Örömmel adjuk hírül, hogy a Ceferino Ház lelkipásztori munkatársát, Bari Józsefet, szeptember 25-én a Váci Székesegyházban, Beer Miklós püspök úr lektorrá vatta. További 23 lektort és 30 akolitust avatott a megyéspüspök, munkatársunk Bari József, közöttük és tudomásunk szerint hazánkban is, az egyetlen cigány származású felavatott lektor. Tekintettel az esemény jelentőségére, a Ceferino Ház közösség képviselői is jelen voltak az avatáson.
Bari József 2006-ban, Arlóról érkezett Gyömrőre, a Ceferino Ház megnyitása óta állandó lelkipásztori munkatársként tevékenykedik. Mint mondta, lektorrá avatása is jelzi, hogy a cigányoknak helye van az Egyházban. Öröm számára, hogy Ilyen módon aktívan bekapcsolódhat Egyházmegyénk lelkipásztori tevékenységébe. A Szentmisét és az avatást követően, a lektorok és akolitusok kivonulása közben, Hendel Allelujáját énekelte a Székesegyház kórusa, amely et a hívők tapssal jutalmaztak. Bari Józsefnek ezúton is gratulálunk, valamint sikeres felkészülést kívánunk az egy év múlva esedékes akolitus avatására!