Idén Pásztón került megrendezésre a IX. Váci Egyházmegyei Találkozó  „Ne félj, csak higgy!” címmel .A pénteki programok keretében a jelenlévők színes és színvonalas programokon vehettek részt. Szőke Gábor atya tartott előadást a találkozó mottójáról, „Ne félj, csak higgy!”
Pásztó belvárosában  Dr. Hír János helytörténeti előadása hangozott el, amit  egy templomi séta és orgonajáték követett. A Találkozó első napjának zárásaként közös szentségimádást tartottak virrasztással a Gável Testvérek együttes vezetésével.A szombati nap főelőadója Gulyás Zsolt atya volt, akinek „Félelem és hit” című előadását tanúságtételek és közös beszélgetés követett. A Találkozó záró szentmiséjét Dr. Beer Miklós püspök atya celebrálta.
A Ceferino Ház idén is képviselte magát az Egyházmegyei Napokon. Sátrunknál a cigányság jellegzetes ételével, a cigány kenyérrel (bodag) várták az érdeklődő testvéreket. A kis színpadon a gyerekek mutatták be táncaikat, előadásaikat, majd meghívták a jelenlévőket egy közös táncra, hogy a cigánytáncnak ne csak nézői és hallgatói legyenek, hanem közösen éljék át annak szépségét.