Augusztus 20-án, a Ceferino Ház ismét képviseltette magát a hagyományos, budapesti Szent Jobb Körmeneten. A közel ötvenfős csoport Boldog Ceferino zászlaja alatt vonult fel, és egy másik ötven fő a Kájoni János közösség részéről az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét képviselte.  A szentmisén egy roma származású diákonus, Balogh Péter olvasta föl az evangéliumot. Ezek talán apró jelek, de mindenképpen érzékeltetik, hogy a cigány nép is hozzátartozik mind a magyar történelemhez, a magyar nemzet része, és a Katolikus Egyházhoznak alkotó eleme. Nagyobb súllyal esik latba mindez, hiszen dr Erdő Péter biboros és püspöki kar által celebrált ünnepi szentmién, a nemzeti ünnepünkön jelen volt az államelnök, a miniszterelnök, az állami vezetés jeles képviselői. A szentjobb körmeneten, a ceferino-zászló alatt közösen  vonuló cigány és nemcigány közösségek tagjait rendre megtapsolták a jelenlévők.