„A kegyelmi adományok és a szolgálatok különfélék, de az úr ugyanaz”
(vö. 1Kor 12, 4-5)
Ezen új szövetségi idézet volt a mottója a VI. Váci Egyházmegyei Találkozónak.
Amelynek 2010. június 25 és 26-án a Galgahévízi Egyházközösség adott otthont.
A két napos rendezvény sok színes programmal várta az érdeklődőket. Közöttük jelen voltunk mi is a Ceferino Ház. Aki a mi sátrunkat kereste fel az megismerkedhetett eddigi szolgálatunkkal és annak gyümölcseivel. Színpadunkon bemutatkozott, a dejtári, a kállói, a vanyarci és a vámosmikolai evangelizációs csoport gyermek csapata. A csoport tagja közül többen tanúságot tettek hitükről, amely mély érzelmeket váltott ki a népes közönségből. Az érdeklődőket a mátraverebélyi közösség helyben frissen sütött zsíros cigány kenyérrel –bodaggal-, hagymával vendégelte meg.
Dr. Beer Miklós püspök úr az Ünnepi Szentmisén utalva az idei találkozó mottójára bemutatatta az egyházmegye szolgálatában való sokszínűséget a kórházi lelki gondozói szolgálatot, a cigány pasztorációs irodát-CEFERINO HÁZAT-, a kábítószereseket mentő szolgálatot, a nevelőszülői hálózatot, a családsegítő szolgálatot, az ifjúság pasztorációt és az egyházmegyei gitáriskolákat is működtető Egykereszt dicsőítő szolgálatot. Köszönetet mondott a pedagógusok hűségéért és az egyházközségekért. Különleges hálával fordult a papokhoz, akikre egyre több feladat hárul.
A jövő évi találkozó helyszíne Szolnok lesz, „A szeretet összeköt” címmel.