November 1-én 15 órakor a józsefvárosi Plébánia templomban Erdő Péter bíboros prímás szentmise keretében megszentelte Kosztics László faszobrát, és Kisléghi Nagy Ádám festményét Boldog Ceferinóról. Bensőséges ünneplés közepette született a Horváth Mihály téri templomban az a boldog Ceferino képével, szobrával, és a cigány zászlóval megjelölt hely, ahol cigány testvérek lelki otthont találhatnak. Az esemény jelzés értékű. Cigány emberek arról számolnak be, hogy a november 1-i józsefvárosi ünnepség a befogadás üzenetét hordozza számukra. Ez az esemény jelzi, hogy a magyar katolikus Egyház a cigányok felé fordul, minden népet közte cigány testvéreit befogadja templomaiba. Többen párhuzamba állítják VI. Pál pápa 1964-ee poméziai szavaival: „Ti nem az Egyház peremét képviselitek most, hanem éppen a központját alkotjátok, az Egyház szívében vagytok.” Amint akkor a világegyházban cigányság befogadását jelezte a pápa beszéde, úgy boldog Ceferino szobrának és képének elhelyezése a katolikus templomban , a magyar egyház befogadását jelzi.
A szentmisén új mise ordinárium hangzott el a Kaly Jag együttes előadásában, lovári és magyar nyelven, autentikus cigány dallamokra. A dicsőség tétel először szólalt meg Varga Gusztáv megzenésítésében. A szentmise egyéb dalai a szendrőládi énekkar vezetésével és a Ceferino Ház énekesei által hangzottak fel. A kispesti Talentumklub tagjai is részt vetek az ünnepi alkalmon, Lakatos György és fia Johan János hegedűművész, primás játékával kísérte a felajánlási körmenetet. Egyházunk az első oltárra emelt cigány lókereskedő példájával hívja krisztus követésére, az életszentségre mindazokat, akik ezekre az alkotásokra tekintenek. Jó volna, ha más templomokban is kifejeződne a mindenkor érvényes katolikus alapelv, amelyet interjújában Erdő Péter bíboros atya nyomatékosan aláhúzott, hogy Egyházunk minden nép fiához egyaránt, köztük a cigány kultúrából érkezők emberekhez is evangelizáló küldetést kapott Jézustól.