,,A Boldog Ceferino Családi Napközi Hálózattá alakult gyermek csoportok több mint egy éves működése után, immár újra elérkezett a gyerekek számára várva várt karácsonyi ünnepségsorozat.Vanyarcon december 19-én pénteken összegyülekeztek mind a négy településünk közösségéhez tartozó gyermekei. Az Isten Fia születésének ünnepe minden ember számára rendkívüli jelentőséggel bír, de a gyerekekhez nem véletlenül áll annyira közel. Most is kitett magáért minden gyermekcsoport, öröm volt látni a gyerekek mostani műsorát összehasonlítva az előző karácsonyok müsoraival. A fejlődés nyilvánvaló. A hatvannál több gyermek nem fért be a Ceferino ház közösségi házába, a helyi önkormányzat segítségével, a falu közösségi ház adott otthont a népes csapatnak. Utána December 20-án, szombaton a dejtári karácsony nagy értéke az volt, hogy a művészi látásból született karácsonyi programba a rendezők bevonták a közönséget, és a „műsor”, szinte észrevétlenül közös imádságba fordult. Eltűnt a különbség közönség és előadók között, együtt térdelt a kereszt előtt a szereplő gyerekek csapata a felnőtt közönséggel. Végül vidám közös tánc és a gyerekek ajándékozása zárta az ünnepséget. Külön örömöt jelentett, hogy a helyi iskola és óvoda képviselői is együtt ünnepeltek a gyerekekkel. A kállói ünnepség értéke az volt, hogy mintegy belefolyt a falu karácsonyába. Szándékosan és tudatosan nem rendeztek külön karácsonyi ünnepséget, hogy a falu karácsonyának részévé váljanak. Érzékelni lehetett a falu karácsonyán, hogy az önkormányzat az iskola, az óvoda, az egyházközség mellett számít a Ceferino Ház gyermek közösségére is. Ez pedig nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, mert az evangélium, Egyházunk elismerését jelenti.