsogott a lelkes Isten-dicsérettől. Legyőztük, nem csak a Visegrádi hegyet, hanem a bennünk lakó Góliátot, a sötétség, az önzés urát, hiszen Dávid öt kövével az alkalmazkodással, az örömszerzéssel, a türelemmel, valamint a Gondviselés iránti bizalommal, végül pedig a hálaadással, az Eukarisztiával napról-napra egyre több találatot kapott és legyőzetett. Az utolsó estén, a vidám estén megbizonyosodtunk róla, hogy Dávidnak ez a győzelme bennünk a sötétség Góliátja fölött hiteles. A csoportok jelenetekkel tekintettek vissza a tábor eseményeire, de. különös örömöt adott, hogy a tréfás, szellemes jelenetek olyan módon voltak humorosak, viccesek, hogy senkit nem sértettek, semmi durvaságot nem tartalmaztak. Már ezért is megérte. De a záróbeszélgetésben voltak, akik azt mondták, hogy a egyet kellene kiválasztani a programok közül, számukra a legnagyobb élmény a szentmise, ill. a váci múzeum látogatás volt
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2023. szeptember
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2022. október
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2021. december
- 2021. október
- 2021. július
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. augusztus
- 2020. június
- 2020. április
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. január
- 2016. október
- 2015. október
- 2015. május
- 2014. augusztus
- 2010. augusztus
- 2008. november
Kategóriák
- 2007
- 2008
- 2009
- 2010
- 2011
- 2012
- 2013
- 2014
- 2015
- 2016
- 2017
- 2018
- 2019
- 2020
- 2021
- 2022
- 2023
- A cigányság és a társadalom
- A cigányság és az Egyház
- Aktualitások
- Egyéb
- Egyházi megnyilatkozások
- Érdekes hírek
- Főoldali hírek
- Hírek
- Időszerű
- Imák
- Irodalom
- Képes beszámolók
- Linkajánló
- Romák az európai országokban
- Tevékenységünk