Közkedvelt a karácsonyi készületben adventi naptárakat használni. Vannak naptárak, amelyek naponta csokoládéval lepik meg a karácsonyra készülőket, van olyan, amelyben minden napra egy szentírási idézetet talál a Krisztus váró, vagy gyerekek naponta gyűjtik a jótetteiket, hogy örömet szerezzenek a Betlehemben született megváltónak.
Dejtár községben valakinek az jutott eszébe, hogy az egész község együtt csinálhatna adventi születésnapot váró naptárat olyan módon, hogy minden nap más-más lakos díszíti ki háza ablakában az adventi nap dátumának számával.Magánszemélyek és intézmények vállaltak egy-egy napot. Örömmel és büszkén vállaltuk, hogy a községben számítanak ránk és december 4-e, szent Borbálanapja jutott a Ceferino Közösségi Házra. A gyerekek Jézus születését ábrázolórajzaival díszítettük ki a jeles dátumot jelző számot. Aznap, több látogató érkezett a Dózsa utcába, hogy kivilágított ablaknaptárunkat megcsodálják.
Végül néhány kép a várva várt karácsonyi ünnepünkrő.
Így készültünk karácsonyra. A Dejtári karácsonyi ünnepségen megtelt a kis közösségi ház. Jelen voltak a szülők, és „családi körben” tekintettük meg a vetített képes év végi visszatekintőt. A karácsonyfát együtt díszítettük föl a szülőkkel, majd kézműves foglalkozással beszélgetéssel telt a közös karácsony. Az itt készített fotók tanúsága szerint is szép, családias ünnepséget töltöttünk együtt.