Június 11-12 között Rómában, az Isteni Szeretet Édesanyának templomában cigány zarándoklatot szervezett a Vándorlók és Útonlévők Lelkigondozásának Pápai Tanácsa Boldog Ceferino évfordulójának alkalmából. Szombaton a Szentatya privát audencián fogadta a zarándoklat résztvevőit. Magyarországról és Kárpátaljáról 13 fős delegáció vett részt.
Az esemény megszervezésében a Pápai Tanács mellett részt vállalt a Szent Egyed Közösség, valamint az Olasz Püspöki Konferencia Migrációs Alapítványa.
A szombati napon a pápai fogadással kezdődtek az események, melyen becslések szerint több mint kétezren vettek részt. A Szentatya beszédének különleges része volt, amikor szinte felajánlotta Európát, az európai kulturális sokszínűséget a cigányság részére. Míg a pápai megnyilatkozások eddig elsősorban a cigányságnak küldtek üzenetet, most XVI. Benedek pápa új hangsúllyal szólt Európához: a kontinens szellemiségét meghatározza a többi kultúrához, többek között a cigánysághoz való kapcsolata. Új szemléletről árulkodik ez az üzenet. Az európai többség önmagát értelmezheti oly módon, ahogyan a Szentatya Isten tervét jelöli meg Európa számára: Európa lényegéhez tartozik a sokféle kultúra, a kultúrák gazdagságának elfogadása. Mi magunk leszünk gazdagabbak azáltal, hogy befogadjuk azokat az embereket, akik a cigány kultúrában szocializálódtak.Az eseményen négy tanúságtétel hangzott el. Egy cigányszármazású szerzetesnő, Atanazia nővér a szlovákiai Bártfán, a cigánytelep szélén működő szalézi központot mutatta be, amelynek részei a Ceferino-templom, az óvoda, az általános iskola, a szakiskola.Egy hatgyermekes édesanya a Szentatya szavaival összecsengve beszélt arról, hogy gyermekeit egy olyan világban szeretné felnevelni, amelyben nem részesülnek kirekesztésben. Egy olasz fiatal arról tett tanúságot, hogy elkötelezetten szeretné építeni azt az új világot, ahol cigányok és nem cigányok testvérként élnek együtt, és Ceija Stojka, a cigány holokauszt túlélője is láthatóan megrendülve beszélt a pápához és a jelenlévőkhöz.Délután a Szent Egyed közösség San Bartolomeo-templomában vehettek részt a jelenlévők egy liturgián, majd egy közös ünnepségen. A templomban a vértanúk oltárán Antonio Maria Veglio érsek a Pápai Tanács elnöke elhelyezte Boldog Ceferino rózsafüzérének egy darabját. Másnap az Isteni Szeretet Édesanyja Kegyhelyén, a Boldog Ceferino különleges szabadtéri kápolnájában szentmisén vehettünk részt. E kápolna azért különleges, mert nincsenek falai, nincs teteje, ily módon utal a vándorló életre. Az oltára egy katlanszerű mélyedésben van, mellette Boldog Ceferino cigány vértanú szobra látható, amely Ceferino halálának pillanatát ábrázolja kezében a rózsafüzérrel, a szobor a boldoggá avatott faág szerű kinövésekkel mintázza. Üzeni a nézőnek, hogy mint egy fa, növekszik ki a magból a százszoros termés: a vértanúk vére a keresztények vetése. A szentmisét a helyi ordinárius vezette, jelen volt Vegliò érsek, a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa elnöke.
(forrás: Magyar Kurír)

XVI. Benedek pápa beszéde az európai cigányokhoz (nem hivatalos fordításban)