BEVEZETÉS

Dolgozatomban szeretném bemutatni a krisztusi közösség születését a cigányság körében. Több éve dolgozom világi munkatársként Egyházunkban. Abban a faluban, ahol élek Valkón, a lakosság közel harminc százaléka cigány származású. Többségében az  romungrók, kisebb részben oláh cigányok.

A mai magyar társadalomban minden felelős vezetőnek, és Egyházunknak is kötelessége cigány testvéreink – sokszor megtépázott – emberi méltóságának helyreállítását szolgálni. A kereszténység üzenete képes a sebek gyógyítására. Erre a szolgálatra vállalkozott a Váci Egyházmegye Püspöke, az általa meghívott pap és világi munkatársai. Ennek a valóságnak folyamatát szeretném dolgozatomba feldolgozni.

Néhány évvel ezelőtt Dúl Géza plébános – aki időközben a Magyar Katolikus Püspöki Kar cigánypasztorációs referense, és a Váci Egyházmegye cigány kisebbségi lelkésze lett – elindult egy evangéliumi úton a felnőtt cigánysággal. Többen közülük végigjárták a katekumenántus útját, szentségekhez járultak és építőtagjai lettek az egyházközségnek. Eközben az említett plébános munkatársaként én is bekapcsolódtam a helyi és országos cigánypasztorációs munkába. Számomra nagyon fontos volt, katartikus élményként éltem meg, amikor egy nemzetközi konferencián elsőként hallottam a cigányság hagyományáról, ünnepük világáról. Sok megnyilvánulásukat, másságuk okát megértettem. Rácsodálkoztam a cigányság belső világának színességére, gazdagságára. Megláttam másságuk szépségét.

Ekkor született meg bennem a vágy, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy minél több Egyházunkban szolgáló pap, szerzetes, világi munkatárs felfedezze, megismerje ennek a valóságnak értékeit, a cigányság krisztusi közösség megélésére való nyitottságát. Reményeim szerint ez a dolgozat ezt a felfedezést szolgálja.

A mögöttem lévő pasztorális munka tanúságaként úgy látom, hogy legtöbbször – minden jó szándékunk ellenére – nem értjük a cigányságot. Legtöbb esetben a keresztség szentségének kiszolgáltatásában és a temetés szertartásában kimerül szolgálatunk. Nem értjük, miért annyira fontos a keresztség minél gyorsabb kiszolgáltatása, gyakran hitbeli alap nélkül. Nem értjük miért viselkednek számunkra furcsa módon a temetésen, miért virrasztanak a halva fekvő hozzátartozóiknál és sorolhatnánk a többi számunkra érthetetlen cselekvéseket. Ha betéved egy – egy cigány ember templomunkba, a hívek személyiségjegyeiknek megfelelően reagálnak, de legritkább esetben befogadó közösségként.

Amikor egy csoport pasztorális, közösségépítő munkáját tervezzük, legyen az iskolai hitoktatás, család –ifjúság – idősek stb. pasztorációja, ha jól akarjuk azt végezni, akkor ismernünk kell a csoporthoz tartozó személyek életkori sajátosságait, jellemzőit. Más módszerekhez nyúlunk egy hagyományos faluban, egy vidéki kisvárosban vagy egy nagyvárosban. Tudjuk, hogy egy nemzetközi team – munkában más reakciót várhatunk egy német testvértől, mint egy olasztól és így tovább. De ismerjük-e cigány testvéreink sajátosságait, hogy tőlük milyen reakciókra számíthatunk Isten Országának építése közben?

A tapasztalatom az, hogy kudarcra van ítélve közösségépítő munkánk, ha csupán a jól bevált, hagyományos pasztorális módszereket kívánjuk alkalmazni ennél a népcsoportnál. Miközben nem ismerjük az ő szokás világukat, történetüket, közösségi értékekre való nyitottságukat.

Dolgozatom első fejezetében ezért szeretném mintegy alapként bemutatni a cigányság történelmét, hagyományát, mentalitását. Nagyon fontosnak érzem bővebben ismertetni ezt a témát, mert e-nélkül nem lesz gyümölcsöző közösségépítő munkánk. Igyekeztem egy átfogó képet rajzolni a cigányságról, melyhez Sir Angus Frazer, Erdős Kamill, Dr. Várnagy Elemér, Choli Daróczi József, Glonci Ernő, Szegő László és Dr. Szuhai Péter szakemberek tanulmányait, előadásait használtam fel.

A második fejezetben az Egyház és cigányság kapcsolatának történetét mutatom be, kiemelve Dúl Géza cigánykisebbségi lelkész látásmódját a cigány közösségi pasztoráció területéről. Forrásként: Irányelvek a cigánypasztorációban, a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait, és Tomka Ferenc: A lelkipásztori teológia és az új evangelizáció című szakirodalmat használtam.

Határozott – átélt tapasztalatokra alapozott – véleményem, hogy amikor cigány közösségekről szólunk, elkerülhetetlenül szembe kell néznünk az előítélet problémájával is, ha a realitás talaján kívánunk dolgozni. Ezért ezzel a témával is foglalkozom a dolgozat keretei között a harmadik fejezetben. Meg kell ismernünk az előítéletesség szociológiai – pszichológiai folyamatát, hogy mindezt tudatosítva dolgozzunk az előítélet lebontásán, a másság értékeinek erősítésén. Ehhez a témához nagyon sok hasznos információt nyertem Allport és Aronson szerzők által írt szakkönyvekből, a Gallup elemzéseiből, Csepeli György és Rózsavölgyi Adél tanulmányaiból.

Saját, cigányságon belüli közösségépítő munkám, és így dolgozatom központi témája a gyömrői Cigánypasztorációs Iroda, a Ceferino Ház.

Dr. Beer Miklós Püspök Úr a Váci Egyházmegyében – az országban elsőként – létrehozott egy önálló irodát. Az itt dolgozó kisebbségi lelkész és munkatársai, valamint önkéntes segítőik közösségépítő munkájának megismerése nagy értékekre mutat rá, és véleményem szerint fontos alapköve a jövő cigánypasztorációs munkának, a közösségek építésének.

Ebbe a munkába kapcsolódom be én is önkéntes munkatársként. Így többek között az egyházmegyei és országos programok szervezésében dolgozom.

A Mária Rádióban kéthetenként a „Ceferino Ház” műsorát lehet hallani. Ennek a műsorblokknak önkéntes riporteri feladataiba is részt veszek.

A Váci Egyházmegye Cigány Evangelizációs Irodája modell értékű közösségépítő munkát végez. Dúl Géza cigány kisebbségi lelkész és munkatársai felkeresik azokat az egyházközségeket, ahol cigányok élnek és van közöttük néhány olyan ember, akik nyitottak Krisztus üzenetére. Személyesen, a „terepen” szólítják meg őket, eggyé válva problémáikkal, örömeikkel. Az evangelizációs csoport a magközösségek kialakításán dolgozik, hogy ők az egyházközségekben hosszútávon képesek legyenek a krisztusi közösség életben tartására.

Közösségformáló munkájuk másik fontos módszere, hogy a nagyobb országos rendezvényeken – a Katolikus Cigány Találkozó, a Cigánypasztorációs Konferencia, zarándoklatok- ahol több száz ember van jelen, az evangelizációs csoport, mint élő krisztusi közösség kovászként legyen jelen, átnemesítve a nagycsoportot. (Vö. Lk. 13,20)

Ezt a közösségépítő munkát mutatom be a negyedik fejezetben, szakirodalmi forrásként használva Tomka Ferenc: A lelkipásztori teológia és az új evangelizáció című könyvből a közösség létrejötte fejezetet.

Krisztus Örömhíre egyetemes, mindenkihez szól. Ennek bizonyítékai a már több éve működő keresztény cigányközösségek. Egy ilyen – általam jól ismert- közösséget szeretnék bemutatni az ötödik fejezetben. A Cursillo Mozgalom egyik érett gyümölcse a Szendrőládi Cigány Közösség.

A függelékben interjúkat olvashatunk azokkal a cigány és gádzsó személyekkel, akik dolgoznak a cigány krisztusi közösségek megszületéséért. A cigányság evangelizálását, krisztusi közösséggé formálását szívügyének tekinti Dr. Beer Miklós Megyéspüspök Úr, ezt igazolja a bemutatott Evangelizációs Központ létrehozatala is. Dolgozatomban interjút készítettem Püspök Atyával, melyben megismerhetjük véleményét, motivációit a cigánysággal kapcsolatban. Valamint Dúl Géza cigánykisebbségi lelkésszel készült interjúból betekintést nyerhetünk munkájukba, rövid és hosszútávú célkitűzéseikbe.

A függelékben olvashatunk a Cursillo Mozgalmról, mely egy lehetséges út a közösségépítéshez. Megismerhetjük az első boldoggá avatott cigány szentet, a spanyol származású lókereskedő Boldog Ceferino élettörténetét. Valamint a 2007. évi Cigánypasztorációs Konferencia záró levele és a cigány közösségeket bemutató fényképek találhatók a mellékletben.

Őszintén remélem, hogy ez a dolgozat is segít bennünket cigány testvéreink teljesebb megismerésében, és megerősít mindannyiunkat küldetésünkben. (vö. Mk 16.15)

Nekünk keresztényeknek óriási kincsünk van, Jézus gyógyító jelenléte. Ő minden sebre gyógyír. Értelmet, értéket ad életünknek, lebontja az előítéleteket, hidat épít ember és ember között.

Zárógondolatként egy fiatal cigányasszonyt idézek, aki Egerben a Cigánypasztorációs Konferencián a következőket mondta: „Senkinek éreztem magam a sok diplomás ember között, amikor meghívtak a Váci Egyházmegye világi munkatársai találkozójára. Aztán megismertem Ceferino életét, aki cigány létére ’szent’ tudott lenni. Ekkor megváltozott énképem, értékelni kezdtem önmagamat, én is érek valamit. Az Isten engem is szeret! – így cigányként értékes vagyok az Ő számára. Azóta boldog vagyok.” A következő verset ez az asszony írta.

Te akartad így[1]

Megyek Uram, megyek.

Messzire kell mennem.

Harcolni kell egy jobb életért.

Harcolnom kell még az én népemért.

Mert a gyávák és hitetlenek szidják a cigányt.

Megtagadva ezzel ugyan Téged.

Mert Te képmásodra teremtettél engem.

Te döntöttél úgy, hogy cigánynak szülessem.

Bár tudom én, szent nem igazán leszek,

Nem is akartam az lenni soha sem,

Csak ember szeretnék lenni, igazán ember,

Kit a Te igéid nevelnek fel.

Áldalak jó Uram, ezzel a cigány szívvel én,

Áldom minden cigánynak szent nevét,

Most megyek színpadra kell állnom

a népemért és Érted, Istenem.

I. fejezet

1. A cigányság története

Világszerte kb. 17 millió ember tartozik a cigány népességhez az általam fellelt szakirodalmak alapján. Fontos adat azonban, hogy a Vándorlók és Utazók lelki gondozásának Pápai Tanácsa 2006. december 9 – 11 között tartott nemzetközi konferenciáján, 36 millióra becsüli a cigányok számát a világon. Közülük 18 millió Indiában található.[2]

A roma népesség magyarországi létszáma manapság 700 ezer körülire tehető. Magas gyermekszámuk miatt növekszik arányuk az összlakosság körében. (A 2003-ban született gyerekek 15%-a roma származású.)

A cigányság egységes történetéről nem beszélhetünk sem a világon, sem Magyarországon. Ebből adódóan az alábbi tanulmány is a főbb vonásokat kívánja bemutatni.

Célom, hogy megismerjük a cigányság helyzetét, történelmét, mentalitását és így jobban megértsük ezt a népcsoportot.

A romák őshazájának helye az indiai szubkontinens észak-nyugati területe: Pandzsab. Érdekes a szóösszetétel jelentése: pandzs = öt, ab = folyó. Valóban, ha térképre nézünk, e területen az öt folyó vidékét találjuk, az Indust és annak mellékfolyóit. A romák kiszolgáltatott helyzetben voltak már az Őshazában. Az akkor még a mainál erősebben élő kasztrendszerben a hierarchia legalján éltek, a páriák csoportjába tartoztak, kiszolgálói voltak minden tekintetben a felettük lévőknek.

A lassú, de folyamatos elvándorlás a Krisztus utáni V. században kezdődött. A romák elindulásának külső okai voltak. Ez idő tájt a fehér hunok betörését sejtették, érezték meg ösztönösen, ami távozásra késztette őket. Egyébként érdekes jelenség történetük során szinte mindvégig, hogy sosem várták be a hódítót, nem szálltak szembe nyíltan az ellenféllel, inkább választották a passzív rezisztenciát, mint a konfrontációnak erőszakos módját. A vándorélet első megszakítása a korabeli Perzsia volt, a másfél évszázados tartózkodásnak a fenyegető mongol betörések vetettek véget. A továbbvándorlás délnyugati irányt vett, Örményországba jutottak el a romák. Itt találkoztak először a kereszténységgel. Az ezredforduló azonban változtatást hozott, a szeldzsuk törökök ebben az időben kezdtek támadásokat indítani a keresztény örmények ellen. E szándékukat megsejtve szedték fel sátorfáikat a roma csoportok, hogy “kivédjék” a támadást. Egy kisebb csoport Kis-Ázsián át déli irányt vett, míg a nagyobb populáció nyugat felé tartott, a Balkán – félsziget irányába. A déli irányba haladók eljutottak Egyiptomba (valószínűleg innen a téves hiedelem az egyiptomi eredetről), ahol azonban nem álltak meg, hanem kötődtek egy akkor éppen arra vándorló, Szíriából nyugatra tartó népcsoporthoz, az Omajád dinasztia népéhez, a mórokhoz.

Az Észak-Afrikai partvidéken való vándorlás vége a gibraltári átkelés lett, majd az Ibériai – félszigeten évszázadokon át való békés együttélés mórokkal, spanyolokkal, zsidókkal. Örményországból nyugati irányba vándorló csoportok Görögország területére jutottak, ahol testvérként fogadja őket az ortodoxia. Könnyen illeszkednek a csillogó-villogó, gyertyafényes, ikonosztázionokkal ékesített templomok világába. Úgy tűnik, a cigány elnevezés is itt ragad rájuk (cigány, tsiganes, zigeuner).

Közismert, hogy Bizánc eleste után az ezredfordulót követő évszázadokban az iszlám térhódítási aspirációi egyre inkább érezhetők a Balkán – félszigeten. Ennek hullámveréseit megsejtve a romák egy része is áttér a mohamedán vallásra. (Jó tudnunk, hogy szerte a világon a roma közösségek mindig annak a vallásnak lesznek hívei, amelynek környezetében élnek.) Valószínűleg az ortodoxiával való találkozás eredménye a romáknál az a mélységes Mária-tisztelet, amely szinte föléje helyeződik a Jézus imádásának. A romák ma is fordított utat járnak: Jézust kérik, hogy ajánlja őket anyjának Szűz Máriának.

A Balkán a XII-XIII. században egyre fenyegetettebbé válik a török hódítás tekintetében. A balkáni viszonylagos letelepedettség (országon belüli kisebb vándorlás csupán) következtében a romák életformájában is lassú változás következik be. Egyre inkább jelentkezik csírájában az a termelési forma, melynek során nem csupán a maguk szükségleteinek kielégítésére termelnek (fémművesség, kovácsmesterség, kosárfonás, sátorkészítés, stb.), hanem szolgáltatóiparként másokat is ellátnak e tevékenységükkel, kezdenek sarjadni a hagyományos cigány mesterségek, melyek aztán évszázadokon át megélhetést biztosítanak a romáknak az európai országokban.

A XIV-XV. század határmezsgyéjén, fél évszázaddal a nándorfehérvári győzelem előtt részben megoszlik a roma népcsoport: keresztények mennek, mohamedánok maradnak illetve csapódnak a felfelé törő iszlám haderőhöz. Az előbbiek magyar, az utóbbiak török végvárakba szegődnek el szórakoztató ipart űzve: mutatványosság, ének, zene, tánc, továbbá az előbb már említett mesterségek. Oklevelekből tudjuk például, hogy 1396-ban a pécsi püspök 25 sátoros cigány családnak engedélyezte a letelepedést a városfal tövében. Nagyobb populáció akkor indult el, amikor Zsigmond király és császár  menleveleket adott ki, amelyek szerint legálisan jöhettek az országba a roma csoportok. Valószínűleg élt még az országvezetés tudatában az a szép hagyomány, melyet országalapító Szent István királyunk fogalmazott meg fiához, Imre herceghez írt intelmeiben, mely szerint fogadjuk be az idegeneket, mert minél tarkább nyelvében, szokásaiban egy nemzet, annál értékesebb. Megjegyzendő egyébként, hogy a későbbiek során számos  európai kultúrállamban tömeges üldözésnek, pogromoknak vetették alá roma testvéreinket. Magyarország e tekintetben kivétel volt, eltekintve a XX. századi helyi atrocitásoktól.

Az ezernégyszázas évek első felében indult meg tehát a roma népesség lassú áramlása a Balkánról. A nagyobb arányú betelepedés csak a hódoltság után, a XVIII. században következett be, a felvilágosult abszolutizmus korában, amikor is Mária Terézia intézkedései nyomán szisztematikusan jöttek a romák főleg az Alföld térségébe. Őket nevezi a szakirodalom az  kárpáti cigány csoportnak. A királynő elképzelése az volt, hogy a török hódoltság következtében kipusztult vagy elmenekült magyar lakosság helyére telepíti a romákat. Úgy gondolta, hogy a mezőgazdaságban hiányzó munkaerőt velük fogja pótolni. Nem ismervén a romák történetét, vállalkozása sikertelen volt.

A kárpáti cigány csoport megjelent a Kárpát-medencében (innen egyébként a romológiában használatos elnevezésük). Ez a csoport nyelvileg teljesen asszimilálódott. Hazánkban a roma kisebbségi populáción belül ők képviselik a legnagyobb százalékarányt, mintegy 70%-ot. (Más forrás szerint 86,9 %). Térbeli elhelyezkedésük a mai Magyarország területén a következőként alakult: Nógrád megye, Budapest környéke (Páty, Csobánka, Zsámbék, Pilisvörösvár, Biatorbágy, Pesthidegkút, Budakalász), Dunántúl (Pécs, Mohács, Versend, Dunaszekcső). Meg kell jegyeznünk, hogy a romungrók mellett a Kárpáti csoportban találjuk még az  szinto cigányokat is, akiket köszörűsöknek illetve ringlispiles cigányoknak is neveznek, ugyanis az utóbbiak többnyire fél-vándor életet élnek ma is: mutatványossággal foglalkoznak (körhinta, céllövölde stb.) Ők magukat sokszor német illetve vend cigányoknak is nevezik (Zala, Tolna megyék).

A mai magyarországi cigány anyanyelvű csoport másik nagy ága az előbb említett Kárpáti csoport mellett az oláh cigány csoport, akik eredeti, Indiából hozott nyelvjárásukat használják, melyet évszázadokon át megőriztek vándorlásuk folyamán.

A hazánkban élő, mintegy 20 % arányt kitevő oláh csoport (más forrás szerint 7,7%) törzsi ill. nyelvjárási tagozódása: lovara (lókereskedő), colara (szőnyegkereskedő), cerhara (sátoros), masara (halász), fodozovo (kovácsok), romano rom (rézműves), kherara (házaló), csurara (késes), drizara (üstfoltozó) stb.

Bár valamennyi nyelvjárás egyaránt fontos, hisz a beszélők anyanyelvéről van szó, mégis a lovári nyelvjárás (a lové = pénz szóból), a magyarországi romák irodalmi nyelvévé alakult.

A harmadik nagy csoport, amely hazánkban letelepedett a magukat beás cigányoknak nevező populáció. Ők a múlt század végén illetve a XX. század első évtizedeiben telepedtek át hozzánk Erdélyből és a Havasalföld vidékéről. Indiából hozott nyelvüket elvesztették Romániában és magukkal hozták a múlt századból eredő, a román nyelvújítás előtti nyelvállapotot. A tudományos szaknyelv éppen ezért román cigányoknak nevezi őket. Áttelepedés előtti sorsuk rendkívül keserves volt, hisz még a múlt században is rabszolgaéletre kényszerítették őket. A köztudatban teknővájó cigányoknak is nevezik őket, mivel erdőben élve fa megmunkálással foglalkoztak: teknőt, fakanalat és más használati eszközöket készítettek, földbevájt kunyhókban, putrikban éltek. Később beköltöztek a falvak peremére, ahol külön az ún. cigánysoron éltek. Létszámuk ma kb. 8-9%-át teszi az összroma populációnak hazánkban.

A romák alkonyán[3]

Honnan jöttünk? Hová tart a mi nemzetünk?

Hol kel fel napunk? Hol lesz alkonyunk?

Hová hajtja népünk meggyötört fejét?

Hol lesz igaz álmunk, hová tart a nép?

A roma embernek hol az Istene?

Hol az ő hazája, hol boldog lehet?

Mikor jön el a mi napunk?

Hogy e földön mi is országot kapunk.

Szét vagyunk szórva szerte e világban,

Nincs saját hazánk.

Itt elfogadnak, vagy megtipornak,

De többször csak büdös cigány vagy!

Mert ez nem roma ország,

Mert nem létezik az.

Kinek itt, kinek ott kel fel a Nap,

Ki boldog, ki boldogtalan!

De talán egyszer,

A romák alkonyán,

Eljön a mi időnk, s lesz saját hazánk!

2. A cigány történelem különös ritmusa

Valamennyi cigányokkal foglalkozó társadalomtudomány igyekszik megmagyarázni, hogy a cigány emberek élete miért és miben mondható különösnek a nem-cigányokéhoz képest. A kulturális antropológiában kidolgozott módszerek alkalmazásával leginkább az identitás kritériumainak összehasonlításával próbálják megtalálni a másság magyarázatát.

A térbeli mozgás, a csoportszerveződés és a rokonsági rendszer mellett a közösség életének különös ritmusú változása, a cigány történelem öntörvényű ciklikussága lehet az egyik támpont, amely segíthet meghatározni, hogy mit tekintsünk a cigány társadalom alapvető egységének, milyen szerveződés írható le egységes entitásként.

Az iskolázatlanság és a gádzsók értékrendje szerinti tanulatlanság a feudális társadalom hétköznapjaiban cigányok és parasztok közé nem húzott meredek válaszfalat. A műveltségi olló a 19. század második felében nyílt ki és két ágának távolodása a 20. században vált kritikussá. A lokális paraszti társadalmak és a cigány közösségek is szóbeliségben éltek, s mindkettő számára másodlagos volt a gyermekek iskoláztatása. A gyermekek nevelésének fő szempontja mindkét oldalon az volt, hogy minél előbb foglalják el nemüknek és életkoruknak megfelelő helyüket a megélhetés biztosítására szerveződő társadalmi alapegységben, a családban. A különbségek ezen túl kereshetők, a közösségszerveződés eltérő formáiban, a megélhetési stratégiák eltéréseiben és a gyermekeknek az ebből adódó más-más szocializációs közegében.

2. 1.) Az akkulturáció folyamata

A magyarországi cigányok története egy olyan hosszú akkulturációs folyamatként értelmezhető, amely a 15. század végén kezdődött és máig sem zárult le.

Gádzsók és cigányok egy részének kapcsolata már a 16-17. században is több volt egyszerű kulturális érintkezésnél, nem korlátozódott kereskedelemre és vallási alkalmazkodásra. A cigányok társadalmi integrálását a felvilágosult uralkodók az akkulturáció felgyorsításával remélték elérni. Adminisztratív eszközökkel kísérelték meg a cigány társadalom történelmi óráját a többségi társadalom órájához igazítani. Célkitűzéseik arra alapozódtak, hogy a cigány gyermekek nem-cigány módon való neveltetéssel nem-cigány módon élő adózó alattvalókká váljanak. Ennek érdekében központi rendeletek útján megváltoztatták a gyermekek szocializációjának színterét.

2. 2.) A szocializáció színterei

A mendikációs közösség

A cigány családok megélhetése több tevékenységi kör összetett rendszerére épült, amelyben a család tagjai meghatározott szerepet foglaltak el nemük és életkoruk szerint. A megélhetési stratégiában a felnőtt férfiak által végzett tevékenységek voltak dominánsak, a kiegészítő tevékenységek pedig az asszonyokra és a gyermekekre hárultak. A családfő domináns tevékenységi köre sohasem homogén, a 16-17. században főként valamilyen fémműves munka és zenélés, amelyek a 18. századtól újabb és újabb tevékenységekkel egészültek ki, a pásztorkodástól a napszámosságig.

A cigány férfi nem kereső, hanem elsődleges szerző, aki napi tevékenysége során valamilyen – többnyire produktív – szolgáltatást kínál a gádzsóknak élelemért vagy pénzért, mellette pedig megpróbál ellenszolgáltatás nélkül is hasznot húzni a gádzsókból, pl. lólopás, lócserélés, pénzhamisítás, orgazdaság révén.

A nők és gyermekek kiegészítő tevékenysége a családfő domináns tevékenységének biztosítására szolgál. A nők által kínált jellegzetes szolgáltatás a varázslás és jövendőmondás, nagyon gyakran a lopás fedezésére szolgálnak.

Az apa korlátlan úr a családban. A család azonban, mint szerzőközösség egységes, minden tagja arra törekszik, hogy kihasználja a gádzsó környezetben rejlő lehetőségeket. Mindannyiuk napi tevékenységében különleges szerepe van a szerencsének.

A cigány család tagjait összekapcsoló másik fontos kötelék, hogy mindannyiuk tevékenységéhez különleges észjárás, különleges habitus társul. Az a furfangos, okos, ravasz és csalárd gondolkodás, amit a magyarországi nem-cigányok a 16. század óta a „cigánykodás” fogalmával fejeznek ki, s amit egyszerre csodálnak és megvetnek. Cigány módjára cselekedni és gondolkodni elsősorban azon praktikák ismeretét és ügyes alkalmazását jelenti, ami lehetővé teszi a gádzsók kihasználását. Gádzsók és cigányok saját közösségük értékrendjének megfelelően merőben ellentétesen értelmezik ezt az attitűdöt. Mindkét oldalon a cigány identitás attributumának tartják, ám a nem-cigányok számára közönséges lopás, a cigányok számára pedig a javak megszerzésének természetadta módja.

A központi hatalom kezdeményezésére a 18. században lett a magyarországi cigányokkal szembeni legfontosabb elvárás, hogy rendelkezzenek állandó lakóhellyel, a korabeli források latin szóhasználata szerint fixa domicilia-val, s helyváltoztatás nélkül éljenek meg.

A cigány csoportok közösségszerveződésének hosszú időtartamban jellegzetes, magyarországi történeti változatát nevezzük mendikációs közösségnek.

A mendikáció kifejezés a 18. századi forrásokban jelenik meg, a megélhetési stratégiák, a csoportszerveződési formák és a mozgásvariációk speciális kombinációját jelenti, mint ilyen már a 17. században is kimutatható, s napjainkban is létezik. A mendikáció olyan kéregetés, amelyhez nem társul az egészségi állapot miatti elesettség vagy megnyomorodottság. Még kifejezőbb a cigányok által is használt korabeli magyar terminus: faluzás. A faluzás fogalmán két dolgot értettek:

– a faluról falura való csoportos vándorlást, melynek során produktív vagy improduktív szolgáltatásokat kínálnak a gádzsóknak;

– azt, amikor egy cigány csoport lakóhelyéről egy másik településre megy és ott a rokonok támogatásával csoportos vásári lopásokat, s egyéb „szerzéseket” követ el.

A cigányok nem tudtak megélni még a gádzsók által elfogadott mesterségeikből sem, hogyha csupán az állandó lakóhelyük keresletére építették tevékenységüket. A fixa domicilia megléte vagy hiánya a 18. századi rendeletekben és összeírásokban a megkülönböztetés szempontja volt, eszerint beszéltek kóborlókról és letelepültekről.

A falujárásnak két alapvető típusa van:

– az egyikben a család minden tagja mozog és időről időre változtatja a helyét;

– a másik változatnál csak a felnőtt férfiak mozognak, tavasszal elhagyják állandó lakhelyüket és ősszel térnek vissza feleségükhöz és gyermekeikhez.

A cigányok számára az volt fontos, hogy gyermekeik elsajátítsák a mendikációs közösség szabályait annak belső ritmusa és értékrendje szerint. A cigány gyermekeknek nem a gazdálkodási tapasztalatokat, hanem a gádzsók kihasználásának furfangjait kellett elsajátítani, s lehetőleg minél korábban, hogy a közösség eltartásában hatékonyan vehessenek részt. A szocializációba magától értetődően beletartozott a lopás (cigány észjárás szerint szerzés) megtanulása, s a gádzsók becsapására szolgáló szavak és teátrális gesztusok begyarkorlása.

A gyermekek 8-10 éves korukig szorosan anyjukhoz kötődtek. Életük minden szakaszában azt a speciális feladatot kellett teljesíteniük, amit közösségük elvárt tőlük. 8-10 éves korban a  fiú és leány gyermekek nevelése elvált egymástól. A lányok a nők által végzett feladatok fogásait sajátították el, a gyermekek gondozásától a tolvajkulcsok használatán át a jövendőmondásig. A lányoknak 12-13 éves korukra a felnőtt viselkedés minden normáját el kellett sajátítaniuk, hogy férjhez mehessenek. A fiúk gyakran egyedül kéregettek, vagy kisebb munkákat végeztek gádzsók számára csekély mennyiségű élelemért vagy pénzért[4], de legalább ilyen gyakori az is, hogy apjuk munkájának előkészítésében vettek részt a már említett módon. A fiúk nem házasodtak meg olyan korán, mint a lányok, de 10. életévük táján képesnek kellett lenniük arra, hogy megszerezzék saját élelmüket. Szigorúan meg kellett tanulni a családtagokkal és a gádzsókkal való érintkezés szabályait is.

2. 3.) Elszakítva a családtól

A felvilágosult abszolutizmus mindezt a visszájára kívánta fordítani, s el akarta érni, hogy a cigány gyermekek ne saját közösségük spontán mintái, hanem a nem – cigány kultúra direkt nevelési elvei szerint szocializálódjanak. A Helytartótanács 1767. november 27-én kibocsátott rendeletében szabályozta először a cigány gyermekek nevelését. Ekkor határozták meg gyakorlatban is a cigány gyermekek keresztény morál szerint élő alattvalókká történő átgyúrásának eszközrendszerét.

Mária Terézia uralkodása alatt a 2-12 éves, II. József uralkodása alatt pedig a 4-10 év közötti gyermekeket el kellett venni szüleiktől és parasztokhoz adni. A 12 éven felüli gyermekeket szolgálatba kellett adni parasztokhoz. 1773-tól a Helytartótanács szorgalmazta, hogy a 12 évesnél idősebb fiúk közül minél többet adjanak mesterség tanulására iparosokhoz. A rendeletek többsége sértette a cigány közösségek erkölcseit, szokásait és érzelmeit, de egyik sem váltott ki olyan megrázkódtatást, mint a gyermekek elszakítása szüleiktől. A gyermekek elvétele valamennyi cigányt fájdalmasan érintett, a közösségben keletkezett érzelmi és gazdasági űrt nem lehetett elviselni.

II. József halála után a nevelőszülői rendszer fokozatosan megszűnt.

A felvilágosult uralkodók koncepciója csak részlegesen valósult meg, a cigányok többsége nem integrálódott oly módon a paraszti és az iparos társadalomba, miként azt Mária Terézia és II. József elképzelte. A cigányok útja a falusi társadalom legaljára, vagy alkalmi szubkultúrákba vezetett.

Magyarországon, Angliához, Norvégiához és a német területekhez hasonlóan a cigány és nem-cigány periférikus rétegek keveredtek egymással. Ennek már a 17. század óta vannak nyomai, de a folyamat a 18. század végétől erősödött fel. A cigányok – különösen akik elszakadtak eredeti közösségüktől – gyakorta kerültek olyan nem-cigány csoportokba, amelyeknek a cigányokhoz hasonlóan specifikus világképe és viselkedése volt. A periférikus találkozás másik gyakori módja, amikor gádzsó katonaszökevények cigányoknál lelnek menedékre. A mai gádzsók egy részének olyan cigányok az ősei, akiknek a sorsa nem-cigány szubkultúrákkal fonódott egybe, ugyanakkor a mai romungrók egy részének olyan gádzsók az ősei, akik a 18-19. században lettek kitaszítottak, s nem térhetvén vissza természetes miliőjükbe, sorsuk a „cigánnyá” válás lett.

Azok a cigány emberek, akik a 18. század utolsó harmadában születtek, nevelőszülőkhöz kerültek, s többé nem jutottak vissza saját közösségükbe. Hovatartozásuk felől nem csak önmaguk teljesen bizonytalanok, hanem környezetük is. A forrásokban gyakran találkozunk olyan személyekkel, akiknek a nevéből és az életkörülményeiből cigány származásra vélünk következtetni, de nem mondják őket cigánynak, s nem dönthető el, hogy „elcigányosodott” gádzsókról, vagy „elgádzsósodott” cigányokról van-e szó.

3. Szokások – hiedelmek – hagyományok a cigány családban

A cigányság Európában érkezésekor múltjának már csak a szájhagyomány útján megtartható és megtartott kulturális elemeire emlékezett. Történelmét, múltját, hagyományait és hajdani életmódját már csak meséiben, népköltészetében lehet megtalálni.

3. 1.) Gyermek helye a családban

A cigány gyermek, nyelvi viszonyai, beszéde, a beszéd tartalma és szerkezete a saját közösségének mindennapi életét tükrözi. Azt a világot, amelynek mindennapjai nagyon kemény, és ennek okán nagyon célirányos. Többek között ezért okoz gondot és problémát az iskolai munka során a pedagógus és a cigány tanuló kapcsolata. Mindkét fél egy másik dimenzióban mozog. A pedagógus még gyermeknek kezeli a cigány fiatalt, akit felnőttnek nevelt már családja, közössége. 12-13 éves korára már meg kell állnia a saját lábán. Tehát más dolgok, más kérdések érdeklik, foglalkoztatják a cigány fiatalt, mint kortárs nem cigány társát. Ebből adódóan pedagógus és cigány nem érti egymást. Mindketten másról beszélnek, mert másra vannak szocializálva.

A cigány gyermek több családban nő fel, úgynevezett közösségi nevelésben részesül. Attól a perctől kezdve, hogy saját lábán el tudja hagyni a családi fészket, el is hagyja azt. Minden házban, minden családban „saját” gyermekként fogadják és kezelik. Ez azt jelenti, hogy inkább a közösség, mint a szűken vett saját családja igényei szerint nő fel, szocializálódik a gyerek. Felnőtt mintákat követ, felnőtt alüröket vesz fel, felelősségérzete nincs, erejét, és egyben mentségét is a közösségben, jelen esetben a bandában találja meg. Gyakorlatilag az iskolába kerülő cigány gyermeket „újra” gyermekké kellene nevelni.

A cigány család és a cigány közösség egészen kicsi korától azokra a szerepekre készíti fel a gyermeket, amik majd felnőttként várnak rá. Egy vizsgálat során nagyon szemléletesen írta meg az erre vonatkozó tapasztalatait Réger Zita, amelyeket egy a cigány nyelv vizsgálata során gyűjtött Gyöngyösön. Déneske, aki két hónapos és anyja karjában ringatózik, aki szépen, szabatosan magyar nyelven beszél kisfiához:

„Déneském, mi leszel, ha nagy leszel? Elmész a vásárra, ha nagy leszel? Ugye mész majd? Természetesen az anya maga válaszol önmagának csecsemője helyett, szabályos párbeszédes szerepgyakorlás folyik anya és gyermeke között: „És mit csinálsz a vásárban? „Eladom a csikókat!”„Eladod a csikókat?”„Eladom és veszek helyettük egy lovat, meg szekeret!”„És kinek adod a pénzt, Déneském?”„Haza hozom apámnak meg anyámnak!”[5]

Ebben a szituációban tapasztalhatjuk egyrészt, hogy szerepre nevel a cigány szülő: tudnod kell a helyed, hogyan viselkedj, hogy mi vár rád.

3. 2.) A hagyományos cigány közösségek belső szerkezete

„Az ezredforduló táján Kelet – és Közép – Európába érkező cigány csoportok közös megkülönböztető jellemzője a kóborlás volt”.[6] Ez nem azonos a nomadizálással, melynek fő jellemzője az állattenyésztés. A nomád népek legelőről legelőre vándorolva táplálékot kerestek az állatoknak. A cigányok nem voltak állattenyésztők, az ő vándorlásukat a megélhetéshez szükséges munka követelte meg, ez motiválta a helyváltoztatást (kovácsok, kereskedők, akik termékeiknek kerestek piacot).

A vándorló cigányközösség, a kumpánia 3-4, néha 20-30 kis-család együttese, nem feltétlenül vérségi alapon.

Másik fontos történelmi tény, hogy együttlétük nem önellátó, mint a törzsi jellegű társadalmaké, mert a cigányság mindig együtt élt fejlett társadalmi formákkal, és nem is a vérségi kötelék az összetartó erő.

A cigány társadalomban egész más a tulajdon szerkezete, mint más társadalmakban. A legnagyobb különbség, hogy nincs a szó szoros értelmében vett magántulajdon. A hagyományos cigány társadalom önfenntartó tevékenysége árutermelés volt a fejletlenebb társadalmakhoz hasonlóan. Nem csupán saját szükségletre termelt, mint a primitív társadalmak (ősközösségi, törzsi, rabszolgatartó). Azonban a cigány társadalom árutermelő tagjai nem voltak képesek fölhalmozható értéktöbbletre szert tenni – mindig csak szegényes megélhetésért termeltek.

A hagyományos szokások szerint vándorló kumpánia tagjai tehát a legegyszerűbb személyi tulajdonnal rendelkeztek csak: a ruha, ami rajtuk van, közvetlen személyes használati tárgyak. A termelési eszközök pedig közös tulajdonban voltak pl. a kohót, a lovat, a szekeret a kumpánia bármely tagja használhatta, ha szüksége volt rá. Mivel nincs igazi magántulajdon, a lopás fogalmának ezért nincs értelme. A közös tulajdonban lévő tárgyak használata ezért nem vont magával erkölcsi minősítést.

„A többségi gondolkodásban az – az általános kép alakult ki, hogy a közösséget a cigányok által választott vajdairányítja.”[7] Ez a valóságban nem így van. A cigányok között az öregek örvendettek a legnagyobb tekintélynek. A hagyományos cigány törvényhozó testület a Kris, fő feladatuk a csoport irányítása és a nem cigány államaparátus előtt a felelősség vállalása. A vajda tiszte csak a többségi társadalom késztetésére született, azért, hogy a többségi társadalom számára kezelhető legyen a cigányközösség. Még napjainkban is él az oláh cigányok körében a Romani Kris, a cigány törvénykezés. Nem állandó intézmény, csak alkalomszerű.

Fontos fogalom a patyív,[8] mely jelenti a becsületet és a tisztességet, az íratlan, a közösség által diktált elvárásokat, másrészt jelenti ezen elvárások pontos ismeretét. A közösség azon tagját, aki ezeknek az ismereteknek, elvárásoknak megfelel, a patyiválo, vagy patyiváli jelzővel illetjük. Az igazi cigány létnek, legfontosabb sarokköve éppen a patyív. Ennek ismerete nélkül senki sem vallhatja magát „igazi cigány” –nak.

A patyív tehát, nem más, mint a cigány közösségek társadalmi ellenőrzési rendszerének leíró szokásjoga, valamint az identitás meghatározó eleme. Szorosan emellett kell megemlítenünk a szokásjog végrehajtó szervét, amit krisnek nevezünk, a fentiekben kifejtettek szerint.

A patyív a mindenkori, változó külvilág törvényeivel, értékeivel szemben az az állandó pont, amely kijelölte a cigány emberek helyét a világban, az a forrás, amelyből mindig meríthettek, mely megteremtette és fenntartotta identitásukat, erkölcsi és társadalmi normáikat.

Állandó harc ez a külső, társadalmi és belső, közösségi értékek között, mely során hol az egyik, hol a másik rész marad alul. Joggal gondolhatnánk, hogy e folytonos kölcsönhatás során formálódik a patyív is. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a roma kultúra egyik legfontosabb és legáltalánosabb eleme az adaptáció.

Azt gondolom, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy a patyív hihetetlen életképességgel áll ellen minden külső hatásnak. Ha még a felszínen változik is valami, a magja évszázadok óta állandó.

„A cigány család és a cigány közösség (is) hierarchikus felépítésű.[9] A közösségen belül az emberek egymás közötti kapcsolata többsíkú, több kapcsolódási viszony mentén rangsorolt.

a./ A származási rang szerinti különbségek, ahol a „törzs” a közösség statusa határozza meg a kapcsolatokat.

b./ A közösségben elfoglalt hely szerinti különbség. A „törzsfő”, a vajda, a cigánybíró, a szószóló, a kisebbségi önkormányzat vezetője, stb., aki a legjobban tud beszélni akár anyanyelvén, akár az „idegen” nyelven, az már önmagában is rangot jelent.

c./ Rangot jelent az idős, a „bölcs” ember, nemre való tekintet nélkül.”

3. 3.) Jellegzetes cigány halotti szokások

Az úgynevezett oláh cigányok félnek a halottól, ezért körükben a halottat nagyfokú tisztelet övezi, és a babonás hiedelmekből eredő félelem által inspirált. Ez a hiedelem részletesen szabályozza a cigány család, a cigány közösség és az egyén viselkedését, magatartását. E halotti szokásokban nagy valószínűséggel szerepet játszanak az ősi, az indiai eredetű, a lélekvándorlással összefüggő szokások. A lélekvándorlást – indiai értelemben – a cigányok már nem ismerik, nem ismerhetik. Helyette a halott lelkének a túlvilágról való visszajárását, a halott lelkének a földön való bolyongását fogadják el. A hozzátartozónak az a feladata, hogy magatartásával, bizonyos szabályok (étel és ital kirakásával), a halott sírjának megfelelő gondozásával, a halott lelki üdvének „pomanaval” való biztosításával a lélek magnyugvását elősegítse, és meggyorsítsa.

Michael Stewart a neves antropológus magyarországi vizsgálatai során azt írja a cigányok halotti szokásairól: „a halál, szemben az európai városlakókkal a cigányok számára nem egyszeri esemény, hanem több szakaszból álló folyamat, amely nem feltétlenül felel meg a katolikus teológia klasszikus szakaszolásával.” Ahhoz, hogy megérthessük a folyamat természetét, ki kell térnünk a cigányok testtel és személlyel kapcsolatos elképzeléseire.

Ami számunkra a halál pillanata, az a cigányok számára a vérkeringés megállásának pillanata. Minden élő szervezetnek van dzsi-dyi-je, más szóval életereje. A virágok dyi-je a vízben kering, az embereké a vérben. A dyi-n kívül, ami van a növényeknek és az állatoknak is, az embereknek álmuk (Lindri)-jük is van. A Lindri azonban csak hozzávetőlegesen kötődik az egyénhez. Amikor az ember alszik, a lélek sétálhat, ebből lesz az álom (suno dikhel). Egyes cigányok szerint alváskor a lélek elhagyja a testet.

További utalásokat találunk erre a modellre a cigány születési rítusokban. A terhességet „betegségnek” tekintik. A cigány nők, amikor másállapotban vannak, hasonlítanak az erkölcstelen és önkontrollra képtelen gádzsó nőkre, akik ha nincsenek teherben sem veszik tudomásul „fent” és a „lent” közötti különbséget, ezzel bizonyítva, hogy képtelenek felülemelkedni a testükön. A tisztátalanságot generáló szülés az újszülöttet kiszolgáltatottá teszi, különösen életének első három napjában. Ebben az időszakban attól rettegnek, hogy az újszülött elveszti lindra-ját. Ezért helyezik az anya közelében, szalmára. A házban minden tükröt letakarnak. A felnőtt látogatók, nehogy magukkal vigyék a csecsemő lindra-ját, kivétel nélkül mind megfognak egy-egy szalmaszálat, mielőtt távoznának. Így a lélek a gyerekkel marad. Ideális esetben a keresztelőre a születést követő napokban kerül sor. Ezt követően a gyerek arca jó egészségről tanúskodó rózsás színt ölt magára, amit azzal is hangsúlyosabbá tesznek, hogy pirosba öltöztetik. Mivel a cigányok úgy tartják, hogy a keresztszülők fizikai kondíciója közvetlen hatással van a gyermek testi fejlődésére, a keresztapa első dolga, hogy az apával együtt megszervezzen egy estét, amelyet végig dalolnak, a testvérekért. Az ilyen ünnepeknek mindig az a célja, hogy egészséget, erőt és szerencsét hozzanak a résztvevőknek.

Az emberi életnek ez a modellje, amelyet a születési rítusokban érhetünk tetten, megtalálható a halotti szokásokban is.

A test a halál után

Korábban a család nő tagjaira hárult a feladat, hogy megmossák a testet és a mosdató vizet egy félre első helyre öntsék, nehogy bárki, aki bent jár, besárguljon. Ezt követően az elhunytat a legkedvesebb ünnepi ruhájába öltöztették, majd a „tiszta” szobába fehér lepedőre fektették, lábbal az ajtó felé, s a test köré páratlan számú gyertyát helyeztek el.

A halál a születéssel ellentétes folyamatot ábrázol. Ami a halott alá terített szalmát és a körülötte meggyújtott gyertyákat illeti, ezek úgy tűnik, azt a célt szolgálják, hogy a lélek az elhunyt testétől elválva is fennmaradjon (A reinkarnáció primitív formája). Úttörő jelentőségű és jellegű elemző munkájában Okley úgy ítélte meg, hogy az angol cigányok számára a halott cigány a giorgo-hoz (gádzsó-hoz) válik hasonlóvá.

A cigány eltemetése mégsem a folyamat utolsó állomása. A földbe helyezés után a testi elgyengülést reprezentáló szennyeződési folyamat folytatódik mindaddig, amíg egy másik világban meg nem teremtődik a húsától megfosztott, csupacsont halott cigány. A gyász végeztével az elhunyt letelepedik ebben a másik világban, ahol nemétől megfosztva, és a reprodukció lehetősége nélkül folytatja cigány életét egy „párhuzamos szobában”, vagy egy országban, amely „a nagyfolyó túlsó partján terül el”. A testetlen halottakat haláluk évfordulóján, amelyet pomana-nak neveznek, édes és habart főzelékkel táplálják.

A halál szennye az élők között

A test átváltozásának ez a folyamata a gyászoló családot sújtó tabuban és tiltásban ölt testet. Tisztátalannak minősítik a közeli rokonokat. A gyászoló családban nem szabad aludni éjszaka, szeretkezni, főzni a halottas háznál, fésülködni, mosni, mosogatni, varrni, söprögetni. Ugyancsak tilos az érintetteknek tükörbe vagy víztükörbe nézni.

Úgy tartják, hogy aki megpillantja a saját tükörképét, elveszítheti a lindra-ját. Ez arra enged következtetni, hogy a temetés előtti időszakban (ideális esetben három nap) a közeli családtagoknál a lélek és a test közötti kötés veszít az erejéből, éppen úgy, mint az újszülöttnél. Úgy tűnik, hogy a gyászoló családtagokra vonatkozó alvási tilalom is a fizikai gyengeség képzetéből ered.

Ezeket a tiltásokat az élet „biológiai” vízióját parodizáló játék összetevőinek is tekinthetjük. A rituálénak erre, a szorosan vett temetésig tartó szakaszára jellemző az is, hogy a „testvérek” generációk szerint különülnek el a ház különböző helyiségeibe, egy olyan séma szerint, amelyet a temetőben is viszontláthatunk. A cigányok életében gyakorlatilag ez az egyetlen alkalom, amikor a nemzedék fogalma formálisan is megragadható. A temetés után, a kocsmában a „testvérek” újra a nemzedékek egymással elvegyűlő csoportjában találják magukat.

A test szennyezettsége és a halott újjászületése

Ez az értelmezés arra az elvárásra is épül, amelyet a család és a pap temetés előtti viselkedésével szemben támasztanak. Az asszonyoktól általában azt várják, hogy a koporsóból kiemelve életre keltsék a testet. Ugyancsak az ő feladatuk, hogy késleltessék – akár fizikai erőszak árán is – a koporsó lezárását és leeresztését. És hozzájuk társul a halotti rítusok egész ideje alatt a leginkább a halál tisztátalanságának az eszméje, mert tetőtől talpig feketében vannak öltözve, míg a férfiak, még az elhunyt legközelebbi hozzátartozói is, legfeljebb fekete gyászszalagot viselnek. Mosatlan, fésületlen, rendezetlen hajzatukkal, fekete öltözékükkel mintha akadályt emelnének a testtől való megválás elé, olyan akadályt, amelyet le kell győzni ahhoz, hogy a halál folyamata folytatódjék.

A pap mindig gádzsó, (rashaj). A testi halál egész folyamata „kifelé”, a gádzsók világa felé irányul. Ez a jelenség az után is folytatódik, hogy a testet a sírba helyezték, amikor a család egyik tagja elsorolja a gyász hátra lévő idejére vonatkozó tilalmakat, ami elvileg az elhunytért mondatott utolsó misét követő egy évig tart.

A férfiak nem borotválkozhatnak, a nők nem vághatják le a hajukat, ami testüket természetellenesen „szörnyűvé” (zhungalo) teszi. Öltözködésükben a férfiaknak és nőknek egyaránt kerülniük kell a pirosat. De ami a legmegdöbbentőbb: a dal, az ital és az ünnep, ami pedig olyan nagy szerepet játszott a virrasztás napjaiban, és egyébként is igen lényeges eleme a cigányok életének, is szigorúan tilos. A közeli hozzátartozók tehát olyan szakaszba lépnek, amelyben nem teljes értékű tagjai saját közösségüknek.

A lélek a halál után

Halálakor a cigány ember tehát kettéválik. Az ismerős keresztény szemléletnek a cigányok sajátos ízt adnak: a bomlóban lévő testet rábízzák a gádzsó papra, hogy eltemesse, de a „lelket” megőrzik maguknak, és rituális bánásmódban részesítik. A cigányok számára a pap, mint minden gádzsó, a testre, a múlandó és földi életre korlátozódik. Csak ők, a cigányok képviselik az igazi „lelki” létformát. A temetési rítusok célja az, hogy a halottnak ne legyen se szüksége, se kedve visszatérni.

„Elvenni a halott erejét”

A temetésig a nőknek és férfiaknak minden alkonyatkor össze kell gyűlniük, hogy együtt virrasszanak, igyanak és énekeljenek. Majd a temetésen, a gádzsó pap érkezése előtt vagy távozása után, amikor a sírásók betemetik a sírgödröt, a cigányok a muzsikusok kíséretével csoportokba verődve énekelnek. Ez a rítusnak egy egészen különleges pillanata, mert ekkor, és csakis ekkor fordul elő, hogy a cigányok igényt tartanak az asszimilálódott (romungro) muzsikus cigányokra, akiknek minden egyéb esetben „megvásárolt”, „keverék”, kettősjátékot játszó cigányoknak tartanak.

A cigányok azt mondják, hogy amikor virrasztáskor énekelnek, ezt azért teszik, hogy elvegyék a halott erejét (cirdas avri leski zor). Mert csak akkor lehet része igazi pihenésben a másvilágon, ha már semmi sem köti a földi élethez. A hozzákötődő dalok, beszédfordulatok azzal, hogy az elhunythoz közelálló cigányok mintegy visszaveszik, kisajátítják őket, elveszik az egyénhez kapcsolható jellegüket. Ideális esetben ezek a közelállók, akik már „idegenné” váltak az elhunyttól, a sírnál utolsó gesztusként még egyszer eléneklik az eltávozott rokon néhány kedves dalát. A fiúk és az őket figyelő közeli rokonok így könyvelik el, hogy az elhunyt kulturális „tőkéjét” visszavette a széles értelemben vett közösség. Mindez annak a bizonyítéka, hogy az élet a közösség egyik tagjának halála ellenére folytatódik.

A transzcendens törzsiség újjáteremtése

A temetésen két különböző társadalmi rend van képviselve. A föld alatt felfedezhetjük a cigányház látványát. Megesik, hogy a sír a „tisztaszobát” mintázza a virágos szőnyegekkel és takarókkal. A cigányházakban ez a művirágokkal bőségesen díszített „tisztaszoba” az egész család büszkesége. A tárgyak felhalmozása, ami oly jellemző erre a szobára, a cigányasszonyhoz, anyához társul, ellentétben a férfiakkal, testvérekkel, akik elköltik a pénzüket, illetve egymás között osztják el. Van példa arra, hogy a kibetonozott sírgödörben valóságos „büfét” rendeznek be italokkal, cigarettával, ruhákkal, kendőkkel. A sír tetején pedig úgy rendezik el a virágkoszorúkat, hogy azok a „tisztaszoba” központi helyén lévő, többnyire virágmintás takaróval borított, dekoratív ágy látványát idézzék fel.

3. 4.) A foglalkozással kapcsolatos szokások, hiedelmek

Kr.e. a II. és a Kr.u. II. évszázad indiai korban született, jött létre a „Manavadharmashastra” (vagyis a Manu szmriti), azaz „Manu törvényei/előírásai” című, az óind jogirodalom emlékműve. Az ebben a műben említett „vena”, olyan kaszt tagját, tagjait jelenti, akiknek foglalkozásaként a zenélést és a kosárfonást jelöli meg, sőt az említett foglalkozások előírtak. A dom vagy dum nevű különböző népcsoportok ma is, mindenhol megtalálhatók India, Pakisztán, sőt Afganisztán azon területein, ahol a zenélésen kívül kézművességgel is foglalkoznak például, mint hideg és melegkovácsok, kosárfonók, szitakészítők, borbélyok, mutatványosok, utcai árusok, állatszelídítők, stb.

Az Európába érkező cigány csoportok a megélhetéshez szükséges gazdasági tevékenységüket a törzsön belül az egyes családok, klánok önállóan, más család közreműködése nélkül kellet, hogy megoldják. A kereskedés és az egyéb gazdasági tevékenység csak cigányok és nem cigányok között volt lehetséges és elfogadott. Az egyes cigány csoportok: klánok, családok és személyek egymással nem üzletelhettek. Ugyanis a kereskedés egyenlőtlen kapcsolatot jelent az eladó és a vevő között. A cigány „illemkódex” a gazdagabbak számára előírta, hogy segítsenek a szegényebbeknek, így a közösségen belül hatásosan működött a vagyoni kiegyenlítődés rendszere. Egyetlen cigánycsoport, törzs vagy család sem terjeszthette ki hatalmát, sem más rokon csoportok, családok és személyek, sem a szegények felett, azáltal, hogy előnyösebb anyagi helyzetben volt. A cigányok hitelt sem nyújtottak egymásnak. Ha bármiféle csere történt két csoport vagy két személy között, azt nem viszonzandó „ajándéknak” tekintették. A hitelező-adós viszony egyenlőtlen, ezért számukra elfogadhatatlan. Hasonlóan tiltják a hagyományok, hogy cigányok egymás alkalmazottaiként dolgozzanak, minthogy ez a viszony is egyenlőtlen kapcsolatot jelent. Ha a cigányok együtt dolgoznak, akkor mindig egyenlő partnerként teszik azt. A cigányok társadalmi szerveződésének és legfontosabb kulturális aspektusainak megértéséhez elengedhetetlen sajátos kollektivitásuk értelmezése, különösen az ún. nagycsaládon belül. Ebben a közösségben az egyén helye csak annyiban jelentős, amennyiben a csoport tagjaként, pozíciójához képest cselekszik. A társadalmi státusz előre meghatározott.

3. 5.) A „tisztaság” kérdése

Az egyes cigány csoportok a tisztaság más, a többségtől eltérő szabályait alakíthatják ki. Az ő világmagyarázatukban ők a tiszták, és a többségi társadalom tagjai a „tisztátalanok”. „Ők nem a tiszta – koszos, hanem a tiszta-tisztátlan ellentétpárban gondolkoznak. Ők – a cigányok – megkülönböztetik a test alsó és felső részét, mint tiszta és tisztátalan részt. Ezért a törölközésnél más-más darabokat használnak, a ruhadarabokat különválasztják egymástól a mosás és a szárítás során. Amazok – a gádzsók, a nem cigányok – mindezt és más tisztasági normákat megszegik, ezért tisztátalanok. A tisztaság kérdése tehát alapvetően egy konvenció része és egy nézőpont kérdése.” [10]

3. 6.) Házassági szokások

A hagyományos cigány házasságok létrejöttének két útja van.

1. Az egyik a baiv, amikor a vőlegény megveszi a menyasszonyt, tetemes összeget fizetve a leány szüleinek. A házasságot a közösség előtt többnyire a menyasszony kumpániájának legtekintélyesebb öregjének szavai szentesítik.

1. A másik házasságkötési mód a szöktetés, nashadyipe. Erre általában akkor kerül sor, ha a vőlegénynek nincs elég pénze, vagy a feleknek érvényes házassági kapcsolata van, illetve ha a szülők ellenzik a házasságot.

Régebben gyakran kötöttek házasságot első unokatestvérek. Cél a faj minden módon való fenntartása. Egy – egy kumpánián belül mindenki mindenkinek közeli vagy távoli rokona.

„A HÁZASSÁG az egyén számára a legfontosabb átmeneti rítus. Rendkívül ritka romák körében az agglegény, vagy a hajadon. Nem egyszeri esemény, hanem folyamat. Családnak az első gyerek megszületésétől tekintik a fiatalokat.” [11]

Ha egy nő meddő, az elég okot ad a válásra, abban az esetben is, ha különben okos, ügyes, szeretetreméltó és hűséges.

Egy új család létrehozásával az egyedek „újrakeverik” a társadalmi, közösségi, rokoni kapcsolatok lapjait, s ez mindig hoz valami újat az állandóba. Új rokonokkal, a házastárs rokonaival bővül a kapcsolatok köre, akikkel szemben a kölcsönös segítségnyújtás, a tisztelet  kötelező.

A nők, a közösségek között cserélődve a köztük lévő határokat elmossák, s ezzel lehetetlenné teszik a tiszta csoportok létezését, vagyis a tartós endogámiát.

4. Cigány mentalitás fő vonásai

Az alábbiakban Szabóné Kármán Judit romológus előadása alapján szeretném bemutatni a cigányság mentalitását.

A cigányság:

• Elfelejtett értékek hordozója. A 3.3 pontban olvashattuk a halotti szokásokat, a virrasztást. Napjainkban többségi társadalmunkban a halál tabu téma lett. Ha beszélünk is erről a témáról általában egyes szám harmadik személyében tesszük. Racionálisan tudjuk, hogy objektíve létezik, de nem beszélünk róla. A haldokló hozzátartozót lehetőleg kórházba szállítatjuk, gyermekeinkkel nem beszélünk róla, nem gyászolunk stb. Pedig nálunk sem volt ez mindig így. A halál a családi élet része volt, imádkoztunk a haldokló körül, hívattuk a papot, gyászruhát öltöttünk, halotti tort tartottunk. Ma már ez egyre inkább ósdinak tűnik szekularizált világunkban. Közben pedig csodálkozunk, mennyi pszichoszomatikus betegséggel, depresszióval találkozunk ennek következményeként.

• Örülni annak, ami van. A cigány ember tud örülni a kis dolgoknak. A fogyasztói társadalom által befolyásolt személy mindig többre, jobbra vágyik.

1. A jelenben élni tudás képessége. A ma emberének többsége rohan, jövőjét, karrierjét építi. Többször rácsodálkoztam már a cigány édesanyákra, akik mindent meg szeretnének adni kis gyermeküknek ma, – „mert lehet, hogy holnap már nem lehet”-  mondják ők. Ez számunkra tűnhet felelőtlenségnek, de számukra a jelen élése. Egy cigány fiatal asszony mondta egyszer nekem „Jézus is csak a mindennapi kenyérért imádkoztat minket, a ma számít a többi Isten kezében van.” Ha mindenben nem is értek egyet ezzel a véleménnyel, de elgondolkodtattak szavai.

1. A munka csupán eszköz, nem cél. A cigányság történetét tanulmányozva kiderül, hogy soha nem termeltek felhalmozásra. Annyit termeltek, – és adták el minél előbb a gádzsóknak -, ami megélhetésüket szolgálta. Egy ma élő karizmatikus személy szavai jutnak itt eszembe: A virág csupán annyi tápanyagot szív fel a földből, amennyire szüksége van, egy grammal sem többet. Ha csak saját életemre tekintek bizony mást kell látnom. Rohanunk, dolgozunk abban a hitben, hogy Isten Országát építjük és közben sokszor átfutunk életünkön.

• Családi, rokoni együttlétek öröme. Sokszor tapasztaltam már, mekkora ünnep a cigányság körében a keresztelő, első szentáldozás, ballagás, lakodalom stb. Kívülről nézve legtöbbször érthetetlen, mennyit mulatoznak. Igen, ők még tudnak örülni egymásnak. Saját életemben, falumban pedig azt érzékelem a rokoni szálak közöttünk sokszor foszladozásnak indultak és már sehol nincs a régi disznótor, komalátogatás stb. Mi, kezdjük elfelejteni azt, amit a cigányok még kincsnek tartanak.

1. Az érzelmek nyílt kifejezése. A cigány ember meri vállalni önmagát. Ha örül, örömét megosztja a többiekkel, ha dühös ez nem ritkán komoly problémát jelent a társadalmi rend számára. Nyilván nem ez utóbbit szeretném értékként elénk állítani, de az érzelmek tudatosítását, megélését mindenképp. Mi már ezt is sokszor elfelejtjük.

• Patyív – egymás megtisztelése. Ez fejeződik ki a nagyszámú kórházi látogatásokba, a halotti virrasztásban stb. A közösség tagja biztos abban, hogy számíthat a többiekre, örömben és bánatban egyaránt.

1. Idősek tisztelete. Elvétve találkozhatunk az idős otthoni ellátórendszerben cigány származású emberrel. Az idősnek tekintélye van a cigányközösségben. (Vö. 3. 2 pontban leírtakkal).

• Hagyományos női szerepek. A nő, mint anya, feleség értékként jelenik meg.

• Transzcendens felé nyitottság. A cigány ember mélyen tiszteli a fölöttünk valót.

• Közösség megélésére való igény. A fentiekben már kifejtettem a család és a közösség fontosságát a cigányság életében.

• Mágikus mindenhatóság érzete – omnipotencia érzés. Ha konstruktív formában jelenik meg, akkor vallásosságot eredményez, ha destruktív, akkor átkozódás a következménye.

Negatív jelek: a keretek hiánya, mely az élet, a mindennapok tervezésének hiányosságait foglalja magában. Sokszor hiányzik az előrelátás képessége, valamint a biológiai óra (korai szülés, mely az iskolai tanulmányokat is ellehetetleníti). Erős impulzivitás, türelmetlenség, a vágyak azonnali kielégítése jellemzi a cigányságot. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ezen negatív tulajdonságok a szegénységben élőkre egyaránt jellemzőek.

A frusztráció mindig agressziót szül. Ez történhet befelé – önértékelési probléma, vagy kifelé – üt, vág. 

Nem beszélhetünk egységes cigánytörténelemről, de egységes mentalitásról sem. Más jeleket találunk, ha egy ózdi szegénységben élő cigány embert figyelünk meg és teljesen mást, ha a gazdag budai zenész cigányt.

Itt szeretnék rámutatni – Szabóné Kármán Judit romológus előadása alapján – az asszimiláció súlyos árára. A kultúra elhagyása súlyos mentális problémákat okozhat. Ezt figyelték meg gazdag vállalkozó cigányoknál. Neurózis, depresszió gyakran a következmény.

A diplomás cigányoknál jelentkezik az  szigetember szindróma. Egyikük így nyilatkozott: „A magyarnak túl cigány, a cigánynak túl magyar vagyok.”

Másik jelenség az  üvegplafon szindróma – látom hová juthatnék el, de oda soha nem juthatok el. Pl. egy cigány származású szakembernek kis esélye van egy munkahelyen, hogy vezetői pozícióba kerüljön. Ezek valós problémák, melyekkel nap, mint nap szembe kell nézni a cigány embernek.

Itt van nagy jelentősége a pasztorációnak. Sok sebre Jézus a megoldás, – Ő visszaadhatja a megsérült identitást. Erre látunk példát a függelékben lévő interjúkban is.

II. Fejezet

A Cigányság és az Egyház kapcsolata

1. Teológiai megalapozás

A cigánypasztoráció a krisztusi küldetésparancs teljesítéséből természetszerűen fakad: “Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”(Mt 16,15) Krisztus „minden néphez” küldi tanítványait. Egy nép sincs, amelyhez ne küldte volna őket.

Az Egyház az egész emberi nem egységének szentsége, jele és eszköze (LG 1). Ha az Egyház Európa közepén lemondana egy nép evangelizálásáról, saját lényegét, katolicitását adná föl.

A cigánypasztoráció céljaként az „Irányelvek a Cigánypasztorációban” c. Vatikáni dokumentum (Irányelvek): nem kevesebbet jelöl meg, mint a „cigányok és nem cigányok közötti teljes közösség” elérését. [12] Mindjárt hozzáfűzzük, hogy ez sohasem azt jelenti, hogy a többség beolvasztja (asszimilálja) a kisebbséget, hanem mindenkor integrációt jelent, vagyis csak akkor hiteles, ha nem semmisíti meg a cigányság identitását, hanem éppen megerősíti. Ha alázattal ajándékozzuk a krisztusi üzenetet, és készek vagyunk befogadni, ami a cigányság evangéliummal való találkozásából születik, mi magunk is gazdagodunk.

A cigányság egy önálló nép, sajátos adottságokkal, történelemmel. Csak a sajátos jegyek figyelembevételével vihetjük az Evangéliumot körükbe.

2. Az Egyház cigánysággal való kapcsolata

A cigányságra a kereszténység az örmény Egyházzal való találkozásban hatott elsőként, az első évezred utolsó századaiban. Az Európába érkező csoportok (1417) vallási magyarázatokkal indokolták vándorlásukat. Egyiptomból menekült, bűnbánó zarándokoknak mondták magukat. A XV. – XVI. században az európai társadalmak kivetették azokat, akik nem asszimilálódtak. Mind a katolikus, mind a protestáns egyházban élt a gyanú, hogy a cigányok esetleg eretnekek. A XVI. – XVII. században a lelkiségek a cigányok felé fordultak. Néri Szent Fülöp, majd Kalazanci Szent József korában bíborosi védnökség alatt jött létre a cigányokkal foglalkozó kongregáció a Madonna del monti kerületben (ez volt a vándorló cigányok számára kijelölt hely). Később 1680-ban Palermóban templomot kaptak „Santa Mariava in Egitto” (az Egyiptomba menekülő Szűz) elnevezéssel.

A XX. századot rettenetesé tette a cigány holocaust. A nácik cigányokat is irtottak. Máig tisztázatlan az áldozatok száma. A pápák többszörösen elítélték a rémtetteket. A XX. században az Egyház új hangot talált a cigánysággal, a Szentlélek alulról jövő kezdeményezései, átszakítják a cigány közösségeket körülvevő láthatatlan burkot.

2.1.) A világegyház

A II. vatikáni zsinat új lendülettel fordul valamennyi népcsoporthoz. „Az egyház nem kötődik kizárólagosan egyik fajhoz vagy nemzethez sem.”[13] 1965-ben VI. Pál pápa a zsinati atyák kíséretében meglátogatta a cigánytábort Pomeziában. Máig híres mondata: „Ti nem az Egyház peremét képviselitek most, hanem éppen a központját alkotjátok, az Egyház szívében vagytok.”[14] Az Egyház a testvéri befogadás hangján szólalt meg.

A zsinat gondolatait követik a CIC 383. és a 771. kánonjai, amikor a püspökök és plébánosok gondoskodását kiterjeszti azokra, akik életkörülményeik miatt átlagos és rendes lelkipásztori gondozásban nem részesülnek eléggé.

1988-ban II. János Pál pápa létrehozta a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsát, és rábízta a cigányság evangelizálását is.

1997. május 4-én, II. János Pál boldoggá avatta Ceferino Gimenéz Malla–t (ejtsd: Ceferinó Himenez Malla), spanyol cigányt, aki szentségi házasságban élt, kitűnt a felebaráti szeretetben, az üzleti életében is az embertárs tisztelete és szeretete vezette. 1936-ban életét áldozta hitéért, egy katolikus pap védelmében. (Élettörténete a függelékben olvasható.)

2.2.) A cigánypasztoráció európai kibontakozása

A területi elvre épülő egyházi szervezet évszázadokon át nem tudott mit kezdeni a folytonosan vándorló cigánysággal. A 20. században, már a zsinat előtt új kezdeményezések rést ütöttek az áthatolhatatlannak tűnő, évszázados burkon. Fő jellemzőjük, hogy a lelkipásztor elhagyta az „európai életformát” és életközösséget vállalt a – sok esetben még ma is vándorló – cigányokkal. 1945-ben Hollandiában jezsuiták vezetésével közösség született a lakókocsikkal vándorlók támogatására. Franciaországban André Barthelemy katolikus pap (rasaj) – püspökének engedélyével – csatlakozott a cigánykaravánokhoz (a világ cigányai egyszerűen Yoska néven ismerték). 1975-ben megalapította a CCIT -t (Comité Catholique International pour les Tsiganes). Ez Európa-szerte évenként más-más országban tartja nemzetközi konferenciáját (2007-ben Magyarországon). Időközben Németországban, Belgiumban és Spanyolországban is megindult a munka. – A Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa 2005. dec. 8-án az „Irányelvek a Cigánypasztorációban”című dokumentumában összegzi a cigánypasztoráció tapasztalatait. Először fogalmazza meg, mi a teendője a befogadó Egyháznak, és mire hívja az Egyház a cigányságot.

2.3.) A magyarországi cigánypasztoráció

A cigánypasztoráció születése Magyarországon igazolja, hogy az Egyház másképp működik, mint a társadalom többi részei. Az állam vezetése fölmérés után dönt, anyagi eszközöket csoportosít és ezzel többnyire megoldottnak véli a kérdést. Az Egyházban azonban a „legfelsőbb vezetés”, az Isten Lelke alulról jövő kezdeményezéseket támaszt és így alkotja maradandó műveit. (ld. Szent Ferenc, Páli Szt. Vince, Teréz anya stb.). A cigánypasztorációt illetően a magyar Egyház az ébredés idejében van. Tanúi vagyunk alulról jövő kezdeményezések sorának. Többen fölismerik a cigánypasztoráció szükségességét. A legjelenősebbek: Hodász, Kántorjánosi, Mikóháza, Baktalórántháza, Sajópetri, Szendrőlád, Esztergom (Maristák), Arló, Alsószentmárton, Budapest-Józsefváros. A MKPK felállította Migrációs Irodáját, mindezek koordinálására, kb. félszáz olyan kezdeményezést tart számon, amely a cigányokkal foglalkozik.

A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat a MKPK engedélyével és támogatásával 2003-ban a világon először fordította le a teljes Újszövetségi Szentírást lovári nyelvre.

2006-ban a Váci Egyházmegyében, először Magyarországon egy cigánypasztorációt koordináló iroda létesült Gyömrőn egy függetlenített cigány kisebbségi lelkész vezetésével.

3. A cigánypasztoráció által felvetett kérdések

(Dúl Géza cigánykisebbségi lelkész gondolatai alapján.)

Bizonyos lelkipásztoroknak a Szentlélek különleges karizmát ad (pl. Sólya Miklós, külföldön André Barthelemy). Az ő dolguk az úttörés volt. A plébániai lelkipásztorkodástól is eltávolodva kísérték a cigánykaravánokat, együtt éltek velük. Ebből születtek a cigányok között lakó ún. „híd közösségek”. Világiak, szerzetesek, ilyen módon is élet – közelbe vitték az Evangéliumot.

Egy plébánosnak azonban gondoskodnia kell a plébánia minden hívéről, de a speciális helyzetű cigány hívek felé is küldetése van. Fontos, hogy a lelkipásztor ismerje a cigányság sajátosságait; de minden pasztoráció alapja az emberi kapcsolat, a baráti melléállás: a lelkipásztor fő eszköze, a szeretet.

3. 1.) A cigánypasztoráció két frontja

A cigánypasztorációban a lelkipásztornak két felé kell figyelnie. Nem elég kapcsolatot építeni a cigánysággal, egyidejűleg kezelnie kell a többségi társadalom sokszor elutasító magatartását is. A templomba járó híveket föl kell készíteni, nehogy az előítéletek akadályozzák a cigány testvérek előrehaladását Isten felé. A cigány emberek lelkek, akik Istent keresik. Az egyházközségnek befogadóvá kell válnia. Sokszor a befogadás első lépése a megbocsátás.

A cigánypasztoráció problémája kettős. Az egyik, hogy a cigányság nehéz szociális helyzete, súlyos mindennapi megélhetési gondjai annyira lekötik a cigány emberek minden figyelmét, erejét, hogy az Egyház örök életről szóló üzenete nem éri el őket. A másik fő probléma, hogy a cigány ember távol tartja magát az Egyháztól, mert saját kultúrájának, önazonosságának elveszítését félti. Ha az Egyház közelíteni akar a cigányokhoz, mindkét problémát kezelnie kell.

Kettős a csapda, két irányba tévedhet el a lelkipásztor. Az egyik tévedés, ha látva a cigányság nehéz helyzetét, a szociális segítésben, az iskolai felzárkóztatásban megreked az akció. A csapdát mélyíti, aki valamiféle „enyhített evangéliumot” kínál a cigányságnak (inkulturációt hangoztatva!). Ezzel a cigány embereket az örökös „segélyezett” szerepébe degradálja, emberi méltóságát sérti, mert pusztán az evilági egzisztenciát akarja megteremteni. (Bár erre is szükség van.) Mi éppen úgy tartozunk nekik az evangéliumi jó hírrel, az Egyház teljes életével, mint bármely más nép fiának. Joguk van hallani, befogadni Isten Igéjét, az Egyház teljes jogú tagjává, nagykorú kereszténnyé válni.

A kérdés valójában az: akarunk-e, az Egyházat szerető és hitükben öntudatos cigány embereket, papokat, szerzeteseket és világiakat, akik felelőséget éreznek cigány testvéreikért is, és maguk végzik majd a cigánypasztorációt? Ha igen, akkor nem elégedhetünk meg csupán az anyagi, kulturális és társadalmi felzárkóztató akciókkal. Az Evangélium, a vatikáni dokumentum szavaival is: „cigányok és nem cigányok közötti teljes közösség”-re hív.[15]

Egy másik csapdába vezet az a lelkipásztori magatartás, amely csak lelki táplálékkal közeledik, de nem nyújt emberi segítséget. Lehet, hogy ideig-óráig sikerül föllelkesíteni közülük azokat, akik az Isten Igéjének befogadásáért hősi erőfeszítésre vállalkoznak. Hosszú távon azonban a többséget fölemésztik a megélhetési gondok, a kulturális és társadalmi hátrányos helyzetből fakadó identitászavar. Ez a magatartás legfeljebb kevesek számára nyit utat. Szükség van tehát az emberi segítségnyújtásra is, hogy az identitásukban megerősödött, a magyarokkal egyenrangú hívő cigány testvérek élhessenek, egy befogadó Egyházban.

Bizonyos cigánypasztorációs kezdeményezések, hol az egyik, hol a másik csapdába feneklettek meg. Az emberi segítségnyújtás és az igehirdetés közötti Szentlélek adta egyensúlyra van szükség. Egyik a másikat kiegészíti, erősíti.

Első lépés az emberi segítségnyújtás: „Az Egyház nem tudja, és nem akarja átvállalni az állam felelősségét a cigányság mindennapi megélhetésének és a társadalomban beilleszkedésének súlyos gondját” – jelenti ki az Irányelvek a cigánypasztorációban, de mindjárt hozzáfűzi – , „az Egyház maga is részt akar vállalni benne”[16] Az ember éhesen nem képes foglalkozni az evangélium igazságaival. Jézus is enni adott azoknak, akiket az éhség meggátolt abban, hogy az Isten szavát befogadják. (vö. Mt. 14,16)

Ezt a törvényszerűséget tárja elénk Abraham Maslow amerikai pszichológus. Elmélete az emberi szükségleteket hierarchikusan egymásra épülő kategóriákba csoportosította. A komplexebb pszichológiai motivációk csak akkor válnak fontossá – mondja Maslow -, ha az alapvető szükségletek már legalább részben kielégülést nyertek. Lehet vitatni az egyes tételeit. Az ember erkölcsi lény. Döntéseit valóban nem kizárólagosan határozza meg egyfajta szükséglethierarchia. Mégis, Maslow világosan rámutat arra, hogy ezen a téren létezik egyfajta fontossági sorrend.

Tehát a lelkipásztor sem hagyhatja figyelmen kívül az élet legelemibb feltételeiknek hiányát. A cigánypasztoráció egyik fontos közelítésmódja az emberi segítségnyújtás, amely az alapvető életfeltételek megteremtését, valamint az emberi fejlődés elősegítését célozza meg.

Az egzisztenciális életfeltételek hiánya elleni küzdelem nem elsősorban segélyeket jelent (élelmiszer, ruha, pénz). Emberhez méltóbbak azok a célkitűzések, amelyek munkához akarják juttatni a cigány embereket, és így teremtenek egzisztenciális alapot. Egyesek munkahely keresésben nyújtanak segítséget, mások munkahelyet teremtenek, ismét mások a szakképzettséghez való utat egyengetik, vagy mentálisan támogatják a munkanélküliség után munkához jutott embereket. Pótolhatatlan jelentősége van a lelkipásztor mellett a világiak segítségének.

Az emberi segítségnyújtás másik nagy területe az emberi fejlődés elősegítése. A cigányoknak meg kell tanulniuk az őket körülvevő társadalommal érintkezni, olyan módon, hogy saját kultúrájukat, kulturális, etnikai identitásukat ne veszítsék el, sőt továbbfejlesszék. Nem asszimilálni (beolvasztani), hanem integrálni (befogadni) kell kultúrájukat.

A felzárkózást szolgálják pl. az írástudatlanság felszámolására, a 8. osztály befejezésére, az érettségi megszerzésére irányuló tanfolyamok. Segítő szolgálatok tájékoztatást adnak, hogyan kell hivatalos ügyekben eljárni. Másutt iskolás gyerekeknek tanulószobát szerveznek. Egyes kezdeményezések a cigány kultúra ápolását (tánckörök, kórusok), mások mesék, versek gyűjtését, kutatását szolgálják. A lelkipásztor ezekben a kezdeményezésekben elkötelezett világiak segítségével bevonásával, vagy civil szervezetekkel összefogva vesz részt. Jó, ha az elkötelezett keresztény világiak már öntudatos cigány emberek.

4. A legsajátosabb értelemben vett cigánypasztoráció az evangelizálás

A lelkipásztori cselekvés két szinten haladhat: vagy megelégszik a meglévő vallásos igények puszta kiszolgálásával, vagy pedig fölvállalja a cigányok között az evangelizáció meredekebb útját, hogy bevezesse a cigányságot az Egyház életébe. Ehhez azonban szükséges a hit meghívó, életet alakító ereje.

4. 1.) A meglévő vallásos igények kiszolgálása

A lelkipásztor akkor találkozik a cigányság vallásos igényeivel, amikor keresztelést kérnek vagy egyházi temetést igényelnek. Az irányelvek a következőket mondja: „Kerülni kell a keresztelés felkészülés nélküli kiszolgáltatását, de a gádzsó számára érvényes követelmények kierőszakolását is…A keresztelésre felkészítő beszélgetéseket a cigányság mindennapi életére kell alapozni.” [17]

A zarándoklatok, szent helyek látogatása nagy szerepet játszanak a cigány emberek vallásosságában. Híres cigány búcsújáróhelyek Csatka, Máraipócs, Mátraverebély.

4. 2.) Evangelizáció a cigányság körében 

„Hasonlóan ahhoz, ahogy a gádzsók között történik, sok cigány is meg van keresztelve, de nincs evangelizálva. Az ’Istenben való hit’ egyedül nem elég a keresztény tanítás szerint, hanem el kell jutni Jézus Krisztusnak és az Ő üzenetének hiteles befogadására” [18]

Mivel a cigányok meg vannak keresztelve, az Egyház tagjai. Vándorlásaik folyamán az Evangélium üzenete hatott rájuk, formálta a cigányok hagyományos életszemléletét. Azonban az Egyház szentségi életének teljességében nem részesültek. A 20. századtól egyre több kezdeményezés irányul arra, hogy bekapcsolja a cigányságot az Egyház teljes üzenetébe, a szentségi életbe is. A szoros értelemben vett cigánypasztoráció ez az izgalmas lelkipásztori próbálkozás.

4.2/a.) Az inkulturáció az evangelizáció folyamatának első lépése

Egy nép körében az Evangélium hirdetése, bekapcsolódás az Egyház életébe nem szünteti meg annak a népnek önazonosságát. Ellenkezőleg: megkeresi azokat a fogódzó pontokat, kulturális értékeket, amelyek összecsengenek az igehirdetéssel. A II. Vatikáni Zsinat az „ige magvainak” nevezi egyes kultúráknak a jegyeit. Tehát először is a cigány nép kulturális értékei között megkeressük a párhuzamokat az Evangéliummal, az egybecsengéseket Jézus tanításával. A cigány sajátosságokat szem előtt tartva láthatjuk, hogy mentalitásukhoz sok ponton közel áll az Evangélium. Ilyen, „ige magvai” lehetnek a cigány kultúra sajátosságai között pl. a család szeretete, a nehézségek között oltalmazó Mindenhatóba vetett hit, vagy a cigány társadalomban jelenlévő erős szolidaritás, stb. „Az Egyház semmit sem vesz el egy-egy népnek ideig való értékeiből, sőt ellenkezőleg: felkarolja és átveszi a népek tehetségeit, szellemi kincseit, szokásait, amennyiben jók; és éppen átvételükkel megtisztítja, erősíti és nemesíti azokat.’”[19]

Az inkultúráció nemcsak a népet gazdagíthatja, hanem az Isten népének is új fölfedezéseket ad. A II. Vatikáni zsinat szellemétől távol áll az erőszakos térítés, amely „nem veszi tekintetbe a kulturális, nyelvi, hagyománybeli, művészeti különbségeket, amelyek formálják az emberi identitást.”[20]

4.2/b.)  Fontos szakaszok az evangelizáció folyamatában

A Katekézis Általános Direktóriuma az inkulturáció után, további öt szakaszban írja le az evangelizáció folyamatát.(vö.)[21] Ezek közül kiemeljük a harmadik szakaszt az „első hirdetés” pillanatát. Ez a fordulópont, amelyben ráébred a lélek az Isten hiányára, és elindul a szentségek vétele felé. Ez a megtérés, az evangelizációs folyamat motorja.

A nagy kérdés: hogyan lehet fölkelteni a megtérés utáni vágyat? Tudjuk, hogy az Isten kegyelmén múlik, de nekünk meg kell tennünk azt, ami a mi részünk ebben a folyamatban. Nem mellőzhető: inkulturáció, és a tanúságtétel.

– Mi segíti elő az első hirdetést? Mit tehet a lelkipásztor?

Ahhoz, hogy végig tudjuk vezetni a Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD) által felvázolt evangelizációs folyamaton a cigányokat, először is az egyházközségnek befogadóvá kell válnia. Nem kell megvárni, hogy mindenki tökéletesen előítélet-mentessé váljon, de a lelkipásztor körül formálódjon legalább egy kis csoport, amely megjeleníti a befogadó Egyházat. Legyenek személyek, akik értik a lelkipásztort és segítik a cigányokhoz való közeledésben.

A másik fontos elem, a személyes és közösségi tanúságtétel. Ha a lelkipásztor körül a keresztény közösség (tagjaiban és közös életében) a krisztusi üzenetet hordozza, annak megszólító ereje van. Isten kegyelmére számíthatunk, csak nekünk kell hűségesnek lenni az Ő szavaihoz. De honnan terem pl. egy kis faluban ilyen tanúságtevő, élőhitű közösség, amelynek tagjai hajlandók a cigányok között inkultúrálódni? Ki kell nevelni ezt a csoportot! – adódik a logikus válasz. Az inkultúrálódás és a tanúságtétel szakaszait nem spórolhatjuk meg.

A 2005 végén megjelent „Irányelvek” a következőket mondja: „Az új egyházi mozgalmaknak, melyeket a Szentlélek ébreszt az Egyházon belül fontos szerepük lehet a cigánypasztorációban. A rájuk különösen is jellemző erős közösségi szellem, a nyitottság, a rendelkezésre állás és a tagok szívélyessége következtében konkrét lehetőségeket kínálhatnának fel a cigányok érzelmi vallásosságának kifejezésére, elősegítve az evangelizációt, egy kölcsönös munkában.”[22] Európa szerte láthatjuk, hogy egy Evangéliumból született plébánia közösség egy-egy régebbi, vagy mai megújulási mozgalom lelkiségének erős tanúságtétele képes olyan impulzust adni, ami az első hirdetés pillanatához vezet. Különböző megújulási lelkiségek segítséget nyújthatnak a plébániai lelkipásztor számára is. Foucauld atya kistestvéreinek közösségei jelentős részt vállalnak a cigánypasztorációban (Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban), a Maristák (Spanyolországban). Magyarországon a cursilló (Szendrőlád) végez jelentős munkát a cigányok között, a karizmatikus mozgalom (Arlón), a maristák (Esztergomban). Ezeknek a megújulási mozgalmaknak lelkisége képes indítást adni a megtéréshez, és az Egyház felé közeledés útján.

Az első hirdetés pillanatában fölébredhet a vágy az Egyház életébe való bekapcsolódás iránt. A szentségekre való felkészítés útja a katekumenátus – az Irányelvek szerint.[23]

A katekumenátus Szentlélek által csiszolt évszázados pedagógiája több ponton alkalmas arra, hogy a cigányokat mélyebben bevezesse az Egyház életébe. Miért érzékenyebbek a cigányok a katekumenátusra?

• A cigányok jellemzője a kitaszítottság érzés, a katekumenátus pedig a befogadás folyamata.  Ezért katartikus élményekké válhatnak számukra a katekumenátus szertartásai.
• A cigányság sajátos tapasztalata miatt érzékeny a közösségre. Lételemük a közösség. A befogadó egyházi közösség, mély benyomást tesz rájuk.
• A katekumenátus nem egyszerűen a beavatandót vezeti el a szentség vételéig, hanem segíti kezelni a feszültségeket a gádzsó és a cigány között. A liturgiában ne mellőzzük a lelkipásztor kérdést: „Mi vonz téged az Egyházhoz?” sem a katekumenek egyszerű, rövid válaszait. (Jól elő kell készíteni!) Ezek a válaszok a templomi közösség számára betekintést engednek a hittanulók lelkébe, a Szentlélek munkájába. Isten felé törekvő testvérként mutatják be a „cigányokat”.

Az Irányelvek a cigánypasztorációban imádságra hív bennünket, hogy a Szentlélek ébresszen a cigányok között papi, szerzetesi hivatásokat, „amelyek fontosak ahhoz, hogy az Egyház igazi meggyökerezéséről beszélhessünk a cigányok között.”[24]

III. fejezet

1. Előítélet, mint társadalmi jelenség

Amikor a cigány közösségeket vizsgáljuk elkerülhetetlenül szembe kerülünk az előítélet problémájával, mint társadalmi jelenséggel. Ebben a fejezetben az előítélet rövid tudományos megközelítése mellett felmérések eredményeit, a társadalom többségét képviselő gondolkodásmódot kívánom bemutatni. Végül konklúzióként az evangéliumi élet gyümölcsét, egy szendrőládi cigány ember tanúságtételét.

Egyházunkban, a keresztény emberek között is meglévő konfliktus a cigánysággal szembeni előítélet. Ez sok esetben sajnos átélt negatív élmény következménye, de sokszor tipizálva tekintünk cigány testvéreinkre anélkül, hogy valóban ismernénk személyét, értékét. Jézus ezen a területen is utat mutatott számunkra. A Szentírásból jól ismerjük, hogy korának társadalmi előítéletein túlmutatott magatartása, amikor a házasságtörő asszonyra a megbocsátás szemével nézett (vö. Jn. 8, 11), amikor elfogadta a bűnös asszony olaját (vö. Lk. 7,37 – 50), szóba állt a zsidók által megvetett szamariai asszonnyal (vö. Jn. 4,9) vagy betért a bűnös Zakeus házába (vö. Lk. 19, 2 – 10). Számtalan más esemény tanúskodik még arról, hogy Jézus számára előítélet – mentesen, minden ember értékes volt.

2. Előítélet tudományos megközelítése

Az előítélet fogalma: ellenséges, vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben – olyan attitűd, amely téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul. (Aronson)

Az etnikai előítélet ellenérzés, vagy gyűlölködő attitűd egy adott csoporthoz tartozó személy felé, egyszerűen azért, mert ahhoz a csoporthoz tartozik. Továbbá annak feltételezése, hogy az egyén ugyanazokkal a kifogásolható kvalitásokkal rendelkezik, melyekkel az előítéletes személy az egész csoportot jellemzi. (Allport)

Sztereotípia: Leegyszerűsített tulajdonságok, melyek azzal jönnek létre, hogy a csoportba tartozó bármely egyénnek hasonló jellemvonásokat tulajdonítunk attól függetlenül, hogy a valóságban a csoport tagjai mennyire különböznek egymástól. Az előítélet olyan sztereotípia, mely nem változik meg tapasztalat hatására, stabilan fennmarad.

Az előítéletesség fokozatai (Allport az előítéletesség 5 fokozatát különbözteti meg).

1. Szóbeli előítéletesség. Így nevezi azt a megnyilvánulást, amikor az előítélet beszédben jut kifejezésre.
2. Elkerülés. Az előítéletesség ebben az esetben az idegenkedést kiváltó csoport tagjainak kerülésében jut kifejezésre, mely cselekvés közvetett üzenete az, hogy a szóban forgó csoport nemkívánatos a személy számára. (Pl. Nem ül cigány gyermek mellé az iskolában.)
3. Hátrányos megkülönböztetés, elkülönítés, koncentráció. Az államjogi és bürokratikus aktusok révén törvényesíti, hogy a hátrányos megkülönböztetéssel sújtott csoport tagjait kizárják az adott nemzet valamennyi polgárára érvényes jogok egyeteméből.
4. Bántalmazás (testi, lelki) Allport példái erre vonatkozólag ma sem vesztettek aktualitásukból: „egy kéretlenül beköltöző néger családot erőszak útján kitelepítenek a körzetből vagy annyira megfenyegetnek, hogy a családot a félelem a lakóhely elhagyására kényszeríti.”
5. Fizikai agresszió (pl. holokauszt), üldözés és kiirtás. Az elkülönített csoport tagjait megfosztják az emberi jelenlét jogától. Az előítéletes ember paranoid módon a maga ellen irányuló üldözéssel gyanúsítja az idegennek tartott csoportot, miközben a valóságban ő az üldöző. Az üldözés során beindulhat a kollektív formát öltő végzetes láncreakció. Lincselés, pogrom, hidegvérrel eltervezett, megszervezett és kivitelezett tömeggyilkosság a következmény, mely ha egyszer létrejött, soha nem múló traumát jelent a túlélők számára.

3. Az előítéletek okai

A szociálpszichológusok többsége egyetért abban, hogy a konkrét, egyedi előítéletek tanulás útján keletkeznek.

– Önigazolás. Ha valamilyen módon kárt okozunk egy másik embernek vagy embercsoportnak, akkor cselekedetünk igazolása céljából tettünk elszenvedőjét lekicsinyeljük. Ha sikerül elhitetni magunkkal, hogy az a csoport értéktelen, tagjai buták, erkölcstelenek, akkor megalázhatjuk, sőt meg is gyilkolhatjuk őket, hiszen nem kell azt gondolni magunkról, hogy mi erkölcstelenek vagyunk.

– Státusz és hatalom iránti igény. Ha valaki a társadalmi és gazdasági hierarchia alján helyezkedik el, akkor igénye támadhat arra, hogy legyen egy nála is jobban megnyomorított kisebbség, így mégiscsak lesznek, akikkel szemben fö1ényben érezheti magát. Ha a szociális státusz alacsony vagy éppen hanyatlóban van, akkor sokkal hajlamosabb az előítéletre, mint akkor, ha státusza emelkedik.

– Gazdasági vagy politikai konkurencia. Amikor a rendelkezésre álló erőforrások szűkösek, akkor lehet, hogy az uralkodó csoport azért próbál háttérbe szorítani egy kisebbségi csoportot, hogy így anyagi előnyökre tegyen szert.

– Bűnbak-elmélet. Gyakran megesik, hogy a frusztráció okozója túlságosan hatalmas vagy túlságosan nehezen megközelíthető ahhoz, hogy közvetlenül bosszút lehessen állni rajta. Ilyenkor történik a bűnbakképzés, hogy egy viszonylag gyenge és ártatlan személyt vagy csoportot okolnak olyasmiért, ami nem az ő hibájából történt.

–  Előítéletes személyiség. Az ember hajlamos arra, hogy agresszivitását bűnbakokra helyezze át. Vannak emberek, akik hajlamosak arra, hogy előítéletet tápláljanak saját személyiségvonásaikból következően. Theodor Adorno és munkatársai ezeket az embereket autoritariánus (tekintélyelvű) személyiségeknek nevezik.

A kutatók megállapították, hogy a tekintélyelvűség visszavezethető a gyermekkori tapasztalatokra – az olyan családokban szerzett élményekre, ahol a szigorú és fenyegetésekre épülő szülői fegyelmezés szelleme uralkodott. Az ilyen személyben aztán felnőtt korára nagy adag bosszúvágy halmozódik fel, amelyet félelme és bizonytalansága miatt csak a gyengébb csoportokon mer kiélni, áthelyezett agresszió formájában, miközben kifelé fenntartja a tekintély feltétlen tiszteletét. Előítéletes személyiség: azzal a „hiedelemmel” áll elő, hogy a cigányok, mind piszkosak, vitapartnere felsorol olyan cigány személyeket, akikre ennek ellenkezője igaz. Erre az előítéletes válaszol lehet, hogy nem mindegyik piszkos, de mindegyik lop… és így folytatódik a vita. A hiedelmek racionális érvekkel megközelíthetők, a mögöttük álló attitűd azonban – a cigányok iránt érzett antipátia – minden érvelésnek mereven ellenáll.

–  Konformitás. Az előítéletes magatartás legfőbb oka a társadalmi normák szolgai módon való betartása. Aronson, konformitásnaknevezi az egyénviselkedésének vagy véleményének csoport nyomására történő megváltozását.

Az egyén a társadalomban különböző szerepeket tölt be, melyek státus presztízs értékűek. Elsődlegesen az  biológiai adottságok (nem, életkor), másodlagosan az elért státuszok és szerepek. A szerepek kulturális minták. Szerepfeszültség akkor keletkezik, ha az interakció résztvevője két olyan személy, akiknek az elvárásai mások.

Szuhay Péter skizofrén helyzetnek nevezi azt az állapotot, amelyben a többség saját magához, értékeihez és normáihoz viszonyítva ítéli meg kisebbségét, s elvárja, hogy a cigányság alulértékelt státuszából az ő értékeit fogadja el. Ebből az elvárásból következik az, hogy a cigányság számára a ráosztott szerep, a kettős értékrendnek való megfelelési kényszer rendkívüli nehézségeket okoz. A cigányság tudja, hogy melyek azok a társadalmilag díjazott viselkedésformák, amelyeket elvárnak tőle, noha egyáltalán nem biztos, hogy ezeket elsődleges értékeknek tartják saját csoportjukon belül.

A magyarországi romák felé irányuló többségi attitűdök feltárását célzó kutatási felméréseknél a megkérdezettek válaszaiból a következő eredményt kapták a kutatók: kulturális különbségeket nagyrészt tolerálták, az autonómia nagyban megkérdőjeleződött, az életmódbeli különbségeket egyértelműen elítélték a megkérdezettek. A minta nagy része egyetértett azzal, hogy a romáknak meg kellene őrizniük kultúrájukat, hagyományaikat, de ennek meglétét nem sorolják a magyar művészeti élet színfoltjaihoz és még kevésbé kívánják aktívan támogatni azt.

A romagyerekek anyanyelvi oktatását se nem támogatják, se nem ítélik el, de nagyon erősen támogatják a szegregált iskolákat. A tizenéveskori gyermekáldás elutasítása rámutat az eltérő életformával való intoleranciára. [25]

4. Lehetséges módjai az előítéletek mérséklésének

Aronson szerint az előítélet nem változik meg egy információs kampánytól (könyv, film rádióadás). A hosszú évek során az emberek egyre jobban elkötelezik magukat előítélettel telt magatartásuk mellett. Ezért hiába vannak a felvilágosító hadjáratok, mert az emberek nem hallgatják végig, és nem veszik be azokat az információkat, amelyek vélekedéseikkel ellentétesek.

a. Törvényelv révén: ahol törvény tiltja az előítéletes megnyilvánulásokat, ott csökkennek az előítéletek.

b. Érintkezés révén: a másik ember megismerése segíthet az előítéletek megszűntetésében. De ez csak egyenlő pozíciók alapján lehet.

c. Kölcsönös függés: ahol az egyénnek szüksége van másokra és a többieknek szüksége van az egyénre ahhoz, hogy a célt elérjék.

5. Gallup elemzése a romákkal szembeni idegenkedés szociológiai hátteréről

„A Magyar Gallup Intézet 1993 őszétől folyamatosan végzett, az ország teljes felnőtt lakosságát reprezentáló mintákon, személyes megkérdezéssel lefolytatott vizsgálatai, továbbá az 1997. december elején, ugyancsak személyes megkérdezéssel az ország teljes felnőtt lakosságát reprezentáló 1837 fős mintán végzett kérdőíves közvélemény – kutatása szolgált az elemzések bázisául.”[26]

A legalapvetőbb és leginkább figyelemre méltó tendencia az, hogy amíg a négy évvel ezelőtti helyzethez képest a zsidókkal kapcsolatban negatív véleményt megfogalmazók aránya alig változott, addig a romákkal kapcsolatos negatív beállítódások aránya jelentősen nőtt. Ez annyit jelenti, hogy napjainkban minden második magyar felnőtt nyíltan vállalja, egy számára ismeretlen közvélemény-kutatási kérdezőbiztos előtt is, hogy ő idegenkedik a cigányoktól.

A nyíltan vállalat romaellenesség 1995 után kezdett el intenzíven növekedni a magyar társadalomban. Eddig az időpontig a társadalmi gátlások még működtek, ami azt eredményezte, hogy sokan voltak, akik nem adtak ennek a véleményüknek hangot egy közvélemény-kutatási kérdőív keretében.

A mai közvélekedésben nyugodtan megfér együtt az, hogy valaki önmagát liberálisnak, demokratának, kereszténynek vagy szocialistának mondja, miközben nyíltan vállalja roma-ellenességét is. Mostani elemzésünkben arra próbálunk meg választ keresni, hogy mely társadalmi csoportokban nőtt meg a cigányellenesség, és hogy ennek a növekedésnek mi lehet a valószínűsíthető tudati háttere.

Nos, valamennyi generációban nőtt a romákkal szembeni ellenérzés 1994 és 1997 között, de ez a növekedés a politikai generációk közül a legidősebbek körében volt a legkifejezettebb. Az „1919-es generáció” korábban a lakossági átlagot el nem érő mértékben volt romaellenes, napjainkra viszont már ennek a generációnak is több mint fele azt mondja, hogy ő „idegenkedik a cigányoktól”.

Érdekes megvizsgálni azt a hipotézist, amely szerint ezen generáció korábban tapasztalt alacsonyabb színtű romaellenessége esetleg kapcsolatban lehet azzal, hogy az idősebbek jobban kedvelik a cigány zenét és ezáltal a „cigány” szóhoz másfajta érzelmeik és élményeik is tapadnak, mint a náluknál fiatalabbaknak.

Iskolai végzettség szerint vizsgálva a cigányellenességet néhány éve, a legalacsonyabb végzettségűek és a legiskolázottabbak voltak a legkevésbé roma-llenesek, míg a közepes iskolázottságúakra volt a leginkább jellemző a romaellenesség.

Mára ez a tendencia eltűnt. A diplomások kivételével valamennyi iskolázottsági csoportban az emberek, mintegy fele romaellenes véleményt nyilvánít. A diplomások körében az így nyilatkozók aránya ennél alacsonyabb: mintegy negyven százalékuk „idegenkedik a cigányoktól”. A romákkal kapcsolatos negatív közvélekedés terjedése és egyre nyíltabbá válása olyan aggasztó jelenség, amellyel minden felelősen gondolkodó magyarnak és romának, politikusnak és állampolgárnak egyaránt foglalkoznia kell.

Hogy ez így van, abban magyaroknak és romáknak egyaránt megvan a maga felelőssége. Ideje lenne felelősségteljes párbeszéddel, pártpolitikai felhangok és hangoskodó hőbörgés nélkül beszélni erről a problémáról. A Gallup a maga szerény eszközeivel ehhez a párbeszédhez kívánt utat nyitni.

6. Kirekesztő és demokratikus attitűdök a leendő történelemtanárok körében

A mintában állami (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem) és egyházi (Pázmány, Károli) egyetemek hallgatói kerültek, velük készítettek kérdezőbiztosaink kb. másfél órás kérdőíves interjút. Összesen ötszáz interjú készült el, 37 százalék egyházi, 63 százalék pedig állami, egyharmada vidéki, kétharmada fővárosi felsőoktatási intézmények hallgatói körében.

Cigányellenesség

A vizsgálatba bevont ötszáz történészhallgatónak tizenöt cigánysággal kapcsolatos közkeletűnek tűnő állítást olvastunk fel, és arra kértük őket, hogy egyenként mondják meg, hogy egyetértenek-e az állítások tartalmával. A megkérdezettek kétharmada szerint a cigányok többsége nem rendes ember, csaknem minden második diák úgy véli, hogy a cigányok semmit nem tesznek azért, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, és közel ennyien vannak, akik szerint a cigány lakosság számának növekedése veszélyt jelent a többségi társadalom számára. A megkérdezettek több mint egyharmada úgy gondolja, hogy a cigányokat kényszeríteni kéne, hogy úgy éljenek, mint a többi ember, és ugyanennyien vannak, akik szerint a cigányok körében a bűnözésre való hajlam genetikus adottság, minden ötödik megkérdezett pedig nyíltan támogatja a cigány lakosság szegregációját.

A cigányság támogatásának kérdéséhez toleránsabban közelítenek a vizsgált populáció tagjai. A legtöbb diák elutasítja azt a felvetést, hogy a cigányok nem érdemlik meg, hogy támogassák őket.

Ugyanakkor sehol sem elhanyagolható azok aránya, akik szerint a cigányokat kényszeríteni kellene arra, hogy a többségi társadalom életformájához alkalmazkodjanak.

Az elemzés alapján kirajzolódó összefüggések egyértelműen arra mutatnak, hogy a történelmi ismeretek szintje szignifikánsan összefügg a kisebbségekkel kapcsolatos attitűdökkel; minél szélesebb körű tájékozottság jellemzi a kérdezettet általában a történelemi kérdésekben, annál valószínűbb, hogy a demokratikus állásponttal azonosul, és megfordítva; az ismeretek súlyos hiánya az esetek többségében erősíti a rasszista attitűdöt.

Ennek a jelen esetben empirikusan megragadható összefüggésnek önmagán messze túlmutató jelentősége van, hiszen azt jelzi, hogy az előítéletes gondolkodás, a rasszizmus leghatékonyabb ellenszere a tudás és a tájékozottság.[27]

7. Konklúzió

A fentiekben igyekeztem képet rajzolni a többségi társadalom gondolkodásmódjáról napjainkban. Láthatjuk, van mit tennünk ezen a területen. Tudatosan tettem ezt a fejezetet szakdolgozatomba. A krisztusi közösség születése a cigányság körében valóság, de nem idealizálhatjuk a helyzetet. Egyházunkon belül is – mivel emberek alkotják – megjelenhet az előítéletes gondolkodás. Erre mindannyiunknak reflektálni kell és tudatosan törekedni a cigányság értékeinek, kultúrájának, szokásainak megismerésére. Nekünk keresztényeknek nagy kincsünk a Megváltás egyetemessége. Krisztus cigány testvéreinkért is meghalt a kereszten. Az Evangéliumi élet közös – pont minden ember életében.

Egy szendrőládi cigányszármazású férfi története[28] megerősíti a fenti gondolatokat. József hatvan év körüli, a cursillo közösséghez tartozik. Megyés püspöke világi munkatársi feladattal bízta meg. A szentmisén világi áldoztatóként – a miséző pap mellett – az Oltáriszentséget szolgáltatta ki a közösségnek. Nagyon boldog volt, hogy őt, cigányt ekkora megtiszteltetés éri. A következőket mondta: „Végtelen boldogsággal töltött el, hogy az Úr Jézus Testét adhatom testvéreimnek.”

Eljött a nagy pillanat, hogy életében először végezze ezt a szolgálatot. A hívek kettes sorban járulnak Szentáldozáshoz. Egyik sort a pap, a másikat a világi munkatárs áldoztatja. Józsefhez néhány cigány ember ment áldozni, míg a papnál hosszú, tömött sor állt… József a következőket mondta ezekről a végtelennek tűnő percekről. „ Nagy fájdalom hasított szívembe, majd ránéztem az áldoztató kehelybe lévő Oltáriszentségre és párbeszédbe kezdtem Vele. Tudom Jézus, Te is hasonlókat éltél meg, amikor ártatlanul kigúnyoltak, leköpdöstek. Érted vállalom ezt is!”

Így ment ez hétről – hétre és József nem szitkozódott, nem átkozódott, hogy milyenek a gádzsók. Imádkozott, amíg állt a pap mellett várva a Krisztus Testéhez járuló híveket, akik nem hozzámentek. Egy idő után néhány hívő átállt József sorába, aztán egyre többen. Ma József az egyházközség megbecsült tagja, s legyőzte hitéből fakadó szeretete a meglévő előítéletet.

 „Elfogadni egymást csak fenntartás nélkül lehet… hogyan utasíthatnálak, s hogyan utasíthatnál vissza, ha Mesterünk, akié vagyunk te és én, elfogad minket?”

Jean Vanier -Az elfogadásról

IV. fejezet

Ceferino Ház közösségépítő evangelizációs munkája

A Ceferino Ház, a Váci Egyházmegye Cigány Evangelizációs Irodája.

Dr. Beer Miklós Püspök Úr az országban elsőként hozta létre a cigányság pasztorációjával foglalkozó irodát, és az iroda tevekénységének koordinálására a plébániai munkából fölszabadított egy papot Dúl Gézát, aki cigány kisebbségi lelkész és a Magyar Katolikus Püspöki Kar által kinevezett országos cigánypasztorációs referens.

Két főállású cigány származású lelkipásztori munkatárs Mezei Ádám és Bari József közreműködik az irodai teendőkben, a kapcsolattartásban az egyházmegye különböző pasztorációs kezdeményezéseivel.

Az iroda adatai: Ceferino Ház, 2230 Gyömrő Rudolf u. 17; Tel/Fax: 29/333-789;

e-mail: ceferino@vaciegyhazmegye.hu

weblap: www.ceferino.vaciegyhazmegye.hu

Elsődleges cél: a Váci Egyházmegye evangelizációs folyamatának továbbvitele a cigányság felé, kb. 70 000 fő cigány ember számára.

Feladat: a cigányság evangelizálásának koordinálása, rendszeres kapcsolattartás a MKPK-val és a Váci Egyházmegyei Hatósággal, országos, megyei, helyi cigányvezetőkkel, szervezetekkel.

1. Saját tevékenységem a krisztusi közösségépítésben

A Ceferino Háznak három főállású munkatársa van, továbbá 12 fő önkéntes segíti az evangelizációs munkát, ez az  „Evangelizációs Csoport”. Ez utóbbi tevékenységébe kapcsolódom be én is. Ez a tény motivált a dolgozat témájának megválasztásában is, ahogyan a bevezetőben már kifejtettem.

1. 1) Krisztusi közösségek építése a helyi egyházközségekben

A munka egyik alappillére, hogy elsősorban a Váci Egyházmegye területén meglévő cigány származású emberek krisztusi közösségeit felkutassuk, illetve a születőben lévő közösségeket megerősítsük. Közösségi életet, illetve annak csíráit találtuk Borsosberényben Dejtáron, Mátraverebélyen, Vanyarcon, Vámosmikolán.

Héhalom is jó kiindulási pontnak mutatkozik, ahol egy cigány származású, keresztény, hitét gyakorló férfi évek óta közös zarándoklatokat szervez cigányoknak és a gádzsóknak.

– Elsődleges cél a „magközösségek” erősítése illetve létrehozatala. Pasztorális tapasztalataink alapján ez a néhány elkötelezett ember fontos mozgatórugója a helyi egyházközségben lévő ill. születő nagyobb közösségnek. A magközösséget alkotó emberekkel igyekszünk mély, személyes kapcsolatot kialakítani. Rendszeresen meglátogatjuk őket és  lelki vagyonközösségben megosztjuk egymással életünket: mikor sikerült az Evangélium alapján élni a hétköznapi eseményeket, mikor volt nehézségünk, örömünk, bánatunk. Ez a lelki tapasztalatcsere egy mély köteléket jelent számunkra, mely összeköt akkor is, amikor fizikailag távol vagyunk egymástól. A magközösséget alkotó személyek között vannak, akik már találkoztak egy – egy Megújulási Mozgalommal, mint pl. Cursillo, Karizmatikus Mozgalom, Fokolare Mozgalom. Vannak, akik még nem, őket elküldjük a három napos cursillos hétvégére, melyet a következő fejezetben mutatok be.

Az evangelizációs csoport lelki vezetője Dúl Géza cigány kisebbségi lelkész, aki lelki napokkal és lelkigyakorlatokkal készíti fel munkatársait az evangelizációs munkára.

– Másik cél, hogy a plébánosok mellé a plébániákra olyan cigánypasztorációs referenseket állítsunk, akik a plébániai közösség, annak vezetője a plébános és a cigányság között összekötőkké tudnak válni. Az egyházközségi cigánypasztorációs referensek olyan, az Egyházban elkötelezett többnyire cigány emberek, akik fölvállalják a cigányság evangelizálását az egyházközségekben. Sok esetben a saját népükért felelőséget érző cigányok.

Ezek az emberek néhány közösségben már tudatosan vállalják szerepüket, sok helyen megszületőben vannak. „Hivatalos” kinevezésük a közeljövőben fog megtörténni.

– A Biblia Évében egy másik közösségépítő módszer az  „Vándor – Biblia”. A Ceferino Ház adja a bibliaoltárt, melynek részei: Biblia, rózsafüzér, gyertya, oltárterítő, cigány Madonna, Boldog Ceferino és a Szentatya képe. A közösségből egy személyt hívtunk meg a lelki programra, aki tíz családot gyűjtött maga köré. Egy családnál három napig van a Szentírás, majd továbbadják így 30 nap alatt körbejár. A családok elmélkedést kapnak havonta háromszor, ennek segítségével olvassák az Igét és osztják meg közös élményeiket. A Bibliát ünnepélyes keretek között megszentelte a cigány kisebbségi lelkész vagy a helyi plébános a templomban. Ez az egész közösség ünnepe volt. (Mátraverebélyen részt vett a cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is.) A megszentelt Biblia „vándorol” a cigány családok között, miközben egymással is találkoznak, beszélgetnek a családok a megélt Igéről. Van olyan család, ahol ötvenen is összejönnek imádkozni esténként. Mindennek közösségformáló hatása van.

1. 2) Országos rendezvények „megszentelése a krisztusi közösség jelenlétével”

– Nagyobb országos találkozókat, zarándoklatokat, konferenciákat team – munkában készítjük elő. Ebbe a munkába a Ceferino Ház „evangelizációs csoportján” kívül bekapcsolódik az MKPK Migrációs Irodája, és az ország más területein dolgozó cigánypasztorációs papok, szerzetesek és világiak. Így Arlóról Szent Ferenc Kisnővérei, Esztergomból a marista szerzetesek, Szendrőládról, Vámosmikoláról, Baktalórántházról, Valkóról, Mendéről, Hodászról papok és világiak, cigányok és gádzsók egyaránt.

A team – munkának egyik legnagyobb gyümölcse, hogy megéljük a krisztusi közösség valóságát, eltűnnek a hovatartozás korlátai. Egyetlen közös célért dolgozunk – cigány és gádzsó együtt -, Isten Országának építésén. Reményeim szerint ennek a megtapasztalása Egyházunkban egyre nagyobb méreteket fog ölteni.

– Az elmúlt években négy alkalommal került megrendezésre az Országos Katolikus Cigánytalálkozó.

Két alkalommal Budapesten, a Gyömrői úti Roma Művelődési Házban és két alkalommal Gödöllőn a Szent István Egyetem aulájában. Egy – egy ilyen alkalmon 700 – 800 fő cigány testvérünk vesz részt az ország különböző pontjairól. Ennek anyagi hátterét pályázatokból, támogatásokból biztosítjuk (Pl. MKPK, Renovabis)

Az egész napos rendezvényen jelen vannak püspökök, papok és világiak. Ige – liturgiával kezdődik a nap, amelyet valamilyen tanítás követ (az idén Ceferino életéről tartott előadást Rónaszéki Gábor plébános) és tanúságtételek cigány testvéreink részéről.

A programok között a cigánykórus gitáros énekeket énekel, melybe a nagy csoport kitörő örömmel kapcsolódik be.

A közös ebédet a vidám délután követi. A csoportoknak előzetesen lehet jelentkezni tánccal, énekkel, verssel, színdarabbal. Ez a délután ízig – vérig hordozza a cigány mentalitást, az ünnep örömét, felszabadító hatását. A legjobb produkciót jutalomban részesítjük.

Délelőtt folyamán, amíg a felnőttek a tanítást, tanúságtételeket hallgatják, a gyermekek számára külön foglalkozás van az esztergomi marista testvérek és munkatársaik vezetésével. A gyermekek rajzolnak, gyurmáznak, közösségi játékokat játszanak. A legjobb „alkotás” külön díjban részesül, de minden gyermek kap jutalmat pl. csokit, szentképet. Délután együtt a család, kicsik és nagyok együtt örülnek a „miénk a színpad” produkcióján.

A nap végén örömtől sugárzó arccal mennek el a részt vevők. Mindenki kap egy kis „ajándékot”. 2007. őszén egy szál gyertyát, Ceferino életét bemutató lapocskát, Madonna képet, korábban a Cigány Madonna képével sálat vihettek haza az emberek.

A materiális kis ajándéknál sokkal nagyobb lelki ajándékok születnek. Számos helyről érkeztek a lelkipásztoroktól visszajelzések, hogy a részt vevő cigányok közül többen kérték a szentségi házasságot, az Eukarisztiához járulást. Sok helyen igény született, hogy a lelkipásztorral havi rendszerességgel találkozzanak, ahol a Találkozóról hazavitt éneklapokból énekelnek, közösen imádkoznak.

Az Országos Találkozó előkészítése nyilván szervezett munkát igényel. Néhány hónappal korábban találkozik a már korábban bemutatott team, közös gondolkodásra és a feladatok szétosztására. Van, aki a szervezésért felelős, mások a programért, énekért, kulturális műsorért, étkezésért stb.

Közvetlenül a Találkozó előtti napon ez a team találkozik és Dúl Géza cigány kisebbségi lelkész vezetésével lelkileg ráhangolódunk a több száz cigány testvér fogadására. Közös imával, elmélkedéssel készülünk arra, hogy minden érkezőben Jézust köszöntsük. Azzal a gondoskodó figyelemmel lépjünk mindenki felé, hogy benne valóban ott él Jézus. Ennek a kegyelmi valóságnak a gyümölcseit láthatjuk másnap viszont, amikor az emberek boldogan mennek haza és büszkén vállalják cigányságukat. Az eseményen a média képviselői is részt vesznek. (pl. Duna TV, MTV 1, Új Ember folyóirat, Katolikus Rádió stb.)

– A másik rendszeres országos méretű esemény a Cigánypasztorációs Konferencia, melyet immár ötödik alkalommal rendeztünk meg. (Kétszer volt Leányfalun, háromszor Egerben a lelkigyakorlatos házban. Az idei konferencia záró levele a függelékben olvasható.) A konferencián papok, szerzetesek, világiak, cigányok és gádzsók egyaránt együttgondolkodnak a cigányság evangelizálásán. A legutóbbi alkalommal előadóink voltak: d. Mario Riboldi, Ceferino G.M. Kanonizációs Bizottság munkatársa, Szabóné Kármán Judit romológus, Hofher József SJ, Adányi László az országos Karitász titkára, Dr. Udvardy György püspök, Vágvölgyi Éva a Szent Jeromos Bibliatársulat főtitkára. Korábbi években is neves kül – és belföldi előadók osztották meg tapasztalataikat a cigánypasztorációval kapcsolatban.

A konferencia résztvevői 100 fő körül mozognak, egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk.

– Nagyobb méretű szervezést igényelnek a zarándoklatok, azokba való „beépülés”.

Amint a korábbiakban már kifejtésre került a cigányok számára nagyon fontosak a zarándoklatok Mária kegyhelyekre. pl. Mátraverebély – Szentkút, Csatka, Máriapócs stb.

Ezek a zarándoklatok sok elemmel tűzdeltek. Így például a csatkai búcsúba a cigányok a Mária kegyszobor előtt tiszteletüket teszik, imádkoznak, visznek a szentvízből, de ezzel egy időben leány-eladásra, lóvásárlásra is sor kerülhet, és teljesen természetes módon odalépnek a miséző paphoz, hogy áldja meg a kisgyermeket.

Számunkra ez nyilván furcsa, hiszen mi másképpen szocializálódtunk az Egyházba, az ő számukra azonban természetes.

Dúl Géza cigánykisebbségi lelkész vezetésével egy evangelizációs sátrat állítottunk fel a cigánytábor és a templom közé. Itt cigány emberektől tanúságtételek hangoztak el, gitáros énekek hívták az érdeklődő zarándokokat. Ennek gyümölcseként személyes beszélgetések születtek, ahol találkozhattak az arra nyitottak a megtért cigány emberek tanúságtételeivel.

Mátraverebély – szentkúton 2007. májusában a Nógrád Megyei Cigány Önkormányzat szervezésében volt egy katolikus zarándoklat. Ennek előkészítője szintén az evangelizációs csoport volt, akik már előtte egy nappal imával, közös elmélkedéssel készültek a cigányok fogadására a gyakorlati, szervezési teendők mellett. A zarándoklaton megszólaltak cigány társadalmi vezetők is. A napot átnemesítette azoknak a cigányoknak a tanúságtétele, akik megosztották életüket a több száz emberrel. Közös ebéd zárta a zarándoklatot a ferences testvérek rendházának udvarában.

Nagyon sok cigány testvér elsőként találkozott az „elő Egyházzal”, ahol személyesen megszólították őt, a korábbi hagyományos zarándoklatokkal ellentétben, ahol egy volt a tömegben. Nyilván mindezzel sokan nem is tudnak mit kezdeni, de az élményt átélték és ez mindenképpen pozitív hatással lesz életükre.

A nagyobb események közé tartozik még, hogy 2000. évben a Jubileum évében, Rómába zarándokolt Magyarországról egy busznyi cigány Dr. Keresztes Szilárd püspök vezetésével. A zarándoklaton ott volt Dúl Géza katolikus pap, cigánypasztorációs referens is.

A zarándoklaton részt vevő cigány emberek a világ Egyházhoz tartozás egyetemes érzésével jöttek haza, ez az élmény megerősítette őket hétköznapjaikban.

2003. őszén – Dr. Keresztes Szilárd püspök vezetésével – több busznyi cigány indult Rómába, hogy a Szentatyával megszenteltesse a fából faragott keresztet. Erről a médiából sokat hallhattunk, bár nem minden esetben hiteles közvetítéssel. A politikai fennhangok sokszor elrejtették a valós történéseket. A Püspök és Dúl Géza lelkész, cigánypasztorációs referens az evangelizációs csoporttal igyekezett lelki tartalmat adni ennek a zarándoklatnak. Minden buszon volt két elkötelezett cigány származású keresztény, akik Jézussal közöttük szolgálták a cigány testvéreket. (vö. Mt, 18, 20) A pápával, II. János Pállal való találkozás sok Egyháztól távollévő cigány embernek katartikus élmény volt.

1.3) Saját megélt élményeim

Nagy élmény volt számomra, hogy a közelmúltban, 2007. december 01-én és 02-án, részt vehettem az evangelizációs csoport két napos zarándoklatán, a szlovákiai Bártfánt.

A buszon kb. negyven fő volt, Dúl Géza cigány kisebbségi lelkész vezetésével. Elsősorban a Váci Egyházmegye területéről voltak emberek, de Kántorjánosiból, Hodászról stb. is érkeztek testvérek.

A zarándoklat úti célja a cigányok és gádzsók együtt zarándoklása volt a krisztusi testvéri közösség jegyében.

Két szentet állított a hívek elé a lelkész: a „gádzsó” Árpádházi Szent Erzsébetet és a cigány Boldog Ceferinót. Sárospatakon egy közös szentmisén fogalmazta meg Dúl Géza az út motivációját. Bártfán a szalézi szerzetesek működtetésében egy cigány gyermekeket oktató – nevelő iskola és óvoda található, valamint Boldog Ceferinónak szentelt templom a cigány lakótelep szélén. Itt dolgozik egy roma származású bazilita szerzetesnővér, aki sokat tesz a cigány gyermekek neveléséért, megsegítéséért.

A látványokban gazdag útnak számomra az volt a legfontosabb mondanivalója, hogy testvérként töltöttünk el két napot cigányok és gádzsók. Megtapasztalhattam Szent Pál szavainak valóságát: „Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.” (Kol 3.11)

Közösségépítő munkám során természetesen megélek konfliktusokat is. A cigány testvérekkel való közös munka során megtapasztalom a mentalitásbeli különbséget, a szocializálódásaink folyamán átvett szokások különbségét, esetleges értékkülönbségeket is. Például a cigány társadalomban a nő szerepét másként értelmezik, mint a mi többségi társadalmunkban. Ennek megélése részemről esetenként feszültséggel jár, amikor erre emlékeztet egy –egy férfi cigány munkatársam. Az időkeretek, szabályok betartása nálam evidens, ez cigány testvéreimnél lazábban megélendő és sorolhatnánk tovább.

Itt nagy segítség számomra a következő pontban kifejtett valóság, miszerint a krisztusi közösségben „..a tagok képesek lesznek arra, hogy szükség esetén-az egyetértés fenntartásának kedvéért – lemondjanak saját akaratukról, mert tudják, hogy a szeretet több, mint az én igazságom, az egység értékesebb, mint az én okosságom.”[29]

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a bennem keletkezett feszültségeket, esetleges kudarcélményeket fel kell dolgoznom. Ennek leggyakoribb módja a lelki vezetés, ahol egy másik személy segítségével objektívebben láthatom önmagamat, reakcióimat.

Időnként esetmegbeszélésen dolgozzuk fel a közös munka gyümölcseit és kudarcait. A nagyobb rendezvények, konferenciák után az a team, aki együtt dolgozott, kiértékeli a közös munkát, annak eredményét és árnyoldalait.

A közvetlen munkatársak szabadidős programokon is részt vesznek, pl. kirándulás, színház, piknik stb. Nagyon fontosak ezek a „laza napok”, amikor csak egymás számára vagyunk jelen.

A fentiekben saját élményű cigány – közösségi evangelizációs munkát mutattam be.

– Úgy látom a közösségépítés folyamatát, hogy a cigány kisebbségi lelkész körül néhány elkötelezett keresztény személy (vö. Mt18, 20) motiválja, meghívja az egyes közösségek elkötelezett embereit, az – az a „mag – közösséget”, hogy innen forrásozzon a krisztusi közösség megszületése a különböző egyházközségekben.

– Másik fontos szerepük, hogy a nagyszabású rendezvényeken (lásd fent bemutatott Cigány Találkozó, Cigánypasztorációs Konferencia, zarándoklatok) az evangelizációs csoport kovász legyen, amely keringteti a nagy csoportban a krisztusi lelkületet (vö. Lk. 13,20). A néhány fő rendszeres lelki vagyonközösséggel áramoltatja maga között ezt a természetfölötti kapcsolatot (vö. Jn. 17,21) és ezáltal biztosítja, hogy a keresztény közösség, krisztusi közösséggé váljon.

Az alábbiakban a megélt tapasztalati tudásomat szeretném szakirodalmi megfontolásokkal is megvilágítani, melynek forrásául Tomka Ferenc: Lelkipásztori teológia és az új evangelizáció című könyvének 13. fejezete szolgál.

2. Hogyan jön létre a közösség?

Sok világi és pap megijed, elkeseredik, ha nem lát tömegeket maga körül. Pedig az élő közösség úgy jön létre, hogy kevesen alkotják. A részt vevők 5 – 12 fős csoportban tudnak kibontakozni. A csoport magjának mágneses ereje sokáig össze tudja tartani a megnövekedett közösséget is. Fontos, hogy a csoport magja legyen erős, de az újonnan bekerülő tagok maguk is tapasztalják meg az alapítók élményét. Ha egy plébánián kiválasztunk egy kisebb csoportot és feladatot adunk nekik, ráébrednek felelősségükre, s egészen új módon válnak „használhatóvá” a közösség vezetőjének. Az ember csak akkor válik felelőssé valamiért, ha ténylegesen részt kap a felelősségből.

Jézus azt mondta, hogyha közösségének tagjai egyek lesznek Istenben, ebből megismeri a világ, hogy Jézust az Atya küldte (Jn. 17,23). A krisztusi közösség Jézus jelenlétének jele a világban. Szentségi valóság, mert egy külső cselekedet – a tagok kölcsönös szeretete – által maga Krisztus jelenik meg benne: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt, 18, 20).

A Szentháromság belső életének titka az „adás”, a szeretet. A szentháromságos életforma az embereket is elvezeti az egység felé. Aranyszájú Szent János írja: a keresztények sokszor összejönnek, de ritkán jönnek össze Jézus nevében.

A krisztusi közösség létrejöttének feltétele a lelki egység. A krisztusi közösség több, mint a keresztény közösség. Sajátos titka, hogy a közösségben megjelenhet Krisztus és így ő maga lesz a közösség természetfeletti céljának megvalósítója, megtérések elindítója.

Ha egy közösség tagjai megértették, hogy Jézus megjelenhet közösségükben, akkor ez a felismerés fogja meghatározni a közösség életműködését, törvényszerűségeit és szociológiai szerkezetét egyaránt.

– A közösség belső törvényei: ajándékozó magatartás. „Ez azt jelenti, hogy a tagok képesek lesznek arra, hogy szükség esetén-az egyetértés fenntartásának kedvéért – lemondjanak saját akaratukról, mert tudják, hogy a szeretet több, mint az én igazságom, az egység értékesebb, mint az én okosságom.”[30]

– A közösség személyessége: célja nem tárgyi, hanem Krisztus személye. A keresztény közösség szociológiailag is egyedülálló módon lehetővé teszi a közösség személyessé válását.

– A közösség struktúrája: a tagok egyenlőek. Szent Pál így ír erről: a lelki adományok vagy a megbízatások különfélék, de a test tagjai mind egyenlők. (vö. 1Kor 12,12-13)

A vezető helyzete új, egyrészt biztonságosabb, mint az egyéb közösségekben, másrészt egyenlő marad a tagokkal.

– A közösség tartóssága: az elsődleges cél Krisztus jelenléte, így a kölcsönös szeretet, mely által a feszültségek elhárulnak.

Azt a lelki biztonságot, melyre az ember szomjazik, a krisztusi közösség adhatja meg. Korunk lelkipásztorkodásának legnagyobb feladata a krisztusi közösségek kialakítása. E közösségek célja nem elsősorban az akció, hanem, hogy Krisztust jelenítik meg, hogy Isten jelei a világban. Kialakításának alapvető feltétele, hogy tagjai elmerüljenek a krisztusi életben.

Amint az eddig leírtakból kitűnik a Ceferino Ház elsődleges feladatának tekinti a krisztusi közösségek megszületését elsőként az evangelizációs csoportban, majd az ő evangelizációs munkájuk segítségével az egyházközségekben cigány testvéreink között.

3. A Váci Egyházmegye Cigány Evangelizációs Irodája

A Ceferino Ház küldetése: a cigányság és a többségi társadalom közötti kapcsolat sérüléseit – annak minden személyes és közösségi következményével együtt – az Evangélium üzenetének szellemében meggyógyítani.

Stratégiája

Hosszú távú:

1. A cigányságból pasztorációs munkatársak képzése;

1. A cigány közösség tagjait emberi, kulturális értékeik tudatára ébreszteni;

• Elkötelezett cigány világi lelkipásztori kisegítők képzése;

• Cigány egyházi hivatások szolgálata;

• Szolgálni és segíteni a cigányságot abban, hogy maguk vegyék kezükbe saját sorsukat;

• Többségi társadalom cigányképének formálása;

Rövid távú:

1. A plébániákon cigánypasztorációs referensek megbízása;

• Képzések, lelkigyakorlatok, konferenciák, szervezése cigányok számára;

• Evangelizációs csoport működtetése a cigányság megszólítására;

1. A papok szemléletének formálása, fölhívni a figyelmet a cigánypasztoráció fontosságára;

• Pozitív példákkal, a többségi társadalom szemléletét formáló cigány kisebbségi műsor a Mária Rádióban;

 

Feladatkörök

Működési sajátosságok, finanszírozás, infrastruktúra

A Váci Egyházmegyei Hatóság által létrehozott, önálló jogi személyiséggel nem rendelkező intézmény a Ceferino Ház. Működési területe elsősorban a Váci Egyházmegye, de rendszeres programokat szerveznek országosan is, bevonva a működő cigányközösségek vezetőit.

Finanszírozásuk évi elfogadott költségvetés alapján történik. A pénzeszközöket a Váci Egyházmegyei Hatóság biztosítja. Önálló számlaszámmal rendelkezik az iroda, ide érkezik az éves pénzkeret, mellyel az iroda gazdálkodik.

A tevékenységet támogatja a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány (alapítója: Valkói Római Katolikus Egyházközség). Az alapítvány 1992 óta működik elsősorban szociális, kulturális célok támogatására jött létre. Az idei évtől bővítette tevékenységét nemzetközi és országos cignypasztorációs kezdeményezések, programok támogatásával. Ez az alapítvány alkalmas az adó 1 %-nak fogadására, pályázatok lebonyolítására. A kuratórium elnöke Dúl Géza.

Kapcsolatrendszer

• A református, evangélikus, baptista, pünkösdista, egyházak cigány evangelizációs kezdeményezéseivel – Alince cigány evangelizációs szövetségével;
• MKP Migrációs Irodája;
• Az országos Cigányönkormányzat vezetőivel, ill. a Nógrádmegyei Cigány Önkormányzat vezetőivel;
• Az ország területén cigánypasztorációs kezdeményezések vezetőivel;
• Vándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa a Vatikánban;
• CCIT, Nemzetközi Katolikus Bizottság a Cigányokért;
• Több Európai ország (Olaszország, Németország, Franciaország, Spanyolország, Szlovákia, stb.) „Nemzeti igazgatóival” állandó a kapcsolat;
• Mária Rádió;

A Mária Rádióban rendszeresen, kéthetenként szerdán 19 ¹⁵ órától 45 perces műsora van a Ceferino Háznak. Ennek is van egy önkéntes riporter stábja. A cél a cigányság értékeinek bemutatása a többségi társadalom számára.

A függelékben interjúkat olvashatunk. Elsőként Dr. Beer Miklós Váci Megyés Püspök Atyával, aki a cigányság evangelizálását nagyon fontosnak tartja. Neki köszönhető a Ceferino Ház megszületése.

Dúl Géza cigány kisebbségi lelkésszel, aki ezt a nem kis kihívást jelentő evangelizációs, közösségépítő munkát vezeti.

Mezei Ádámmal, aki főállású cigány származású lelkipásztori munkatárs. Házas, öt gyermek édesapja, végzettségét tekintve szociális munkás.

Bari Józseffel, aki szintén cigány származású főállású munkatárs. Az arlói Szent Ferenc Kisnővérei által vezetett közösség egyik tagja volt, mielőtt elvállalta a gyömrői központban folyó munkát.

Egy önkéntes munkatárs Bálint Csabáné, Erzsike három gyermekes cigány asszony osztja meg velünk élettörténetének egy darabját, hogy mit jelent cigányként élni ma.

V. Fejezet

A szendrőládi cigány közösség

1. Kapcsolatom a cigány közösséggel

Krisztusi cigány közösségekkel 1999-ben találkoztam. Elsőként az arlói közösséget ismertem meg, akik meglátogatták a valkói – szülőfalum – felnőttekből álló, cigány hittanos csoportot. Vidám napot töltöttünk együtt, melyben cigány versek, mesék, táncok, tanúságtételek voltak. Este templomunkban egy színdarabot adtak elő az arlóiak, majd szentségimádás zárta a napot, mintegy fénypontként. Katartikus élmény volt látni a cigányság értékeit, szépségét, mély hitüket, ahogy imádkoztak az Oltáriszentség előtt.

Nem sokkal később megismerkedtünk a szendrőládi közösséggel is. A szendrőládi közösség példájára a mi közösségünkből öten (négy cigányasszony és jómagam) részt vettünk Egerben a cursillo lelkigyakorlaton. A férfiak hárman voltak egy másik alkalommal. Itt még mélyebb kapcsolat született a szendrőládiakkal.

Elhatároztuk, hogy meglátogatjuk közösségüket, így 40 – 50 fő valkói cigány érkezett Szendrőládra. Ekkor ismertem meg mélyebben ezt a közösséget. Ekkor az Egyházban világi munkatársként dolgoztam. Itt olyan közösségi légkör fogadott, amelyről én mindig is álmodtam. Elkötelezett, érett cigány származású keresztényekkel találkoztam, akik életprogramjuknak tették meg Isten Országának építését. „Eggyé lettem velük”, eltűnt a cigány és gádzsó különbség, csak testvérek léteztek Krisztusban. Megszerettem és szívembe zártam ezeket az értékes embereket. Közülük többekkel azóta is évente rendszeresen együtt dolgozunk, gondolkodunk az országos cigánypasztoráció terültén. A különböző alkalmakon az énekkart többségében ők biztosítják. Az énekek vezetését én végzem. Nagyon szép élményeim vannak a közös munkáról.

Az elmúlt nyolc évben újból és újból megállok azelőtt a csoda előtt, ami Szendrőládon született. A Cursillo Mozgalom hatására átalakult a falu szemlélete, a cigány emberek többségének hétköznapjait a keresztény értékek hatják át. Számos megtérésről hallottam, radikális változásokkal az életvezetésben. Új munkahelyek születtek a „cursillós lelkületű” polgármester tevékenységének köszönhetően (pl. hypo – üzem több, mint 30 főt foglalkoztat; idősek otthona), majd szintén az ő kezdeményezésére az iskolában cigány származású pedallusok segítik a nevelőmunkát. Ennek a lényege, hogy a cigány felnőttre jobban hallgat a cigány nebuló és a szünetekben, étkezéskor, délután bizony nagy könnyebbség a gádzsó pedagógus számára a pedallus jelenléte. A béreket a Munkaügyi Központtól pályázta a polgármester, közhasznúként foglalkoztatva a cigány felnőtteket. Szociális gondozói tanfolyamot indított, ahol több cigány származású asszony szerezhetett szakképzést, és most az idősek otthonában szakképzettként dolgozhatnak.

A cigányság pályázatokat írt földműveléssel kapcsolatban, mely projekteket sikeresen megvalósítottak, így is csökkentve a háztartás kiadásait.

2. Szendrőlád bemutatása

Szendrőláda Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a Bódva folyó bal partján fekszik. A település Észak-Magyarország páratlan természeti szépségekben bővelkedő területe.

A település 1703 fős, több mint 70 százaléka cigány. Közülük az elmúlt években több százan részt vettek a cursillon. Azóta jó irányú változás indult el a községben, a cigány és a nem cigány lakosság körében jelentős közeledés tapasztalható. Közösség szerveződik, amely segít érvényre juttatni az értékeket és egymás értékeinek elfogadását. Teológiát végzett hitoktatók, a cigánypasztorációt hivatásszerűen felvállaló családapák, családanyák, lelkipásztori munkatársak nevelődtek ki néhány év alatt.

A cigányok közösségépítése kb. 30 évvel ezelőtt indult, amikor Tóth László volt ott a plébános. (Egy éve halt meg.) Ő szerette és segítette a cigányokat. Szinte csak neki volt autója a faluban, a kis trabanttal szállította őket ha kellett orvoshoz, kórházba. Szerették. Eljártak hozzá hittanórára a gyerekek és ezek ma a felnőtt, cursillora járó cigányok. Tóth László jó alapot rakott le, ma is sokat emlegetik.

Amikor 1996-ban Soltész Marika – Berci nővére (interjú a függelékben) – elsőnek elment a cursillora, nagyon megfogta. Elhívta Horváth Józsit – és ő volt az első cigány Szendrőládról. Utána rohamosan beindult a cursillo terjedése, megtapasztalták a szeretetet, melyre mindannyian vágyunk.

A Szendrőládi közösség a cursillo által született és az élteti napjainkban is. Nyilván vannak lemorzsolódások, de egy hiteles mag hordozza az élő keresztény közösséget. Ez kb. 25 – 30 fő, a legszűkebb kör, de ennél több a pártoló, visszavágyó.

A cigánygyerekek szinte mindegyike ismeri és fújja a cursillos énekeket. Otthonaikban, ha összejön a nagycsalád, rögtön „cursillo találkozó” lesz, énekelnek, megosztják élményeiket, fájdalmaikat.

A magközösség rendszeresen, kéthetente találkozik a könyvtárban. Ez fontos mozgatórugója a nagyobb közösség életének. Az összejövetelt mindig más vezeti, akit éppen akkor kijelöl a csoport (ultrea). A cursillo lelkiség alapján, annak módszerével dolgoznak. A közösség pozitív hatásaként keresztény közösségi élet van a faluban. Pl. Szentcsalád járás, egész falu lakosságát érintő keresztút stb.

A szenrdőládi közösség érett keresztényekből áll, akik már nem tudnának másként élni. Tanúságtevő hiteles emberek, akiket hívnak az országban sokfelé. De határon túl is jártak. Pl. Erdélyben tartottak cursillot Sepsiszentgyörgyön egy 5000 fős cigánytelep közepén cigányok részére.

3. A cursillo és a cigányok

A cursillo egyházmegyei keretek között szerveződik. Az Egri Egyházmegyében 1994-ben volt az első cursillos hétvége, melyet azóta 74 követett. A résztvettek száma meghaladja a 2000 főt, közülük mintegy 300 fő cigány.

Részükre a cursilloban való részvétel óriási élményt jelent. Mivel a cursillo jelmondata az, hogy de colores, – ami színes-pompást jelent, – így a résztvevők közössége is sokszínű, korra, foglalkozásra, iskolai végzettségre, lakhelyre és műveltségre nézve is. Vett már részt cursillon miniszter, püspök, takarítónő, polgármester, gázóra leolvasó és írástudatlan cigány.

2001. szeptemberében Erdélyben a cursillo 10 éves fennállását ünnepelte. A találkozón a szendrőládi cursillosok főleg cigányokból álló csoportja képviselte az Egri Egyházmegye cursillistáit.

A cigányok körében óriási az érdeklődés a cursillo iránt, mert ez az eszköz jónak bizonyult a cigányság bekapcsolására a közösségi életbe. A három nap alatt ismeretet szereznek arról, hogy miként élhetnek keresztényként a világban, megtanulják az egymás elfogadásának és segítésének módszerét és megtapasztalják a szeretet élményét, amely azután elindítja őket a közösségépítés útján.

„A Cursillo sajátos módszer. A tanfolyamokat papok és korábban végzett cursillos világi munkatársak tartják. Külön vesznek részt rajta a férfiak és a nők, hogy az oldott, őszinte, baráti légkör gyorsan alakuljon ki. A tanfolyam három napig tart, a résztvevők száma 25–35 fő körül van.

A cigány részt vevők számára az egyik alapvető élmény, hogy elfogadja és befogadja őket a közösség. A szeretet hatására rádöbben saját értékeire, és benne is kialakul a másik elfogadására irányuló készség. A régi környezetébe visszatérve kovászként működik, tud elfogadni, szeretni és másokat is erre indít. Nagyobb az egymás iránti tűrőképesség, a segítőkészség, a szeretet. Csökken a bűnözés, helyreállnak vagy megerősödnek a házastársi kapcsolatok, erősödik az összetartozás érzése és a másik iránti felelősségtudat. Azóta a cigány lakosság közül lelkipásztori munkatársak nevelődtek ki.” [31]

Ebben a fejezetben a közösség életébe nyerhettünk bepillantást, a függelékben olvasható interjúk által pedig maguk a személyek is megszólalnak.

Az interjú alanyok két gádzsó származású házaspár. Soltész Bertalan és felesége Marika sokat tettek az alapok megteremtésénél, és jelenleg is kapcsolatban vannak a közösséggel a Cursillo kapcsán is.

Rőczei Károly az előző ciklus „cursillós lelkületű” polgármestere és felesége Ilonka a helyi családsegítő szolgálat munkatársa. Mindketten tagjai a közösségnek.

Horváth József az első cursillósok egyike. Kislánya nagyon beteg volt, az orvosok lemondtak a gyógyulásáról, de ő és felesége nem. Kitartóan imádkoztak a gyermek meggyógyult és József élete gyökeresen megváltozott. Rendszeresen elkezdett templomba járni, elment a cursillós lelkigyakorlatra. Ő volt, akit a plébános meghívott világi munkatársnak. (vö. III. fejezet) Kitartó vallásgyakorlása meghozta gyümölcsét. Az emberek százával mentek a cursillós alkalmakra.

Horváth Károlyné, Cinu és férjepéldamutató házasságot élnek. 2000-ben a Jubileumi Évben részt vettek Rómában a Vándorlók és Útonlévők zarándoklatán, ahol II. János Pál köszöntötte a zarándok cigányokat. A Cursillo Mozgalomban rendszeres munkatársak, ahol megélt hitükkel tanúságot tesznek cigányok és gádzsók számára egyaránt.

A cigány testvérek közül Rézműves Jenő, a közösség legnagyobb vezéregyénisége. Az életvidám fiatalember házas, gyermekei vannak. Rendszeres munkatársa a Cursillo Mozgalomnak. Házasságát, gyermeknevelését a keresztény normák irányítják. Elmondása szerint bizony ez nem volt mindig így. Gyerekként vallásos nevelést kapott, szentségekhez járult. Édesapjára úgy emlékszik, mint rendszeresen imádkozó cigány emberre. De jött a fiatal felnőttkor, 19 évesen megnősült, majd eltávolodott Istentől. Kicsapongó életet kezdett élni: kártya, nők, ital stb. 33 évesen cukorbeteg lett. Ekkor megdöbbent és elkezdte átgondolni az életét. Öccse elhívta cursillós lelkigyakorlatra, onnan új emberként tért haza. „Isten a cukorbetegség által állított meg és hívott egy új életre, hogy az Ő apostola legyek.”[32]

Amint napjaink Egyházának megújulása is nehezen képzelhető el lelkiség nélkül, így a cigánypasztoráció is, csak is ezáltal lehet életképes. Rövid bepillantást nyerhettünk a fenti sorokban egy évek óta jól működő közösség életébe.

4. Konkluzió

A konklúziót Tetz Katalin és Hofher József atya nyomán szeretném megfogalmazni.

„A lelkiségi mozgalmak sokat segíthetnek az előítéletek leépítésében. Az egyik cigány asszony meghatottan meséli a cursillo-s hétvégén szerzett tapasztalatát: „Egy magyar tanárnővel laktam egy szobában, és úgy éreztem, saját testvéreim sem szeretnek jobban mint ő, ez a magyar asszony.”[33]

A tapasztalatok alapján úgy látszik, a cigányság sokkal könnyebben szervezhető családi/rokoni közösségekbe, nem csupán egyházi, de társadalmi szinten is. A többségi társadalomban nehezebben elképzelhető, hogy a kamasz gyerek szüleivel, testvéreivel együtt járjon közösségbe, addig a cigányoknál családi, közösségi rendezvényeken a kamasz fiúk és lányok de férfiak is természetesen és felszabadultan képesek együttműködni a csoporttal.

A karizmatikus tanúságtevő formát, élettapasztalatokra épülő tanítást szívesen fogadják. Az általuk megismert lelkiségi mozgalmakban az Isten-dicsőítésnek és a tanítás továbbadásának nagyon harmonikus viszonya valósult meg, melyet a cigány lakosság örömmel fogadott. Ezek a tapasztalatok a hétköznapi szellemi-kulturális tevékenységre is átvihetők. A foglalkoztató házban, vagy családoknál sokkal hatásosabb egyfajta tapasztalatra épülő oktatás, mint ha iskolapadban ülve kellene elsajátítaniuk ismereteket. Felnőtt korban ez különösen is lehetetlennek tűnik, míg a családi, gyakorlati közegben megvalósuló képzés számukra is elfogadható.

Nagyon fontosak a személyi, baráti kapcsolatok, családlátogatások. „AZ IDEGEN ARCOK” az elfogadó szeretet hatására éltre kelnek.

Végül a magyar és cigány lakosság közeledésében, úgy tűnik, gyógyító hatású a külső segítség, a misszió. A sok esetben feszültséggel terhelt falusi, családi és személyes kapcsolatokra gyógyító hatást gyakorol egy külső barátokból álló csoport megjelenése. Ez oda-vissza igaz. A magyar közösségeket meglátogató cigány barátok pedig a magyarokban építhetnek le sok-sok előítéletet. Az egyik magyar egyetemista lány sírva mondta egy nyári találkozó után: „Én nem is gondoltam, hogy ezek a gyerekek ilyen szeretetre méltóak. Sokszor a családomban nem kapok ennyi szeretetet, elfogadást, mint tőlük.”

AZ IDEGEN ARCOK

HA IDEGEN ARCOKAT NÉZEK,

ARCOM IJEDTEN FÖLDRE-VÁGOM:

ÓH, ISTENEM, MENNYI MÁS ARC VAN,

MENNYI MÁS ARC VAN A VILÁGON.

MENNYI BORÚS SZEM NÉZ SZEMEMBE,

MENNYI HOMLOK SÁPAD RÁM NÉMÁN,

MENNYI VÁDLÓ ÁLOM ÉS REJTÉLY,

MENNYI NAGY SZOMORÚSÁG NÉZ RÁM.

MENNYI VÁD TERPED MINDEN ARCON,

VÁDJA LETŰNT ÉS JÖVŐ IDŐNEK,

MINT LÁNCOS RAB, FÉLVE, BŰNBÁNÓN,

CSAK FÖL-FÖLNÉZVE NÉZEM ŐKET.

VALAHA MINDEN ARC MAGÁÉRT

VÍVOTT EGY SZÖRNYŰSÉGES HARCOT

ÉS ÁLLANAK RAB ELLENEKKÉNT

EGYMÁSSAL SZEMBEN MOST AZ ARCOK.

MÁR-MÁR ALIG IS EMLÉKEZNEK,

HOGY EGYKOR EGYMÁSSAL CSATÁZTAK,

DE OTT ÉG MINDEN EMBERARCON

LÁTHATATLANUL KUDARC, GYALÁZAT.

S MINDEN ARCOT, IDEGEN ARCOT,

MIDŐN ELFOG A TITKOS EMLÉK,

LEGALÁBB EGYSZER FÖLDERÍTENI,

MEGRAGYOGTATNI BE SZERETNÉK.

ADY ENDRE

ÖSSZEGZÉS

A közösségépítő munka összegzése

1. A közösségépítés folyamatának értékelése

A Váci Egyházmegye Cigány Evangelizációs Irodája modell értékű közösségépítő munkát végez. A cigányság elérhetetlen a hagyományos „szószéki” pasztorális módszerekkel, nem jut el hozzájuk Krisztus üzenete ily módon. Személyesen, a „terepen” kell őket megszólítani, eggyé – válni problémáikkal, örömeikkel, bekapcsolódni ünnepeikbe. Személytől – személyig érő kapcsolatban lehet őket meghívni az evangéliumi életre.

Gondoljuk csak át, Jézus ugyanezt tette, amikor Pétert a csodálatos halfogás által új életre hívta meg (vö. Lk. 5,4), vagy amikor betért Zakeus házába vendégként (vö. Lk. 19, 2-10). A személyes kapcsolat gyümölcse lett életük átértékelése.

Mindennapi megterhelt pasztorális munkánk közben erre bizony legtöbbször nem gondolunk. Dúl Géza cigány kisebbségi lelkész és munkatársai ezzel a jézusi módszerrel dolgoznak, amikor meglátogatják a Váci Egyházmegye különböző egyházközségeinek cigány közösségeit és ott elősegítik, megerősítik a krisztusi közösségek születését. Az így „meghívott” emberek aztán bekapcsolódnak az Egyház közösségi életébe is és példák lesznek a cigányság számára.

Erre példa az interjúk között szereplő vanyarci cigány fiatalasszony, aki a helyi karitász csoport tagja lett és részt vesz a Váci Egyházmegye világi munkatársak képzésén is, valamint az evangelizációs csoport tagjaként az egyházmegye cigányságáért is dolgozik. De mindez egy személyes meghívásból született.

A Ceferino Ház közösségformáló munkájának másik fontos módszere, hogy a nagyobb országos rendezvényeken, – mint a Katolikus Cigány Találkozó, a Cigánypasztorációs Konferencia, mátraverebély – szentkúti, csatkai zarándoklatok stb, – ahol több száz ember van jelen (nagy csoport), az evangelizációs csoport, mint élő krisztusi közösség kovászként van jelen, átnemesítve a nagycsoportot. (vö. Lk. 13,20) A közöttük megszületett krisztusi jelenlét (lásd IV. fejezet 2. pont) kegyelmi hatásával képes megszólítani az erre nyitott embereket.

Ennek megvalósulása pl. a csatkai búcsún az evangelizációs sátornál megálló érdeklődő cigány, vagy a Katolikus Cigánytalálkozóról hazatérő, szentségi életét rendezni vágyó cigány ember, akiben feltámad a vágy, hogy a helyi egyházközségbe is találkozzanak kis csoportba énekelni, imádkozni.

2. Tapasztalatok leszűrése

A cigány közösségekkel kilenc éve vagyok kapcsolatban. Eddigi tapasztalatom a fentiekben kifejtett személyes meghívást, a másik számára „jelenlevést” erősíti meg. A Ceferino Ház cigánykisebbségi lelkésze által működtetett közösségépítő – formáló modellt egy nagyon jó módszernek látom, melynek segítségével közvetíthető az Örömhír a cigányság felé.

A közös munka, mellyel Isten Országa építésén fáradoznak gádzsók és cigányok, lebontja az előítélet falait, melyet a többségi társadalom tudat alatt vagy tudatosan belénk szocializált. (vö. III. fejezet 4/b. pontja). A személyesség kapcsán megismerhetjük egymás értékeit, gyengeségeit és megtapasztalhatjuk a krisztusi testvériséget.

3. Perspektívák

Úgy értékelem, hogy a Ceferino Ház munkacsoportja az Örömhír továbbadásában, a krisztusi közösségek megszületésében jó modellel dolgozik. Cél, hogy az egyházközségekben szülessenek meg a magközösségek, akik „hordozzák” a krisztusi közösséget. A néhány elkötelezett személlyel rendszeres kapcsolatban áll az evangelizációs csoport és biztosítják a lelki továbbképzésüket.

Nagy kihívás azonban számukra is a cigányság mély szegénysége, a munkanélküliség és ezek minden negatív következménye. Jézus enni adott a tömegnek, amikor megéhezett. (vö. Lk. 9, 16 – 17) Nekünk is sürgető kötelességünk ezen a területen cselekedni.

Fontos az emberi segítségnyújtás, amely az alapvető életfeltételek megteremtését, valamint az emberi fejlődés elősegítését célozza meg. Az egzisztenciális életfeltételek hiánya elleni küzdelem nem elsősorban segélyeket jelent (élelmiszer, ruha, pénz). Emberhez méltóbbak azok a célkitűzések, amelyek munkához akarják juttatni a cigány embereket, és így teremtenek egzisztenciális alapot.

A Ceferino Ház és a munkáját támogató Szent Erzsébet Segítő Alapítvány elsődlegesen megvalósítandó feladatának tartja olyan projektek megvalósítását, ahol a cigányoknak munka és – továbbtanulási lehetőséget biztosíthatnak. A püspökséggel, világi szakemberekkel együtt keresik azokat a lehetőségeket, melyek cigány vállalkozások beindítását és működtetését segítenék.

A kettő szintézise – evangelizálás és emberi segítségnyújtás – az elérendő cél.

4. Tanulság a saját mindennapi tevékenységre, hivatásra

A fentiekben leírt tapasztalat abban erősít meg, hogy keresztény küldetésemet csak is személyes kapcsolatok formájában tudom megélni. Jézus is munkatársakat választott, embereket hívott meg, nem tömeget, csak néhányat, mert velük tudott dolgozni. Ezt a „magközösséget” nevelte ki, akik később átnemesítették az emberiség nagy részét.

Apostolaival „emberi” módon kapcsolatot épített, mert így válhattak alkalmassá a pünkösdi küldetésre. A megszületett közösségekben később voltak zsidók, pogányok, görögök, de mindannyian egyek Krisztusban. Ebből a bibliai alapból kiindulva, reménnyel telinek élem meg hivatásomat, küldetésemet.

5. Közösségépítésből következő tágabb egyházi, társadalmi kontextusok bemutatása

A cigányságon belül megszülető krisztusi közösségek mind az Egyház, mind a társadalom számára pozitív változásokat eredményeznek.

Egyházunk egyre inkább ráébred, hogy a népegyházi, tömegpasztorációs módszerekkel már nem igen ér el eredményt, mert Magyarország egyre inkább missziós terület lett a különböző társadalompolitikai következmények eredményeként.

A személyes krisztusi meghívás, a közösségi élmény megélése korunk emberének nagyon sok problémájára gyógyírt jelenthet. A cigányság mentalitásából adódóan még nyitottabb a közösségi életre. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt az értéket a szekták kihasználják, nekünk kell felajánlani Krisztust a fentiekben kifejtett módon.

A társadalom számára is pozitív hozadéka van a közösségépítő munkának. Az előítéletesség felszámolását eredményezi, továbbá a saját emberi értékét megtaláló személy a társadalom aktív, építő tagja is lesz.

Mindennek megvalósult modelljét láthatjuk Szendrőládon, ahol a fenti két szempont összekapcsolódik. A cursillo lelkiség által öntudatos, keresztény emberek születtek, akik krisztusi közösségben élnek rendszeresen. A gádzsó polgármestert ugyanazok az értékek motiválták, így munkahelyteremtő lehetőségeket keresett a cigányság számára (hypo – üzem).

Ezzel egy időben a cigányokban is felébredt a vágy, hogy mindent megtegyenek azért, hogy dolgozhassanak, munkahelyük legyen. Belátták, hogy a cigány gyermekek nevelése nem kis kihívás a pedagógus számára, ezért cigány pedalusokkal segítik az iskolai nevelőmunkát.

A fentiekben szintézisben valósult meg az „értékes vagyok Krisztus szemében, Ő számít rám” öntudatra ébredés és a „társadalom aktív, építő tagja akarok lenni”cselekvés.

A cigányok történelmének, értékeinek megismerése segítség, az előítéletek eloszlatására. Itt nagy szerepe van a médiának is. (A Mária Rádió Ceferino Ház műsorblokkja, már ennek szolgálatában áll.)

Fontos egymás kulturális értékeinek megismerése. Erre az egyházi rendezvények kiválóan alkalmasak, ahol a cigányok énekeit, táncait megismerheti a többségi társadalom. Ezeken az alkalmakon cigányok és gádzsók együtt dolgozhatnak, itt megtanulhatják megérteni egymást, a másik mentalitását, gondolkodását. Megtapasztalhatják, hogy lehetséges szeretetben áthidalni a különbözőségeket.

Ezek mintává válhatnak és a társadalmi béke, megbékélés kiindulópontjai lehetnek mikro – és makró környezetben egyaránt.

Függelék

• Dr. Beer Miklós Váci Megyéspüspök interjú;

• Dúl Géza Váci Egyházmegyés cigány kisebbségi lelkész interjú;

• Mezei Ádám Ceferino Ház munkatársa interjú;

• Bari József Ceferino Ház munkatársa interjú;

• Bálint Csabáné evangelizációs csoport tagja interjú;

• Rézműves Jenő szendrőládi közösségből interjú;

• Horváth Károlyné Cinu szendrőládi közösségből interjú;

• Horváth József szendrőládi közösségből interjú;

• Soltész Bertalan és felesége szendrőládi közösségből interjú;

• Rőczei Károly és felesége szendrőládi közösségből interjú;

• Cursillo Mozgalomról;

• Boldog Ceferino története;

• 2007. évi Cigánypasztorációs Konferencia záró levele;

1. Irodalomjegyzék

• Fényképek a cigánypasztoráció életéből;

– Dr. Beer Miklós Püspök Atya élettörténetének rövid bemutatatása.

Budapesten születtem 1943. június 1-jén. Apám gépészmérnök volt a Ganz-gyárban és 1945-ben, az ostrom alatt halt meg. Édesanyám tanárnő volt és egyedül nevelt fel. Az általános iskolát Budapesten kezdtem a Knézich utcai fiú-iskolában. A Bakáts-téri plébániatemplomban voltam elsőáldozó. 1951-ben családunkat kitelepítették Budapestről. Előbb Szabolcsba, majd onnan Zebegénybe kerültünk. Ott folytattam az általános iskolát. A zebegényi Kós Károly által tervezett gyönyörű templomban bérmálkoztam. Ezt követően a Váci Állami Gimnáziumban érettségiztem 1961-ben. 1961-től az Esztergomi Főegyházmegye kispapjaként a Budapesti Központi Szemináriumban végeztem tanulmányaimat. Esztergomban szenteltek pappá 1966-ban. Első kápláni helyeim Zuglóban és Kőbányán voltak. Közben 1968-ban teológiai doktorátust szereztem. 1969-től egy évig Szobon voltam káplán, majd 1970-től Márianosztrán lehettem önálló lelkipásztor. 1976-tól Pilismaróton /1988-tól Dömösön is/ plébánosként teljesítettem szolgálatot. Közben 1979-től az Esztergomi Szemináriumban filozófiát tanítottam. Néhány évig tanítottam Budapesten, a Sophia Főiskolán is. 1997-ben az Eszterom-Belvárosi plébániára kaptam beosztást. Két év múlva Paskai biboros úr kinevezett a Szeminárium rektorává és egyben a Hittudományi Főiskola főigazgatójává.

2000-ben megkaptam Esztergom Önkormányzatától a „Pro Urbe” díjat. Ugyanez év április 8-án II.János Pál pápa címzetes püspökké és esztergomi segédpüspökké nevezett ki. 2000. május 27-én szenteltek püspökké az Esztergomi Bazilikában. 2001. augusztus 20-án „Zebegény Díszpolgára” címet kaptam. 2003. május 27-től vagyok a Váci Egyházmegye püspöke. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaként az egészségügyért, papnevelésért és az egyházi zenéért vagyok felelős.

– Hogyan látja Püspök Atya a cigányság helyzetét, ma Magyarországon a Katolikus Egyházban?

A cigányság hozzátartozik a történelmünkhöz, jelenkori társadalmunk, népességünk számottevő részét képezik. Az Egyházhoz való kapcsolódásukról két megállapítást szoktunk hangoztatni: az egyik, hogy a cigányok mind katolikusok, a másik pedig az, hogy a cigányok csak két esemény kapcsán kerülnek a látókörünkbe, mégpedig a keresztelés és a temetés alkalmával. Mára már mindkét megállapítást csak nagyon árnyaltan lehet kezelni. Egyrészt megjelentek a különféle szekták a cigányság körében, másrészt pedig sok szép kezdeményezés nyomán a templomhoz és a szentségekhez is sokan közel jutnak. Mindkét vonatkozásban fontos, hogy a katolikus közösségek és papok felelősségét felébresszük. Nem nézhetjük tétlenül a szekták terjedését, de azt sem, hogy a cigányság az ún. „leszakadó társadalmi réteg” irányában egyre inkább kiszolgáltatottá vállik. Életkörülményeik szinte semmit nem javulnak. A munkanélküliség és kilátástalanság egyre inkább őket sújtja.

– Mi motiválta Püspök Atyát arra, hogy az országban elsőként megalapítson egy cigánypasztorációs irodát, a gyömrői Ceferino Házat?

Azt gondolom, hogy meghatározó élmény volt plébánosi éveim alatt, hogy két olyan faluban szolgáltam, ahol a lakosság számottevő hányada cigány volt. Pilismarót és Dömös a Pilis lábánál, a Dunakanyarban egyedülálló módon két olyan település, ahol a cigányság már hosszú idő óta letelepedett. Beilleszkedtek a falvak életébe, a gyerekek többnyire elvégezték az általános iskolát és sokan közülük állandó munkahelyen dolgoztak: környékbeli fafeldolgozó telepeken, esztergomi gyárakban. A hittanos tanítványaimon keresztül megismertem őket. Templomba nem nagyon jártak, el-elmaradtak a hittanról is, de engem tiszteltek, szerettek. Volt egy hittanos tanítványom, aki nagyon szépen énekelt, szorgalmasan járt ministrálni is. Próbáltam rábeszélni a szülőket, hogy engedjék továbbtanulni. Neki lett volna kedve is hozzá. Végül mégis férjhez adták, segédmunkás lett a helyi mezőgazdasági üzemben, a szélhámos férje otthagyta, szülei korán meghaltak és ott maradt a kistestvéreivel. Azóta is szemem előtt van a kedves-szomorú arca. Rendőr szeretett volna lenni.

Később Esztergomban újra találkoztam a Belvárosi Plébánián egy cigány családdal. Ministránsként ismertem meg ezt a fiút, Jánost. Remekül szavalt, jól tanult. Most már egyetemre jár. Nagyon büszke vagyok rá és drukkolok neki. Ugyanakkor Esztergomban a katolikus iskolában is találkoztam cigány gyerekekkel és egy csodálatos kezdeményezéssel: a Marista Testvérek cigánymissziós munkájával. A cigány-telepen, az u.n. „Töltés-utcán” vettek ezek a szerzetesek egy házat és attól kezdve ott éltek közöttük. Segítették, tanították, nevelték őket. Éppen abban az időben sikerült egy „teleházat” létesíteni az ő irányításukkal, ami számomra élő bizonyítéka annak, hogy igenis lehet tenni értük valamit és nem is keveset. Sok személyes élmény, találkozás érlelte bennem a gondolatot, hogy cigány testvéreinkkel sorsközösséget kell vállalnunk, ahogy Urunk, Jézus Krisztus sorsközösséget vállalt minden emberrel. Ahol csak tehetem, szóba hozom a cigány-pasztoráció kérdését. Emlékezetes élmény számomra, hogy 2006. szeptember 8-án, Mariazellben, egy nemzeti zarándoklaton a prédikációban egyértelműen kimondtam, hogy ha nem keressük Krisztus arcát a cigány emberekben, akkor az egész keresztény életünk hamis. Ahogy Amerikában a négerek jelentették az igazi kihívást az amerikai keresztények számára, úgy nekünk itt, Európában a cigányok jelentik ugyanezt a kihívást. Hát valahogy ez a volt a hátterében elhatározásomnak, hogy egyházmegyénkben cigány-missziós központot létesítettünk. Egy örökségül kapott ház adta a konkrét ötletet, és a gyömrői egyházközség nagylelkű vezetői tették lehetővé, hogy ezt a házat a misszió központjaként elindíthattuk.

– Mi indította Püspök Atyát, hogy ebben a paphiányos időben egy értékes papját, Dúl Gézát ezzel a feladattal bízza meg, felmentse az egyéb hagyományos plébánosi feladatok alól?

Már évekkel korábban megértettem, hogy a hagyományos plébániai szervezetet nem tudjuk fenntartani, mivel egyre kevesebb papunk van. A „hagyományos” kifejezés alatt azt értem, hogy minden templomnak legyen saját papja, minden falunak külön plébánosa. Ezzel egy időben felfigyeltem a különféle „karizmák”, isteni adományok sokféleségére, amelyek ma is jellemzik egyházi életünket. Azokat a papjainkat, akiknek egészen különleges rátermettségük, „adottságuk” van egy konkrét feladatra, azokat felmentettem a plébánosi feladatok alól. Így jött létre a drogos-misszió Laczkó Mihály atya vezetésével, a kórházi lelkigondozás Faragó Artúr atya irányításával, az ifjúsági lelkigondozásban Farkas László atya szolgálata. Dúl Géza atyáról már valkói plébánossága idején megtudtam, hogy nagy empáthiával törődik a cigány emberekkel. Amikor megkérdeztem, hogy vállalná-e ezt a speciális feladatot, ő készséggel igen-t mondott. Örömmel látom, hogy rátermett irányítója ennek a feladatnak. Azok a programok, amiket eddig is megszervezett, megerősítenek abban a meggyőződésemben, hogy jól válaszottam, amikor őt kértem erre a munkára. Sikerült jó munkatársakra találnia, akik hitelesen képviselik egyházi szolgálatunkat.

– A cigánypasztorációban fontos alapelv, hogy jelen legyek a másik számára, hogy személyes kapcsolatot építsek vele. Tapasztalatból tudjuk, hogy a szószékről, a hagyományos pasztorális módszerekkel nem igazán lehet elérni a cigányságot. Püspök Atya, mennyiben látja megvalósulni a Ceferino Ház munkájában mindezt?

Természetesen idő kellett ahhoz, hogy magam is belássam, hogy a cigány emberekkel nem lehet ugyanúgy lelkipásztori feladatokat tervezni és ellátni, mint a többiekkel. Persze az is ide tartozik, hogy más a falusi ember, és más a városi, más a palóc és más tápiómenti ember gondolkodása. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a cigány emberek hagyományai, szokásai sokkal „természetesebbek”, vagy mondjuk természet-közelibbek, mint a civilizáció hatását jobban elszenvedő városi embereké.

Én magam is észrevettem, hogy a cigányok nem szeretik a zárt tereket, még ha az éppen templom is. Nemrégiben Kállón miséztem és a templom előtt álldogált néhány cigány család. Behívtam őket a templomba. Egy ideig szépen ültek, de mikor egy kisfiú elaludt az édesapja ölében, szépen kisétált vele. Vele mentek a többiek is. Kedves barátom, egykori tanítványom, Hofher József atya Csobánkán foglalkozott nagy szeretettel a cigányokkat. Ő mesélte, hogy nyári időben az erdei forrásnál misézett a cigány híveinek, ahol jobban „otthon érezték” magukat. Látva az esztergomi „marista” szerzetesek életmódját, meggyőződésem, hogy a cigány-pasztoráció lényege, hogy közöttük éljünk, vagy ahogy fentebb már idéztem, hogy „sorsközösséget” vállaljunk velük. Merész álmom, hogy az Úristen olyan szerzetes-rendre irányít bennünket, akik vállalják, hogy velük és értük éljenek. A „Ceferino Ház” a mi egyházmegyénkben jelenti a modellt és a reménységet ehhez a „merész álomhoz”. Valahányszor meglátogattam ezt a központot, szinte természetesnek tartom, hogy Géza atya mellett ott vannak a Józsiék, a lelkes-kedves cigány barátaim. Hiszem, hogy egyre több személyes kapcsolat erősíti testvéri összetartozásunkat az Egyházban. Hiszem, hogy az előítéleteket sikerül eloszlatni és a megújult egyházi életünkben a cigány testvéreinkért való felelősségünk és tevékeny szeretetünk is érlelődik.

– Püspök Atya, milyen lehetőségeket lát – elsősorban az egyházmegye de az országon belül is-, hogy hidat építsünk a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására?

Úgy is szoktam fogalmazni, hogy a jelenlegi társadalmi viszonyaink között egyházi életünk hitelessége nagyban attól is függ, hogy vállaljuk-e a cigánysággal való kapcsolatunkat. Ami a Ceferinó Ház egyik hangsúlyos programja is, ha tetszik „küldetés-nyilatkozata”, hogy csak akkor lehet őszinte a cigányok felé forduló lelkipásztori szogálatunk, ha az életkörülményeik javításán is fáradozunk. Géza atya többször hangsúlyozza, hogy a lakás- és munka-helyi problémáikban kell elsősorban melléjük állni és segíteni és csak azután, vagy azzal együtt van hitele az evangélliumi üzenet jézusi tanításának. Meggyőződésem, hogy a többségi társadalomnak szüksége van a keresztények, az önkéntes segítők példaadó és hídépítő szolgálatára. Jézustól mi ezt tanultuk, aki a szamaritánushoz vagy a kánaáni asszonyhoz – szinte provokáló módon – odafordult, testvérének tekintette, sőt sok esetben példaképül is állította az elbizakodottak elé. Valahogy ezt gondolom én is, amikor a cigányok család- és gyermekszerető magatartása kerül szóba vagy az idős emberekről való gondoskodásuk. Bizony sok mindenben megszégyenítenek bennünket a cigány testvéreink. Ha egyházi oldalról keresztény közösségeink ezt az elfogadó és a másság értékeit tisztelő magatartással leszünk jelen a társadalomban, akkor teljesíthetjük Isten előtti felelősséggel a dolgunkat. Ezért fáradozom és ezért imádkozom.

– Dúl Géza a MKPK cigánypasztorációs referense, a Váci Egyházmegye cigány kisebbségi lelkésze élettörténetének rövid bemutatatása.

1951-ben születtem, az Egri Hittudományi Főiskola elvégzése után 1974-ben szenteltek pappá, majd a váci egyházmegyében a kommunista rendszer alatt 1987-ig nyolc helyen voltam káplán, majd 2004-ig Valkón plébános lettem és 2004-2006-ig Cegléd plébánosa. 2006. évtől Dr. Beer Miklós püspök úr az egyházmegye cigánypasztorációjának szolgálatára függetlenített. Valkó községben a lakosság csaknem 30 %-a cigány népességhez tartozik. Az egyházközség missziós lelkületű tagjainak közreműködésével cigány testvérek köréből közösséget, egy felnőtt hittancsoportot vezettünk, többen közülük felnőttként elsőáldozók lettek, egyházilag rendezték a házasságukat.

– Hogyan látja a cigányság helyzetét, ma Magyarországon a Katolikus Egyházban? Holt tart ma a cigánypasztoráció?

A cigányság gazdaságilag, lakás helyzetét, a magas munkanélküliséget és a rendkívül súlyos egészségi állapotát tekintve sokszorosan hátrányos helyzetben van. Egy ördögi kör csapdájának foglya, mert éppen szegénysége akadályozza meg abban, hogy elérhesse a kitörési pontot, a magasabb iskolai végzettséget, ami munkahelyhez segíthetné és elindíthatná azon az úton, hogy maga vehesse kézbe saját sorsát.

Ezt a nehéz gazdasági, szociális és egészségügyi helyzetét súlyosbítja, hogy a többségi társadalom tagjait és a cigány népesség képviselőit mély szakadék választja el egymástól, a kultúrák különbözőségéből fakadó értetlenség, és az előítéletek sokszor szembefordítják egymással a szakadék két partján lévőket, láthatatlanná teszik azokat az értékeket, amelyek az emberi kapcsolatok alapjai lehetnének személyek és közösségek között.

Nemzetközi összehasonlításban a magyar cigánypasztoráció az élvonalnak számít. Ez persze nem tölthet el bennünket elégedettséggel, mert nem másokhoz, hanem a problémák megoldásához kell mérni magunkat, és így van mit tennünk. Magyarország a maga 7-8%-ával az európai országok közül azokhoz az országokhoz tartozik, amelyek a legmagasabb arányú cigánylakosságot fogadják magukba.

A cigányok túlnyomó többsége még ma is igényli a keresztelést és  a temetés szertartását. DE valóban csak a szertartását. Az egyház szorosan vett szentségi életében nem kapcsolódik be. Ez a tény és az, hogy súlyos helyzetben vannak cigány testvéreink, ösztönöz bennünket arra, hogy a cigánypasztoráció nem elégedhet meg a meglévő vallási igények kiszolgálásával. Nem hagyhatjuk magukra őket gazdasági, szellemi és lelki ínségükben.

Hol tart a cigánypasztoráció?

Az ilyen kérdések általában valami központi irányítás, központi intézkedések eredményei után kutatnak. Az egyházban két ezer év óta nem ilyen központi elhatározások hoztak tartós eredményeket, hanem az Isten Lelke indított embereket, hogy felismerjék az idők jeleiben szólító Isten szavát, és engedelmeskedtek neki. Szociális és szemlélődő szerzetesrendek születtek így és évszázadok óta ezek viszik tovább az Egyház életét. A cigányság szolgálatában a szükség méretéhez viszonyítva nem tudunk elegendő eredményeket felmutatni, de azt remélem, hogy az idők jeleit fedezték fel azok, akik ezen a területen dolgoznak, és maradandó gyümölcsöket teremnek.

A leghíresebb, legrégibb cigánypasztorációs kezdeményezés a Hodászi cigány egyházközség Európában az első ilyen a maga nemében. (Időben megelőzte Andre Barthelemy francia pap kezdeményezését is.) Cigány Egyházközség létesült, Közösségi Ház működik, idősek otthona jött létre, és most óvoda elindításán fáradoznak. Azóta a hetvenes években indult kezdeményezésből bontakozott ki Dél-Baranyában, Alsó-Szentmártonban, Mánfán és Pécsett cigánygyerekek számára középiskolai kollégium, általános iskola és óvoda.

Azóta kb. a százhoz közelít azoknak az egyházi kezdeményezéseknek a száma, amelyek valamilyen formában a cigányságot szolgálják. Ezek között vannak iskolai segítő programok, lakásteremtést szolgáló projektek, a felnőtt írástudatlanság felszámolását célzó kezdeményezések, munkahelyhez jutást segítő iniciatívák, az Egyház életébe beilleszkedést célzó próbálkozások. 2003-ban a MKPK megalapította Migrációs Irodáját, és minden évben egy Országos Cigány Találkozót rendez közel 1000 cigány embernek, és megszervezi minden évben a cigánypsztorációs konferenciát, cigány és nem cigány lelkipásztorkodásban elkötelezett papoknak, szerzeteseknek és világiaknak.

A Váci Egyházmegyében, Gyömrőn létrejött a Ceferino Ház, a cigány evangelizációs központ egy papot és két világi krisztushívő testvért foglalkoztat, és egyetlen ilyen formában egész Közép-Kelet-Európában. Elkészült a cigány nyelvű Szentírás, a Biblia évben kiadásra kerül az Ó-szövetéség is. Ennek elsősorban emblematikus jelentősége van.

Talán nem azokat az összehasonlításokat kellene alapul vennünk, amelyek elégedettség érzésével megnyugtatnak bennünket, hanem a cigány testvérek szükségének sürgető hívása alapján mondhatjuk, hogy óriási feladatok állnak még előttünk. Holt tartunk? Talán abban a szakaszban, amikor az egyházi vezetők közül is, a lelkipásztorkodó papság körében is egyre többen ismerik föl, hogy nem sodortathatjuk magunkat közvélemény hangulatával, egyre többen látják meg, hogy tenni kell valamit. Nem térhetünk ki a kihívás elől, és az Evangéliumnak, Krisztus tanításának van mondanivalója ezen a téren.

– Mi motiválta arra, hogy a cigányság evangelizációján dolgozzon?

Az, hogy sok más leterheltség leköti a papság erejét, és kevesen vagyunk, akik ezen a fontos területen megértették az idők jeleinek hívását, a Szentlélek hívását.

Az evangélium tanítása, amely a kinyilatkoztatásnak arra az igazságára épül, hogy minden ember az Isten képére és hasonlatosságára formált személy. Meglátni az embertársban az Isten képét, megadni a tiszteletet, amit a személyi méltóság megkíván! Annak minden anyagi és lelki és szellemi következményével. Azt vettem észre, hogy a cigány testvérekkel való kapcsolat számomra egyszerűbb, mint másoknak. Könnyebben értékelem a jót, a szépet, át tudok nézni a különbségek felett.

A cigányság és a nem cigányok szembenállása növekvő társadalmi feszültség forrása. Meggyőződésem, hogy a társadalmi szakadék és szembeállás csak úgy múlható fölül, ha mindkét oldalról akadnak emberek, akik a megértés, az együttműködés mintáját állítják, és képesek tartósan felmutatni, a sokszor esztelenül, gyűlölettől szétszabdalt társadalom elé. Szükség van ezekre a kristályosodási pontokra, hogy elindítsák, elősegítsék a társadalmi megbékélés folyamatát. Szeretném, ha a Krisztusból született békének, ilyen kristályosodási pontjait tudnám szolgálni.  Kihívásnak érzem ezt a feladatot, amely izgalmas, érdekes, és elengedhetetlenül szükséges. Meggyőződésem az is hogy az Evangélium, Krisztus tanítása, mint a történelem folyamán számtalan hasonló helyzetben most is nagy szolgálatot tehet ezen a területen.

– Milyen reményei és kétségei vannak a cigánypasztorációs munkában?

Reményem, hogy egyre több olyan embert fedezek fel a cigányság körében és a gádzsó testvérek körében is, akik nyitottak és küldetés tudatot éreznek. Nagyon egyszerű emberek is vannak közöttük, mégis pontosan érzékelik, hogy az ami közöttünk az Evangéliumból születik kiutat mutat a zsákutcából. Egyenlőre mindez méreteit tekintve csak mustármagnyi, egy prófétai jel, de ha mintát ad, akkor nagy remény jele.

Kétségekkel nyomasztanak, ha az emberi erőviszonyokat méregetem, a nehézségek mértékét, az egész probléma iszonyatos súlyosságát tekintem. Egyetlen adat. Magyarországon kb. 700 – 800 ezer cigány ember él, a Váci Egyházmegyében mintegy 70 ezer. Még súlyosabb kétségek gyötörhetnek nem csak a létszámot illetően, hanem gazdasági, szociális, az emberek és közösségek közötti szakadék mélységét tekintve is. Micsoda indulatok, ellentétek feszülnek! Mennyi pénzre, tudásra, képzett emberekre volna szükségünk. És nekünk egyelőre legfeljebb néhány, kis, törékeny pallónk van, amit próbálgatunk átnyújtani a túlsó partra. Egyébként ilyenfajta kétségek a kereszténység egész történetének folyamán mindig jelen voltak (Ld. tizenkét apostol kontra Római Birodalom), egyetlen lehetőségünk a kétségek között a hit, mint Péter apostol, aki csak addig tudott a vízen járni, amíg nem a hullámok nagyságát méregette, hanem Jézusra nézett, aki hívta őt.

– A cigánypasztorációban fontos alapelv, hogy jelen legyek a másik számára, hogy személyes kapcsolatot építsek vele. Tapasztalatból tudjuk, hogy a szószékről, a hagyományos pasztorális módszerekkel nem igazán lehet elérni a cigányságot. Milyen tapasztalatai vannak erről?

Addig, amíg a plébániai lelkipásztorkodásban voltam sikerült közvetlenebbül jelen lenni. Most, hogy nem egyetlen közösséghez kötődök nagyobb a kihívás. Ez azt jelenti, hogy a benzinköltségem, és a telefonszámlám igen magas. Sokat utazom egyházmegye szerte a különböző települések között, hogy az ott lakó cigány és cigányságot szolgáló testvérekkel élő kapcsolatot tartsak. Sajnos a jelenlét időben igen korlátozott ilyen módon, de egymás megértése révén igen intenzív. Gyakran fölhívnak, vagy e-mail-en – akinek van rá lehetősége – tanácsot kérnek, vagy csak egyszerűen elmondják, megírják örömüket, gondjukat. Mindebből azt érzem, hogy ez a személyes jelenlét nagyon fontos.

Nagyon sok tennivaló feladatunk, vagy meglátásunk a személyes beszélgetésekből, ebből a kapcsolatból születik. Közösen próbáljuk megérteni, hogy mire van szükség ott, azon a helyen, ahol a testvérek élnek, és a helyi kezdeményezéseket megismerve értjük meg, hogy mire van szükségük egyházmegyei szinten, hogy mi legyen az egyházmegyei program. Úgy látom, hogy kölcsönösen inspiráljuk egymást az ilyenfajta „jelenlét” által.

– A Ceferino Ház evangelizációs csoportjának milyen feladata van? Miben segítik ők a pasztorális munkát?

A Ceferino Ház működésének első évben körülbelül kirajzolódott az, hogy mit kell tennünk, hogyan lehet elindulni, mi a feladatunk.

Feladatunknak érezzük, hogy pályázatokkal iskolai, szakmai képzéseket, munkahelyteremtő programokat indítsunk. Ehhez több jó szándékú emberrel találkozunk, akik segítenek a pályázatok megírásában, lebonyolításában. Jó lenne, ha találnánk egy olyan fő állásban alkalmazott szakembert, aki erre a területre önállóan figyelne.

Másik feladatunk ez alatt az első év alatt talán a leginkább kezdett formát ölteni az evangelizáció területe. Egyházmegyeszerte egyelőre egy maroknyi többnyire jó szándékú cigány ember, és nem cigányok, – akik hisznek az evangéliumban, és ezzel a hittel szolgálni akarják a cigány testvéreiket – alkotják az evangelizációs csoportot. Ezeknek az embereknek folyik a kiképezése, egy lelkiségi és szakmai kiképzés (cursilló, lelkipásztori képzések, megújulási mozgalmak). A célunk ezzel kettős. Egyrészt, hogy ezekből az emberekből megerősödjön, tovább bővüljön az evangelizációs csoport. Őket „be tudjuk vetni” cigány közösségekbe, ők lesznek, akik meg tudják szólítani a cigány embereket. Másrészt szeretnénk a plébánosok mellé a plébániákra olyan cigánypasztorációs referenseket állítani, akik a plébániai közösség, annak vezetője a plébános és a cigányság között összekötőkké tudnak válni. Az egyházközségi cigánypasztorációs referensek olyan, az Egyházban elkötelezett többnyire cigány emberek, akik fölvállalják a cigányság evangelizálását az egyházközségekben. Sok esetben a saját népükért felelőséget érző cigányok.

Feladatunknak érezzük a többségi társadalomban a cigányságról alkotott kép formálását. Ennek érdekében a különböző médiákban törekszünk olyan képet közvetíteni a cigányságról, amely az előítéletekkel ellentétben valós képet alakít ki a cigányokról, képes kidomborítani értékeiket. A Mária Rádióban van egy kisebbségi műsorunk a Ceferinó Ház.

– Milyen lehetőségeket lát – elsősorban az egyházmegye de az országon belül is-, hogy hidat építsünk a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására?

Fontosnak tartom a cigányok történetének, értékeinek megismertetését. A történet megismerése nagy segítség lehet, az előítéletek eloszlatására igen alkalmas eszköz. Ismeretterjesztő filmek, előadások műsorok, cikkek a média különböző csatornáin. Az értékek, és a cigányság történetének megismerésére szolgál a médiában való ismeretterjesztés. Nagyon fontosnak tartom.

Nagyon hasznos a kulturális csere alkalmainak megragadása. Ünnepek, rendezvények igen alkalmasak volnának, különösen azokon a településeken, ahol cigányok laknak. A cigányság kultúrájában dalokban, táncokban annyi szépség, derű, vidámság, ragyogás, virtuozitás van. Mindez egy kicsit kifejezi a vonzó cigány lelket. Ezt kellene jobban megismerni. Élvezni, gyönyörködni benne. Lehetséges volna a médiában, de a falvak, városok, egyházközségek közösségi házaiban is.

Aztán szükségesek, amikor erre megérett az idő, olyan kezdeményezések, akciók, amelyeket cigányok és nem cigányok együttműködve visznek végre. Ahol közvetlenül érintkeznek cigányok és nem cigányok, ahol tapasztalhatják egymás, megtanulhatják megérteni egymást, a másik mentalitását, gondolkodását. Megtanulni szeretetben áthidalni a különbözőségeket. Ezek aztán mintává válnak mások előtt és a társadalmi béke, megbékélés kiindulópontjai zászlóvivői lehetnének egyes településeken és országos méretekben egyaránt.

Valamilyen módon meg kellene találni a csatornákat, ahol a fölgyülemlett sérelmeket, feldolgozhatnánk, ahol kibeszélhetnénk a fájdalmakat, sérüléseket. Sok-sok türelemre, megértésre, egymás iránti tiszteletre, és alázatra volna szükség. Ez persze igen kényes, de az elzárkózó, sérelmeket elhallgató magatartás csak a felszültségeket fokozza, növeli a távolságot. Ahhoz, hogy az ilyenfajta gyógyításra, gyógyulásra eljussunk, lelkileg érettnek kell lennie a közösségnek, a társadalomnak, hogy valóban előre vigyen a tolarencia és megbékélés útján. Persze az ilyen fajta lelki érésre, tolerancia növekedésére nem csak a cigány nem cigány feszültség vonatkozásában van szükség.

Mezei Ádám, a Váci Egyházmegye által működtetett cigánypasztorációs iroda munkatársa – élettörténetének bemutatatása.

Egy hatgyermekes cigány család elsőszülötte vagyok. Vidám gyermekéveimet Létavértesen töltöttem a „Jérugában” (a szó jelentése, eredete ismeretlen), ott jártam általános iskolába.

Az általános iskola után Debrecen következett, oda jelentkeztem középiskolába a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumba.

A gimnázium után nem volt lehetőségem, hogy továbbtanuljak, hiszen abban az időszakban, 1985-ben egyszerre hatan jártunk iskolába. Édesapám keresete nem fedezte az összes kiadásunkat. Édesanyám „nem dolgozott”. Ő a gyerekeit nevelte féltőn, szeretőn és gondoskodott rólunk.

Az érettségi után dolgozni kezdtem. Első munkahelyem egy gumigyár volt Budapesten, ahol segédmunkásként helyezkedtem el. Arról, hogy tanuljak nem mondtam le, csupán az alkalmas időt kellett kivárnom.

Engem sem került el az akkor minden fiatalember számára kötelező sorkatonai szolgálat. Miután átvészeltem a másfél évet, úgy döntöttem, olyan munkahelyet és munkát keresek, amely az én hivatásom. Gyerekekkel kezdtem el foglalkozni. Nevelőintézetes gyerekekkel. Ez a döntésem egyben meghatározója lett a továbbtanulásomnak is. Az 1990-es évek elején indult az egyetemeken, főiskolákon a szociális munkás-képzés. Az elsők között jelentkeztem és végeztem a debreceni Kossuth egyetemen.

Még katonaéveim alatt ismerkedtem meg a párommal, aki hat évi udvarlás után lett a feleségem. Ma öt gyermeket nevelünk péceli házunkban.

Jelenleg a Váci Egyházmegye főállású világi munkatársa vagyok. A püspök atya (Dr. Beer Miklós) hozta létre a Gyömrőn működő cigánypasztorációs irodát. Ennek az irodának vagyok az egyik lelkipásztori munkatársa. Az út idáig nem volt egyszerű.

Egyrészt rá kellett ébrednem, hogy „hova tartozom”, másrészt meg kellett találnom a világ útvesztői között a „szűk ösvényt”.

Gyermekkorom nagy kérdése természetesen nem az volt, hogy „ki vagyok”, hanem kivel és mit lehet játszani. A cigány közösségben való lét olyan természetes volt, mint egy guruló labda vagy egy fogócska a többi kócos, vidám cigánygyerekkel.

Az első rádöbbenés, hogy cigány létem mások számára nem oly egyszerűen elfogadható, az általános iskolában történt.

Már az első napoktól kezdve kiközösítettek „magyar” osztálytársaim (egyedül voltam közöttük cigány) és szünetekben többen összeállva azt skandálták felém, „cigány, cigány”. Nem értettem a dolgot. Azt sem értettem, hogy miért akarnak fizikálisan bántani, megalázni. (Körbeálltak, én a körön belül, és egyiküktől a másikig löktek, taszigáltak.)

Nem voltam agresszív alkat, ám ennek a naponként ismétlődő szituációnak csak erőszakkal tudtam véget vetni és tekintélyt kivívni magamnak. Mindenkit megvertem.

Ez a tekintély az általános iskola nyolc éve alatt meg is maradt, bár igaz a tekintélyből lassan elfogadottság lett. S nem a fizikai erőm, hanem a munkám alapján. Jól teljesítettem, jól tanultam, tanulmányi versenyeket, szavalóversenyeket nyertem és sokszor szerepeltem a központi iskolai műsorokban.

Olykor egy-egy tanárom éreztette ugyan velem, hogy mi a véleménye a cigányokról (soha nem volt kellemes az ilyen helyzet), de ez nem viselt meg. Közben családom „beköltözött” a faluba és jól haladtam elődeim példáját követve az asszimiláció útján.

Tizen- és huszonéves koromban, bár sokszor érzékeltem, hogy cigányságom miatt próbálnak megbélyegezni, nem vettem tudomást róla és néhány, egészen a bensőmet érintő, bántó helyzeten kívül nem hagyott nyomot bennem.

Elsősorban és mindenekfelett magyar voltam. (Ez ma is igaz.) S hogy közben cigány is-hát így alakult. Nem tagadtam le cigányságomat, rasszjegyeim alapján ezt nem is tehettem volna, de nem volt számomra fontos etnicitásom.

Mindeközben határozottan és céltudatosan építettem a szocializmust. Igaz, gyerekkoromban jártam bibliaórákra és konfirmáltam is (a református egyház tagja voltam), de az oly régen volt. Családom nem járt templomba, tanáraim pedig a marxizmus-leninizmus szépségeiről úgy tanítottak, hogy mindent elhittem. Nem voltam hajlandó semmiféle templomba belépni.

Változást az életembe feleségem megjelenése hozott.

Már a megismerkedésünk elején közölte velem, hogy Ő keresztény és hogy minden igyekezetével azon van, hogy a Krisztus-i parancsok szerint éljen. „Nem baj” –gondoltam. „Tévúton jár, de a szerelem mindent legyőz.”

Ez a gondolatom valósággá vált. Csakhogy nem Ő lett más, hanem én ismertem meg a Krisztus-i szeretetet, amely szabaddá tett.

Ebben a szeretetben voltunk képesek kitartani egymás mellett hat esztendeig minden szülői tiltás ellenére. Szülei számára elfogadhatatlan volt, hogy lányuknak egy cigány ember udvarol.

Itt kapcsolódik össze az én cigány voltom a hitemmel.

Hívő emberré, új emberré lévén, megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy ki vagyok valójában. Krisztus testvére, az Atya gyermeke a Szentlélekben, aki a magyar földre született magyarnak s ki magában hordozza a cigány lét örökségét. Egészen magyar és egészen cigány. Ez az önmeghatározás késztetett arra, hogy olyan munkát keressek, ahol a nyomorúságban élő cigány embereknek tudok segíteni.

– Mi motivált arra, hogy a cigányság evangelizációján dolgozz főállású világi munkatársként?

Dolgoztam családsegítő szolgálatoknál, roma jogvédő irodákban, de arra jöttem rá, hogy az emberek, családok életében csak időlegesen tudok segíteni, már ha tudok. Ugyanazon problémáik újra és újra előjönnek.

Amikor az a lehetőség adódott, hogy az egyházunk berkein belül dolgozhatom a cigányokért, rövid gondolkodás után igent mondtam, hiszen így azt adhatom tovább testvéreimnek, ami időtálló, kipróbált, ami nem ideiglenes megoldás egy-egy élethelyzetben, hanem megoldás az életre: Krisztus szeretete.

– Milyen reményed és kétséged van a cigánypasztorációs munkában?

Krisztus megváltó szeretetéről tettek tanúbizonyságot az első apostolok is. A mérhetetlen munkával szemben igen kevesen voltak, de ez nem keserítette el őket. Tették, amire a Mester elhívta őket.

Az arányok ugyan mások, de mi is így tekinthetünk a cigányság evangelizációjára. Hiszem, hogy püspök atyánkat a Lélek indította a Ceferino Ház létrehozásában, hiszem, hogy a függetlenített lelkipásztorunk Dúl Géza atya a Lélek indítására munkálkodik a cigányokért és hiszem, hogy cigány munkatársamat, Bari Józsefet a Lélek hozta erre a munkára.

Dolgunk az építés és a türelem. A növekedést az Úr adja.

– A cigánypasztorációban fontos alapelv, hogy jelen legyek a másik számára, hogy személyes kapcsolatot építsek vele. Tapasztalatból tudjuk, hogy a szószékről, a hagyományos pasztorális módszerekkel nem igazán lehet elérni a cigányságot. Milyen tapasztalataid vannak erről neked, mint cigányszármazású világi krisztushívőnek?

Az Úrtól kapjuk a felismerést is, az útmutatást is, hogy munkánk során mivel tudunk célt érni. Természetesen elengedhetetlen a személyes jelenlétünk, odafordulásunk a cigány emberek felé. Igyekeznünk kell azzá válni, akivel épp beszélünk. Furcsának tűnhet, hogy ezt mondom, de nekünk, cigányoknak is cigánnyá kell lennünk a cigányok között. Mert bár gyökereink közösek, mégis annyi különbözőséget hordoznak a személyek, a közösségek, hogy csak kellő odafordulással és empátiával közeledhetünk.

– Milyen lehetőségeket látsz – elsősorban az egyházmegye de az országon belül is-, hogy hidat építsünk a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására?

Ami segítség lehet számunkra és számukra is, az a közös kultúra, közös eredet.

A cigánypasztorációs munka nem csupán a cigányok evangelizálását jelenti. Szolgálnunk kell a nem cigány testvérek felé is, hiszen a cigányok elfogadottsága a társadalmunkra nem jellemző. Nagyon sok sebet kell gyógyítanunk mind a cigányság, mind a „magyarság” részéről.

A cigánypasztorációs munka ezért is elképzelhetetlen a gádzsók aktív részvétele nélkül. A közös munkálkodás egymás megismerésére és elfogadására ad lehetőséget. Ha ez az alap megvan és megszilárdult, lehet továbbépítkezni, egyre szélesebb körben az emberek tudomására hozni és megmutatni, hogy lehetséges közös jövő.

Bari József a Váci Egyházmegye által működtetett cigánypasztorációs iroda munkatársa – élettörténetének rövid bemutatatása.

Ózdon születtem 1972. 09. 01-jén, egy öt gyermekes család harmadik gyermekeként. Szüleimmel Arlón éltünk, édesapám már meghalt, édesanyám ma is szülőfalunkban él. Itt jártam általános iskolába. A 8. osztály befejezése után többnyire alkalmi munkákból éltem.

1994-ben Arlóra érkeztek Szent Ferenc Kisnővérei. Az ő jelenlétük megváltoztatta addigi életemet, megtértem, elindultam a jézusi úton. Egy ifjúsági közösség született körülöttük, melyet egy kis ház fogadott be, melynek a neve „Befogad – Lak”. 1995-től ennek a közösségnek a vezetését rám bízták a nővérek és itt tevékenykedtem 2006. augusztusáig, amíg Dúl Géza atya meg nem hívott az ő munkatársának, hogy dolgozzunk együtt cigány testvéreinkért.

Jelenleg Mendén lakom, a plébánia épületének egy részében. Az első idő nagyon nehéz volt, egy cigány se volt mellettem, idegennek éreztem a körülöttem lévőket. A mendei testvérek azonban nagy szeretettel befogadtak és teljesen megszűnt az elhagyatottság érzésem. Otthonra találtam itt is. Családomat havonta látogatom Arlón. Gyömrőn munkám mellet, elkezdtem a gimnáziumi tanulmányokat.

– Milyen élmények értek cigányként az életed során az Egyház tagjaitól és a többségi társadalomtól? (pozitív és negatív egyaránt)

Kicsi korban a családban nem igen szembesültem a cigányságommal, vagy azzal járó problémával. Az első jelek, amiket érzékeltem már iskolás éveim során történtek. Sokáig nem értetem, hogy miért vagyok más, mint a többi ember, miért nem lehetnek magyar barátaim és miért húzódnak el tőlem az emberek. Hamarosan rá kellet jönnöm, hogy nem mással van probléma, ha nem a származásommal.

Egy nagyon megrázó élményem, hogy amikor jöttem haza Ózdról és a buszon át szerettem volna adni a helyemet egy hölgynek, azt válaszolta hogy nem ül le a helyemre, nehogy elkapjon tőlem valami fertőzést”. Ez az eset iszonyatosan megrázott! – sok idő kellet, míg magamhoz tértem. Ezt a fájdalmat még a mai napig hordozom.

Reménységgel tölt azonban el, hogy a jelenlegi munkám során megélhetem, hogy a közösségekben cigányok és magyarok egyűt haladnak a krisztusi úton. Itt eltűnnek a határok, itt már „nincsen görög, vagy rabszolga” csak krisztushívő.

– Mint cigány származású hívőnek, milyen tapasztalatod van a krisztusi közösség működéséről a cigányság körében?

A tapasztalatom szerint nagyon fontos, hogy legyenek cigány munkatársak, közösségi felelősök. Nagyon fontos, hogy legyen közösségi épület amit be lehet rendezni otthonossá lehet tenni, mivel nekünk nagyon fontos a család. Fontos a barátkozás, az egymás megismerése, ebből tapasztalatom szerint nagyon szép eredményeket lehet elérni.

– Mi motivált arra, hogy a cigányság evangelizációján dolgozz főállású világi munkatársként?

Ahhoz, hogy itt dolgozzam nagyban hozzájárult a közösségem, ahol cigányok és nem cigányok voltak jelen a „Befogad – Lakba”. Ez a korábbi arlói élményem nagyon pozitívan hatott rám.

A másik dolog a kereszténységgel való találkozásom. Sokáig nem tudtam azt, hogy mire hív az Isten. Voltak ugyan elképzeléseim pl. hogy szerzetes leszek és szolgálom embertársaimat, de hogy a saját népemhez hív, az eszem ágába se jutott.

Nem igazán akartam a cigánysághoz tartozni, láttam az emberekben gyülemlő gyűlöletet, amit ezzel a néppel szembe táplálnak és megrémültem tőle. De magyar sem lehettem, mert cigánynak születem. Így próbáltam boldogulni addig, míg nem láttam olyan nem cigány embereket, akik sokat dolgoztak és mai napig is dolgoznak a cigányok között .

Ez volt ami nagyon hatott rám és így tudtam vállalni a főállású lelkipásztori kisegítő szolgálatot.

– Milyen lehetőségeket látsz – elsősorban az egyházmegye de az országon belül is-, hogy hidat építsünk a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására?

Az egyetlen lehetőség számomra egy mondatban: A CIGÁNYSÁG ESÉLYE KRISZTUS!

Csak Isten gyógyító szívén keresztül mehetünk az emberek közé, tele kell lenni a szívemnek Krisztus szeretetével, csak akkor szólíthatom meg embertársaimat legyen az cigány vagy nem cigány. Nagyon sok hiteles krisztushívőre van szükség az Egyházmegyénkbe, több cigány munkatársra, akik felelőséget mernek vállalni, akik nem félnek az egymás megismerésétől, a barátságtól. Így tudunk „hídépítővé válni”.

Bálint Csabáné, Erzsike élettörténetének rövid bemutatatása.

1977-ben születtem, egy nógrádmegyei kis faluban, Bercelen. Akkor 17 éves cigánylány adott életet. Édesapámmal már születésem előtt szétváltak. Anyukám gyerek fejjel ott állt egy gyerekkel a karján kilátástalanul. 6 hónapos voltam mikor megismerkedett nevelő apámmal, akivel 30 éve élnek együtt nem igazán boldog házasságban.

A gyerekkoromat beárnyékolta, az ő viharos életük. Sokat szenvedtem miattuk. Jellemző volt a mindennapi verekedés, ivás, menekülés nevelőapámtól, aki ha nem iszik egy légy, szunnyadhat a vállán, de ha részeg volt, a világ legerősebb, legdurvább embere volt. Karácsonyra úgy emlékszem vissza, mint egy gyerekkori rémálmomra, szörnyűek voltak. Egyedüli menekülést az írás nyújtotta, különben szerintem épp elmével nem kerültem volna ki, olyan családi közegből, amiben éltem.

De hála Istennek 15 éve megismertem férjemet, Csabát. Három évig jártunk együtt közösen befejeztük a szakmunkás iskolát, majd összeházasodtunk. Elfogad, kitart mellettem jóban és rosszban a mai napig. 3 gyönyörű gyermekkel áldotta meg Isten szerelmünket, és úgy érzem az életben mindenért kárpótolt a jó Isten. Igaz a gyerekkorban átélt szörnyű éveket soha nem fogom felejteni. De az életemet nem árnyékolja be a múlt, túl léptem, túl éltem. Igaz az a mondás, az a fájdalom, amibe nem halunk bele az erősít. Én nagyon erős, és céltudatos asszony lettem. Vannak, vágyaim, céljaim, amiért tudok küzdeni. Szeretek élni, szeretem az életet, szeretem az embereket.

– Milyen élmények értek cigányként életed során az Egyház tagjaitól és a többségi társadalomtól? (pozitív és negatív egyaránt)

Gyerekként nem igazán tudtam fölfogni, a cigányságommal járó hátrányokat. Nem is gondolkoztam ezen. Arra emlékszem volt egy fiú az osztályomban, aki állandóan gúnyolt, le „büdös cigányozott”. Egyszer aztán besokalltam, és minden mérgem levertem rajta. Nagyon megvertem. Akkor el akartak vinni az intézetbe, de az osztályfőnököm kiállt mellettem. Nagyon zűrös diáknak számítottam, talán azért mert nem tudtam, hogy kezeljem az otthon megélt helyzeteket. Az akkor velem együtt járó diákok nem hinnék el, hogy most milyen szépen élek. A vadmacskából, szelíd báránnyá lettem.

Pozitív hatások inkább csak mostanában érnek, mióta felfedeztem a cigányságban rejlő szépséget, értékeket.

A Váci Egyházmegyében a világi munkatársak egy több alkalomból álló képzésen vettek részt a tavalyi évben. Engem is elküldött az egyházközségem. Örültem, de tele voltam szorongással. Mit keresek itt a sok diplomás között? – de mostanában már nem így érzem. Rádöbbentem, hogy Isten szemében én értékes vagyok. Megváltozott az énképem, és ez nagyon jó.

A falumban a gádzsók tisztelnek, szeretnek. Minden komolyabb eseményre, gyűlésre, összejövetelekre meghívnak. Kikérik véleményem és tudják, amit elvállalok azt teljesítem, ha törik, ha szakad. Szeretnek a gádzsók és cigányok egyaránt. Szeretném mindenkinek elmondani: először születtem embernek, és csak utána cigánynak.

– Krisztussal való találkozásod milyen pozitív hatással van életedre?

Úgy érzem Krisztus, születésemtől itt élt bennem, vigyázott rám. Bánatomban vagy írtam, vagy Vele beszélgettem. Ő segített most már tudom. Tudom célja van a tetteinek és így az aprónak tűnő dolgoknak is tudok örülni. Tudom az apró dolgokból, épülnek a nagy csodák, lépésről lépésre, lassan nem kell sietni. Most, hogy tudatosan élek Krisztussal átalakultak a mindennapjaim, örömmel töltődtek meg.

– Boldog Ceferino, hogyan változtatta meg életszemléletedet?

2007-ben hallottam erről a szent emberről. Őszintén szólva mikor először mesélt róla Dúl Gáza atya tetszett a történet, de nem érintette még meg a szívem. Rá egy-két hónapra jött egy meghívó a gödöllői cigánytalálkozóra. Abban a levélben az állt, hogy jó lenne boldog Ceferínó életéből valamit előadni. Utána kaptam egy kis könyvet az életéről, ezt elolvastam. Akkor egy nagyon nagydolog történt velem. Rádöbbentem, eddig hibás énképpel éltem, nem voltam tisztába a bennem rejlő igazi értékekkel. Eddig azt láttam, amit a társadalom tükrözött, akinek nincs érettségi, vagy diploma a kezében, az értéktelen ember.

Ceferínó azonban megtanított arra, nem a diplomától leszek értékes az Isten előtt, hanem ha a bennem rejlő kincseket meg merem mutatni, fel merem vállalni, és most már át merem adni a másik embernek. Ő is analfabéta volt, na és most meg szent ember. Néha mintha megfogná a vállam, és érzem büszke rám.

Köszönöm neked Ceferínó Papa!

– Miben látod a cigány pasztoráció értékét?

Ez is egy olyan dolog, amin még soha nem gondolkoztam. Ceferínó elég erősen befolyásolja munkámat, minden napjaimat. Mindennek értelme van, amit egy emberért tenni tudok. Legyen az cigány, vagy gádzsó. Boldog voltam, mert el tudtam vinni 20-főt –cigányokat 3 napra, Sárospatakra. Jó volt látni a több hónapos szervezés gyümölcsét. Ezek az emberek boldogok voltak. Örömöt jelentett a gyerekeket felkészíteni egy színdarabbal. Értelmét látom, ha mosolyogni tudok, mert azzal jelzem a másik embernek fontos. A mosoly nem kerül pénzembe, mindég kéznél van, és mindig csak mosolyogva tudok beszélni az engem ért csodákért. Amit ez a munka tud nyújtani, én amondó vagyok jó dolog kapni, de sokkal boldogabb érzés adni. Ha többet nem csak egyetlen egy mosolyt. Erre ébresztett rá a cigány pasztoráció.

– Mit teszel Te – a Váci Egyházmegyében működő Ceferino Ház önkénteseként – a cigányok evangelizálásáért?

Konkrét munkaköröm, vagy dolgom nincs. A tavalyi évben lettem igazán aktív eszköz Jézus kezében. Amikor Géza Atya hív nagyobb összejövetelekre pl. zarándoklatokra, férjemmel együtt megyünk, hogy hitünkből fakadó örömmel szeressük cigány testvéreinket.

Falumban, Vanyarcon felvállaltam a szegényebbek segítését, a Karitásznál önkéntes leszek, így is segítek, ahogy tudok. Saját régi lakásom lesz a raktár, mert igaz aranyam-ezüstöm nincs de, amim van azt az embereknek, adom.

Rézműves Jenő élettörténetének, megtérésének rövid bemutatatása.

Rézműves Jenő vagyok, 45 éves, Szendrőládon élek feleségemmel és négy gyermekemmel. A falunkban lévő hypo – üzemben biztonsági szolgálatot látok el.

1996-ban ismerkedtem meg a cursillóval. Az öcsém volt elsőként ezen a lelkigyakorlaton. Amikor hazajött azt mondta, hogy ide nekem is el kell mennem. Ez időtájt lettem cukorbeteg, amely nagyon megrázott, ez motivált, hogy én is részt vegyek a 3 napos lelkigyakorlaton. Itt tértem meg és kezdtem egy új életet.

– Milyen élmények értek cigányként életed során az Egyház tagjaitól és a többségi társadalomtól? (pozitív és negatív egyaránt)

Amióta cursillós vagyok nagyon sok pozitív élményt éltem meg. Már nem csak ünnepnapokon járok templomba. Legnagyobb élményem, hogy cigány testvéreimnek tanúságot tehetek Istenről, példát mutathatok keresztény életemről.

Negatívnak én azt éltem meg, amikor én még nem így láttam a dolgokat, nem értettem a szentmisét és sok minden mást.

– Krisztussal való találkozásod milyen pozitív hatással van életedre?

Teljesen megváltozott az életem, minden napom úgy telik, hogy Isten munkatársaként dolgozom, az Ő szőlőskertjében. Családomhoz is sokkal türelmesebb vagyok, ők is közelebb kerültek Istenhez, együtt járunk templomba a feleségemmel és gyerekeimmel. A munkahelyemen is igyekszem apostolkodni.

– Az önértékelésed hogyan alakult megtérésed után?

Teljesen átalakult, rádöbbentem, hogy Krisztus hív engem, számít rám. Ezáltal sokkal nagyobb türelmem is lett családomhoz, barátaimhoz. A cursillón három nap alatt rádöbbentem, hogy én Jenő így is kellek Istennek, cukorbetegen… Ez a betegség így nem legyengített, hanem lelkileg megerősített. Ekkor 33 éves voltam, mindig az jár az eszembe, hogy Jézus is ennyi idős volt, amikor keresztre feszítették. Úgy élem meg mindezt, hogy én is részt veszek ezáltal a betegség által Jézus kínszenvedésében. Naponta ötször szúrom magam, Jézus nélkül már összeroppantam volna.

– Milyen erőforrás számodra a cursillo közösség?

A cursilló közösség nélkül biztosan elvesznék a világ dolgaiban, gondjaim miatt elfordulnék Istentől, úgy mint korábban. Két hetente találkozunk, ha valami miatt nem jutok el a közösségbe, a következő két hét gyötrelemmel telik el, alig várom, hogy újra találkozzunk. A munkahelyen is figyelmeztetjük egymást a találkozóra. Ezeken az alkalmakon megosztjuk egymással örömünket, gondunkat és megerősödünk. Ha valamelyikünk mély gödörbe van, imádkozik a közösség érte. Van egy énekünk, amit nagyon szeretek: „Jézus Te közénk eljöttél…” én úgy érzem, az én életembe valóságban eljött Jézus, ott él bennem, családomban és az egész szendrőládi közösségben.

– A szendrőládi közösségben mi változott a cursillo lelkiség hatására?

Leginkább mi magunk változtunk meg és másképp látjuk a körülöttünk lévő világot is. Nagyon sokat járunk tanúságot tenni. Voltunk már börtönbe, közösségekbe, templomokba az országon belül és határon túl is. Legszebb élményem a 2000. évi Rómába való zarándoklás volt, itt riportot adtam a Vatikáni Rádiónak.

– Mit teszel te a közösségedben?

Azt a feladatot kaptam a közösségtől, hogy a szervezői feladatokat lássam el. Ha rendezvény van én hordom ki a meghívókat, intézem a szervezési ügyeket. De nem utolsó sorban támasz vagyok testvéreimnek. Nagyon boldog vagyok, hogy a mi közösségünk élő közösség, aki tanúságot tesz a világban Krisztusról.

De Colores

Horváth Károlyné élettörténetének, megtérésének rövid bemutatatása.

Horváth Károlyné Cinu vagyok, 43 éves, családos, három gyermek édesanyja. Jelenleg odahaza vagyok háztartásbeliként, szociális segélyt kapok.

Amikor megismertem Istent, teljesen megváltozott az életem, értékrendem. Azóta el tudom fogadni önmagam olyannak, amilyennek Isten teremtett, de nemcsak önmagam, hanem a másik embert is, megszűnt bennem az ítélkezés.

– Milyen élmények értek cigányként életed során az Egyház tagjaitól és a többségi társadalomtól? (pozitív és negatív egyaránt)

Nagyon – nagy élmény volt számomra, hogy elmentünk Géza atya vezetésével Rómába 2000. évben, ahol a Szentatyával találkoztunk. II. János Pál Pápa maga tartott nekünk szentmisét és közvetlenül hozzánk szólt, szegény cigányokhoz.

Negatív élmény az volt, hogy a gádzsók az elején nagyon rossz szemmel nézték, hogy mi templomba járunk, de most már teljesen elfogadnak bennünket.

– Krisztussal való találkozásod milyen pozitív hatással van életedre?

Az életemet már el sem tudom képzelni Isten nélkül, az Ő közelsége jelenti számomra az igazi szeretetet, boldogságot. Nagy örömmel megyek a szentmisére érzem, hogy Jézus ott van velem, békét, szeretetet áraszt. Ezt az érzést viszem haza családomba.

– Az önértékelésed hogyan alakult megtérésed után?

Amint már mondtam másképp tudok önmagamra és a másikra is tekinteni megtérésem óta. Sokat segít ebben az ima.

– Milyen erőforrás számodra a cursillo közösség?

Éltető forrás, hiszen ebben a közösségben kapok újra és újra erőre. A közösség olyan, mint egy nagycsalád, együtt erősebbek vagyunk, meg tudjuk itt osztani örömünket és bánatunkat egymással. Itt tanultam meg, hogy Istenre bízhatom magamat teljesen. Itt nem kell titkolózni, őszintén beszélgethetünk, mert szerető elfogadást kapunk. Mindig nagyon várom ezeket a kiscsoportos alkalmakat.

– A szendrőládi közösségben mi változott a cursillo lelkiség hatására?

Leginkább az, hogy járunk rendszeresen a templomba. Segítkezünk az egyházi rendezvényeken, a templom körül, paraszt és cigány testvérek együtt. Legutóbb, most karácsonykor a Szent Családot együtt jártuk, együtt imádkoztunk, énekeltünk.

– Mit teszel te a közösségedben?

Nagyon szeretek énekelni, ezért én vagyok az énekfelelős. Sokat megyünk más egyházközségekbe tanúságot tenni, ide mindig megyek én is. Itt elmondom, hogy életemet miképp változtatta meg Krisztus. Legutóbb Szlovákiába voltunk egy közös tanúságtételen.

De Colores!

Horváth József élettörténetének, megtérésének rövid bemutatatása.

Horváth József a nevem, 61 éves vagyok, házas, hat gyermek édesapja. Már nyugdíjas vagyok, korábban a falu hypo – üzemében dolgoztam.

1989-ben tértem Istenhez, amikor hatodik gyermekem 11 hónaposan kómába esett és az orvosok lemondtak róla. Feleségemmel Istenhez könyörögtünk, gyermekünk jobban lett, ezután megtértünk. Lengyel Gyula atya volt a plébános, ő küldött el háromnapos lelkigyakorlatra, a cursillora. Ez a három nap még jobban megerősítette hitemet.

– Milyen élmények értek cigányként életed során az Egyház tagjaitól és a többségi társadalomtól? (pozitív és negatív egyaránt)

Megtérésem óta nagyon szeretem az Istent, de tudom, hogy Őt csak úgy szerethetem, ha embertársaimat is szeretem. Így megváltozott minden körülöttem, másképp látom a világot. Minden cselekedetemmel Istent szolgálom.

Fájdalmat is éltem át az első időkben. Plébános Atya világi áldoztatási engedélyt kért nekem a püspöktől 2000. évben. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen nagy kitüntetés ért engem, cigány létemre. Eljött a nagy pillanat a szentmisén álltam a plébános mellett az Úr Jézussal a kezembe. Hozzám csak néhány cigány jött áldozni, a másik sorban meg rengeteg ember állt. Nem pöröltem magamba, nem szidtam senkit, csak álltam és úgy éreztem, hasonló lettem ahhoz, akit a kezembe fogok. Imádkoztam és kértem az Ő erejét. Így ment ez néhány vasárnap, én meg csak imádkoztam. Aztán néhányan átálltak az én soromba, aztán egyre többen. Ma már nagyon szeretnek a parasztok, közösen imádkozunk, énekelünk. Öten vagyunk cigányok az egyházközségi képviselő – testületbe.

– Krisztussal való találkozásod milyen pozitív hatással van életedre?

Megváltozott a kapcsolatom családomhoz, barátaimhoz. A községben azóta nagyon jól érzem magam. Nagyon pozitív, hogy a plébános munkatársának választott és segíthetem a munkáját és világi áldoztatóként szolgálhatom a közösséget.

– Az önértékelésed hogyan alakult megtérésed után?

Teljesen megváltozott! – soha nem gondoltam, hogy lelkipásztori kisegítő lehetek. Tudom, hogy Krisztusnak fontos vagyok és most már a paraszt testvéreim is teljesen elfogadnak.

– Milyen erőforrás számodra a cursillo közösség?

A közösség egy megerősítő láncszem, amely nem hagy elszakadni a megtalált hitemtől. Másik fontos, hogy járunk a közösséggel más falvakba, városokba, templomokba, cigány és magyar hívőknek tanúságot tenni. Ezzel mi önmagunk is megerősödünk. A kis közösségben imádkozunk, énekelünk, ez is erősít bennünket a mindennapokban.

– A szendrőládi közösségben mi változott a cursillo lelkiség hatására?

A Cursilló hatására sokat változtunk úgy erkölcsileg, mint hitben. Rendszeresen járunk templomba és kéthetente kis közösségbe. Ez hatással van a falu életére is.

– Mit teszel te a közösségedben?

Elsősorban a közös imák vezetése az én feladatom a közösségen belül, mivel lelkipásztori kisegítő is vagyok. Személyesen is sokat imádkozom a közösségért, hogy megmaradjon, tovább virágozzon. A tanúságtételeknél mindig ott vagyok, amikor más közösségeket meglátogatunk.

Soltész Bertalan és felesége Marika élettörténetének rövid bemutatatása.

Soltész Bertalan és Marika 28 éve élnek házasságban, egy 27 éves fiuk van. Mindketten gépészmérnökök. Jelenleg a közigazgatásban dolgoznak, Berci a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban, Marika a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál

Berci Szendrőládra való, ismeri és szereti az ott élő embereket, közöttük nőtt fel.

1997-ben kapcsolódtak be a mozgalomba. Szavaik tanúsága szerint: „Megszerettük a cigányokat és azóta lelkileg belőlük gazdagodunk.” Bercit elfogadják mert ismeri és szereti őket. Nem vagyunk vezetők ott, csak kristályosodási pontok.

– Miben látjátok a Cursillo Mozgalom fontosságát a cigánypasztoráció területén?

A cigányoknak két területen ad sokat a cursillo. Az egyik a vallási ismertek, amit összesűrítve megkapnak. Ezután már el mernek menni a templomba, szentmisére, tudják, hogy mi az. A másik az elfogadó szeretet. Sokan mondják, hogy még életükben így sehol senki nem szerette őket, mint a cursilloban. Fontos, hogy fehérek és cigányok együtt vannak. A cursillo másik nagy értéke a közösség építés, de a cigányok ebben messze előttünk járnak, nekik ez természetes.

– A szendrőládi közösségben mi változott a cursillo lelkiség hatására?

Sok minden. A cigányok megjelentek az egyházközségben. Öt fő tagja a képviselő testületnek. Ha nem is teljes rendszerességgel, de eljárnak templomba, szentmisére. Rendezik a házasságukat. Részt vesznek az egyházközség életében. Érezhetően csökkent a fehérek és a cigányok közti ellentét. Felismerik egymás értékeit és tisztelik a másikat. Csökkent a bűnözés is a faluban.

– Mi motivált titeket arra, hogy a cigányság evangelizációján dolgozzatok?

Ez kegyelem. Felismertük, hogy micsoda kincsek ők, és általuk töltekezünk. Jó velük részt venni az apostoli munkában a tanúságtételben. Ők a mi barátaink.

– Milyen lehetőségeket láttok, hogy hidat építsünk a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására?

Meg kell egymást ismerni, mert szeretni csak azt lehet, akit ismerünk. A cigányok nagyon sok érték hordozói, ezt fel kell bennük ismerni és erősíteni őket. A cigányra igaz az, amit Madách mondott: „Mert a jó sajátja, míg bűne a koré, amely szülte őt”

Ezt a verset Berci írta a cursillo után, amikor megtapasztalta a hívást és a küldetést.

Testvér, valaki hív!

Cseng-bong, dobol a szív,

dalra fakad a lélek.

testvér valaki hív,

valaki küld most téged.

Tudom dadog az ajkad

torkod összeszorul,

talán szemed is sírhat

könnytől fátyolosul.

De ne félj és ne szégyeld

hadd hulljon könnyed,

míg mossa vétked

terhed lesz könnyebb.

Így teremtsz békét

szívedben csendet,

mert hogy Istenre lelj

csendben kell lenned.

Hisz egyedül az ember

oly gyarló, esendő,

csak Istenben boldog

erős és teremtő.

Testvér föl hát a szívvel

rád kinn feladat vár,

talán családod vissza,

talán mások is már!

Ugye tudod a dolgod,

ugye velem maradsz,

velem biztos megoldod,

velem bizton haladsz.

És ne félj, ne félj ha fáradsz

és terhed nehéz nagyon,

ha hívsz majd – mindig megtalálsz,

itt benn a szívedben lakom!

Rőczei Károly és felesége Ilonka élettörténetének rövid bemutatatása

1972-ben kötöttünk házasságot. Mindketten hoztuk magunkkal a szüleinktől, illetve az egyházunktól belénk táplált hitet. Én, Károly ősrégi mélyen hívő református családból származom. Feleségem Ilonka pedig az akkori görög katolikus fellegvárnak számító Rakaca községből. Ökomenikus házaspár lettünk. Három gyermekünk született, egy fiú és két lány. Gyakorlatilag feleségemmel egy időben 1996 végén kaptunk az Istentől megszólítást, hogy dolgozzunk együtt Krisztus Egyházáért a Cursilló lelkiségi mozgalom segítségén keresztül.

1997. januártól mind a mai napig a falunkban működő Cursillós lelkiségi mozgalom tagjai, munkatársai vagyunk. Ebben a csoportban ismertük fel és tudatosult bennünk az, hogy küldetésünk van Krisztus Egyháza felé, embertársaink és hazánk felé.

1998-ban indultam a polgármester választáson, megnyertem és 2002-ig a község polgármestere voltam. Polgármesteri munkám során igyekeztem a cursillón tanultak szerint dolgozni. Jelentős beruházások indultak el a községben. Munkahelyek létesültek, ahol sok cigány ember azóta is dolgozik.

A feleségem könyvtáros és családgondozó abban az időben a cursillósokból amatőr színjátszó kör alakult. Több helyen felléptek karácsonyi időben Betlehemes játékkal, előadták a Tékozló fiú bibliai történetnek feldolgozott változatát.

– Miben látjátok a Cursillo Mozgalom fontosságát a cigánypasztoráció területén?

A cursilló elvégzése lelki és gyakorlati módszereket tanít meg a mindennapi életünkben szembesülő eseményekkel. Eszünkbe juttatja minden nap, hogy mi az Isten akarata. A kereső embernek segít abban, hogy Isten kegyelmével megvilágosodva felismerje azt, hogy az Isten minden embert szeret és minden emberre számít. Segít annak a felismerésében, hogy bőrre, színre, fajra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül, valamennyien Isten gyermekei vagyunk. Kereszténységünk nem magánügy, és nem csak a templomok falain belül kell gyakorolnunk, hanem naponként, emberi kapcsolatainkban és kint a világban. Merjünk és akarjunk lenni Krisztus keze lába szája stb.

A cursilló segítségével lettünk képesek a másik embert megismerni. A másik ember értékeit, hagyományait, eltérő kultúráit, Isten iránti hitüket, így a cigányokat is testvérként szeretni.

– Mi motivált titeket arra, hogy a cigányság evangelizációján dolgozzatok?

Nem könnyű erre válaszolni. Visszagondolva gyermekkorunkra a szüleinktől láttuk, hogy szerették a szegény embereket, a hátrányos helyzetűeket, a cigányokat. Tőlük egy kéregető sem távozott üres kézzel. A velük való foglalkozás, így talán örökség. Ma már nincsenek arra rászorulva a cigányok, hogy kéregessenek, viszont talán arra nagyon is, hogy megértést, elfogadást kapjanak. A cursillón Isten kegyelméből rájöttünk, hogy ezen a téren is feladatunk van.

Valljuk, hogy a magyarság, és a cigányság problémáira is Ő a megoldás, vagyis az, hogy egyenlőnek kell éreznie magát minden embernek. Istennél mindenki egyenlő, mindenkiben van valami csodálatos tehetség, jóság, ajándék. A vallásosságunk nem magánügy, más emberekkel együtt kell megélnünk. Mi együtt próbáljuk megélni a cigányokkal, jól érezzük magunkat a társaságukban. Nekünk Isten országát, itt kell építenünk Szendrőládon a másik embertársunkért, ez a küldetésünk.

– Milyen lehetőségeket láttok, hogy hidat építsünk a többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására?

A többségi társadalom és a cigányság közötti szakadék áthidalására, társadalom kutatók százai keresik a kiutat, a megoldást. Sajnos láthatjuk, hogy a próbálkozások legtöbb esetben kudarcot vallanak. Egyetlen megoldást látunk, mi a feleségemmel, Jézus Krisztus tanításainak gyakorlati hasznosítása minden embernek egyaránt. Ő hidat tud építeni a többségi társadalom és a cigányság között.

Mi a Cursilló?

A Cursillo spanyol eredetű szó, kis, vagy rövid tanfolyamot jelent. Csütörtök estétől vasárnap estig tartó rövid együttlét bennlakással, ahol papok és világiak a katolikus hit lényeges igazságait és életformáit mutatják be, nemcsak előadással, hanem beszélgetésekkel, életpéldákkal.

A három napban Jézus személyére és tanítására összpontosítjuk erőinket. A résztvevőknek a keresztény igazságok átélt ismeretét nyújtja és vágyat ébreszt bennük az Egyház szolgálatára.

A Cursillo nem csupán ismeretet, tudást akar átadni, hanem a hit élményét kínálja. Ehhez szükség van a résztvevők egész lényére, szívére, lelkére.

A Cursillo lényegéhez tartozik a szentmise, a közös imádság, a dialógus. A Cursillo nem lelkigyakorlat, hanem elsősorban együttlét, melyben legfontosabb a közös imádság és a beszélgetések.

Mi a célja a Cursillonak?

Szeretnénk, ha az örömteli együttlét a hétvége után is folytatódna. A résztvevők kis csoportokat alakítanak, majd rendszeresen találkoznak, bekapcsolódva az egyházközségük életébe. A csoportösszejöveteleknek a Cursillo alatt elsajátított módszere van, ami hozzásegíti a résztvevőket hitük elmélyítéséhez, keresztény életük gazdagításához és az apostoli munkához. A Cursillo végső célja, hogy a Szentlélek által az egész társadalom kereszténnyé váljon.

VI.Pál pápa:

Szent Pál apostolt nevezte ki 1963. decemberében a Cursillisták védőszentjének.

„A keresztény tanításnak ez a módszere máris nagyszámú hívőre kiterjedt, és bőségesen gyümölcsözött: a keresztény családi élet megújítása, plébániák élővé tétele, hűséges kötelességteljesítés a magán- és közügyek terén.”

Cursillok a kereszténységben

Behatolhat-e a kereszténység világi életünk számtalan területére? Megélhet-e ott? Növekedhet-e? Áthatja-e a világot gyümölcsözőbben és korszerűbben, mint régen?

Mi úgy gondoljuk, hogy igen. A Cursillo nem új lelkiséget javasol, nem kritizál, csak egy módszert mutat be és ad, amely által lelkiségünk fejlődhet, éltető és megosztható bármely területen, ahol keresztények folyamatosan Istennel akarnak élni.

II.János Pál pápa:

„Hálát adok az Úrnak az adományok és a világosság bőségéért, amely rajtatok keresztül kiárad az emberekre. Ha a földkerekséget felkészítettétek a kegyelem elfogadására, akkor a Cursillok által sok testvérnek felkínálhatjátok az Úrral való találkozás intenzív, felszabadító és örömteli élményét. Legyetek tehát mindig eleven élesztő kovász!

A harmadik krisztusi évezred küszöbe és az újra-evangelizálás sürgető kényszere, főleg a missziós tevékenység találjon bennetek olyan elkötelezett emberekre akikben egy új tűz lobog, és akiket eltölt a legmegfelelőbb módszer. Hordozzátok Jézust minden miliőben, és így mutassátok meg a távollevők számára az irgalmas Atya arcát és megújult Egyház-élményeteket.” (1995.május 6.)

Kiket vár a Cursillo?

Mindazokat, akik felelősséget éreznek az életük iránt.

Akik fiatalosan nyitottak tudnak lenni. A vallásukat kevésbé ismerőket vagy azt rendszeresen nem gyakorlókat is hívjuk.

A hétvége felépítése megkívánja, hogy a jelentkező mindhárom napra feltétlenül tegye szabaddá magát!

Telefonhívást ne ígérj!

Ideális életkor 25 és 55 év között. A női és férfi Cursillot külön tartjuk. Iskolai végzettség szerint nem csoportosítunk, szeretjük a sokszínű közösséget.

rövid tanfolyam

CURSILLO

Egy hétvége,

ahol barátként várnak,

ahol olyannak szeretnek, amilyen vagy,

ahol megpróbálhatod másként látni a világot,

ahol megismered a szeretet, a türelem, a szolgálat világát,

ahol barátokra találsz,

ahol önmagadban és társaidban felfedezheted Jézus Krisztust,

ahol megtapasztalod az Egyház szeretetét,

ahol segítenek megtalálni életcélodat,

ahol felismerheted keresztény küldetésedet,

Egy hétvége aminek nem lesz vége!

Vélemények:

„Sohasem tudtam, hogy Isten ennyire szeret! Itt megtapasztaltam.”

„Istenben mindig hittem, de itt megtaláltam Jézust.”

„Életemben először megízlelhettem a közösség szeretetét.”

Uram, újítsd meg egyházadat és kezdd velem!

Uram, építsd egyházközségünket és kezdd el nálam!

Uram, áraszd békédet mindenhová a Földön és kezdd el bennem!

Uram, add szeretetedet és igazságodat az embereknek és íme, eszközül elsőnek jelentkezem!

Boldog Ceferino Gimenez Malla, a cigány vértanú

„Ennek a romának élettörténete segítheti a keresztény közösségeket,

hogy a cigányok mentalitását és erkölcsi szokásait

jobban megértsék. Segíthet mindnyájunkat abban,

hogy kiálljunk mellettük, és szolidaritást vállalva

 együtt dolgozzunk velük. A gyakorta fennálló válaszfalakat

lebontva pedig integráljuk őket.”

Carlo M. Martini bíboros, Milánó érseke

 1861-†1936

Az első boldoggá avatott cigány ember.

Spanyolországban élt egy vándorló kompániában. Korán megtanulta a kosárfonó mesterséget, ám gyakran előfordult, hogy a nélkülöző család koldulásra kényszerült.

18 éves korában megnősült, cigány szokások szerint esküdött meg Teresaval (Teresa Jiménez Castro). Három évvel később Pelének testvére született –El Menino-, ám az apa, El Tics elhagyta asszonyát és gyermekét, -„a gonosz szenvedély”- mondták a cigányok, így neki, mint a család legidősebb férfi tagjának kellett átvenni az egész család patriarchális vezetését.

A XX. század elején El Pelé Barbastro-ba költözött Teresával és az időközben örökbefogadott unokahúgával, Pepitával, és ott bérelt lakást. Hamarosan feltűnt becsületessége, megbízhatósága, vallásossága.

Hogy ki volt a „hitoktatója” nem tudjuk, csak azt, hogy mély igazi barátságba került egy keresztény családdal. A családfő Nicolas Santos de Otto Escudero ügyvéd volt. Pelé naponta járt misére, bérmálkozott, rendezte házasságát. Pelének az egyik felebaráti szeretetből fakadó cselekedete megváltoztatta életének teljes menetét, sőt életmódját.

Rafael Jordán, Barbastro volt polgármestere, tüdővészben megbetegedett. A „Corsón” (a város fősétányán) éppen egy ivó előtt sétált el, amikor rosszul lett, és elöntötte a vér. A tüdővész ebben az időben a legijesztőbb betegség volt, és mindenkit pánik félelem töltött el, hogy megfertőződik. Az emberek megálltak és lebénultan nézték a vért hányó embert, de senki nem mert hozzá közelíteni. Amikor Pelé ezt észrevette, azonnal odasietett, hogy segítsen a betegen. Elővett egy tiszta zsebkendőt, és megtisztította a beteg arcát. Majd minden teketória nélkül felsegítette a beteg férfit, és szeretetteljesen lakásáig kísérte. Ezzel elnyerte egész szomszédságának rokonszenvét és szeretetét.

Don Simónnak, a polgármester testvérének, a városban több bor és italkimérése volt. Több jó minőségű szántóföldet is kezelt, tehát gazdag volt. Egyik nap hívatta Pelét, és jutalmul egy jó üzletet ajánlott neki: Te értesz a lókereskedéshez, és rokonaid is vannak Franciaországban. Miért nem mész oda, és hozol onnan egy vagon öszvért, amit a francia kormány el akar adni, mert befejeződött a háború?

Pelé elfogadta az ajánlatot. Megegyeztek, hogy a nyereségen osztoznak. Simón adott neki pénzt, és Pelé útnak indult Franciaországba. Megvette, majd vagonba rakta az öszvéreket. Útja során már elkezdte a kereskedést, hogy tartozását minél előbb rendezhesse. Don Simón azonban nagylelkű gesztussal elengedte a tartozást s a nyereség felét is. Ezzel Pelé anyagi helyzete egy csapásra megváltozott: a szegény emberből gazdag lett.

El Pelé elhatározta, hogy a szűkölködők számára az isteni gondviselés látható és állandó megvalósítója lesz. Sokat segített a rászoruló szegényeknek. Feljegyezték róla, hogy gyakran maga köré gyűjtve a gyerekeket, bibliai történeteket mesélt nekik.

1922. december 4-én meghalt felesége, Teresa. Lánya Pepita, akit nagyon szeretett férjhez ment. El Pelé egyedül maradt, nem találta helyét sehol. Hamarosan átadta lakását a fiataloknak. Ezen túl még többet és intenzívebben imádkozott. Nagyon szerette a rózsafüzért. Mindig magánál hordta. A polgárháború idején, amikor a kommunisták kerültek hatalomra, felerősödött az egyházüldözés. Ő egy pap védelmére kelt, amiért megmotozták. Megtalálták nála a rózsafüzért. Ez volt az egyik oka, hogy bebörtönözték.

1936. augusztus 2-án kivégezték. „Viva Cristo Rey!” („Éljen Krisztus Király!”) felkiáltással halt meg.

1997. május 4-én II. János Pál pápa boldoggá avatta.

A szlovákiai Bártfán Boldog Ceferino képe a szentélyben

„Utak a cigánypasztorációban: az emberi haladás szolgálata, Ige szolgálata”

Eger, V. Cigánypasztorációs Konferencia

Záró levél

Kedves cigánypasztorációban szolgáló Testvér!

2007. november 13-án, közös úton indultunk el, olyan szempontok alapján, amelyet ez évben időszerűnek tartottunk cigány testvéreink evangelizálásában.

Egyrészt szemügyre vettük, hogyan szolgáljuk az emberi haladást: főleg a szociális szférában (Katolikus Karitász), az oktatás-nevelés területén (Tápiószecső: P. Hofher József, Szemes Zsuzsa, Arlói Tanoda: Márta nővér és csapata, Esztergom: Mi Házunk, Mária Iskolatestvérek és lelkes fiatal csapatuk), és a foglalkoztatás elősegítésében (tarnabodi példa) találtuk meg. P. Hofher József előadásában segített fölismerni a magunk képmutatásait, gyakorlati lelkiséggel megalapozni a szociális és emberi fejlődést szolgáló kezdeményezéseket. Jó lenne az itt hallott-látott példák nyomán az otthoni közegben meglátni és meg is tenni, Jézus Krisztus hiányzó karjaiként (emlékszünk a szerda reggeli diameditációs imára?) azt, amire a Lélek indít bennünket.

Másrészt az Ige szolgálatának szükségességével foglalkoztunk. Erre példákat a Vándorevangélium mozgalomban, a vámosmikolai imaközösség életében, működésében találtunk. Riboldi atya előadásában a Biblia olvasásának egy sajátos a cigányság között évtizedeken át csiszolódott útjával ismerkedtünk meg.

A Szentlélek különösen megáldotta Boldog Ceferino életét, példáját bemutató erőfeszítéseket. Az Egyház már 1997-ben oltárra emelte, de úgy látszik most, boldoggá avatásának 10 éves évfordulóján fedezzük fel keresztény életünkben jelentőségét. Élete cigány, nem-cigány számára is példa! Egyházának papja iránti szeretet vezetett a vértanúsághoz. Ne hagyjuk abba Boldog Ceferino életének, kereszténységének, vértanúságának megismerését, felértékelését! Keressük közösségeinkben a módját az ő megismertetésére!

Udvardy püspök atya előadásában a karitász és az igehirdetés kapcsolatát elemezte: Istennél a szó és a cselekvés egységes, valamint a társadalom, amely körülvesz a cselekvés alapján ismer fel bennünket „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn. 13.35. Ez azonban sohasem „árúkapcsolást” jelent, mert az ellenkezne az evangélium természetével. A politika játékszerévé vált kiszolgáltatottak emberi méltóságukban sérültek. A cigány testvérek evangelizálása sem „úszható meg” személyes jelenlét, kapcsolatépítés nélkül. Amikor karitászt gyakorolunk, akkor is Igét hirdetünk. A segítés nem lehet megalázó. Nem pusztán dolgot, dolgokat osztogatunk, hanem Krisztust, Isten szeretetét ajándékozzuk életközösséget élünk meg.

Aki evangelizál figyelembe kell vennie azok tapasztalatait, akikhez fordul. Amikor az üdvösséget ajándékozzuk nem csak adunk, hanem mi magunk is ajándékot kapunk. Jézus abszolút sorsközösséget vállal az emberrel, tanít és szolgál. Azonban alkalmas időben nem mellőzhetjük el a felszólítást a megtérésre. Jézus életében voltak kivételezettek. Leginkább az elesettek, kitaszítottak, kiszolgáltatottak. Az Úrnak ez a ténykedése, életének ez a része is kinyilatkoztatás. Jó lenne egyre mélyebben megismernünk, elsajátítanunk az emberi méltóságról szóló krisztusi tanítást és tudatosítani legalább magunkban, hogy mi nem elégedhetünk meg pusztán az emberi jogok képviseletével.

Szabóné Kármán Judit előadásában. cigány mentalitásról hallottunk kedd estefelé színvonalas előadást. Az előadásban jól érzékelhető volt a cigány kultúra értékeinek szépsége, és a megrendítő szegénység közötti feszültség. A cigány mentalitás, és kultúra értékeinek ismerete nélkül nem tudjuk jól ellátni küldetésünket sem az emberi fejlődés, sem az Ige szolgálatában. Ennek tanulása folyamatosan feladatunk. Hiánya fokozatosan pótolandó. Pótolhatatlan értéket képvisel ez a nemzetiségi kultúra, életfelfogás. Ennek is apostolai vagyunk!

Fölvetődött a lehetőség, hogy a ROMAHANG című kis lapocska – amelyet Koós Ede atyáék Miskolcon, ill. Kazincbarcikán szerkesztenek – év közben folyamatos közös tájékozódást szolgálhatná közöttünk. Egyfajta hírcsatornaként működhetne, ha az angelus@t-email.hu email címen cigánypasztorációval kapcsolatos közérdekű információkat, híreket, cikkeket gondolatokat évközben is megosztanánk. Kérjük, hogy a lap kiadását ki-ki, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány (Adószám: 19186027-1-13) számláján: OTP Bank 11742056-20054427 adományokkal támogassa, ill az adószám alapján adója 1%-ával támogassa. Az erre szánt adományokat kérjük a „Romahang” közleménnyel megjelölni!

Testvér!

Biztos sok minden hiányzik még ebből a levélből, ami számodra fontos, jelentős volt a konferencia során. Ne akadályozzon semmi abban, hogy kiegészítsd ezt a levelet meglátásaiddal, megérzéseiddel.

Termékeny, áldott esztendőt kívánunk a jövő őszi cigánypasztorációs konferenciáig!

Zhan Devlesa! Menjetek Istenünk hírével, lélekben megerősödve, feltöltődve, elszánt akarattal!

Eger, 2007. november 15.

Cigánypasztorációs Konferencia Eger

IRODALOMJEGYZÉK

Felhasznált források:

• Angus Frazer: A cigányok; Osiris Kiadó Bp. 2006 ISBN 963 389 618 5
• B. Aronson: A társas lény. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó, Bp. 1980
• Bálint Csabáné, Erzsébet kézirat (Vanyarc 2007. év)
• Békés Gellért, P. Dalos Patrik Szentírás Szent Jeromos Bibliatársulat Budapest, 1990 ISBN 963 7487 00 X
• Choli Daróczi József: Szokásaink

      Budapest, 2007. május 3. (www.oco.hu/webset32.cgi?OCO@@HU@@888@@GOOGLEBOT – 72k – „letöltve 2007. 11. 11”)

• Csáky-P. Roger: Előítélet című előadása (2006. 11. 09-én SOTE lelkigondozói képzés előadása)
• Csepeli György: Kisebbségek képe a többségi tömegkommunikációban (Mozaik I. Bp. 2004.  ISBN: 963 71666ó785 – 256 oldaltól 265 oldalig)
• Dúl Géza: A cigányság evangelizálása Távlatok 2007/1 nyilvántartási szám: 3.4.1/57/1999. HU ISSN 1215-282 X
• Erdős Kamill: Cigánytanulmányai; Békéscsaba 1989; Petőfi Nyomda Kecskemét ISBN 963 7195 03 3
• Gallup elemzése a romákkal szembeni idegenkedés szociológiai hátteréről (www.gallup.hu/gallup/self/polls/nepszava/nepszava4.html – 16k -„letöltve 2007. 11. 11”)
• Gordon W. Allport: Az előítélet; Gondolat – Budapest 1977 ISBN 963 280 450 3
• Glonci Ernő előadása (Katolikus Cigánypasztorációs Konferencia 2005. év Leányfalu): Hűség a hagyományos cigány családban
• Hofher József regi.jezsuita.hu/rend/korom.htm – 16k Cigánypasztoráció Borsod megyében -„letöltve 2007. 11. 16”)
• Kelemen Ágnes: Nemzeti érzelmek és a kisebbségek iránti attitűdök a mai Magyarországon. (Mozaik I. Bp. 2004.  ISBN: 963 71666ó785 – 213 oldaltól 238 oldalig)
• Nagy Pál: „Kicsinségemben elszakattam”Cigány közösség, szocializáció és gyermeksors Magyarországon a 16-19. században. (www.tte.hu/_public/ttorszkonf/romapage.rtf -)
• Rózsavölgyi Adél: Gondolatok és kérdések a kisebbség-többség viszonyáról a Mo-i cigány kisebbség kapcsán. (Mozaik I. Bp. 2004.  ISBN: 963 71666ó785 – 240 oldaltól 255 oldalig)
• Szegő László: Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak? Budapest Kozmosz Kv. 1983. ISBN 963 – 211 – 466 – 3
• Szuhai Péter Dr.: Amit a cigányokról tudni kell – A cigányok etnográfiája (www.romapage.hu/tudomany/hircentrum/article/7840/74/ – 119k -„letöltve 2007. 11. 11”)
• Tomka Ferenc: Lelkipásztori teológia és az új evangelizáció; Szent István Társulat Budapest 2006 ISBN 963 361 874 6
• Várnagy Elemér Dr.: A romák eredete és története a középkortól napjainkig (gportal.hu/gindex.php?pg=3217137 – 90k -)
• Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa: Irányelvek a cigánypasztorációban Szent István Társulat Budapest 2006. ISBN 963 361 807 X XXXIV. kötet
• Vásárhelyi Mária: Kirekesztő és demokratikus attitűdök a leendő történelemtanárok körében; élet és Irodalom 48. évfolyam, 7. szám (www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0407&article=2004-0216-0950-24EKXD – 37k „letöltve 2007. 11. 11”)
• www.fides.org/aree/news/newsdet.php?idnews=11323&lan=ita Agenzia Fides honlapja
• www.menet.hu/szendrolad/ – 2k
• www.katolikus.hu/zsinat/lg.html – 152k
• www.katolikus.hu/roma/dirgsum.html – 455k –
• www.vigilia.hu/2002/9/dul.html – 37k szerző: Dúl Géza

Terjedelem

Karakter szám (fő szövegben): 119 190 (szóközzel: 136 993)

Oldalszám: 104. oldal

Alulírott Balog Józsefné hallgató nyilatkozom, hogy csak is a jegyzékben megjelölt forrásokat használtam dolgozatom elkészítéséhez.               

…………………………………..

OPPONENSI VÉLEMÉNY

Záródolgozat írója: Balog Józsefné

Címe: Krisztusi közösség építése a cigányság körében

A képző intézmény: Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, Lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak

Tartalmi értékelés

Záródolgozatának bevezetőjében Balog Józsefné a cigány kisebbség körében végzett evangelizációs munkájának előzményeiről, motivációjáról és elkötelezettségéről ír.

Majd egy tömör kis monográfiának is beillő fejezet a cigányság történetéről, mentalitásukról szól, melyből képet kaphatunk disszertáns alapos felkészültségéről. Mielőtt a konkrét munka ismertetésére kerülne sor, helyet kapnak a cigány-pasztoráció elméleti kérdései, az előítéletes gondolkodás idd vágó gondolatai, jelezve, hogy sok belső és külső akadályt kell leküzdenie annak, aki erre az útra köteleződik el.

A dolgozat közvéleménykutatást ismertető anyagokra támaszkodva fest képet arról, hogy az utóbbi években hogyan növekedett az előítéletes gondolkodás. A közölt vélemények inkább csak a tendenciákat, nem a konkrét számokat mutatják meg.

Majd a konkrét evangelizációs projekt és az azokban folyó munka leírása következik, mely az eleven cigánypasztorációs munkát hozza közelebb.

A szakdolgozat értékes része a függelékben dokumentált interjú-anyag, melynek értékelésében azonban az olvasó már magára marad, és nem kap disszertánstól segítséget.

Az értékes munka szemléltetését és érzelmi gazdagítását a disszertáció végén helyet foglaló képanyag biztosítja.

Észrevételek

A szakdolgozat megfelel a formai követelményeknek.

Nagyon fontos lenne az interjúkban található pasztorációs információk értékelése és összegzése. Ez a munka az adott keretek között azonban csak a történeti és előzményi részek rovására lenne megvalósítható.

Javasolt érdemjegy: jeles (5)

Budapest, 2008. május 30.                                              Dr. Csáky-Pallavicini Roger

Opponensi javaslatra felállított

TÉZISEK

1. A cigányemberek evangelizálására a hagyományos pasztorális módszerek nem elégségesek.
2. A cigányság és a többségi társadalom között fájdalmas távolság van.
3. A cigányság identitás krízisen megy át, amikor a többségi társadalom részéről származásuk miatt elutasítást kapnak. Az Evangélium megoldást nyújt, mert összeköt minden embert és ez a jövőképet pozitívvá formálja.
4. A krisztusi közösség építése és az abban való élet helyreállítja a cigányság önértékelését és a kapcsolatokat cigányok és nem cigányok között.

1.

% Amint a dolgozat céljának bemutatásánál ismertettem a cigányemberek evangelizálására a hagyományos pasztorális módszerek nem elégségesek.

Ezt a tényt ismerte fel dr. Beer Miklós Váci Egyházmegyés Püspök Úr, amikor létrehozta a Ceferino Házat a cigány misszió koordinálására. Belső motivációit és az ebből fakadó cselekvéseit tárja az olvasó elé az interjúban. „Már évekkel korábban megértettem, hogy a hagyományos plébániai szervezetet nem tudjuk fenntartani… idő kellett ahhoz, hogy magam is belássam, hogy a cigány emberekkel nem lehet ugyanúgy lelkipásztori feladatokat tervezni és ellátni, mint a többiekkel… én magam is észrevettem, hogy a cigányok nem szeretik a zárt tereket, még ha az éppen templom is, …sok személyes élmény, találkozás érlelte bennem a gondolatot, hogy cigány testvéreinkkel sorsközösséget kell vállalnunk … egy nemzeti zarándoklaton egyértelműen kimondtam, hogy ha nem keressük Krisztus arcát a cigány emberekben, akkor az egész keresztény életünk hamis… Ha egyházi oldalról keresztény közösségeink ezt az elfogadó és a másság értékeit tisztelő magatartással leszünk jelen a társadalomban, akkor teljesíthetjük Isten előtti felelősséggel a dolgunkat.”

2.

% Dúl Géza cigány kisebbségi lelkész vezeti ezt a nem kis kihívást jelentő evangelizációs, közösségépítő munkát. A vele készült interjúban kirajzolódik az a társadalmi probléma, mely a cigányság és a többségi társadalom közötti fájdalmas távolság valósága. Ennek a beteg kapcsolatnak az egyik fontos gyógyulási kiindulópontja, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, minden ember az isten – képiséget magában hordja. „…A cigányság és a nem cigányok szembenállása növekvő társadalmi feszültség forrása. Meggyőződésem, hogy a társadalmi szakadék és szembeállás csak úgy múlható fölül, ha mindkét oldalról akadnak emberek, akik a megértés, az együttműködés mintáját állítják, és képesek tartósan felmutatni a társadalom elé… Szeretném, ha a Krisztusból született békének, ilyen kristályosodási pontjait tudnám szolgálni… Feladatunknak érezzük a többségi társadalomban a cigányságról alkotott kép formálását. Ennek érdekében a különböző médiákban törekszünk olyan képet közvetíteni a cigányságról, amely az előítéletekkel ellentétben valós képet alakít ki a cigányokról, képes kidomborítani értékeiket…  szükségesek, olyan kezdeményezések, akciók … ahol közvetlenül érintkeznek cigányok és nem cigányok, megtanulhatják megérteni egymást, a másik mentalitását, gondolkodását. Megtanulni szeretetben áthidalni a különbözőségeket. Ezek aztán mintává válnak mások előtt és a társadalmi béke, megbékélés kiindulópontjai zászlóvivői lehetnének egyes településeken és országos méretekben egyaránt.

3.

% A evangelizációs csoport személyeivel készült interjúkból mind három esetben kiderül, hogy identitás krízisen mentek át, amikor a többségi társadalom részéről, mint cigány emberek elutasítást kaptak, csupán származásuk miatt.  De mind hárman pozitív jövőképben gondolkodnak és hiszik, hogy az Evangélium, mint forrás összeköt minden embert.

Mezei Ádám: „Az iskolában már az első napoktól kezdve kiközösítettek ’magyar’ osztálytársaim (egyedül voltam közöttük cigány) és szünetekben többen összeállva azt skandálták felém, ’cigány, cigány’. Nem értettem a dolgot… Nagyon sok sebet kell gyógyítanunk mind a cigányság, mind a ’magyarság’ részéről. A cigánypasztorációs munka ezért is elképzelhetetlen a gádzsók aktív részvétele nélkül. A közös munkálkodás egymás megismerésére és elfogadására ad lehetőséget. Ha ez az alap megvan és megszilárdult, akkor lehet … az emberek tudomására hozni és megmutatni, hogy lehetséges közös jövő.”

Bari József: „Sokáig nem értettem, hogy miért vagyok más, mint a többi ember, miért nem lehetnek magyar barátaim és miért húzódnak el tőlem az emberek. Hamarosan rá kellet jönnöm, hogy nem mással van probléma, ha nem a származásommal… Reménységgel tölt el, hogy a jelenlegi munkám során megélhetem, hogy a közösségekben cigányok és magyarok együtt haladnak a krisztusi úton. Itt eltűnnek a határok, itt már ’nincsen görög, vagy rabszolga’ csak krisztushívő.

Bálintné, Erzsike pozitív énképe akkor erősödött meg, amikor megismerte a boldoggá avatott cigány származású Ceferinót. „…kaptam egy kis könyvet az életéről, ezt elolvastam. Akkor egy nagyon nagydolog történt velem. Rádöbbentem, eddig hibás énképpel éltem, nem voltam tisztába a bennem rejlő igazi értékekkel. Eddig azt láttam, amit a társadalom tükrözött, akinek nincs érettségi, vagy diploma a kezében, az értéktelen ember. Ceferínó azonban megtanított arra, nem a diplomától leszek értékes az Isten előtt, hanem ha a bennem rejlő kincseket meg merem mutatni, fel merem vállalni, és most már át merem adni a másik embernek.”

4.

% Az interjúk másik egysége a szendrőládi közösségben készült, ahol két többségi társadalomhoz tartozó házaspár tesznek tanúságot arról, hogy a krisztusi közösség építése, az abban való élet miként állítja helyre a kapcsolatokat cigányok és nem cigányok között. 

Soltészné: „A cigányok részt vesznek az egyházközség életében. Érezhetően csökkent a fehérek és a cigányok közti ellentét. Felismerik egymás értékeit és tisztelik a másikat. Csökkent a bűnözés is a faluban. Meg kell egymást ismerni, mert szeretni csak azt lehet, akit ismerünk. A cigányok nagyon sok érték hordozói, ezt fel kell bennük ismerni és erősíteni őket.”

Rőczei Károly: „A cursilló segítségével lettünk képesek a másik embert megismerni… a cigányokat is testvérként szeretni… Polgármesteri munkám során igyekeztem a cursillón tanultak szerint dolgozni. Jelentős beruházások indultak el a községben. Munkahelyek létesültek, ahol sok cigány ember azóta is dolgozik.”

A szendrőládi közösség további három cigányszármazású tagjainterjújából szemlélhetjük, hogy a krisztusi közösség hogyan formálta újjá életüket, önértékelésüket, miképpen alakította át pozitívvá látásmódjukat, kapcsolataikat.

Rézműves Jenő „Teljesen megváltozott az életem, minden napom úgy telik, hogy Isten munkatársaként dolgozom, az Ő szőlőskertjében… a munkahelyemen is igyekszem apostolkodni… rádöbbentem, hogy Krisztus hív engem, számít rám… Van egy énekünk, amit nagyon szeretek: ’Jézus Te közénk eljöttél…’ én úgy érzem, az én életembe valóságban eljött Jézus, ott él bennem, családomban és az egész szendrőládi közösségben.”

Horváthné, Cinu: „A közösség olyan, mint egy nagycsalád, együtt erősebbek vagyunk, meg tudjuk itt osztani örömünket és bánatunkat egymással. Itt tanultam meg, hogy Istenre bízhatom magamat teljesen. Itt nem kell titkolózni, őszintén beszélgethetünk, mert szerető elfogadást kapunk…”

Horváth József: „Megtérésem óta nagyon szeretem az Istent, de tudom, hogy Őt csak úgy szerethetem, ha embertársaimat is szeretem… másképp látom a világot. Minden cselekedetemmel Istent szolgálom… A Cursilló hatására sokat változtunk úgy erkölcsileg, mint hitben. Rendszeresen járunk templomba és kéthetente kis közösségbe. Ez hatással van a falu életére is… A közösség egy megerősítő láncszem, amely nem hagy elszakadni a megtalált hitemtől… Másik fontos, hogy járunk a közösséggel más falvakba, városokba, templomokba, cigány és magyar hívőknek tanúságot tenni. Ezzel mi önmagunk is megerősödünk.”

Konklúzió: A fenti interjúkból látjuk, hogy a társadalom számára is pozitív hozadéka van a közösségépítő munkának. Az előítéletesség felszámolását eredményezi, továbbá a saját emberi értékét megtaláló személy a társadalom aktív, építő tagja lesz.

A szendrőládi interjúk is alátámasztják, hogy a lelkiség megtalálása által öntudatos, keresztény emberek születtek. A gádzsó polgármestert ugyanazok az értékek motiválták, így munkahelyteremtő lehetőségeket keresett a cigányság számára. Ezzel egy időben a cigányokban is felébredt a vágy, hogy mindent megtegyenek azért, hogy dolgozhassanak, munkahelyük legyen.

Példát láthattunk arra, hogy képes szintézisben megvalósulni az „értékes vagyok Krisztus szemében, Ő számít rám” öntudatra ébredés és a „társadalom aktív, építő tagja akarok lenni” cselekvés.

---

[1] Bálint Csabáné, Erzsébet kézirata (Vanyarc 2007)

[2] http://www.fides.org/aree/news/newsdet.php?idnews=11323&lan=ita Agenzia Fides honlapja

[3] Bálint Csabáné, Erzsébet kézirata (Vanyarc 2007)

[4] A gázsóknak végzett gyermekmunkáról 1501 – ből ismerjük a legkorábbi adatot. A nagyszebeni városgazda meg nem nevezett munkákért gyermekeknek kisebb összeget fizetett ki. Voltak közöttük cigányok és nem-cigányok is.

[5] Choli Daróczi József: Szokásaink (www.oco.hu/webset32.cgi?OCO@@HU@@888@@GOOGLEBOT)

[6] Szegő László: Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak?  83. oldal

[7] Szegő László: Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak?  91. oldal

[8] Glonci Ernő előadása: Hűség a hagyományos cigány családban

[9] Choli Daróczi József: Szokásaink (www.oco.hu/webset32.cgi?OCO@@HU@@888@@GOOGLEBOT)

[10] Dr. Szuhai Péter: Amit a cigányokról tudni kell – A cigányok etnográfiája (www.romapage.hu/tudomany/hircentrum/article/7840/74/ – 119k)

[11] Glonci Ernő előadása: Hűség a hagyományos cigány családban

[12] Irányelvek a cigánypasztorációban 6.

[13]  Gaudium et spes 58.

[14] VI. Pál Pápa beszéde 1965.

[15] Irányelvek 6

[16] Irányelvek 55.

[17] Irányelvek 63

[18] Irányelvek 75

[19] Lumen Gentium. 13

[20] Irányelvek 35

[21] Katekézis Általános Direktóriuma 48

[22] Irányelvek 78

[23]  Irányelvek 75

[24] Irányelvek 100

[25] Mozaik I. Kelemen Ágnes: Nemzeti érzelmek és a kisebbségek iránti attitűdök a mai Mo-n. 229. oldal

[26] www.gallup.hu/gallup/self/polls/nepszava/nepszava4.html – 16k –

[27] Élet és Irodalom 48. évfolyam, 7. szám

www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0407&article=2004-0216-0950-24EKXD – 37k

[28] Horváth József a Szendrőládi Római Katolikus Egyházközség tagja elmondása alapján

[29] Tomka Ferenc: Lelkipásztori teológia és az új evangelizáció 194. oldal

[30] Tomka Ferenc: Lelkipásztori teológia és az új evangelizáció 194. oldal

[31] www.vigilia.hu/2002/9/dul.html – 37k szerző: Dúl Géza

[32] Rézműves Jenő elmondása alapján.

[33] regi.jezsuita.hu/rend/korom.htm – 16k