Április 2-án, szombaton Karancsságon a falu iskolájába több mint száz gyerek, fiatal, felnőtt gyülekezett össze. A környékbeli Etesről, Ságújfaluból, Pilinyből, de a távolabbi Dejtárról, Vanyarcról és Kállóról érkeztek a buszok, hogy a zsibongó gyereksereggel töltsék meg az iskola tágas auláját. A vetélkedők, a színpadi, táncos, zenés bemutatók, a vetített képes előadás boldog Ceferinóról , az első boldoggá avatott cigány emberről, mind-mind arról tanúskodtak, hogy Karancsságon útjára indul a cigánypasztoráció. A karancssági iskolás gyerek túlnyomó többsége roma származású. A találkozó Kapás Attila plébános atya vezetésével, az ő kezdeményezésére nem csak a gyerekek, fiatalok derűjével, hanem – jó idő lévén – a nap sugaraival is betöltötte az iskola tágas auláját. Munkatársa Oláh Boriska fáradhatatlanul, szinte mindenütt jelen volt a gyerekek között. A találkozó nagy értéke az volt, hogy nem csak a hitoktatók, hanem tanárok is részt vettek a szervezésben, az ifjúság ünnepének levezetésében. A nap a templomban, egy nagyböjti keresztúttal zárult. Valószínűleg így lehet majd hatékonyan előre lépni: az iskola az egyház, cigányok és nemcigányok együtt.