Immáron 13. alkalommal, ismét nagy érdeklődés követte a cigánypasztorációs konferenciát. Az MKPK Boldog Ceferino Intézete támogatásával, a Ceferino Ház 2015. november 12-14. között rendezte az eseményt, ,,Istennek vagyunk ugyanis munkatársai” mottóval. (1Kor 3,9)
A három napos tanácskozásra 150-160 fő érkezett az ország különböző területeiről, egyházmegyéket átívelően. (Miskolc, Hodász, Alsóvadász, Tuzsér, Nyíregyháza, Szendrőlád, Debrecen, Szarvas, Kaposvár, Esztergom, Gödöllő, Ózd, Szécsény, Érd, Balajt, Törökszentmiklós, Budapest, Kárpátalja)
A konferenciát dr. Ternyák Csaba érsek atya nyitotta meg, aki nagy örömmel fogadta a cigány testvéreket. Előadásában a cigányság értékeit emelte ki, valamint egy befogadó és nyitott keresztény életre hívott minket. Hasonlattal utalt arra, hogy bár cselekedeteink olykor kicsinek tűnnek, mégis a gondviselés kezében mily nagy hatást gyakorolhat.
A szerzetesek évéhez kapcsolódva, a különböző szerzetesrendek is helyet kaptak a konferencián, így a piarista, a szalézi és a ferences szerzetesek cigánypasztorációs tevékenységét is megismerhettük. A rendek képviselői a saját karizmájukat érintve, alapítójuk lelkiségében mutatták be a cigányok körében zajló munkájukat.
Közösségeinkben a belső összhangra kell törekednünk, bocsánatot kérni, bocsánatot adni, és a béke útján járni – mondta Koós Ede atya, az Érseki Papnevelő Intézet prefektusa. A közösségre negatív hatással van az irigység, az ítélkezés, a pletyka, hiszen mindez az egymással való szemben állást okozhatja. ,,A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32) Feladatunk, hogy a közösségben és a közösségen kívül is tanúságot tegyünk hitünkről, elkerülve a bezárkózást. Az egyház számít a romákra a megújulásban, mert ,,Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”- hangsúlyozta Ede atya.
Dúl Géza atya a keresztények világszerte növekvő számáról tett említést (különösen Afrikában). Kiemelte, hogy mennyire fontos a papok és a világi hívők kapcsolata, hiszen a keresztségben mindannyian részesültünk Krisztus királyi papságában. Ezért feladatunk van, így nem csak a papoktól kell várnunk az evangélium hirdetését, mert minden megkeresztelt, Krisztustól a keresztségben kapott küldetése alapján részese annak. A papok és világi hívek közötti, Krisztus szeretetén alapuló tanúságtevő közösség, a cigánypasztorációban is elengedhetetlen feltétele az Evangélium hatékony hirdetésének.
Váci megyéspüspökünk, Dr. Beer Miklós beszédének központjában Ferenc pápa ,,Áldott légy..” kezdetű enciklikája szerepelt, a teremtett világ szépségéről és nagyszerűségéről. Püspök atya a kenyérszaporítás csodáját emelte ki, kitérve arra, hogy először nekünk kell megtörni a kenyeret és megosztani másokkal. Ha odaadjuk és beletesszük azt a keveset, amink van, akkor az Isten a többit hozzá rakja.
,,A jó vezető az Istentől megérintett ember, aki mindig közösségben dolgozik, bevonva a tagok tehetségét és karizmáját” – hangsúlyozta Dr. Székely János cigánypasztorációval megbízott püspök atya. Előadásában Mózes, Jeremiás, Sámuel, Ábrahám, Péter és Pál életét állította elénk példaként. Utalt arra, hogy nem is elsősorban a szavak, hanem tetteink válhatnak fontossá.
Interaktív előadás formájában, Hunyadi Krisztina, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa a konfliktuskezelés témáját tárgyalta. A közösségeinkben felmerülhetnek olyan konfliktusok, amelyek egymással szemben állíthatnak bennünket. Az előadás az ilyen helyzetekre kívánt segítséget nyújtani. A konferencián a római zarándoklatról is beszámolót hallhattunk, többek közt a Kárpátaljai testvéreink is megosztották élményeiket. A fórum előtt kerekasztal beszélgetés keretében, cigány és nemcigány közösségvezetők osztották meg tapasztalataikat.