„Ha bárhol a világban egy gyereket megkérünk arra, hogy rajzoljon valami szépet, nagyon sokszor a következő kerül a rajzlapra: kis ház, piros tetővel, füstölgő kéménnyel, a világ fele kitárt ablakokkal, a ház mellett fa, rajta madárfészek, virágos kert, kerítéssel gondosan elkerítve, egy pici odabiggyesztett felhő a rajzlap tetején, és az elmaradhatatlan napocska, hatalmas sugarakkal, talán kissé kancsítva, de mosolygósan. Néha valaki oda kerül még a rajzra, de ha nem is, azt mindenki tudja, hogy ezt a házat boldog emberek lakják. És szépek, kívül is, belül is.
Ilyen idillikus világra vágyik a kicsi, és gondolja, hogy azt megkapja, ha nagyra nő, és ezt a képet dédelgetik sokan felnőttek is.
Vagy megpróbálják elfelejteni. Mert meddig lehet az éhségtől síró gyermekek mellett, villany, tűzifa nélkül, félig beroskadt tetejű házban, aminek falait csak az imádkozás tartja össze, esőtől ázva, széltől dideregve szép álmokat őrizni?”
Észak Magyarországon sokan vannak, akiket nem csak jó szerencséjük, de környezetük is cserben hagy. Vagy azért, mert a közösség nem rendelkezik megfelelő önvédelemmel, tartalékokkal, ezért önmagáról is alig-alig tud gondoskodni, vagy pedig ki-ki saját gondjaival foglalkozik, mások problémáira érzéketlenül éli életét. A szétesett „vajda rendszer” után sokszor a politika által támogatott ügyeskedők elfoglalták a kisebbségi önkormányzati székeket. Cigány rabolja meg a cigányt, néha magyar segédlettel, de néha saját kreativitásra építve. A pártok által támogatott „komisszárok” gerjesztik a feszültséget cigányok és cigányok, cigányok és magyarok között. A PHARE program keretében, 2001 őszén, a roma vállalkozót alkalmazó autópálya-építő sajnálattal válik meg cigány származású kollégájától, mert emberünk magánvállalkozásba kezd és szegény testvéreit saját zsebre menő akcióban mobilizálja. Az elbocsátás után, külső erőktől biztatva lázít az aktuális hatalom ellen, hogy az állítólag rasszista.
A közömbösség önmagában is káros, de romboló ereje fölmérhetetlen, ha az eleve a féktelen haszonszerzésből ered. Az uzsorakamatra kiadott pénz és az ezt követő kifizethetetlen tartozás végleg szétrágja a cigány közösségen belüli emberi kapcsolatokat.
E térségi kitekintés után nézzük meg, mi a helyzet Körömben. A község Miskolctól 30 km-re, Tiszaújvárostól 15 km-re található. A falu lakósságának több mint 80 %-a cigány származású. A romungrók, a „magyar cigányok” csoportjába tartoznak, akik már nem beszélik a cigány nyelvet. Jellemző a nagyarányú, szinte teljes munkanélküliség, az ebből fakadó szegénység és kilátástalanság: szinte egyetlen megélhetési forrás a segély. A sok gyermek viszont a munkanélküliség miatt csak tovább rontja a családok élethelyzetét. Egy-egy piciny házikóban sokszor két-három család is együtt él (esetenként ez 15 főt is jelenthet), így a szobákban a fekhelyek teljesen kitöltik a lakteret. Házon belül, a konyhában zajlik az élet, ahol jobb esetben elfér egy sparherd, de sokszor csak egy csőkályhának marad hely. Ezen főznek. Télen, a Sajó menti ártéri erdőket pusztítva, a kerékpáron keservesen hazatolt fával fűtik a lakást.
A cigány gyermekek alacsony tanulási motivációjával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint e gyerekek motiválatlansága már a családban kialakul, mert az iskolában megszerezhető tudás értéke a cigány családok túlélési stratégiájában alacsony, s az utóbbi években szinte általánossá vált munkanélküliség hatására még inkább leértékelődött. A család és az iskola világa közötti hatalmas különbség (főleg, ha óvodába nem járt gyermekek minden átmenet nélkül csöppennek be az iskolapadba) s a gyermekek személyiségétől idegen elvárások rombolóan hatnak önképükre.
Köröm jövőjét nagymértékben befolyásolja majd, hogy milyen formában tudja kezelni a „cigánykérdést”. Viták folynak arról, hogy az asszimiláció vagy az integráció a helyes út. „Az integráció egyenlő az etnikai sajátosság megőrzésének igényével. A holtpontról való kimozdulást a bikulturális lét jelentené. Nem lehet megoldás sem a teljes beolvadás, sem a teljes elkülönülés. Meg kell tanulniuk a kisebbségi és többségi kultúrában egyaránt élni.”
Egy ilyen közegben elinduló közösségépítésnek talán csak „evangéliumi alapokon” van esélye. Egy hagyományos, segélyekre épülő karitatív rendszer itt csődöt mond. Az adományok, ruhák és pénz felelőtlen osztogatása csak zsörtölődésekhez, elégedetlenséghez, irigységhez és „verekedéshez” vezet.
Köröm községben Kuklay Antal plébános kezdeményezésére 2001 őszén – egy nemzetileg, hitben elkötelezett baráti körtől szellemileg és anyagilag is támogatva – elindít egy „játszóház programot”.
„Játszunk háztartást” a mottó! A közel 80 gyermeket foglalkoztató program munkatársai próbálják a gyermekekkel megismertetni egy normál család hétköznapjainak életét. Kisebb csoportokban, rendszeres beosztás és foglalkoztatás keretében közösen sütnek, főznek, takarítanak, mosnak, tanulnak, kertészkednek, kirándulnak, énekelnek és ünnepelnek.
A programnak egy felújított parasztház adott otthont, ami valódi családi otthont mintáz. Minden gyerek önkéntes jelentkezés után első alkalommal részt vesz egy személyes beszélgetésen, amikor is elmondhatja, miért szeretne járni a foglakozásra, mit vár azoktól. Megbeszéljük, hogy kik azok, akikhez csatlakozni szeretne, hiszen sokszor testvérek, unokatestvérek jelentkeznek egymás biztatását követve. Ilyenkor beszélnek önmagukról, családjukról, iskolai eredményeikről, a jövőre vonatkozó terveikről, érdeklődési körükről. Nagyon meghatározó ez az első találkozás, hiszen ez lesz a kiindulópontja egy-egy gyerek személyre szabott segítésének. Ilyenkor megbeszéljük az alapvető szabályokat, amit fokozatosan követ majd a többi a találkozások során. Minden gyerek kap egy időpontot és csoportot. Nem kis feladat volt számunkra, hogy egy meghatározott napon, egy meghatározott időpontban jelenjenek meg nálunk, mivel a legtöbb gyerek nem ismerte sem a napokat, sem az órát.
A faluban élő, dolgozó óvónők, pedagógusok és segítő foglalkozásúak több évtizedes tapasztalata, hogy az általános iskolából kikerülve a gyerekek szinte minden átmenet nélkül visszasüllyednek az otthon tapasztalt igénytelenség szintjére, és a további életükben nem marad nyoma az iskolás években elért eredményeknek.
Ezekre a tapasztalatokra építve döntöttünk 2002 tavaszán arról, hogy a gyerekek mellett a felnőttekkel, az iskolából kimaradt fiatalokkal is foglalkoznunk kellene. Így indult el cigányasszonyokkal egy sütő-főző, majd később egy varró tanfolyam. Az asszonyok kiválasztásánál elsősorban azokkal vettük föl a kapcsolatot, akiknek gyermekeit már megismertük. A főző, varró csoportok – hasonlóan a gyermekcsoportokhoz – rokoni szinten szerveződtek: anya, lánya, menye, koma asszonya stb.
A családlátogatások alkalmával sikerült a férfitársadalommal is kapcsolatba kerülni. A foglalkoztató ház kerítésének felújításában már a férfiak is részt vettek, miközben lehetőségeinkhez mérten elindul egy-két porta bekerítése a telepen is. A közös éneklésekre lassan felnőttek is jelentkeztek és jelezték, hogy ők is szívesen kirándulnának a gyerekekkel (Tiszadob, Sárospatak, Lillafüred).
A közösségépítés folyamatában kiemelkedően fontos szerepet játszott egy nyári tábor szervezése, melynek helyszíne Gyöngyösoroszi volt. Az ötödik és hatodik osztályos tanulókból kikerülő gyermekek számára szervezett nyaralásban a résztvevők közül sokan első alkalommal voltak távol családjuktól. Talán itt tudatosodott számunkra úgy igazán, hogy a cigányságnál milyen erős kötelék a család. Egyesek nem merték, vagy nem akarták elengedni gyermekeiket a táborba, mások csak akkor jöttek volna, ha valamennyi testvér részt vehetett volna a vakációban. A ragaszkodás egyik megható és egyben „humoros” megnyilvánulása: Egyik nap késő délután elfelejtettük magunkhoz venni mobil telefonunkat. Este mikor megnéztük a készüléket, a postafiók közel 70 hívást regisztrált. A szülők közül mindenki beszélni szeretett volna gyermekével. Javaslatunkra a következő nap a családtagok Körömben összejöttek az egyik család otthonában és mint egy negyed órás telefonvonalas-konferencia keretében mindkét helyszínen mindenki megfogalmazhatta kérdéseit és élményeit. Kézről-kézre járt a telefon a gyerekek és szülők nagy örömére és megnyugvására.
A szervezési munkák során, majd a nyári tábor után a nyaralásban részt vett gyermekek szüleivel igen szoros baráti kapcsolatba kerültünk.
Nyár végén a Schönstatti Családmozgalom rendezvényén már részt vesz három cigánycsalád. Ugyanígy nagy sikere van a Cursillo mozgalom által szervezett szendrőládi találkozónak is, ahol öt házaspár megismerkedik egy aktív közösségi életet élő egyházközséggel. Cigányok és magyarok együtt dicsőítik Istent és közösségben formálják hétköznapjaikat. Az ősz folyamán a Cursillo által rendezett, közösséget és hitéletet megújító hétvégén, három körömi résztvevő hitélete, családhoz, közösséghez való viszonya pozitívan változik. Azóta ezek a személyek rendszeresen elkezdtek járni templomba, és saját kérésükre mi is létrehoztunk egy körömi cursillo-s csoportot, ahová főleg családtagjaikkal közösen járnak el. Ezeken az estéken együtt imádkozunk, énekelünk, megbeszéljük aktuális problémáinkat, filmeket nézünk, majd beszélgetünk ezekről a filmekről.
A csoport életét látva, újabb családok jelentkeztek, hogy ők is szívesen részt vennének családtagjaikkal ilyen beszélgetéseken, közös imákon. Így jött létre egy másik párhuzamos csoport, mely szintén családi szinten szerveződött.
Alkalmi ige-istentiszteleten, szentmiséken vagy a karácsonyi betlehemes játék alkalmával a két csoport már többször találkozott egymással. A heti hivatalos szentmiséken még nehezen vesznek részt, mivel a magyarokkal szemben erős kisebbrendűségi érzéseket kell legyőzniük magukban.
A lelkiségi mozgalmak sokat segíthetnek az előítéletek leépítésében. Az egyik cigányasszony meghatottan meséli a cursillo-s hétvégén szerzett tapasztalatát: „Egy magyar tanárnővel laktam egy szobában, és úgy éreztem, saját testvéreim sem szeretnek jobban mint ő, ez a magyar asszony.”
A nyár folyamán a minket meglátogató középiskolás (a szegedi Karolina Katolikus Gimnázium és a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium növendékei) és egyetemista csoportok (Fokolár katolikus lelkiségi mozgalom fiataljai) szintén sokat segítettek, hogy a gyerekekben kölcsönös nyitottság alakuljon ki magyarok és cigányok között. Februárban a Fokolár lelkiségi mozgalom családjai várnak bennünket egy hétvégi kirándulásra.
Konklúzió
Eddigi tapasztalataink alapján úgy látszik, a cigányság – szemben a magyar lakosokkal – sokkal könnyebben szervezhető családi/rokoni közösségekbe, nem csupán egyházi, de társadalmi szinten is. Míg a magyar családoknál elképzelhetetlen, hogy a kamasz gyerek szüleivel, testvéreivel együtt járjon közösségbe, addig a cigányoknál családi, közösségi rendezvényeken a kamasz fiúk és lányok de férfiak is tapasztalataink szerint természetesen és felszabadultan képesek együttműködni a csoporttal.
A karizmatikus tanúságtevő formát, élettapasztalatokra épülő tanítást szívesen fogadják. Az általuk megismert lelkiségi mozgalmakban az Isten-dicsőítésnek és a tanítás továbbadásának nagyon harmonikus viszonya valósult meg, melyet a cigány lakosság is örömmel fogadott. Ezek a tapasztalatok a hétköznapi szellemi-kulturális tevékenységre is átvihetők. A foglalkoztató házban, vagy családoknál sokkal hatásosabb egyfajta tapasztalatra épülő oktatás, mint ha iskolapadban ülve kellene elsajátítaniuk ismereteket. Felnőtt korban ez különösen is lehetetlennek tűnik, míg a családi, gyakorlati közegben megvalósuló képzés számukra is elfogadható.
Nagyon fontosak a személyi, baráti kapcsolatok, családlátogatások. „AZ IDEGEN ARCOK” az elfogadó szeretet hatására éltre kelnek.
Végül a magyar és cigánylakosság közeledésében, úgy tűnik, gyógyító hatású a külső segítség, a misszió. A sok esetben feszültséggel terhelt falusi, családi és személyes kapcsolatokra gyógyító hatást gyakorol egy külső barátokból álló csoport megjelenése. Ez oda-vissza igaz. A magyar közösségeket meglátogató cigány barátok pedig a magyarokban építhetnek le sok-sok előítéletet. Az egyik magyar egyetemista lány sírva mondta egy nyári találkozó után: „Én nem is gondoltam, hogy ezek a gyerekek ilyen szeretetre méltóak. Sokszor a családomban nem kapok ennyi szeretetet, elfogadást, mint tőlük.”
ADY ENDRE: AZ IDEGEN ARCOK
HA IDEGEN ARCOKAT NÉZEK,
ARCOM IJEDTEN FÖLDRE-VÁGOM:
ÓH, ISTENEM, MENNYI MÁS ARC VAN,
MENNYI MÁS ARC VAN A VILÁGON.
MENNYI BORÚS SZEM NÉZ SZEMEMBE,
MENNYI HOMLOK SÁPAD RÁM NÉMÁN,
MENNYI VÁDLÓ ÁLOM ÉS REJTÉLY,
MENNYI NAGY SZOMORÚSÁG NÉZ RÁM.
MENNYI VÁD TERPED MINDEN ARCON,
VÁDJA LETŰNT ÉS JÖVŐ IDŐNEK,
MINT LÁNCOS RAB, FÉLVE, BŰNBÁNÓN,
CSAK FÖL-FÖLNÉZVE NÉZEM ŐKET.
VALAHA MINDEN ARC MAGÁÉRT
VÍVOTT EGY SZÖRNYŰSÉGES HARCOT
ÉS ÁLLANAK RAB ELLENEKKÉNT
EGYMÁSSAL SZEMBEN MOST AZ ARCOK.
MÁR-MÁR ALIG IS EMLÉKEZNEK,
HOGY EGYKOR EGYMÁSSAL CSATÁZTAK,
DE OTT ÉG MINDEN EMBERARCON
LÁTHATATLANUL KUDARC, GYALÁZAT.
S MINDEN ARCOT, IDEGEN ARCOT,
MIDŐN ELFOG A TITKOS EMLÉK,
LEGALÁBB EGYSZER FÖLDERÍTENI,
MEGRAGYOGTATNI BE SZERETNÉK.
Felhasznált irodalom:
-Ady Endre: Az idegen arcok
A rendszerváltás kegyelem volt – Interjú Kuklay Antallal, 5. (befejező) rész, IGEN, XIV. évfolyam, 11.szám
Diószegi Ágnes: Cigányút, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988
Gyűlöletet, éhezést együtt legyőzni! – Észak-Magyarországi Romákért Alapítvány, A Holland Alapítvány – Célkitűzések, tervek eredmények, Szemere/Amsterdam, 1999
Radó Péter: Jelentés a magyarországi cigánytanulók oktatásáról, Budapest, 1988
Tetz Katalin: Arcok, Szakdolgozat, Miskolc 2002 május