Elhangzott cigánypasztorációs konferencia Eger: “Cigányság – munka – evangelizáció”
 2009. október
Manapság rengetegen beszélnek a cigányságról, igen sokan talán sokkal kevesebbet tesznek, mint amennyit mondanak. Olyan közösség vagyunk, akinek elsősorban a tettei beszélnek. A tetteink hirdetik azt, hogy szeretjük egymást, meglátjuk a másik emberben a kincset, az értéket, hogy szeretnénk szebbé tenni a jövőnket, ezt az országot. Többek között ezért is tartom fontosnak, hogy a munka teológiájáról essen szó.
A magyarországi cigányságnak az egyik legjelentősebb problémája, nehézsége a munkanélküliség.
A történelemben rengeteg foglalkozása volt a cigányságnak: teknővájás, foltozás, kosárkészítés. Voltak közöttük szép számmal kanalasok, vályogvetők és mindenféle foglalkozást űzők.
A kommunizmus alatt ezek a foglalkozások eltűntek, kissé fölöslegessé is váltak. Ez a rendszer bekényszerítette a cigányságot a termelő szövetkezetekbe, s a nagy állami üzemekbe, ahol is gyakran segédmunkásként dolgoztak. Majd a rendszerváltozás után a cigányságnak a nagy része néhány év alatt munkanélküli lett. Kiszórták őket az utcára és jelenleg is a magyarországi cigányságnak 80-90%- munkanélküli.
Manapság cigányként munkát találni rendkívül nehéz. Nem cigányként sem könnyű, de cigányként szinte lehetetlen. Nem kevés olyan ismerősöm van, aki elmondja, hogy telefonon fölveszik egy állásra, de amikor elmegy és meglátják a bőre színét, akkor megköszönik, hogy befáradt, majd közlik, hogy az állás betelt. Persze sajnos nagyon sokan olyanok is vannak, akik annyira már nem is keresnek munkát, valahogyan tetszik nekik ez az életmód, csak segélyekből megélni. Sajnos ez is valóság. Rengeteg problémának a munkanélküliség az oka, így például a közbiztonságunk romlásának is.
Egy találkozó alkalmával, Debrecen mellett Vámospércsen egy környékbeli nagycsaládos cigány édesapa szólalt fel, aki elmondta, hogy rendszerváltás után azonnal elveszítette az állását és az óta sem talált.  Zokogva mondta el, hogy húsz éve keres állást, és hogy szeretne dolgozni. Idegei tönkre mentek, hiszen nem tudja a családját becsülettel eltartani.
Minden jóérzésű ember vágyik arra, hogy tehessen, dogozhasson azokért, akiket szeret. Rengeteg magyar cigánynak óriási problémája ez, hogy nem tud a családjáért tenni, hogy nem tudja őket eltartani.
Mit tanít a Biblia, s az Egyházunk a munkáról?
 Mindenekelőtt arra tanít minket a Szentírás, hogy a munka nem valamifajta büntetés, bár az igaz, hogy a bűnnel a munka fáradságossá vált. Az ember egyik büntetése az első bűn után, hogy arcod verejtékével eszed a kenyeredet, a föld tövist és bojtorjánt terem a számodra. Azonban mielőtt az első büntetés megtörtént volna már azt halljuk a Bibliából, hogy Isten arre szánta az embert, hogy a paradicsomkertet művelje és őrizze. Kezdettől fogva az embernek feladatot adott a világot nem késznek teremtette az Isten, hanem ránk is bízta, hogy kicsikét őrizzük, szépítsük. Tehát a munka nem egyszerűen büntetés. Nem valami szükséges rossz, és nem is egyszerű keserű kötelesség. Nem csak arra való, hogy pénzt keressen az ember, hanem a munka benne van a teremtő Isten tervében Arra alkotott minket, hogy mi is a világot szépíthessük, alkothassuk, a teremtő társai lehessünk.
Ezt mondja a teremtés könyve: Isten rábízza a világot az emberre. Hajtsátok uralmatok alá, uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain. A munkával az ember a teremtő Isten társa lesz. Isten nem késznek alkotta a világot, hanem szeretné, hogy a világot megismernénk, megértenénk, fölfedeznénk: az elektromosság törvényét, atomenergiát, a gyógyszereket. Szeretné, ha házakat építenénk, hiszen ránk bízta a világot, hogy szépítsük, folytassuk a művet, amit Ő elkezdett. Munkával az ember a teremtő Isten társa lesz.
Szent Ambrus azt mondta, hogy a „dolgozó ember keze a teremtő Isten keze”. Bennünk és általunk Isten szépíti ezt a világot. A munka nem valamifajta szolgaság, nem csak szükséges rossz, hanem Isten munkatársai leszünk általa.
Munkával az ember önmagát is nemesíti, saját képességeinket is kibontakoztatjuk, ahogy megismerjük a világot. A szépen végzett munka örömet okoz, nemesít, minket is alakít. Ahogyan egy orvos gyógyít vagy egy mérnök házakat tervez, egy tanító tanít, de akár egészen egyszerűen egy földműves műveli a földjét és ennivalót termel, vagy ahogyan egy takarító szépen kitakarít egy házat. Azzal szolgál, és segít, szebbé teszi a világot.
Összegezve tehát, a munka nem csak pénzkereset, hanem a teremtő társai leszünk általa, önmagunkat is nemesítjük és szeretettel szolgáljuk az embertársainkat.
Igen gyakran nem is azok a munkák a legfontosabbak, amiért a legtöbb pénzt adnak, és amiket a világ nagyon értékel, és megtapsol.
Megható eset történt Németországban a XX. századnak legelején. Amerikából érkeztek orvosok Németországba, ugyanis azt tapasztalták hazájukban, hogy rengeteg állami gondozott csecsemő meghal. Rögtön a korházba kerülés után a csecsemőhalandóság a beadott árva gyerekek között óriási volt. Nem tudták az Amerikai orvosok megfejteni, hogy mi lehet ennek az oka. Számos korházat megnéztek, látták, hogy a gyógyszerek egyformák, nagyon jó mindenütt az ellátás, ennek ellenére rengeteg gyerek meghalt. Tehát átjöttek Németországba megnézni, hogy ott mi a helyzet az árvagyerekekkel. Azt tapasztalták, hogy a németországi árvaházakban is hasonló a helyzet, nagyon nagy a halandóság az árva gyerekek között. Volt azonban egy olyan korház ahol rengeteg csecsemő életben maradt, ahol ez az arány sokkal jobb volt. Majd kíváncsiak lettek az orvosok, hogy mi lehet ennek az oka. Megvizsgálták, látták, hogy semmi különbség nincs, ugyan azokat a gyógyszereket adják, ugyan azokat a kezeléseket kapja minden kisgyerek. Eleinte nem értették mi lehet a különbség oka. Egy idő múlva azonban egy dologra felfigyeltek: abban a csecsemőotthonban, ahol a csecsemőhalálozás alacsonyabb volt, egy idős ápolónő, Anna néni, nyugdíjba került, s így nem volt hova mennie. Könyörgött a csecsemőotthonnak, hogy maradhasson ott és találtak is neki egy kicsi szobát az egyik lépcső alatt, ő ott lakott. Az öreg Anna néni mindennap végigjárta a csecsemőotthont, és minden kisbabát kézbe vett, becézgetett, simogatott, nevükön szólította őket nevetett rájuk. Ennyi volt a különbség. Pontosabban Anna néni volt a különbség. Az idős ápolónő törődése által nagyon sok csecsemő kapott arra erőt, hogy éljen. Egy egyszerű embernek a munkája, amit szeretettel végez, az igen gyakran sokkal értékesebb, mint esetleg gyárigazgatóknak, vagy tőzsdéseknek a munkája, akik a saját hasznukat keresik. Egy egyszerű ápoló, aki fogja a haldokló kezét és átsegíti őt a túlvilágra, segíti az utolsó lépéseit, valószínűleg sokkal többet tesz, mint aki egyszerűen az infúziót adja.
A Biblia arra tanít minket, hogy a munka az Isten tervében benne van, Isten parancsa. Szent Pál apostol, talán ismerjük is, újra és újra mondja ”aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Isten rendelte így, hogy az ember a munkája által éljen. Szent Pál Apostol ezt nem csak mondja, hanem ebben példát is mutat. Azt mondta” senki kenyerét ingyen nem ehetem”, magam dolgoztam. Szent Pál sátorkészítő volt annak ellenére, hogy rengeteget dolgozott apostolként. Még a két kezével is dolgozott, nem akart senkinek terhére lenni. Ugyanígy példát mutatott maga az üdvözítő, Isten fia, hiszen ő is ácsként dolgozott Józsefnek a műhelyében. Jézus is fáradságosan dolgozott az élete nagy részében. Példabeszédeinek nagy része a munkából vett történetek, a magvető, aki kimegy, műveli a földet, szórja a magot. Vagy az asszony, aki megkeleszti a tésztát, kovászt tesz bele. Emlékezhetünk a szolgákra, akikre Isten kincset bíz, és van köztük egy, aki mihaszna, lusta szolga, elássa a kincset, mert nem akarja kamatoztatni. Jézus példaként állítja elénk azt az embert, aki szorgalmas és igyekszik dolgozni, ami talentumot, kincset lehetőséget kapott azt igyekszik kifejleszteni. Vagyis a Biblia arra tanít, hogy a munka az kötelesség, hiszen ebből a fáradságból az embernek betevő falatját, a mindennapiját megteremteni, ebből mindenkinek a részét ki kell vennie. Senkinek sem szabad elvárnia, hogy mások munkája által éljen. Persze az ember nyilvánvalóan bűnös, hajlamos arra, hogy lustaságból más miatt esetleg másokkal próbálja eltartatni önmagát. Mindig is megvolt az emberben ez a fajta kísértés. Ezért is van, hogy az embert egy kicsikét kell nevelni a munkára.
Ahol a kereszténység valakinek a szívében megszületik, ott körülötte is elkezd szépülni a világ. Az ember elkezdi építeni Isten országát, dolgozunk, tanítunk. Ha teszünk másokért, igazából Isten országát építjük, szeretetet adunk. Istenteremtő munkájának leszünk a részesei. Egy kicsikét miis bekapcsolódunk a teremtésbe a munka fáradságával.
A Biblia szól nem csak a dolgozókról, hanem a munka adókról is, és eléggé szigorú szavakkal. Szent Jakab levelében ezt olvassuk, „Jaj nektek gazdagok, a bér, amit a földeteket learató munkásoktól levontatok, visszatartottatok fölkiált az égbe, a visszatartott bér, amit valaki nem fizet ki az égbe kiált. Az aratók szava felhatolt a seregek urához, bőségben éltetek és tobzódtatok, hizlaltátok szíveteket a leölés napjára.” Egy gazdag ember, aki kihasználja egy szegény embernek a szegénységét, a gyöngeségét és ingyen dolgoztatja, a bérét nem fizeti ki, arra a Biblia azt mondja, hogy az égbekiáltó bűn. Sajnos hányszor megtörténik ez azóta is.
Ilyen ismerősöm is nem kevés akad, aki elszegődik, manapság általában feketemunkát lehet találni. Munkaadója ígérget, hónapokig dolgozik, aztán elküldi üres kézzel. Hány ember van, akinek a szegénységét kihasználják.
Mit tanít az Egyházunk a munkáról, kicsit a Biblián túl? Mi az, amit a szentatyák, a pápánk az Egyházi tanító hivatal munkával kapcsolatban mond?
Két alapállítást szeretnék mindössze elmondani: az egyik szerint, a munka a legalapvetőbb joga minden embernek. Joga, hogy eltarthassa a családját, tehessen azokért, akiket szeret. Azt is kimondja az Egyházunk, hogy éppen ezért minden államnak és a társadalmaknak célja kell, hogy legyen, a teljes foglalkoztatás. Cél, hogy ne legyenek munkanélküliek, hogy minden ember, aki képes rá, dolgozhasson. Rendkívül messze vagyunk ettől, mai társadalmunk a hasznot vizsgálgatja, a GDP növekedését, és hogy közben az emberekkel mi történik, arra alig figyelnek.
Szintén érdekes tanítás, amit az Egyházunk újra és újra hangoztat, hogy a termelésben két alaptényező, a tőke és a munka az, ami találkozik. A termelési eszközök, a gyár, a föld, a pénz, amit valaki befektet az egyik, ami általában a gazdagé, aki munkát ad. Van mellette a másik tényező a munka, az ember fáradsága, szakmai hozzáértése és az igyekezete Ebből a kettőből jön ki a termelés. Az Egyházunk nagyon határozottan azt tanítja, hogy ebben a folyamatban, az értékesebb tényező nyilvánvalóan a munka, az emberi személy. Ez az, amire igazán oda kell figyelnünk. Az nem a gyártulajdonosnak meg a munkaadónak az érdekei, hogy ő a hasznát a végsőkig fokozhassa. A munka tevékenységének legfőbb célja az ember, az hogy ő a családját eltarthassa, hogy a társadalom kibontakozhasson, szépen harmonikusan éljen. Az emberi életnek ez a célja, nem a haszon maximalizálása, főleg nem keveseknek a zsebébe. Az Egyházunk nagyon határozottan az tanítja, hogy a munka folyamatában, nem a tőkés, hanem a munkás, a szegény ember az, aki szeretné a családját eltartani. Sőt azt is állítja az Egyházunk, hogy a magántulajdon jog csak addig legitim, helyes, amíg valaki egy bizonyos termelő eszközt, gyárat vagy földet birtokol, s amíg tudja azt úgy birtokolni, hogy az sokak javára kamatoztassa. Ha valaki nem ilyen módon használja a javait, hanem csak a maga hasznát nézi, annak igazából a magántulajdonhoz való joga bűnös és helytelen, el kellene tőle venni. A magántulajdonhoz való jog nem egy mindenek fölött álló jog. Isten a világot mindenkinek teremtette, nem csak a gazdagoknak. Azért teremtette, hogy itt mindenki boldogulhasson, csak addig van joga bárkinek is ebből a földből birtokolni, ameddig úgy tudja azt kezelni, hogy az mindenkinek a boldogulását szolgálja. Ez a föld alapvetően nem az emberé, mi csak használjuk. Ezt a teremtő alkotta, és miden embernek alkotta. Úgy gondolom, hogy a mai társadalmunkban nagyon hiányzik ez a fajta gondolkodásmód, vagyis hogy valaki nem a piaci logika szerint gondolkozik. Akár egy állam esetében, nem csak piaci szempontokat előnyben részesítve akar munkahelyet teremteni. Milyen messze vagyunk attól, hogy egy állam kitűzné célul azt, függetlenül attól, hogy mit mond a piac vagy a haszon, hogy szeretnék az állampolgáraimnak, az embereimnek munkát adni.
Úgy gondolom, hogy a mostani gazdasági válságnak az egyik üzenete pontosan ez: a pusztán a piaci logikára fölépülő világ, az önzésre fölépülő világ, nem működi, ahogyan egy családot sem szabad önzésre fölépíteni. Két önző emberből soha nem lesz egy boldog család, csak két egymást szerető, nagylelkű embernek a szeretetéből, az önzetlenségéből. Éppen ezért sok önző iparosnak, gyárosnak meg tőkésnek küzdelméből sem lesznek életerős nemzetek, csak önzetlen nagylelkű emberekből. Pusztán a piaci logikára fölépített világ összeomlik, az életet a gyerekáldást nem lehet haszonszemlélettel tovább adni. A természetet nem tudjuk így megőrizni.
Egy cigány család esetét ismertetném, ami nemrégiben történt. Ez a család lakott egy faluban, egy egészen kicsi garázsban, amelynek nem volt ablaka sem. Egy földalatti garázs volt ez, körülbelül háromszor három méter, egy főzőfülke és egy ágy. Itt laktak már majdnem 10 éve. Volt egy baráti kör Budapesten, akik ezt meghallották, és elhatározták, hogy segítenek. Vettek egy nagyon egyszerű vályogházat ott a faluban egészen olcsón. A család átköltözött, leírhatatlan a boldogságuk pusztán az miatt, hogy van ablak és bejön a fény. Ettől kezdve, ez alig egy éve történt, ezt a két fiatal szülőt teljesen kicserélték. Rengeteget dolgoztak, az egész kertet megszépítették, ők vezették be a vizet, ásták ki az árkot. Szárnyakat kaptak. Mindez attól, hogy egy kicsi lehetőséget kaptak. Azt hiszem, hogy a társadalomnak ez lenne a feladata, segíteni azt, aki egy kicsit akar. Néhány embernek elég lenne egy egészen kicsi segítség és ő ettől máris szárnyakat kapna.
Azért is beszélünk erről a témáról, mert úgy gondoljuk, hogy az evangéliumot nem csak szavakban kell megélni, hanem tettekben is. Szeretnék, mint Egyház is egy kicsikét esetleg segíteni. Nagyon nagy öröm számomra, hogy alakult egy kis úgymond vállalkozás, vagyis egy cég, a Ceferino nonprofit Kft. A kis vállalkozásnak pontosan az a célja, hogy segítsen munkát adni olyanok kezébe, akik szeretnének dolgozni. Nagyon nagy öröm számomra az is, hogy van nagyon sok olyan közösség, akik ezt örömmel fogadják. Elindul egy egészen kicsi mag Mátraverebélyen. Úgy gondoljuk, hogy a kereszténységhez ez is hozzátartozik, nem csak a templomban, hanem a mindennapi életünkben is szeretnénk keresztények lenni. Abban, ahogy dolgozunk, ahogy a családunkért teszünk, szeretnénk, ha ezt látnák kívülről is, hogy komolyan gondoljuk a hitünket. Ezek nem csak szavak, szeretnénk egymást segíteni, ki-ki önmagát és a családját segíteni.
Egyiptomban történt egy érdekes találkozás, Bíró püspök atya mesélte el. Egy kolostorba ment látogatóba és elmondta, hogy a kolostorba nagyon sok szerzetes növendék jelentkezett, eléggé művelt fiatalemberek. Mindegyik nagyon szeretett volna rengeteget imádkozni. Azért jöttek a városokból a sivatagba, hogy az életüket Istennek adják. Egy öreg apát, egy öreg szerzetes volt a vezetőjük, azonban mosolyogva mondta, hogy mi nem engedjük meg azt, hogy ők egésznap imádkozzanak, hanem dolgoztatjuk őket. Krumplit kell pucolni, a mellékhelységeket tisztítani, mert azt mondja az öreg szerzetes, „a szerzetességhez szív kell, és hogy valakinek van-e ilyen jó szíve, ilyen nagy szíve az leginkább abból látszik, ahogyan dolgozik, vagy másokért nagylelkűen tesz. Hogy valakinek milyen szíve van, az nagyon meglátszik azon, hogy nagyon akar-e tenni a családjáért, vállal-e érte fáradságot.”
Gyereket szépen akarunk fölnevelni, akkor leginkább erre kell őt megtanítani, hogy jó szíve, nagy szíve legyen. Önzetlen legyen, tenni akarjon, ne csak önmagát keresse. Én magam is neveltem kispapokat Budapesten és nekem is ugyan ez volt a tapasztalatom.
Az, hogy kiből milyen pap lesz az talán nem elsősorban a kápolnában látszott meg, ahol nagyjából mindenki egyformán ült, hanem például meglátszott a foci meccseken, hogy hogyan passzolt a másiknak, mennyire volt erőszakos, de leginkább meglátszott azon, amikor dogozni kellett, hogy ki volt az, aki kihúzta magát és ki volt az, aki lelkesen mindig ott volt, segített.
Zárásként szintén egy esetet mesélnék el, ami kicsit arról szól, hogy a legfontosabb munka, amit az embernek tennie kell azért mégsem az, amit a munkahelyen végzünk, és amiért fizetést kapunk. A legfontosabb munkánk a szeretet tettei, ami által a világot építjük, szépítjük. Ezek a legfontosabb tettek, ami által épül a világ. Szeretnék egy ilyen esetet elmondani, ahol valaki erre képes volt. Megszépítette egy kicsit a szétesni akaró családját. Az eset Budapesten történt, egy református lelkészhez jött egy asszony kétségbe esve és mondta „Kétszeresen elvált asszony vagyok, és mind a két házasságom az édesanyám miatt ment tönkre. Édesanyám nem tudta elviseli, nem tudta elvágni azt a lelki köldökzsinórt, ami minket mindig összekötött, midig a kislányának akart megtartani és hát a férjeim ezt nem tudták elfogadni, hogy én csak az édesanya kislánya vagyok és nem pedig feleség. Merem állítani, – mondja az asszony – hogy mind a ketten ő előle menekültek el. És az óta – teszi hozzá –édesanyámmal lakunk, egy kicsi lakásban. Pattanásig feszült légkörben élünk, néhány hónapja döbbentem rá, szörnyű kimondani is, hogy gyűlölöm őt a kétszeresen is elrontott életemért. Közben arra is rájöttem, hogy ez a gyűlölet engem pusztít, nem tudok aludni, fáj a fejem, fáj a gyomrom. Mit tegyek?” A lelkész megkérdezte mit tett eddig? Mire az asszony „imádkoztam, hogy szeretni tudjam” A lelkész azt mondta, biztosan azt várta, hogy valami kellemes érzés átjárja majd a szíve tájékát és majd könnyű lesz az édesanyját szeretni. Általában a tetteink az érzéseinkből fakadnak, de néha először kell cselekedni és utána jönnek majd az érzések is. Majd megkérdezte a lelkész: „ha orvos lennék és fölírnék magának egy receptet, elfogadná?” Az asszony bólintott.
A lelkész elkezdte diktálni: Hétfőn reggel mikor az édes anyja fölébredt köszönjön neki, kedvesen kérdezze meg, hogy aludt. Kedden takarítsa ki az ő szobáját is. Szerdán vegyen neki két szelet süteményt. Csütörtökön hívja el sétálni, hazafelé mindenféléről kérdezgesse és hagyja, hogy ő, csakis ő beszéljen. Pénteken kérje meg, hogy főzzenek túrós gombócot, mert azt ő olyan jól tudja. Szombaton kérje meg, hogy énekeljék el azt a régi éneket, amit annyira szeretett gyermekkorában hallani és vasárnap este, mikor már elaludt, takargassa be és csókolgassa meg a homlokát. Az asszony fölszisszent, kérdezte: „a csók is kell?” Akkor már hónapok óta nem csókolta meg. Aztán elment hetekig nem jelentkezett, de egy idő múlva mégis csak egy hétfőn reggel csöngött a lelkésznél a telefon. Az asszony volt az, meghatott hangon mondta, képzelje tegnap este mentem, hogy betakargassam, az anyám. Ez a hideg és kemény asszony ébren volt, várt engem, a fejemet az arcához szorította. Éreztem, hogy sír. Azt mondta nekem, de jó vagy hozzám mostanában, akkor sok év után újra éreztem, hogy szeretem az anyámat. Köszönöm, adja oda másnak is ezt a receptet.
Ez Jézus receptje az életünkre, végtelenül egyszerű csak használnunk kellene, széppé változik körülöttünk a világ. A legfontosabb munka, amit el kell végeznünk, a szeretet tettei.