A Szátokiak köszönőlevelei a Budapesti Rozsakerti Demjén István Református Iskola 2. osztályos tanulóinak és szüleiknek
Bogdán Gáborka 11 éves

Danyi Timea, szülő

A Szátoki családok számára megkönnyítette az idei karácsonyt, hogy többek munkát találtak, és ez a jövedelmi helyzetváltozás általában meglátszott a karácsonyestén is. Mégis voltak családok, nem is kevesen, akik anyagi helyzetük miatt nehézkesen készültek föl a szent este megünneplésére és nagy örömmel fogadták egy Budapesti iskola karácsonyi ajándékakcióját. A Ceferino Ház is felkészültebb volt, mert az első papír brikett darabok elkészültek, amelyek ezeknek a legrászorultabbaknak is, a kályhában duruzsolva melegebbé, otthonosabbá tették a karácsony szent estéjét, Jézus születésének ünnepét.
Az ajándékokról a
  Budapesti Rózsakerti Demjén István Református Iskola 2. osztályos tanulói és szüleik gondoskodtak. Hetekkel előtte készülődtek arra, hogy a szátoki gyerekek számára örömet szerezzenek, hogy mosolyt csaljanak karácsony ünnepén a Szátoki gyerekek szemébe. Az iskola tanulói megkeresték, nagylelkűen felajánlották azokat a játékokat, plüss állatokat, társasjátékokat, amelyekkel a mi gyerekeinket akarták meglepni. A játékok mellé más adományozók segítségével édesség, margarin, liszt, cukor olaj, különböző tésztakészítmények, teák is kerültek a gazdag karácsonyi csomagba. A helyi Roma Önkormányzattal összefogva december 22-én több, mintegy 60 családnak osztottuk ki a díszcsomagolású adományokat,  a szeretetnek és az együttérzésnek gyönyörű jelzéseit.