alt,,Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra csak mondom, örüljetek” (Filipiek 4,4) 
E mottóval került megrendezésre idén a cigány-nemcigány találkozó. A gödöllői és váci helyszínt követően, 2015. augusztus 21-én hazánk felújított kegyhelye, Mátraverebély-Szentkút fogadta a rendezvényt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is több mint hatszázan gyűltünk össze, különböző egyházmegyéket érintve. A zarándokokat tanúságtételek, szentmise, közös ebéd, majd gyermekek színpadi műsora fogadta az egész napos eseményen.  A gyerekek külön foglalkozásokon vehettek részt a délelőtt folyamán, önkéntesek segítségével.
Nyitásként cigány fiatalok egy csoportja számolt be franciaországi zarándoklatáról, a Taizé közösségbe. Őket követte Horváth József ,,Gatyi,, (Esztergom), aki az Istenben lelhető örömről tett tanúságot.  Az idei évben  Molnár Gál Béla, balajti állandó diakónus tartott előadást, aki az életünkben megjelenő örömökről beszélt. A szentmisét Dr. Székely János, a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye segédpüspöke, az MKPK cigánypasztorációval megbízott referense celebrálta, aki körül különböző egyházközségekből érkezett atyák koncelebráltak.
A közös ebédet követően a közösségek csoportjai léptek színpadra, ahol táncokkal, énekekkel, valamint sajátos üzenetet hordozó színjátékokkal ajándékozták meg a jelenlévőket. A délutáni időszakban lehetőség volt beszélgetésre, gyónásra, valamint a közösségek ismerkedésére is.

Képgaléria ide kattintva érhető el.

A találkozó a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány szervezésében valósult meg.

altalt