A Családok nyaralása utáni héten a csobánkai cserkésztábor adott otthont a 9-14 évig terjedő korosztály táborozásának, július 18 és 21 között. A gazdag program a közeli kegyhely, a Szentkút meglátogatásával kezdődött az esti szentmisével, majd focibajnokság, strandolás, táncház, a vetélkedő gazdagította , és különböző szempontokon alapján álló pontverseny jutalmait kapták a tábortűznél az élen álló csoportok. Különlegességnek számított a tábortűznél egyik testvérünk karete bemutatója, melynek befejezéseként puszta kézzel, könyökkel, lábbal szakavatottan törte a cserepeket. A különböző kategóriákban, pontversenyekben nyertes csapatok, a hőségben egész dinnyékkel hűsíthették magukat. A sok vidám program között a derű és a jó hangulat legfőbb forrása most is az volt, hogy az Isten szeretetében akartunk növekedni. Szó esett Boldog Ceferino és Teréz anya emberszeretetéről. Láttuk don Boscó példáján, hogy a nyelv, a jó szó, a szép beszéd embersorsokat tud megszépíteni, a csúnya gyalázkodó szó, pedig tönkretenni. Család évében nem maradhatott ki a téma, hogy Isten “férfinek és nőnek” teremtette az embert. Amikor például a mi táborunkban is szép kapcsolat épül fiúk lányok között, Isten e gyönyörű tervét valósítjuk meg, szolgáljuk magunk között azt az életet, amelyet Ő tervezett nekünk. Megszemléltük a gyönyörű kilátást, amely az esztergomi bazilika tornyáből nyílik a környékre. Mély benyomást tett a fiatalokra az esztergomi bazilikában bemutatott szentmise, és az hogy az esővel ijeszgető utolsó napba mégis belefért a bobozás Visegrádon. A szentendrei szentmisével zárult a programjában igen gazdag négy nap. Az idei tábor nagy értéke, hogy táborvezetők, bár kevés közöttük a pedagógus, mégis az evangéliumi emberszeretetből fakadó illetékességgel, az emberi kapcsolatok „szakembereiként”, önálló felelősséggel vezették a tábor menetét.