A Belgiumi Baneux-ban április 6-8-ig tartott a CCIT, a nemzetközi cigánypasztorációs egyesület idei konferenciája. Baneux kegyhelynek, a Szegények Madonnájának különleges kapcsolata van Váci egyházmegyével, hiszen Regőczi atya a Banneux-i látnokkal személyes kapcsolatot tartott a legsötétebb kommunista vallásüldözés idején. A konferencia tárgyát egy kínosan elhallgatott téma adta, a roma népi vallásosság szerepe a cigánypasztorációban. A konferencia címe „Gyakorlat és áhítat a népi vallásosságban”. A roma népi vallásosság megnyilvánulásai sokszor inkább babonás elemeknek tűnnek, ezért a felszínes szemlélő inkább az evangelizálás akadályának tekinti, kicsit kínos hallgatás övezi a témát, mondván, ne tüntessünk föl senkit rossz színben. A konferencia a hallgatás falát törte át és ezt az axiómának látszó „igazságot” bizonyos vonatkozásaiban átírta és ezért volt elemi erővel magával ragadó az idei CCIT konferencia. Természetesen, nem a babonákat fogadta el ez a konferencia sem, de rámutatott arra, hogy a babonás elemek alatt sokszor igazi Istenre nyitottság rejtőzködik, és ha sikerül ezt a mélyebb réteget az evangéliumi igazságokkal, Jézussal való személyes kapcsolattal megerősíteni, akkor nem kell a babonákkal szemben „felvenni a harcot”, hiszen a valódi Istenhit mintegy „kiszorítja a térből” a babonás elemeket.
A konferenciára a Vatikánból Alexandra nővér hozta el Peter Kodwo Appiah Turkson bíborosnak, az emberi fejlődés Dikasztériuma elnökének több oldalas üzenetét, amelyben részletezi a romapasztoráció és a hagyományokat erőforrásnak használó pasztoráció fontosságát.
A hagyományokról Hans Geybels teológus alapos előadást tartott a témában. Nagyon érdekes volt Agostino Rotamartir atya előadása, melyben egy különleges értékre hívta fel a figyelmet. Bemutatta a népi vallásosságnak a roma nyelv fordulataiban megnyilvánuló formáit. A köszöntésekben az elköszönésekben, az útra indulásnál vagy megérkezés alkalmával, ünnepi és hétköznapi áldásokban, újra és újra elő-elő bukkan a mindenütt jelenlévő Isten neve. Elgondolkodtam, a hagyományos roma vallásosság gyakorlatilag csak a keresztelés szentségét ismeri, még a rendszeres napi imádsággal, sem él, pedig az egyház lelki erőforrásai a szentségi életre és az imádságra épül. A cigány embereket, aki közelebbről ismeri, tudja, hogy mély vallásosság jellemzi őket, bár ez nem közismert róluk. Valamit megértettem. Mi aki az egyház katolikus lelkiségében élünk, a napi imádságból, a szentségi életből merítjük az erőt, hogy az Isten mindenütt jelenlétének a tudata éljen, megmaradjon bennünk. Egy hagyományait követő roma ember, nem részese a hitélet ezen forrásainak, de a köszönések, a köszöntések, a munka előtti utáni áldások, az útra keléseket és megérkezéseket követő áldások nyelvi fordulatai naponta többször ráirányítja e figyelmet a mindenütt jelenlévő mellettünk álló Istenre. Ezért szinte úszik az Isten jelenlétében az, akinek a roma, vagy valamelyik cigány nyelv az anyanyelve. Valóban sokkal jobban ki lehetne, kellene használni a hagyományokban rejtőző forrásokat az evangelizáció javára.
Az utolsó napon hiánypótló előadást hallottunk, a CCIT alapítói közül ma élő„nagy öregjeitől” Leon Tamburtól és feleségétől Elisától a cigánypasztorációs szervezet lelkiségéről. Alaposan összefoglalták az évtizedek folyamán csiszolódott lelkiséget, amelyet a nemzetközi szervezet munkáját, együttműködését jellemzi.
Nagyon hasznosak voltak a csoportbeszélgetések, amelyek egy két fordítóval nyelvek szerint tagozódtak. (Magyar, holland, francia, olasz, angol, szlovák, szlovén, horvát, stb.)
Váratlan Afrikai útja miatt csak az utolsó napon tudott megérkezni, Kodwo Appiah Turkson bíboros, aki személyesen is üdvözölni akarta a 18 országból érkezett, mintegy 110 résztvevőt, és a záró szentmisét ő maga celebrálta. Az egyik szünetben a magyarok, a Ceferinó Ház küldöttei alkalmat kerítettek, hogy személyesen is beszéljenek a bíborossal. Tapasztalatcserék által gazdagodva tértünk haza, úgy hogy a választáson is részt vettünk, Brüsszelben, a követségen még leadtuk szavazatunkat.
