Mi a célunk ezzel a tanulmánnyal?

Számtalan írás jelenik meg a cigányság helyzetének elemzéséről. Sok nemzetközi jelentés elismerő és elmarasztaló elemeket egyaránt tartalmaz az országos helyzetről. Nem akarunk a nehéz helyzet súlyosságát feltáró elemzésekbe bocsátkozni, inkább néhány előrevivő mozzanatra szeretnénk fölhívni a figyelmet. Rámutatunk törekvésekre, tendenciákra: a sötét háttérből elővillanó remény jeleire, amelyek a valamiféle kiút, megoldás irányát sejtetik, jelzik.

Milyennek látszik a magyarországi cigánykérdés Európából nézve?

Az utóbbi években Európa szerte jobban hallatszanak bizonyos rasszista hangok. A felmérések arról tanúskodnak, hogy 1989. és 1997. között sajnos a szociális problémák iránti érdeklődés csökkent az európai országokban, és xenofob attitűdök erősödtek. Kb. 1997-től kezdve ellentmondásos tendenciák mutatkoztak, bár az európai polgárok szívesen támogatták a kissebségek integrálását szolgáló akciókat, mégis attól féltek, hogy befogadásuk felboríthatja a szociális békét. Markáns jelenség, hogy több európai országban egy kicsi, de igen meghatározó csoport nyíltan kifejezi ellenérzését mindenféle etnikai kisebbséggel szemben. [1]

A nemzetközi figyelem élénk érdeklődést mutat a magyarországi cigányság helyzete iránt. Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának jelentése megállapította, hogy Magyarország tudatában van a cigányság gondjainak, számos területen tiszteletre méltó erőfeszítéseket tett a cigányság helyzetének javítására.[2] Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők megszavazták a Magyarországról szóló – jobbára elismerő – jelentést, amely kifogásolta azonban, hogy a magyar kormány nem fordít a mostaninál is több figyelmet a roma népességre[3]. Megfogalmazódott a talán túlzottan is optimista vélekedés, miszerint hosszú távú programokkal a cigányságot 15-20 év alatt olyan helyzetbe lehet hozni, hogy képes legyen beilleszkedni a társadalomba.

A cigányok közötti lelkipásztorkodás ügyében 2002. márciusában, a Bécs környéki Mödlingben tartotta a 27. nemzetközi találkozóját a CCIT[4]. 22 ország 110 képviselője volt jelen. Az egyik előadó Magyarországot azok között a közép-kelet-európai országok között sorolta fel, ahol „a cigányok csak igen nehezen tudják megtartani szervezeteiket”[5], ill., ahol a legerősebb faji idegenkedés, a xenofóbia. E megállapítással szemben dr. Keresztes Szilárd püspök úr felszólalásában rámutatott arra, nem igaz, hogy Magyarországon erősebb volna a rasszizmus, ill. a xenofobia, mint más nyugat-európai országokban. A túlzó, hamis torzkép sokszor a magyar belpolitikai, és média viszonyokra vezethető vissza.

Társadalmi erőfeszítések a helyzet megoldására

A történelemből örökölt, igen erős előítéletek tartják távol a roma lakosságot Magyarországon is a többségi lakosságtól. Nem tagadhatjuk azonban, hogy az utóbbi évtizedekben az egymást követő kormányok, – sokszor tán eltérő szemlélettel, de kétségtelen – rendkívüli erőfeszítéseket tettek a probléma kezelésé érdekében. Erről különböző intézkedések tanúskodnak.

Az 1993-as kisebbségi törvény[6] a törvényi szabályozást célozta meg. E törvény alapján került sor 1994 őszén a helyi kisebbségi önkormányzatok megválasztására. 477 helyi cigány kisebbségi önkormányzat jött létre, mintegy 1500 cigány ember közéleti részvételével. Ezen az első választáson a kisebbségi önkormányzati képviselők, a kisebbségekhez nem tartozó többségi választóktól nagyszámú szimpátia szavazatot kaptak. Ez is mutatja, hogy a tolerancia intenzíven jelen van a magyar társadalomban. Sokszor igaztalanok a hangoskodó vélekedések, amelyek leegyszerűsítve, rasszistának tüntetik fel az egész társadalmat.[7]

1995-ben, 1997-ben[8], 1999-ben született intézkedéscsomagok[9] célja, egyfelől a társadalmi esélyegyenlőtlenség enyhítése, az előítéletesség, a hátrányos megkülönböztetések megelőzése és csökkentése, másfelől a roma közösségek identitásának és kultúrájának erősítése, ill. anyagi viszonyainak segítése volt.

Az utóbbi években a rendkívüli erőfeszítéseket a programokhoz kapcsolódó anyagi források növekedése is jól demonstrálja. 1996. és 2002. között több mint háromszorosára emelkedett a felhasználásra került költségvetési forrás. (1999-től jelentős az Európa Uniós Phare támogatás.) A pénzügyi forrásnövekedés eredménye az oktatásügy területén a leglátványosabb. A felsőfokú képzésben állami ösztöndíjban részesülő roma fiatalok száma 1996-2002-ig 785-ről 12 58-re emelkedett.

Az intézményfejlesztések közül csak a leglátványosabbat emeljünk ki: Cigány Jogvédő Irodák Hálózata született meg. Az ország teljes területét lefedő Antidiszkriminációs Roma Ügyfélszolgálati Hálózatot is létrehozta az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Cigány Önkormányzat és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal bevonásával.

Mit tesz az egyház?

A civil társadalom ilyenfajta erőfeszítései között hogyan viselkedik az egyház? Mit tesz? Mit tud hozzáadni ennek a súlyos, történelemben gyökerező társadalmi problémának megoldásához? Először is egy alapvető, már-már teoretikus kérdést is föl kell tennünk.

Szükséges-e a romapasztoráció?

Az Evangélium bármilyen sajátos helyzetben lévő embert, embercsoportot ér el, mindig a környezethez, a sajátos szituációhoz alkalmazkodva jelenik meg. Erről szól az Ige megtestesülése. A Szentháromságból emberekhez érkező Fiúisten emberi sorsot öltött magára, emberi formában jelenítette meg az Istent.

A cigányság a társadalom minden más rétegétől eltérő, egészen sajátos társadalmi helyzetben van. A más-más környezetben, élethelyzetben lévő emberek között, ugyanannak az Evangéliumnak meghirdetése más-más formát ölt, más-más igényekre válaszol, más-más ponton gyógyítja az ember életét, és állítja helyre ugyanazt az istenképiségből fakadó emberi méltóságot. Ezt a sajátos helyzetet figyelembe véve kell megközelítenie az embert, akinek az Evangélium ugyanazt az isteni hivatást szánja. Ilyen módon létjogosultsága van a roma-pasztorációnak, hiszen ugyanezen az alapon beszélhetünk ifjúságpasztorációról, az időskorúak, a gyerekek vagy családok pasztorációjáról.

Kinek a dolga?

Szemére vetik az egyháznak, hogy az elmúlt években a kérdés kezelésére igazában nem volt világos stratégiája? Az egyház egyfajta lassúság benyomását kelti. Megszólalnak aggódó hangok: „A 24. órában vagyunk! Nehogy úgy járjunk, mint a 19. században a munkássággal, amikor is az egyház ’lekéste a vonatot’, elveszítette a munkásságot”. 1891-ben a Rerum novarum volt az egyház első, a munkásság szociális kérdéseivel foglalkozó enciklikája. Akkor valójában már nem is volt annyira új dolog (rerum novarum=új dolgok).

Mielőtt beindulna az ilyenkor szokásos felelős kereső mechanizmus, fontoljunk meg egy dolgot! Az egyháztörténelem arról tanúskodik, hogy az egyház másképpen működik, mint a társadalom egyéb részei. Az állam felső vezetése egy-egy társadalmi probléma kezelésére fölméri a problémát, dönt, anyagi eszközöket csoportosít, és megoldja a problémát. Az egyházban más a helyzet. A „legfelsőbb vezetés”, az Isten Lelkének indítására, de alulról jövő kezdeményezés által alkotja maradandó műveit. (ld. Szent Ferenc, Teréz anya, Páli szt. Vince, stb.). Nagy szentek, vagy az idők jeleit fölismerő, egyszerű Evangéliumot szolgáló személyek, a Szentlélektől vezetve ismeretlen, új utakon indulnak el.

Most abban a pillanatban vagyunk a cigánypasztorációt illetően, amikor kezd ébredni a magyar egyház. Tanúi vagyunk alulról jövő kezdeményezések sorának. Helyi akciók születnek, egyre többen fölismerik a cigánypasztoráció szükségességét. A Magyar Katolikus Püspöki Kar 2001. évi őszi konferenciáján elhatározta, hogy még ez évben fel fog állítani egy cigánypasztorációs irodát, hogy legyen lehetőség egyfajta országos koordinációra, hogy a helyi kezdeményezések püspökkari szinten is együttműködjenek.

Nagy segítséget jelent az alulról jövő kezdeményezésként született, a kibontakozásban egyfajta tájékozódási pontot adó, évenkénti Máriabesnyői Cigánypasztorációs Konferencia is, amely a német Renovábis katolikus segélyszervezet támogatásával jött létre. Akkor válik azonban „felnőtté”, és éri majd el valódi célját, ha külföldi szellemi irányvonal mellett teret kapnak a magyarországi tapasztalatok, markánsabban megszólaltatja az itthon született igényeket, fölismeréseket.

Ma is súlyos hiányosságot jelent, hogy a papképzésben a cigánypasztoráció alig-alig szerepel. A kérdés társadalmi horderejét tekintve azonban a papképzésnek fel kellene készíteni a leendő papokat arra, hogy lelkipásztori munkájuk során képesek legyenek kezelni a problémát. A hajdúdorogi egyházmegye kispapjai a szemináriumi évek során néhány hetes lelkipásztori gyakorlatot töltenek Hodászon, más gyakorlati képzésről nincs tudomásunk. Szükség volna azonban alapos ismeretekre is, pl. a cigány lélek sajátosságairól, hitvilágukról, a cigányság történetéről, sajátos kultúrájukról, azok értékeléséről, a létező lelkipásztori kezdeményezésekről, és a lelkipásztori lehetőségekről. Ez a hiányosság alulról jövő kezdeményezésként egyáltalán nem pótolható.

Miért sikertelen a szokásos lelkipásztori aktivitás? Okok kutatása.

A lelkipásztor gyakori tapasztalata, hogy a roma hívek körében indult kezdeményezései előbb utóbb kisiklanak. Ha néha-néha a cigányember egy-egy keresztelés, temetés alkalmával „bejön a lelkipásztor utcájába”, tartós „eredmény” azonban minden igyekezete ellenére sem születik. A lelkipásztor számára kézenfekvő eszközök – a maximális jó szándék ellenére is -, mint kardvágás a páncélról lecsúsznak a cigány hívekről. Kölcsönösen megfoghatatlannak érzik egymás gondolkodásmódját.

A cigányság sajátos hitvilágának alig van értékelhető mondanivalója a dogmatikai tételeken csiszolt elme számára. Távolinak érzi, babonásnak tűnő hitvilágukat. „Két szentséget” ismernek a keresztséget és temetést. Csak kereszteléskor, temetéskor igénylik az egyház szolgálatait, esetleg még, amikor az oltár előtt a templomban esküt akarnak tenni, hogy állításuk igazát házastársuk előtt igazolják. Egyébként a lelkipásztor általában nem érintkezik a cigánysággal. Az érintkezés többnyire formális, szerepek diktálják, nem válhat őszinte kapcsolattá, esetleg lélek megnyílásává.

Az igények hierarchiája (Maslow elmélete)

Az eltérő kultúrán, gondolkodásmódon kívül a cigányság nehéz társadalmi-, szociális helyzete akadályt jelent a lelkipásztorkodás számára. Az emberi szükségleteknek létezik egyfajta hierarchiája, az alapvető biológiai szükségletektől a komplexebb pszichológiai motivációkig. A felsőbb szintek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégülést nyertek.

Maslow az emberi szükségleteket öt, hierarchikusan egymásra épülő kategóriába csoportosította: A fiziológiai szükségletek a legerősebben jelentkező, legdominánsabb szükségletek. (az éhség, szomjúság, szexuális vágy, aluszékonyság, anyai reakciók). Ha valaki például éhezik, számára egy cél létezik: az élelemszerzés. Ha ezen szükségletek nincsenek kielégítve – vagy akár csak egy közülük, akkor minden egyéb szükséglet háttérbe szorulhat.

Ha a fiziológiai szükségletek kielégítést nyertek, az organizmuson a következő, biztonsági szükségletek uralkodnak, annak tudata, hogy védettek vagyunk a bűnözéssel, szélsőséges időjárással, háborúkkal, járványokkal, vadállatokkal, stb. szemben. A szükségletek következő szintje a szeretet- és közösséghez tartozás igénye – mondja Maslow. A hierarchia ezen a fokán álló egyén legfőbb törekvése, hogy barátok, vagy a szerelmese vegyék körül, netalán a gyerekei ricsajozását szeretné hallani. A lényeg a bensőséges, gyengéd, őszinte emberi kapcsolatban van. A szükségelek következő szintjeként a tisztelet, elismerés iránti igény jelentkezik. Az embernek egyformán van szüksége arra, hogy mások elismerjék őt és arra, hogy önmaga is becsülje magát. A hierarchia csúcsára teszi Maslow az önmegvalósítás iránti igényt. “A zenésznek zenélnie, a művésznek festenie, a költőnek írnia kell, ha véglegesen boldog akar lenni. Amit az ember tud, azzá kell lennie.” Ezek a szükségletek tehát egymásra épülnek, egyik szint kielégítése a következő szint motivátorként való fellépését jelenti.

A lelkipásztorkodásnak az a fajta felfogása, amely pusztán szellemi, lelki javak „termékeivel” közelíti meg a pásztoroltakat, láthatóan az igényskálának csak egy szűk rétegét érinti. A kifejtett gondolatok alapján talán rögtön látszik, hogy ha a lelkipásztor – az igényhierarchiának csak a negyedik, ötödik fokával foglalkozik nem sok esélye van, hogy az emarginálódott, megélhetési gondokkal küszködő emberek között „árújának piacot találjon”. A napi megélhetési gondokkal küzdő cigányság képtelen a filozófiai kérdésekkel foglalkozni. Az Evangélium valódi üzenete azonban az igények minden szintjén érinti az embert. Jézus a gondviselés himnuszában, a kenyérszaporításban, vagy a beteggyógyításokban pl. a legelemibb biológiai szükségletek irányából is megérinti követőit.

Különböző felfogások, nehézségek problémák

A cigánypasztoráció elindításának hangsúlyos pontja tehát a szociális gondoskodás. Ez az út az anyagi, egészségügyi körülmények javítási szándékával közelíti meg őket. Jézus a kenyérszaporítás alkalmával ideiglenesen az igehirdetést is felfüggesztette addig, amíg éhesek voltak az emberek. Kenyeret adott nekik, és csak utána folytatta az Isten Igéjének hirdetését. Nagyon emberinek, és helyénvalónak látszik ez az út, de már a kenyérszaporítás alkalmával is megmutatkozott, hogy önmagában ez sem old meg egy csapásra minden problémát.

A másik megközelítés biztosan egy másik – kezdetben talán szűkebb – réteg elérésére alkalmas, amely mindjárt az elején a cigányság kultúrájának megszentelésére apellál, direktebb módon az igehirdetésre, a szentségekre való fölkészítésre teszi a nagyobb hangsúlyt.

Az biztos azonban, hogy mindkét megközelítés csak hangsúlyok eltolódását jelentheti. Egyik sem zárhatja ki a másikat. Tehát, ha a szociális körülményekből indulunk ki, előbb utóbb eljutunk az igehirdetés kérdéséhez és a szellemi, lelki javak kérdéséhez, mert aki az egész embert akarja szolgálni, nem hagyhatja ki pl. az örök kérdéseket. Viszont, aki az igehirdetés, kultúra, a szellemi, lelki javak felől közelíti meg cigánypasztorációt, nem kerülheti meg a szociális problémákat sem. Sajnos teljes súlyukkal hozzátartozik életükhöz. Az embert testestül lelkestül megváltotta Jézus. A cigánypasztoráció mindenképpen az egész embernek viszi Jézus jóhírét.

A lelkipásztorkodás félreértése volna, ha valaki a cigányság anyagi, szellemi, szociális szükségleteire, vagy sajátos kultúrájukra hivatkozva, valamiféle redukált evangéliumot könnyített keresztény életet kívánna nyújtani nekik. Természetesen az egyházba való betagozódásnak van egyfajta pedagogikus fokozatossága, de ez sohasem jelentheti a teljes evangéliumról való lemondást. Emberi méltóságukból, Isten előtti egyenlőségükből következik, hogy a cigány embernek, a cigány népnek is a teljes Evangéliummal tartozik az Egyház.

Konfliktusok, a vértelen vértanúság keresztútjának állomásai

A cigánypasztoráció misszió, úttörő feladat. Az evangélium szavára elinduló, új életet kezdő, a szokásoktól eltérő cigányok két tűz közé szorulnak. Saját népük tagjai is és a templomba járók is „kinézik” őket maguk közül. Az előítéletekből, és a hagyományok különbözőségéből kialakult szakadék elválasztja a két etnikumot. Sokszor maga a lelkipásztor sem tud egykönnyen átlépni rajta.

A cigány közösségek viszonylag zárt közösségek, amelyekben az évszázadok folyamán jól kodifikált közösségi elvárásokat, a közösség összetartozás-tudata erősen kontrollál. Ez a kontroll az egyének fölött annál erősebb minél kevésbé zilálta szét az eredeti közösség kultúráját, hagyományait, összetartozását a növekvő globalizmus, a TV, a tömegkommunkiáció, stb. Krisztus követése mindvégig együtt járt a hagyományos kultúra és az evangéliumi eszme ütközésével, akkor is, ha a II. Vatikáni zsinati megfogalmazása szerint az inkulturációt szem előtt tartó lelkipásztor a hagyományokban fölfedezi az „Isteni Ige magvait”[10]. Ez az ütközés nyilvánul meg Krisztus és a korabeli zsidó vezetők között. Erről beszél a Római Birodalommal konfliktusba került vértanúk sorsa, sőt a századok folyamán nagy szentek, új korszakokat nyitó nagy karizmák hordozói is összeütköztek a hagyományosan kialakult, még a kereszténynek gondolt, de megmerevedett társadalmi normákkal is.[11]

Fokozottan érvényes lehet ez a cigánypasztorációban, hiszen hamar feszültségek támadhatnak a Krisztust követő új, keresztény cigány közösségek, egyének és a régi hagyományokat követő, Krisztussal még nem találkozott, egyének között. Krisztus követése, az Evangélium hiteles hirdetése mindig fölfedezi és integrálja az ige magvait a hagyományos társadalmakban, ugyanakkor újra és újra meghaladja azokat. Élesíti még az is, hogy az újonnan hitre talált emberekben sokszor még nem érett az integrálás képessége.

Ezt a fajta konfliktust biztosan nem tudjuk megspórolni. A cigányság hagyományaiban, vallásos kultúrájában egyébként könnyű felfedezni az evangélium hirdetésének ezeket a fogódzó pontjait. De valódi eredmények ma is csak a konfliktusokat vállaló, hiteles cigány keresztények keresztvállalásából fakadnak. Valahol ennek jelzése az is, hogy az első boldoggá avatott cigány ember: a spanyol el Pelé, Cefferino Ghimenez Mala is vértanú – bár ő nem ebben a konfliktusban szenvedett vértanúságot. Szinte minden ország, nép, kontintens első kereszténynemzedéke konfliktusokban vértanúság árán szentelte meg saját népe lelkét.

Különböző cigánypasztorációs kezdeményezések Magyarországon

Most pedig áttekintenénk az elmúlt években, évtizedekben született cigánypasztorációs kezdeményezéseket, amelyek valamilyen szempontból iránymutatók lehetnek. Ezek mind „alulról jövő kezdeményezések”, nem felső irányításra, hanem belső késztetésre, – talán a Szentlélek indítására jöttek létre. A teljesség igénye nélkül, nem súlyuk, jelentőségük arányában mutatjuk be, hanem inkább a kevésbé ismerteket tárgyaljuk részletesebben. Egyik-másik kezdeményezés már évtizedes, kiforrott, intézményesült méreteket öltött.

Érdemes megfigyelni, hogy a kezdeményezéseknek mindegyike valamilyen módón a maslowi igényszintek mindegyikén megszólítja az érintetteket. Nem hinném, hogy a kezdeményezők tanulmányozták volna a különböző pszichológiai iskolákat. Az Evangélium Isteni Szerzője azonban „tudta, hogy mi lakik az emberben[12]”, még mielőtt az emberi tudományok megszülettek volna, aki a Szentlélekre hallgat, az ember természetének megfelelően cselekszik.

Azt azonban megjegyzünk, hogy nem mindig könnyű hírt kapni róluk. Látszik, hogy nem a nyilvánosságnak dolgoznak.

Hodász

Országosan viszonylag több hangot kapott az immár évtizedes hodászi cigánypasztorációs kezdeményezés. A cigány egyházközség működése nyomán, a cigány templom felépülése után, elkészült a közösségi ház, és a cigányok számára épült idősek napközi otthonát is felavatták. A kezdeményezés elindulásánál Solya Miklós és Mosolygó Béla gk. lelkészek bábáskodtak. A jelenlegi plébános Gelsey Gábor.

Alsószentmárton, Mánfa

A sajtóból, médiából ismertebb az Alsószentmártonban, Lankó József plébános kezdeményezése. A két legfontosabb stratégiai ponton segíti a cigány fiatalok iskolázását, társadalmi beilleszkedését. A cigányóvoda, a beiskolázás előtt segíti behozni a nyelvi és szocializációs hátrányokat, a Pécsi Püspökség támogatásával működik. A fiatalok fejlődésében a másik stratégiai pont a felnőtté válás előkészítő állomása, a középiskolás kor. Pécs belvárosától busszal 20 percre festői környezetben, a mánfai Collégium Martineum tehetséggondozó intézetben felkészült pedagógus gárda segíti a város középiskoláiba járó cigány fiatalokat, hogy minél jobb eredménnyel készüljenek fel az érettségire, főiskolai, egyetemi felvételire. (A Renovabis anyagilag segíti.)

Szendrőlád – Cursillo

A cursillo sajátos módszer. A tanfolyamokat papok és korábban végzett cursillos világi munkatársak tartják. Külön vesznek részt rajta a férfiak és a nők, hogy az oldott, őszinte, baráti légkör gyorsan kialakuljon. A tanfolyam három napig tart, a résztvevők száma 25-35 fő körül van.

Az Egri Egyházmegyében 1994-ben volt az első cursillos hétvége, melyet azóta 74 követett. A részt vettek száma meghaladja a 2000 főt, közülük mintegy 300 fő cigány. A cigány résztvevők számára az egyik alapvető élmény, hogy elfogadja és befogadja őket a közösség. A szeretet hatására rádöbben saját értékeire és benne is kialakul a másik elfogadására irányuló készség.

Visszatérve a régi környezetébe, kovászként működik, tud elfogadni, szeretni és másokat is erre indítani. A benne végbement változás kihat környezetének többi tagjára is. Nagyobb az egymás iránti tűrőképesség, a segítőkészség, a szeretet. Csökken a bűnözés, helyreállnak, vagy megerősödnek a házastársi kapcsolatok, erősödik az összetartozás érzése és a másik iránti felelősségtudat. Azóta a cigány lakosság közül, lelkipásztori munkatársak nevelődtek ki.

Példaként említhető Szendrőlád község, ahol az 1700 fős lakosság több mint 70%-a cigány. Közülük az elmúlt 4 évben mintegy 250 fő vett részt cursillon. Azóta jóirányú változás indult el a községben, a cigány és a nem cigány lakosság körében jelentős közeledés tapasztalható. Közösség szerveződik, amely segít érvényre juttatni az értékeket és egymás értékeinek elfogadását. Teológiát végzett hitoktatók, a cigánypasztorációt hivatásszerűen felvállaló – családapák, családanyák -, lelkipásztori munkatársak nevelődtek ki néhány év alatt.

Esztergom – marista testvérek

A Marista testvérek hivatása a szegények, rászorulók szolgálata, életük teljes megosztása. 1990-ben tértek vissza magyarországra. 1999 óta Esztergom legszegényebb utcájában, a cigánysoron két szerzetes, egy spanyol és egy francia telepedett le. A cigánygyerekek számára naponta játékos foglalkozásokat tartanak gazdag változatos programmal. Segítik őket a tanulásban, az iskolai érvényesülésben. Keresik a szülőkkel, családokkal való kapcsolatokat. Tevékenységük most van kibontakozóban.

Máté testvér meséli életükről: „Létrehoztunk egy közösségi házat is „Teleház” néven, márciusban volt az átadása. A házat öt főállású pedagógus segítségével működtetjük. Költségeit a Mária Iskolatestvérek fizette, de kaptunk pályázati támogatást is (Még ugyan nem érkezett meg). Nyáron most először két hétre tudjuk táboroztatni a gyerekeket, többek között az Oktatási Bizottság támogatásának köszönhetően. Mivel a cigányok nem szeretik, ha a gyerekek idegen helyen alszanak, ezért a táborozók az éjszakákat otthon töltik, és reggeltől estig tartó programokat szervezünk nekik. Ellátogatunk Budapesten a Planetáriumba, a Millenáris Parkba, de van a programban barlangászás és strandolás is.”

Göngyösoroszi

A Jó Pásztor Nővérek Dutra Mária Lurdes nővér vezetésével Gyöngyösorosziban telepedtek le. Egy utcában, közvetlen, közeli kapcsolatban élnek a cigány családokkal. A cigányasszonyokkal közös akciókat, programokat rendeznek. 13-15 éves lányok számára gazdasszonyképzőt indítottak nagy sikerrel. Tanítják őket főzni, felkészítik a felség és a családanyai feladatokra. Szoros kapcsolatban együtt tevékenykednek az önkormányzattal.

Arló

A Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség 1994-ben költözött a Borsod megyei Arlóra. A községben magas a munkanélküli ráta, ezért egyáltalán nem mondható anyagi szempontból gazdagnak. Márta nővér munkájukról beszél:

„A hátrányos megkülönböztetés, az előítéletek szelleme, nehézkessé teszi a szeretetszolgálat működését. A gyermekek révén születtek az első kapcsolatok a cigány lakossággal. Elkezdtük segíteni azokat, akik tanulni szeretnének. Korrepetálás, biztatás, anyagi segítség. Segítséget nyújtottunk érdekképviseletükben, hivatalos helyeken, orvosnál, stb. Bátorítjuk őket, hogy önállóan is merjenek saját ügyeikben eljárni.

A Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösség (SZFISZ) 1997-ben alakult Arlóban. E közösség élete összekapcsolódik szerzetesközösségünkével. Évek során a személyes beszélgetésekben, a nagyobb programokban (nyár; gyerek táborok, ifjúsági találkozók) és a rendszeres heti közösségi tanítás során kapcsolataink, mélyültek. A közösségnek van, egy a tagok által választott vezetője, aki egy évre kapja megbízatását és egyik nővér figyelemmel kíséri a közösség életét. Ő tartja a rendszeres hit tanítást és a közösségépítésben is van feladata. A tagok nemcsak arlóiak, a környékbeli falvakból is ellátogatnak a programokra.

A fiatalok mindennap összegyűlnek, az egyházközség tulajdonában lévő (régen kántorlakás) házrészben, melyet „Befogad-lak”-nak neveztek el. Működik a kiskórus, színpadi előadások, nyári találkozók szerveződnek. Belekapcsolódnak az Élet a Lélekben imaszemináriumba, Cursillóba. A szerzetesközösségünk révén más közösségeket is van alkalmuk meglátogatni. Evangelizációs alkalmak tevékeny előkészítői (falvakban, börtönben), Karitatív munkákat szerveznek. Növekedik felelősségérzetük, az egyre több rájuk bízott feladat nyomán. Személyileg is és közösségileg is egyre bátrabban lépnek a nyilvánosság elé, kapcsolódnak be a plébánia életébe, integrálódnak a nagyobb közösségbe. Az ünneplés igényes előkészítését együtt tanuljuk. Van köztük, akit a plébános keresztelési oktatással is megbízott. Egyesekben ébredezik a szerzetesi hivatás, szerzetesi közösségbe is lépett. Egyet közülük az idén szenteltek pappá. Nem vállalkozhatunk nagy tömegek támogatására, de azt a léptékű segítséget, ami keresztény és szerzetesi hivatásunkból fakad, próbáljuk megadni.”

Budapest-Józsefváros

Józsefvárosban Szent József plébánián Bajzát Lajos a plébános. Az egyházközségben szép romapasztoráció bontakozott ki. Quirinné, Ágnes a következő képpen mutatja be tevékenységüket:

„A rendszerváltozással elkezdődött az iskolai hitoktatás. Igazából ekkor kerültünk kapcsolatba azokkal a többségükben romungró cigány családokkal, akik maguktól nem keresték meg a plébániát. A hitoktató, mint az Egyház kinyújtott keze, összekötő kapocs lett. Rá kellett döbbennünk arra, hogy alapvető emberi szükségletek sincsenek sok esetben kielégítve, így elkezdtünk velük karitatív szempontból is foglalkozni. Néhány lelkes hívővel megalakítottuk a Szent József a Gyermekekért alapítványt, mely segíti a rászoruló családokat időszakonkénti élelmiszer segéllyel és támogatja a gyermekek nyári táborozását. 1994-től kezdve nyári hittanos táborokat, majd 1998-tól rendszeresen zarándoklatokat szerveztünk roma családoknak. Azon a nyáron készítettük elő először Markón (Veszprém-megye) az anyás tábort. Ebben az évben egy baba-mama tábort is tartottunk fiatal anyákkal és kicsinyeikkel.

1999. óta használatra átengedett romos pincéből kialakított (150 m2-nyi) helyiség csoportban (Renovabis és a kerületi önkormányzat segítségével) már közösségi programokat, tanulást segítő gyermek foglakozásokat, rendszeres karitatív segítségadást tudunk nyújtani.

Otthont adtunk az Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola kihelyezett romológia tanfolyamának. Megkezdtük a rendszeres foglalkozásokat: kézműves és cigánytánc.

2000. év nagy eseménye a jubileumi zarándoklat volt Rómába, melyre a Vatikán hívta a romákat a világ minden részéből (40 fős csoporttal mentünk). Megkezdtük a rászorulók rendszeres segítését természetbeni (ruha és élelem) adományokkal. Számítógépes és ping-pong lehetőséggel bővítettük a foglalkozásokat. A roma kisebbség kölcsönös jobb megismerését, békés együttélését elősegítendő meghívtuk a KÉSZ Józsefvárosi csoportját egy baráti találkozóra. A gyerekek szereplése színesítette az estet, illusztrálva dr. Várnagy Elemér Apáczai díjas professzor előadását.

Munkatársaink javarészt önkéntesként végzik a feladatokat. 2001. évben 1500 önkéntes munkaórát teljesítettek, nem számítva a táborokat. Feladatunknak tekintjük, hogy küzdjünk a roma és nem roma józsefvárosi lakosok békés egymás mellett éléséért, a roma lakosság helyzetének javulásáért. Küldetésünknek valljuk, hogy egyengessük Isten roma gyermekeinek útját az Egyházba, Krisztushoz.”

Köröm és környéke

Miskolc környékén, cigányok lakta, egymástól 2-3 km-re fekvő falvakban Köröm, Girincs, Kiscsécs Kuklay Antal és Hoffer József tevékenykednek. Körömben a lakósság 60, Girincsben kb. 50 százaléka cigány származású, míg Kiscsécset 100%-ban cigányok lakják.

Így számolnak be tevékenységükről:

„A Köröm Életminőségéért Alapítvánnyal karöltve végezzük munkánkat. Eddig elsősorban gyermekek iskolai fölzárkóztatásával foglalkoztunk. A régióban élő gyerekek sokszor nem azért kerülnek kisegítő osztályba, mert született értelmi fogyatékosok lennének, hanem azért, mert a szociális körülményeik teszik őket ’fogyatékossá’.

Kiscsécsben, a helyi polgármesteri hivatal egyik helységében tartunk „misét/igeistentiszteletet”, ahol kb. 30-35 cigánygyerek és két felnőtt a résztvevő. Vasárnap esténként a girincsi plébánián, főleg cigány ifjúság számára tartottunk foglalkozást. A gyerekek minden találkozásnak, eseménynek nagyon örülnek és nagyon hálásak, ha foglalkoznak velük.

Körömben a foglalkoztató házában cigányasszonyokkal főzünk, a házvezetést tanuljuk. Mivel otthonaikban nincs rendes tűzhely, nagyon örülnek annak, hogyha alkalomadtán itt süthetnek, főzhetnek. Közben ’elolvasunk’ egy-egy történetet a Szentírásból, vagy egy novelláskötetből, amiről aztán beszélgetünk; utána és közben énekelgetünk. Elkezdtünk kialakítani egy kis konyhakertet, ahol a magunk által termelt zöldséget a főzéskor fölhasználjuk. Talán ebbe a munkába a férfiak is bevonhatóak lesznek később. Az itt szerzett tapasztalatok segíthetnek abban, hogy otthoni környezetben is kialakítsanak hasonló konyhakertet.

Van egy színjátszó gyermekcsoport, velük is gyakran főzögetünk, mosunk, takarítunk

Az elmúlt hónapok folyamán fiatalok töltöttek el néhány napot nálunk: a szegedi Karolina, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból, a fokolár közösség fiataljai, továbbá kisebb egyetemista csoportok. A Girincsi Kastélyban működő fogyatékosok otthonában az itt élő gyerekekkel ismerkedtek meg, majd délután a körömi cigánytelepen gyerekekkel játszottak és családjaikat látogatták. Az itt töltött egy-két nap alatt is sok előítélet épült le, úgy a fogyatékosokkal, mint a romákkal szemben.”

Milyennek látszik a cigánypasztoráció, a kinyilatkoztatott üzenet felől nézve?

Ezek a kezdeményezések nem jelentenek valamiféle kész megoldást, de valamit mindenképpen mutatnak. Jelzik, hogy van valami az egyház tarsolyában, ami esetleg szükséges lehet a megoldás megtalálásához. Mutat egy irányt, egy csapást, amire szüksége lehet az egész társadalomnak, hogy megtalálja a roma-kérdés megoldását. Látszik, hogy az egyház képes ezen a téren is valami fontosat nyújtani.

Miből forrásozik, honnan az erő? A mi forrásunk a kinyilatkoztatásból fakadó emberkép. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt” (Ter. 1.27), „Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette” Bölcs 2.23. Semmilyen nézet, világkép nem képes úgy megalapozni az emberi méltóságot, mint a kinyilatkoztatás. Az evangéliummal való találkozás a gyűlölettől megtépázott emberi méltóságot állítja helyre a cigány emberben is. Ez az egyház nagy ereje.

A jézusi küldetésparancs a cigánypasztorációnak is bibliai alapja. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Mk 16.15 „…megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve” Lk 24.47

Ezeken a bibliai alapelveken szólnak hozzánk húsz évszázad múlva az egyházi megnyilatkozások, a pápai körlevek: „…egyetlen népet sem szabad akadályozni abban, hogy saját kulturális identitását fejlessze”[13] II. János Pál pápa kijelenti „Még a társadalom testét alkotó többség sem teheti meg, hogy a kisebbség ellen forduljon, azt marginalizálja, elnyomja, kizsákmányolja vagy megkísérelje megsemmisítését[14]

Nem elegendő tehát semmilyen pasztorációban, a cigánypasztorációban pedig különösen nem a derék, talpraesett, közvetlen, jópofa plébános, aki – úgymond – „még a cigányokkal is beszélget”. Az irodában várja a jó híveket, sőt egyiket-másikat „még meg is látogatja”. Sokkal többről van szó! Mi ez a több?

Először is működésbe kell hozni az evangélium természetéből fakadó erőket, amelyek az elmúlt évszázadokban lelkeket, népeket hódítottak az egyháznak. Ezeket a hódító erőket, egy bizonyos elkényelmesedett, megmerevedett, hivatali egyház szemlélete mindig is blokkolta.

Továbbá számba kell venni az egyháznak azokat a sajátosságait, amelyek találkoznak a cigányság természetes érzékenységével, vagy különösen fontosak lehetnek a cigányság számára. Érdekes, hogy az egyháznak éppen ezek a hódító tulajdonságai, a missiós vonásai állnak legközelebb, felelnek meg leginkább a cigány ember, a roma társadalom természetének.

Melyek a természetes találkozási pontok az egyház és a cigányság eredeti „világnézete” között?

A megtérés közege mindig az Egyház: „az Istennel való bensőséges egység jele és eszköze”[15] A cigánypasztoráció első lépése tehát a „közösségi élet lelkisége”[16]

Csak a közösségben megvalósult helyi egyház képes másokat a hitre vezetni, amely – lényegét tekintve – azonos az egyetemes egyházzal, és megtalálta útját a tanúságtevő, személyes hit megnyilvánulásainak. A cigánypasztorációban sokszorosan érvényes az, amit a II János Pál pápa a harmadik évezred lelkipásztori tervezésében egyik sarokpontnak tekint:

„A közösség lelkisége … jelenti, hogy a Misztikus Test mélységes egységében figyelmesek vagyunk a hittestvérünkre, mint ’közülünk valóra’, hogy részt vehessünk örömeiben és szenvedéseiben, hogy megsejtsük vágyait és gondoskodjunk szükségleteiről.[17]

A cigány hagyományok alapján alig érthető a nyugati individualista gondolkodás. A közösségből fakadó szemlélet sokkal inkább megfelel a cigány szívnek, látásnak. Jellemző, hogy az eredeti cigány nyelvben nem is szerepel a család szó[18], de a cigány hagyományokban még a fogalom sem. A férj, feleség és a gyerekek az u.n. „kumpania”-nak a nagycsaládnak tagjai, egymást megvédik, együtt vándorolnak, dolgoznak, egymás között házasodnak. A „kumpania”-n belül mindenki testvérként, családtagként viszonyul a másikhoz[19]. Hasonlít egy kicsit az ószövetségi nagycsalád fogalmához. Egyfajta tágabb közösséghez tartozás igen erős kifejeződése ez.

Ezért a cigány keresztény számára, természetükből fakadó könnyen és valószínűleg mélyebben felfogható az a misztikus, de mégis konkrét látás, amivel Szent Pál apostol a korintusi, filippi, galata, effezusi közösségeket szemléli.

Szent Pálnál a közösség nem valamiféle „pasztorál-ideológiai” fogalom, hanem „lelkipásztori közeg”, keresztény életének a megtérések motorja, színtere. Misztikus látással magát Krisztust, sőt a Szentháromságot látja meg a – sokszor  – nagyon is konkrét emberi problémákat, gyöngeségeket hordozó keresztény közösségben, az Egyházban. (A korrintusi levélben a pártoskodások, a szakadások sem zárják ki számára az Egyházban isteni jelenlét megpillantását.)

„Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe. Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.” (1Kor 1. 9-10), „A hitben való közösség legyen benned hatékony mindannak a jónak felismerésére, amit Krisztusért kaptatok” (Filem 1.5-6)

Az Egyház közösségének évezredes pedagógiai, katechetikai tapasztalatát fejezik ki a legújabb egyházi dokumentumok, és maga a pápa.

„Az egyes emberekre figyelés nem feledtetheti, hogy a katekézis címzettje a keresztény közösség, mint ilyen és benne minden személy…. Ezért az Evangélium szükséges alkalmazása tekintettel van a közösségre, és magában is foglalja azt[20]”. „A közösség otthonává és iskolájává kell tennünk az Egyházat – ez az a nagy feladat, mellyel szembetalálkozunk a kezdődő új évezredben, ha hűek akarunk maradni Isten szándékaihoz, és válaszolni akarunk a világ várakozására is[21]”. „A kateketikai pedagógia oly mértékben hatékony, amennyiben a keresztény közösség konkrét és jó példát ad az egyes hívők életéhez[22].”

A szociális akciók nem pusztán anyagi segítséget jelentenek – bár arra is szükségük van cigány testvéreinknek –, hanem üzenetet hordoznak. Az evangéliumi közösség, az összetartozás üzenetét: „a te hiányod az én hiányom, a te szükséged az én szükségem is, tehát összetartozunk”. Az Isten szeretetéből fakadó egyház képe megszenteli a cigány ember természeténél fogva közösségre érzékeny szemléletét, megválaszolja közösség utáni, természet adta éhségét.

A cigánypasztoráció és a katekumenátus

Érezhető, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar bevezető útmutatása a katekumenátushoz nem elvont teológia, hanem konkrét, életből vett tapasztalat. Az az egyházközség képes az Isten üzenetét tovább adni cigány embertársainak, amelyik megfelel az itt is megfogalmazott egyház, a szeretetközösség kritériumának: „A szentségek vételére felkészítés felelősei között az OICA első helyen említi a plébániai közösséget. A közösség tagjainak az a feladata, hogy a katekumenek előtt példájukkal, szavukkal és családias beszélgetésekkel tanúságot tegyenek hitükről, szeretettel vegyék körül őket, és velük együtt ünnepeljék a katekumenátus liturgiáját (OICA 41. szám). „Terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a katekument nem fogadja be egy olyan közösség, amely a hitből él.” CT. [23]

A cigánypasztoráció tulajdonképpen Krisztushoz, az egyház közösségéhez, a szentségekhez vezetés, de csak ott lehetséges, ahol befogadó emberi szívvel, meleg közösséggel találkozik a hitet kereső. Begyógyulhatnak emberi méltóságán esett sebei az isten szeretetével és Isten igazságaival való találkozásában. Ezért mintha éppen a cigánypasztoráció számára született volna az OICA 1972-ben[24], amely a világegyházban visszaállította a hitre vezetés évezredes tapasztalatokon kiforrott útját, a katekumenátust. A dokumentum a szentséghez járulást nem pusztán szertartásnak tekinti, hanem Krisztusba, az Egyház közösségébe való életszerű betagozódásnak. A Püspöki Kar útmutatásában fölhívja a figyelmet: „A katekumenátusnak az a feladta, hogy az Egyház közösségéhez kapcsoljon. Ez nem egyéni úton történik, hanem az egyházi közösség közreműködésével,…”[25]A beavató szentségekben való részesedés feltételezi a mélyen megélt hitet, valamint a bekapcsolódást az egyház közösségébe. Ezért ez nem néhány hónapos, hanem hosszú, esetenként több éves folyamat. [26]

A hitre találás önfeledt örömében egy neofita számára nem riasztóak az alapos fölkészülés „terhei”, hanem ellenkezőleg egyfajta komolyságot kölcsönöz a szentségre készülésnek. Aki csak egyszer is hallotta már a cigány katekument csillogó szemmel a katekumenátus első állomása, a befogadás szertartása után, boldogan ismételgetni: „Befogadott az Egyház! Befogadott az Egyház!”, az nem akarja majd megfosztani ettől a rendkívüli lélekemelő egyházélménytől, valamiféle íróasztalnál kitalált, hamis „kímélettől” vezetve. Rögtön világossá válik az Egyháznak a katekumenátusban évezredek alatt összeürüsödött, csodálatos pedagógiája. (Hányszor éri cigányainkat az el-nem-fogadottság, be-nem-fogadás élménye! Telefonon munkát kereső cigányember átélheti ezt, amikor meglátva bőrének színét, az új munkahelyen azt mondják neki, hogy „még sem szabad már” a telefonon még üresnek mondott munkalehetőség.). A katekumenátus befogad, bevezet a világegyház közösségébe. Azt az élményt adja, hogy tartozom valahova, egy közösséghez, amely isteni módon szeret, elfogad. Semmi nem pótolja ezt az élményt. A katekumenátus ezen vezeti végig a cigány embert is.

A cigánypasztorációval foglalkozni nem könnyű, sok „vesződséggel jár”, de nagyon hálás dolog. Szinte tetten érhető a Szentlélek működése, amint a hit erejével képes újjáteremteni embereket, fénnyel beragyogni embersorsokat. „Láthatóvá” válik Isten, aki jelen van, és üdvtörténelemben cselekedett „csodákhoz” hasonló módon teszi boldoggá az embert. Megjelenik az Isten egyetemes (katolikus), üdvözítő szeretete.


[1] EUMC (European Monitoring Centre on Racism and Xenophobia): Europa eine Seele geben. Einrichtung der Europäischen Stelle zur Beobachtung von Rassismus und Fremden-feindlichkeit Jahresbericht über die Aktivitäten 1998. Teil I: 4 http://www.eumc.eu.int/publications/eurobarometer/

[2] Kancellária jelentése:  Romahelyzet Magyarországon 2000. október 24.

[3] Az Európai Parlament Vegyesbizottsága 2000. október 11-i brüsszeli ülésén magyar kezdeményezésre ezért foglalkozott a cigányság helyzetével.

[4]Comite Catholique International pour les Tziganes

[5] Paloma Fernández de la Hoz: A kisebbségek és mobilitás, európai perspektívák és az egyházak tennivalói (A CCIT 2002 konferenciáján, Möldingben elhangzott előadás)

[6] 1993 évi LXXVII. Törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól

[7] Elfogult és igazságtalan a Freedom Hous jelentése a magyarországi romák helyzetéről 2001. aug. 10.

[8] 1093/1997. (VII. 29.) Korm. Határozat

[9] 1047/1999. /V.5./ Korm. Határozat

[10] II. Vatikáni Zsinat: Határozat az Egyház missiós tevékenységéről „Ad gentes” 11.

[11] Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban, 56. old. A társadalmi kontroll ereje

[12] Jn 2.25

[13] Az 1971-es Római Püspöki Szinodus záródokumentuma De Justitia in mundo, 64,8 a.

[14] II. János Pál pápa Centesimus annus 44.

[15] Lumen Gentium 1.

[16] II. János Pál pápa: Az új évezred kezdetén 43.

[17] II. János Pál pápa: Az új évezred kezdetén 43.

[18] Magyar cigány szógyűjtemény, Pallas Nagy Lexikona 1893.

[19] Vekerdi József: Cigány nyelvjárási népmesék Előszó 3-27

[20] A katekézis általános direktóriuma 168.

[21] II. János Pál pápa: Novo millenio ineunte 43.

[22] A katekézis általános direktóriuma 158.

[23] Felnőttek Katekumenátusa, A Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatása 8.

[24] Ordo Initiationis Christianae Adultorum 1972. Roma

[25] FK A Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatása 4.

[26] FK A Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatása 4., OICA19-20.,50.,98., és 307.