Dúl Géza: A CIGÁNYSÁG EVANGELIZÁCIÓJA

Szerző: | A cigányság és az Egyház

A cigányság evangelizációja

(Dúl Géza, az MKPK cigánypasztorációs referense)

Manapság a népcsoport megnevezésére a lovari eredetű roma kifejezés közkeletű. Mi viszont használjuk a magyar nyelvben meghonosodott cigány szót is. Meggyőződésünk, és sok cigány ember is úgy gondolja, hogy egy magyar nyelvű megnevezés önmagában nem sértő (ld. német – deutsch; olasz – italiano), egyébként is pusztán szóhasználat cserével nem lehet pótolni a mulasztást, amely a minden embert megillető tiszteletet vonta meg a cigány emberektől.

1. A cigánypasztoráció teológiai megalapozása

A cigánypasztoráció a krisztusi küldetésparancs teljesítéséből természetszerűen fakad: “Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”(Mt.16.15) Krisztus „minden néphez” küldi tanítványait (Mk 16,15). Egy nép sincs, amelyhez ne küldte volna őket.

Az Egyház az egész emberi nem egységének szentsége, jele és eszköze (LG 1). Ha az Egyház Európa közepén lemondana egy nép evangelizálásáról, (amellyel évszázadokon át együtt élt!), saját lényegét, katolicitását adná föl. A cigánypasztoráció nem néhány lelkes ember hobbyja, hanem a katolicitás következménye.

A cigánypasztoráció céljaként az „Irányelvek a Cigánypasztorációban” c. Vatikáni dokumentum (ezentúl: Irányelvek): nem kevesebbet jelöl meg, mint a „cigányok és nem cigányok közötti teljes közösség”[1] elérését. Mindjárt hozzáfűzzük, hogy ez sohasem azt jelenti, hogy a többség beolvasztja (asszimilálja) a kisebbséget, hanem mindenkor integrációt jelent, vagyis csak akkor hiteles, ha nem semmisíti meg a cigányság identitását, hanem éppen megerősíti. Ha alázattal ajándékozzuk a krisztusi üzenetet, és készek vagyunk befogadni, ami a cigányság evangéliummal való találkozásából születik, mi magunk is gazdagodunk.

A cigányság egy önálló nép, sajátos adottságokkal, történelemmel. Csak a sajátos jegyek figyelembevételével vihetjük az evangéliumot körükbe.

2. A cigányok helyzete a környező társadalomban

Világszerte kb. 17 millió ember tartozik a cigány népességhez. A cigány népcsoportok roma, szinti, manus, kale, gyutan, yenich stb. neveken ismertek. Európában a legnagyobb létszámú jelenlétüket Romániában 1,15 millióra (más becslések 2 milliónál is többre), Bulgáriában, Szerbiában és Spanyolországban 750-750 ezerre, Szlovákiában 500 ezerre, Franciaországban 310 ezerre, Németországban 120 ezerre, Angliában és Olaszországban 100-100 ezerre becsülik a szakemberek.

A roma népesség magyarországi létszáma manapság 700 ezer körülire tehető. Magas gyermekszámuk miatt növekszik arányuk az összlakosság körében. A 2003-ban született gyerekek 15%-a roma származású.

A szociológiai vizsgálatok közös megállapítása, hogy a cigány etnikumhoz tartozók az átlagnépességnél jóval hátrányosabb helyzetben vannak. Hátrányuk folyamatosan nőtt. Ennek egyik fő oka, hogy a romák közül az átlagosnál sokkal kevesebben rendelkeznek kereső foglalkozással, s a 90-es évektől közülük vesztették el legtöbben munkahelyüket. 2003-ban roma férfiak mindössze 28%-ának, a nők 15-16%-ának volt munkahelye. A gyermekeik az iskolában halmozottan hátrányos helyzetben vannak.

Borsodban készült újabb felmérés szerint a romák csaknem nyolc százaléka a stresszből és a kilátástalan életviszonyokból eredő lelki betegségekben szenved. A nem cigányok – az életkori struktúra alapján – másfélszer olyan hosszú életre számíthatnak, mint a cigányok. Bizonyos betegségek — idegbetegség, gyomorfekély — gyakoriságának nem a higiénia hiánya és nem a gyenge fizikum az oka, hanem a társadalmi beilleszkedés nehézsége.

1993 és 2003 között a cigány lakosság szegregációja, gettósodása növekedett. Az apró falvakban koncentrálódik jelenlétük.

3. A cigány nép kultúrájának sajátosságai, értékei

Az európai társadalmakban a cigányságról negatív kép rajzolódott ki: piszkosak, lopnak, nem dolgoznak, stb. E kép alapján néztek le, rekesztettek ki minden cigány embert. Az előítélet sokszor elfedte a nép fiainak értékeit és a történelem folyamán kegyetlenkedések alapjául is szolgáltak. Nyilván sokféle ember van a cigányság tagjai között is, de igaztalan egy nép minden tagját egy típuskép alapján megítélni.

Milyenek valójában a cigányok? – hogyan látják ők magukat? Milyen értékeket láthatunk bennük?

A cigányság nem egységes nép. Nyelvük Európa-szerte más-más népek nyelvével kölcsönhatásban fejlődött. Szétszóródtak, mégis fölfedezhető néhány közös vonás.

  • A cigány közösségek mindegyike az őket körülvevő, többnyire ellenségesnek tekintett gádzsó (nem cigány) világgal szemben határozza meg önmagát. Az elszenvedett sérelmek alapján szinte mindegyik csoportban kialakult a kirekesztettség érzés, és hogy túlélési stratégiájukban csak magukra számíthatnak az ellenséges környezetben.
    • A cigányság jellemzőjeként a vándorló, bolygó életre, mobilitásra való hajlam.
    • Életük középpontjában a család áll. Cigánynak lenni azt jelenti, hogy belenőttek a családba, amelyet egy közösségi lelkiismeret, kollektív tudat irányít, neveli a gyerekeket. A hagyományos cigány család eszményi házastársi hűséget követel. A nők botlását szigorúan torolja, a férfiakkal szemben elnézőbb. Tiszteletben tartják az öregeket, akiknek bölcsessége, élettapasztalata irányítja életüket.
    • Jellemző a szolidalítás a nagycsalád, a törzs, a népcsoport és annak minden tagja iránt. Erőteljes bennük a szabadságvágy, de szabadságukat népben, a családban valósítják meg.
    • A cigány identitás jellemzője a mély vallásos érzés. A hit számukra az oltalmazó Mindenhatóval fenntartott erős érzelmi kapcsolat, főleg amikor nyugtalanító helyzetbe kerülnek. Ez a kapcsolat kérdésfölvetés nélkül beépül a környezet hitvilágába, legyen az katolikus, protestáns, ortodox vagy muzulmán.
    • Mivel az Egyház alapvetően közösségi, figyelembe kell vennünk, hogy a cigány ember sajátos közösségi tapasztalatból érkezik. A vándorló cigány emberben egy semmihez sem hasonlítható közösségi összetartozás tapasztalata élt.3-4, néha 20-30 cigány család, nem feltétlenül vérségi alapon együtt vándorolt, u.n. „kumpániát” alkotott. A kumpánia tagjai között erős szolidalitás élt. Közösen nevelték a gyerekeket.

A hagyományos cigánytársadalomban a tulajdonnak is más szerkezete volt. Nem volt közöttük a szó szoros értelmében vett magántulajdon. A legegyszerűbb személyi tulajdonnal rendelkeztek csak. A viselt ruha, ill. a közvetlen személyes használati tárgyak számítottak sajátnak: A termelési eszközök közös tulajdonban voltak pl. a kohót, a lovat, a szekeret a kumpánia bármely tagja használhatta, ha szüksége volt rá. Ha egy cigányasszony letette a rajta lévő ékszert, a család, a kumpánia másik tagja minden további nélkül fölvette. A cigányok ezért különlegesen érzékenyek mindenféle közösségi tapasztalatra. A Szentírásra építő kisegyházak, szekták azért nagy hatásúak a cigányok között, mert éppen erre az érzékenységre válaszolnak a közösség ígéretével.

  • A cigányok jellemzője a gazdag érzelemvilág. Kultúrájuk emocionális. Sok fantázia, intuíció jellemzi. Színes történetekkel, mesékkel, énekekkel, táncokkal fejezik ki belső világukat. Rendkívüli tehetségük van a zenéhez, énekhez, tánchoz. A cigány kultúrából érkező képzőművészek munkáit élénk, erős színek jellemzik. Az ünneplésnek központi szerepe van a cigány ember életében.

4. Az Egyház cigánysággal való kapcsolata a XX. Században

A XX. század rettenetes tette a cigány holocaust. A nácik cigányokat is irtottak. Máig tisztázatlan az áldozatok száma. A pápák többszörösen elítélték a rémtetteket. A XX. században az Egyház új hangot talált a cigánysággal, a Szentlélek alulról jövő kezdeményezései, átszakítják a cigányközösségeket körülvevő láthatatlan burkot.

a.) A világegyház

A II. vatikáni zsinat új lendülettel fordul valamennyi népcsoporthoz. „Az egyház nem kötődik kizárólagosan egyik fajhoz vagy nemzethez sem.”[2] A pápa személyesen fordult a cigánysághoz.

1965-ben VI. Pál pápa a zsinati atyák kíséretében meglátogatta a cigánytábort Pomeziában. Máig híres mondata: „Ti nem az Egyház peremét képviselitek most, hanem éppen a központját alkotjátok, az Egyház szívében vagytok.” Az Egyház a testvéri befogadás hangján szólalt meg.

A zsinat gondolatait követik a CIC. A 383. és a 771. kánonjai, amikor a püspökök és plébánosok gondoskodását kiterjeszti azokra, „akik életkörülményeik miatt átlagos és rendes lelkipásztori gondozásban nem részesülnek eléggé.”

1988-ban II. János Pál pápa létrehozta a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsát, és rábízta a cigányság evangelizálását is.

1997. május 4-én, II. János Pál boldoggá avatta Ceferino Gimenéz Malla-t (ejtsd: Ceferinó Himenez Malla), spanyol cigányt, aki szentségi házasságban élt, kitűnt a felebaráti szeretetben, az üzleti életében is az embertárs tisztelete és szeretete vezette. 1936-ban életét áldozta hitéért, egy katolikus pap védelmében.

b.)A cigánypasztoráció európai kibontakozása

A területi elvre épülő egyházi szervezet évszázadokon át nem tudott mit kezdeni a folytonosan vándorló cigánysággal. A 20. században, már a zsinat előtt új kezdeményezések rést ütöttek az áthatolhatatlannak tűnő, évszázados burkon. Fő jellemzőjük, hogy a lelkipásztor elhagyta az „európai életformát” és életközösséget vállalt a – sok esetben még ma is vándorló – cigányokkal. 1945-ben Hollandiában jezsuiták vezetésével közösség született a lakókocsikkal vándorlók támogatására. Franciaországban André Barthelemy katolikus pap (rasaj) – püspökének engedélyével – csatlakozott a cigánykaravánokhoz (a világ cigányai egyszerűen Yoska néven ismerték).

1975-ben megalapította a CCIT-t. Ez Európa-szerte évenként más-más országban tartja nemzetközi konferenciáját (2007-ben Magyarországon). Időközben Németországban, Belgiumban és Spanyolországban is megindult a munka. – A Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa 2005. dec. 8-án az „Irányelvek a Cigánypasztorációban”című dokumentumában összegzi a cigánypasztoráció tapasztalatait. Először fogalmazza meg, mi a teendője a befogadó Egyháznak, és mire hívja az Egyház a cigányságot.

c) A magyarországi cigánypasztoráció.

A cigánypasztoráció születése Magyarországon igazolja, hogy az Egyház másképp működik, mint a társadalom többi részei. Az állam vezetése fölmérés után dönt, anyagi eszközöket csoportosít és ezzel többnyire megoldottnak véli a kérdést. Az Egyházban azonban a „legfelsőbb vezetés”, az Isten Lelke alulról jövő kezdeményezéseket támaszt és így alkotja maradandó műveit. (ld. Szent Ferenc, Páli szt. Vince, Teréz anya stb.). A cigánypasztorációt illetően a magyar Egyház az ébredés idejében van. Tanúi vagyunk alulról jövő kezdeményezések sorának. Többen fölismerik a cigánypasztoráció szükségességét. A legjelenősebbek: Hodász, Kántorjánosi, Mikóháza, Baktalórántháza, Sajópetri, Szendrőlád, Esztergom (Maristák), Arló, Alsószentmárton, Budapest-Józsefváros. A MKPK felállította Migrációs Irodáját, mindezek koordinálására. Kb. félszáz olyan kezdeményezést tart számon, amely a cigányokkal foglalkozik.

A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat a MKPK engedélyével és támogatásával 2003-ban a világon először fordította le a teljes Újszövetségi Szentírást lovári nyelvre.

2006-ban a Váci Egyházmegyében, először Magyarországon egy cigánypasztorációt koordináló iroda létesült Gyömrőn egy függetlenített cigány kisebbségi lelkész vezetésével.

5. A cigánypasztoráció által felvetett kérdések

Bizonyos lelkipásztornak a Szentlélek különleges karizmát adatott (pl. Sólya Miklós, külföldön André Barthelemy). Az ő dolguk az úttörés volt. A plébániai lelkipásztorkodástól is eltávolodva kísérték a cigánykaravánokat, együtt éltek velük. Ebből születtek a cigányok között lakó un. „híd közösségek”. Világiak, szerzetesek, ilyen módon is élet-közelbe vitték az Evangéliumot.

Egy plébánosnak azonban gondoskodnia kell a plébánia minden hívéről, de a speciális helyzetű cigány hívek felé is küldetése van. Fontos, hogy a lelkipásztor ismerje a cigányság sajátosságait; de minden pasztoráció alapja az emberi kapcsolat, a baráti melléállás: a lelkipásztor fő eszköze, a szeretet!

a.) A cigánypasztoráció két frontja.

A cigánypasztorációban a lelkipásztornak két felé kell figyelnie. Nem elég kapcsolatot építeni a cigánysággal, egyidejűleg kezelnie kell a többségi társadalom sokszor elutasító magatartását. A templomba járó híveket föl kell készíteni, nehogy az előítéletek akadályozzák a cigány testvérek előrehaladását Isten felé. A cigány emberek lelkek, akik Istent keresik. Isten előtt mindnyájan boldogságra, szeretetre éhező személyek vagyunk, akik csak tőle kaphatjuk meg, amit keresünk. Az egyházközségnek befogadóvá kell válnia. Sokszor a befogadás első lépése a megbocsátás.

A cigánypasztoráció problémája kettős. Az egyik, hogy a cigányság nehéz szociális helyzete, súlyos mindennapi megélhetési gondjai annyira lekötik a cigány emberek minden figyelmét, erejét, hogy az Egyház örök életről szóló üzenete nem éri el őket. A másik fő probléma, hogy a cigány ember távol tartja magát az Egyháztól, mert saját kultúrájának, önazonosságának elveszítését félti. Ha az Egyház közelíteni akar a cigányokhoz, mindkét problémát kezelnie kell.

A kettős csapda. Két irányba tévedhet el a lelkipásztor. Az egyik tévedés, ha látva a cigányság nehéz helyzetét, a szociális segítésben, az iskolai felzárkóztatásban megreked az akció. A csapdát mélyíti, aki valamiféle „enyhített evangéliumot” kínál a cigányságnak (inkulturációt hangoztatva!). Ezzel a cigány embereket az örökös „segélyezett” szerepébe degradálja, emberi méltóságát sérti, mert pusztán az evilági egzisztenciát akarja megteremteni. (Bár erre is szükség van). Mi éppen úgy tartozunk nekik az evangéliumi jó hírrel, az Egyház teljes életével, mint bármely más nép fiának Joguk van hallani, befogadni Isten Igéjét, az Egyház teljes jogú tagjává, nagykorú kereszténnyé válni.

A kérdés valójában az: akarunk-e, az Egyházat szerető és hitükben öntudatos cigány embereket, papokat, szerzeteseket és világiakat, akik felelőséget éreznek cigány testvéreikért is, és maguk végzik majd a cigánypasztorációt? Ha igen nem elégedhetünk meg csupán az anyagi, kulturális és társadalmi felzárkóztató akciókkal. Az Evangélium, a vatikáni dokumentum szavaival is: „cigányok és nem cigányok közötti teljes közösség”-re hív.[3]

Egy másik csapdába vezet az a lelkipásztori magatartás, amely csak lelki táplálékkal közeledik, de nem nyújt emberi segítséget. Lehet, hogy ideig-óráig sikerül föllelkesíteni közülük azokat, akik az Isten Igéjének befogadásáért hősi erőfeszítésre vállalkoznak. Hosszú távon azonban a többséget fölemésztik a megélhetési gondok, a kulturális és társadalmi hátrányos helyzetből fakadó identitászavar. Ez a magatartás legfeljebb kevesek számára nyit utat. Szükség van tehát az emberi segítségnyújtásra is, hogy az identitásukban megerősödött, a magyarokkal egyenrangú hívő cigány testvérek élhessenek, egy befogadó Egyházban.

Bizonyos cigánypasztorációs kezdeményezések, hol az egyik, hol a másik csapdába feneklettek meg. Az emberi segítségnyújtás és az igehirdetés közötti Szentlélek adta egyensúlyra van szükség. Egyik a másikat kiegészíti, erősíti.

b.) Első lépés: emberi segítségnyújtás

„Az Egyház nem tudja, és nem akarja átvállalni az állam felelősségét a cigányság mindennapi megélhetésének és a társadalomban beilleszkedésének súlyos gondját” – jelenti ki az Irányelvek a cigánypasztorációban, de mindjárt hozzáfűzi – , „az Egyház maga is részt akar vállalni benne”[4]. Az ember éhesen nem képes foglalkozni az evangélium igazságaival. Jézus is enni adott azoknak, akiket az éhség meggátolt abban, hogy az Isten szavát befogadják. (Mt. 14,16)

Ezt a törvényszerűséget tárja elénk Abraham Maslow amerikai pszichológus. Elmélete az emberi szükségleteket hierarchikusan egymásra épülő kategóriákba csoportosította. A komplexebb pszichológiai motivációk csak akkor válnak fontossá – mondja Maslow -, ha az alapvető szükségletek már legalább részben kielégülést nyertek. Lehet vitatni az egyes tételeit. Az ember erkölcsi lény. Döntéseit valóban nem kizárólagosan határozza meg egyfajta szükséglethierarchia. Mégis, Maslow világosan rámutat arra, hogy ezen a téren létezi egyfajta fontossági sorrend.

Tehát a lelkipásztor sem hagyhatja figyelmen kívül az élet legelemibb feltételeiknek hiányát. A cigánypasztoráció egyik fontos közelítésmódja az emberi segítségnyújtás, amely az alapvető életfeltételek megteremtését, valamint az emberi fejlődés elősegítését célozza meg.

Az egzisztenciális életfeltételek hiánya elleni küzdelem nem elsősorban segélyeket jelent (élelmiszer, ruha, pénz). Emberhez méltóbbak azok a célkitűzések, amelyek munkához akarják juttatni a cigány embereket, és így teremtenek egzisztenciális alapot. Egyesek munkahely keresésben nyújtanak segítséget, mások munkahelyet teremtenek, ismét mások a szakképzettséghez segítenek, vagy mentális segítséget nyújt a munkanélküliség után munkához jutott embereknek. Pótolhatatlan jelentősége van a lelkipásztor mellett a világiak segítségének.

Az emberi segítségnyújtás másik nagy területe az emberi fejlődés elősegítése. A cigányoknak meg kell tanulniuk az őket körülvevő társadalommal érintkezni, olyan módon, hogy saját kultúrájukat, kulturális, etnikai identitásukat ne veszítsék el, sőt továbbfejlesszék. Nem asszimilálni (beolvasztani), hanem integrálni (befogadni) kell kultúrájukat.

A felzárkózást szolgálják pl. az írástudatlanság felszámolására vagy a 8 osztály befejezésére vagy az érettségi megszerzésére irányuló tanfolyamok. Segítő szolgálatok tájékoztatást adnak, hogyan kell hivatalos ügyekben eljárni. Másutt iskolás gyerekeknek tanulószobát szerveznek. Egyes kezdeményezések a cigány kultúra ápolását (tánckörök, kórusok), mások mesék, versek gyűjtését, kutatását szolgálják. A lelkipásztor ezekben a kezdeményezésekben elkötelezett világiak segítségével bevonásával, vagy civil szervezetekkel összefogva vesz részt. Jó, ha az elkötelezett keresztény világiak már öntudatos cigányemberek.

6. A legsajátosabb értelemben vett cigánypasztoráció az evangelizálás

A lelkipásztori cselekvés két szinten haladhat: vagy megelégszik a meglévő vallásos igények puszta kiszolgálásával, vagy pedig fölvállalja a cigányok között az evangelizáció meredekebb útját, hogy bevezesse a cigányságot az Egyház életébe. Ehhez azonban szükséges a hit meghívó, életet alakító ereje.

a.) A meglévő vallásos igények kiszolgálása

A lelkipásztor akkor találkozik a cigányság vallásos igényeivel, amikor keresztelést kérnek vagy egyházi temetést igényelnek, de szólunk itt az „esküről”, fogadalmakról, ígéretekről, valamint a zarándoklatokról is. A keresztelés teológiai értelemben is szentség, kiszolgáltatása lelkipásztori előkészítést kíván. A temetéssel kapcsolatban, szót ejtünk halottvirrasztásról is.

A cigány temetést sajátos hit és szokásrendszer veszi körül. Hagyományosan hisznek a túlvilági életben. A virrasztásra összejön a rokonság, az öregek beszélgetnek, fölidézik az elhunyt életének eseményeit. Legtöbbször nagy megtiszteltetésnek veszik, ha a lelkipásztor meglátogatja a halottvirrasztó házat. Ilyen alkalommal „pillanthat bele” a lelkipásztor a cigány lélekbe. A temetésen, amikor sírhoz kísérik, többször megállnak erős érzelmi megnyilvánulások között elsiratják. Annak, aki nem ismeri, színpadiasnak tűnhet, valójában ősi szokásokat követnek. Jó, ha a lelkipásztor nem siet, több időt szán rá, engedi, hogy saját szokásaik szerint búcsúztassanak. Alkalom adódik, hogy a hagyományos túlvilághitet tapintatosan Krisztus föltámadásának örömhírével is megvilágítsuk.

A kereszteléshez sokszor babonásnak tűnő hitvilág fűződik. Mivel a cigányság a vándorló életforma miatt évszázadok óta nem jutott rendszeres hitbeli képzéshez, az Egyház elfogadta tőlük ezt a hiányos hitismeretet. Az irányelvek azonban a következőket mondja: „Kerülni kell a keresztelés felkészülés nélküli kiszolgáltatását, de a gádzsó számára érvényes követelmények kierőszakolását is.”[5] „A keresztelésre felkészítő beszélgetéseket a cigányság mindennapi életére kell alapozni.”

Eskü: A lelkipásztorhoz gyakran jönnek cigány párok, hogy a házastársi hűség bizonyítására az oltár előtt eskesse meg őket. Az esküt komolyan veszik. Vegye a lelkipásztor is komolyan. Néha az alkoholizmus „kezelésére” is esküt alkalmaznak.

A zarándoklatok, szent helyek látogatása nagy szerepet játszanak a cigány emberek vallásosságában. Híres cigány búcsújáróhelyek Csatka, Máraipócs, Mátraverebély. Nagy komolysággal vesznek részt a szenthely látogatásán. Látványosan fejezik ki tiszteletüket a Mária szobor, kép előtt. Térdre borulnak, gyertyát égetnek, imádkoznak. A szentmise fontosságát nem érzik. A búcsúi sokadalom közepette üzletek kötődnek, házasságkötések születnek. A lelkipásztor azonban fölkészítheti a csoportot. Imákat, énekeket tanulhatnak, a kegyhely történetét, hitbéli üzenetét, hitigazságokkal ismerkedhetnek. Van felnőtt cigány-csoport, amely zarándoklatra készületből született.

b.) Evangelizáció a cigányság körében  

„Hasonlóan ahhoz, ahogy a gádzsók között történik, sok cigány is meg van keresztelve, de nincs evangelizálva. Az ’Istenben való hit’ egyedül nem elég a keresztény tanítás szerint, hanem el kell jutni Jézus Krisztusnak és az Ő üzenetének hiteles befogadására”[6]. Mivel meg vannak keresztelve az Egyház tagjai, vándorlásaik folyamán az Evangélium üzenete hatott rájuk, formálta a cigányok hagyományos életszemléletét. Azonban az Egyház szentségi életének teljességében nem részesültek. A 20. századtól egyre több kezdeményezés irányul arra, hogy bekapcsolja a cigányságot az Egyház teljes üzenetébe, a szentségi életbe is. A szoros értelemben vett cigánypasztoráció ez az izgalmas lelkipásztori próbálkozás.

A) Az inkulturáció az evangelizáció folyamatának első lépése

Egy nép körében az Evangélium hirdetése, bekapcsolódás az Egyház életébe nem szünteti meg annak a népnek önazonosságát. Ellenkezőleg: megkeresi azokat a fogódzó pontokat, kulturális értékeket, amelyek összecsengenek az igehirdetéssel. A II. Vatikáni Zsinat az „ige magvainak” nevezi egyes kultúráknak ezeket a jegyeit. Tehát először is a cigány nép kulturális értékei között megkeressük a párhuzamokat az Evangéliummal, az egybecsengéseket Jézus tanításával. A cigány sajátosságokat szem előtt tartva láthatjuk, hogy mentalitásukhoz sok ponton közel áll az Evangélium. Ilyen, „ige magvai” lehetnek a cigány kultúra sajátosságai között pl. a család szeretete, a nehézségek között oltalmazó Mindenhatóba vetett hit, vagy a cigány társadalomban jelenlévő erős szolidalitás, stb. Az evangelizálás folyamatában ezek az értékek az evangélium fényében még jobban kibontakoznak, megnemesednek. „Az Egyház semmit sem vesz el egy-egy népnek ideig való értékeiből, sőt ellenkezőleg: felkarolja és átveszi a népek tehetségeit, szellemi kincseit, szokásait, amennyiben jók; és éppen átvételükkel megtisztítja, erősíti és nemesíti azokat.’”[7]

Az inkultúráció nemcsak a népet gazdagíthatja, hanem az Isten népének is új fölfedezéseket ad. Ily módon a cigányság kultúrájának találkozása az Evangéliummal várhatóan az Evangélium újabb kincseinek mélyebb megértéséhez vezethet. Pl. a cigányok kevésbé előre tervező, „máról-holnapra élő” mentalitás alapján (amelyet az európai életszemléletnek felelőtlennek talál), a cigány kultúrából érkező mélyebben értheti meg az Evangélium szavait az isteni Gondviselésről; vagy a vándorló nép jobban megérti a zarándoklat mélyebb értelmét, vagy pl. a szent páli kijelentést: „nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük” (Zsid 13,14) stb. 

„A cigányok sajátságos kultúrája nem tesz elfogadhatóvá számukra egy egyszerűen ’kívülről jövő’ evangelizációt, amit könnyen lerohanásként értelmeznek. Az igazi katolicitás útján járva, bizonyos értelemben az Egyháznak magának is cigánnyá kell válnia a cigányok körében, azért, hogy ők is részt tudjanak venni az Egyház életében.”[8] A II. Vatikáni zsinat szellemétől távol áll az erőszakos térítést, amely „nem veszi tekintetbe a kulturális, nyelvi, hagyománybeli, művészeti különbségeket, amelyek formálják az emberi identitást.”[9]

B.) Fontos szakaszok az evangelizáció folyamatában

A Katekézis Általános Direktóriuma az inkulturáció után, további öt szakaszban írja le az evangelizáció folyamatát.[10] Ezek közül kiemeljük a harmadik szakaszt az „első hirdetés” pillanatát, amelyben a hit felé közeledőt megérinti Isten kegyelme, és föltámad benne az Egyház életében való részvétel vágya. Ez a fordulópont, amelyben ráébred a lélek az Isten hiányára, és elindul a szentségek vétele felé. Ez a megtérés, az evangelizációs folyamat motorja.

A két csoport az egész napos vidám együttléten jól érezte magát, táncokat, verseket, tanúságtételeket, láttunk, hallgattunk. A nap végén a szentségimádás alkalmával az egyik lélekben megtörtént a csoda. Hátul ült a templomban, nézte az imádkozókat, és egyszer csak erős vágy támadt benne: „Az én fajtám, és milyen szépen imádkoznak!” „Én is szeretnék olyan lenni, mint ezek az imádkozók!” Megszólította Krisztust. Negyven éves fejjel jelentkezett elsőáldozónak, és rendezte házasságát, az egyházközség aktív építő tagja lett.

A nagy kérdés: hogyan lehet fölkelteni a megtérés utáni vágyat? Tudjuk, hogy az Isten kegyelmén múlik, de nekünk meg kell tennünk azt, ami a mi részünk ebben a folyamatban. Nem mellőzhető: inkulturáció, és a tanúságtétel.

C.) Mi segíti elő az első hirdetést? Mit tehet a lelkipásztor?

Ahhoz, hogy végig tudjuk vezetni a KÁD által felvázolt evangelizációs folyamaton a cigányokat, először is az egyházközségnek befogadóvá kell válnia. Nem kell megvárni, hogy mindenki tökéletesen előítélet-mentessé váljon, de a lelkipásztor körül formálódjon legalább egy kis csoport, amely megjeleníti a befogadó Egyházat. Legyenek személyek, akik értik a lelkipásztort és segítik a cigányokhoz való közeledésben. Azért is fontos ez, mert egyházközségeinket átszövő előítéletek távol tartják őket a cigányoktól, ezért a cigányok a nagy közösségben nem mindig láthatják meg a befogadó Egyházat.

Ennek a kis csoportnak első programja az inkulturálódás lehet. Hogyan? Kezdjék el meglátni a cigányok életében az „ige magvait”, csodálják meg, és gyönyörködjenek mindabban, ami már most az evangéliumi élet előfutára a cigányok életében. A szegénység, a különlegesnek látszó kulturális másság mögött lássák meg az évezredes bölcsességet. Vegyék észre közöttük a különlegesen szoros közösség megnyilvánulásait (összetűzések, és hangos megnyilvánulások ellenére). Csodálják meg a családközpontúságot, a szívélyes vendégszeretetet (az iránt, akit befogadnak) vagy az odaadó gyermekszeretetet, akkor is, ha más elvek szerint nevelik a gyermekeket. Csodáljuk meg hagyományaikban a házassági hűség eszményét (akkor is, ha köztük sem mindig sikerül). A beszélgetésekben talán bepillantást nyerhetünk a Mindenhatóval való kapcsolatukba. (A hagyományos cigányközösségben nem volt ateista.) Mindez a szeretet és bizalom légkörét teremti meg. Érezni fogják, ha értéknek tartjuk kultúrájuk kincseit.

A másik fontos elem, a személyes és közösségi tanúságtétel. Ha a lelkipásztor körül a keresztény közösség (tagjaiban és közös életében) a Krisztusi üzenetet hordozza, annak megszólító ereje van. Isten kegyelmére számíthatunk, csak nekünk kell hűségesnek lenni az Ő szavaihoz. Vállalni a teljes evangéliumot, az Egyház teljes életét (nem valami könnyített változatot!), és mindig megtalálni azt a lépést, amit meg tud tenni az Egyházhoz közeledő. Segíteni, hogy meg is tudja tenni.

De honnan terem pl. egy kis faluban ilyen tanúságtevő, élőhitű közösség, amelynek tagjai hajlandók a cigányok között inkultúrálódni? Ki kell nevelni ezt a csoportot! – adódik a lakonikus válasz. Nincs rövidebb, gyorsabb út? Az inkultúrálódás és a tanúságtétel szakaszait nem spórolhatjuk meg.

A 2005 végén megjelent „Irányelvek” a következőket mondja: „Az új egyházi mozgalmaknak, melyeket a Szentlélek ébreszt az Egyházon belül fontos szerepük lehet a cigánypasztorációban. A rájuk különösen is jellemző erős közösségi szellem, a nyitottság, a rendelkezésre állás és a tagok szívélyessége következtében konkrét lehetőségeket kínálhatnának fel a cigányok érzelmi vallásosságának kifejezésére, elősegítve az evangelizációt, egy kölcsönös munkában.”[11]Európa-szerte láthatjuk, hogy egy Evangéliumból született plébánia közösség egy-egy régebbi, vagy mai megújulási mozgalom lelkiségének erős tanúságtétele képes olyan impulzust adni, ami az első hirdetés pillanatához vezet. Különböző megújulási lelkiségek segítséget nyújthatnak a plébániai lelkipásztor számára is. Foucauld atya kistestvéreinek közösségei jelentős részt vállalnak a cigánypasztorációban (Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban), a Maristák (Spanyolországban). Magyarországon a cursilló (Szendrőlád) végez jelentős munkát a cigányok között, a karizmatikus mozgalom (Arlón), a maristák (Esztergomban). Ezeknek a megújulási mozgalmaknak lelkisége képes indítást adni a megtéréshez, és az Egyház felé közeledés útján.

Néha úgy tűnhet, hogy sokáig „nem történik semmi.” Mégis a legfontosabb már megtörtént: igazi kapcsolatok születtek, amelyeket nem a szokványos sztereotípiák, nem az előítéletek határoznak meg. Személyes kapcsolatok, ahol másodlagossá válik, ki cigány, ki a nem cigány. Ahol megnyílhatnak a lelkek. Már ezért is megérte. Máskor az események meggyorsítására szolgálhat egy találkozó cigánycsoportok között, pl. összejövetel egy kegyhelyen. Össze lehet kötni műsoros délutánnal. Fontos, hogy a résztvevők ne kényszerüljenek hosszan csak a néző szerepére! Biztosítsunk alkalmat, hogy minél többen szerepeljenek, előadják azt, amit tudnak: énekeljenek, mesét mondjanak. A tánc után nem mindig könnyű visszajönni a komolyabb témákhoz. Legyen benne, sok zene, ének, vidámság, de ne maradjon ki a beszámoló a megtért cigányok életérő: „miért szebb az életem amióta az Egyházban élek”.

Az első hirdetés pillanatában fölébredhet a vágy az egyház életébe való bekapcsolódás iránt. A szentségekre való felkészítés útja a katekumenátus – az Irányelvek[12] szerint. A katekumenátus Szentlélek által csiszolt évszázados pedagógiája több ponton alkalmas arra, hogy a cigányokat mélyebben bevezesse az Egyház életébe. Miért érzékenyebbek a cigányok a katekumenátusra?

  • A cigányok jellemzője a kitaszítottság érzés, a katekumenátus pedig a befogadás folyamata. (Egyik fő állomása a „befogadás”.) Ezért katartikus élményekké válhatnak számukra a katekumenátus szertartásai.
  • A cigányság sajátos tapasztalata miatt érzékeny a közösségre. Lételemük a közösség. A befogadó egyházi közösség mély benyomást tesz rájuk.
  • A katekumenátus nem egyszerűen a beavatandót vezeti el a szentség vételéig, hanem segíti kezelni a feszültségeket a gádzsó és a cigány között. A liturgiában ne mellőzzük a lelkipásztor kérdést: „Mi vonz téged az Egyházhoz?” sem a katekumenek egyszerű, rövid válaszait. (Jól elő kell készíteni!) Ezek a válaszok a templomi közösség számára betekintést engednek a hittanulók lelkébe, a Szentlélek munkájába. Isten felé törekvő testvérként mutatják be a „cigányokat”.
  • Az Irányelvek a cigánypasztorációban imádságra hív bennünket, hogy a Szentlélek ébresszen a cigányok között papi, szerzetesi hivatásokat, „amelyek fontosak ahhoz, hogy az Egyház igazi meggyökerezéséről beszélhessünk a cigányok között”.[13]

Irodalom:

André Barthelemy: Cigányország útjain. Abaliget, Lámpás Kiadó, 1992.

Cigány néprajzi tanulmányok 1. (szerk. Bódi Zsuzsanna) Salgótarján 1993, 73-75.

Dúl Géza: Krisztus „cigányország útjain”, in Vigília 2002/9 (vö. a Vigília 2002/9 tematikus száma)

Erdős Kamill: Cigánytanulmányai, Békéscsaba, Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványa, 1989

Hadházy Antal: A cigányok vallásos kultúrája – a lelkész (egyház) szemszögéből.

Karsai Ervin: A cigány családokról, gyermeknevelési szokásaikról (In: „Senkié vagyok…”, Baja 1996. 15-21. old.)

Irányelvek a cigánypasztorációban

Oláh Judit: A hodászi cigányok vallási élete. Studia minoritatum 2. Szekszárd 2001.

Rostás Farkas György – Karsai Ervin: A cigányok hiedelemvilága. Budapest, 1992.

Sir Agust Fraser: A cigányok Budapest, Osiris Kiadó 2006.

Várnagy Elemér (szerk.): Romológiai alapismeretek. Budapest, Corvinus, 1999.

Várnagy Elemér: Cigány fiatalok a nagyvilágban. Abaliget, Lámpás Kiadó, 1993.

Szuhay Péter Fleck Gábor Kőszegi Edit- Kőszegi Gyula Fátyol Tivadar – Fleck Gábor szerkesztésében készült „A roma kultúra virtuális Háza” című DVD-n található a legteljesebb bibliográfia, fotótár, zene, vers és tánc gyűjtemény. Készült az Európai Unió és az Ifjúsági Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium megbízásából Macrobite Bt. 2006.

Néhány lelőhely az interneten:

www.romaweb.hu Kiadja: Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

www.romnet.hu Kiadja: RomNet Média Alapítvány Profil: hírek, jegyzet, Ki kicsoda a romáknál?

www.amarodrom.hu Kiadja: Amaro Drom – Ember az emberért Alapítvány Profil: részletes havilap archívum,  képtár

www.roma.huProfil: fórum, sajtófigyelő, fotógaléria www.kurtlevin.hu; www.imninalu.net

[1] Irányelvek a cigánypasztorációban 6.

[2] Gaudium et spes  58.

[3] Irányelvek 6.

[4] Irányelvek 55.

[5] Irányelvek 63.

[6] Irányelvek 75.

[7] Lumen Gentium. 13.

[8] Irányelvek 38.

[9] Irányelvek 35

[10] Katekézis Általános Direktóriuma 48

[11] Irányelvek 78.

[12] Irányelvek 75.

[13] Irányelvek 100.