2009. október 22-én reggel a gyömrői egyházközség közösségi házában nagy volt a sürgésforgás. Az egyházközség fogadócsoportja és a ceferino evangelizációs csoport néhány tagja nagy vendégfogadásra készült: a többnyire nemcigányokból álló fogadócsoport cigány szokás szerint kenyérrel, sóval, és egy kis pálinkával készül kínálni a Váci Egyházmegye területének legkülönbözőbb pontjáról, buszokkal érkező testvéreket. Vámosmikola, Vanyarc, Mátraverebély, Kálló, Dejtár, Borsosberény voltak az induló állomások, ahonnan kb. 150-200-an érkeztek legkülönbözőbb korú vendégek.

A felnőttek az nem kisebb témába vágták a fejszéjüket, amit a 100 zsoltár jelölt ki: „irgalma örökké megmarad” : a Krisztus hirdette irgalmas Isten képét elénk tárta a színpadon nagy átéléssel meg jelenített a házasságtörő asszony eseménye: „Én sem ítéllek el. Menj és többet ne vétkezz!”. A csoportbeszélgetések utáni beszámolók arról tanúskodtak, hogy volt mit igazítani Istenképünkön, hogy Krisztus igazibb követőivé váljunk. A gyerekeknek külön játékos és kézműves foglalkozás töltötte ki az idejüket. Az ifjúság szorgalmas előkészületének köszönhetően ebéd után történetek, táncok, énekek és evangéliumi események jelentek meg a színpadon. A napot máriabesnyői zarándoklaton, igeliturgiával zártuk, ahol a gyóntató papoknak volt mit tenniük.