- A cigányok körében végzett apostoli tevékenység teológiai alapelemei.
1. A keresztény Egyház katolicitása.
Katolikus keresztényként világviszonylatban egy nagy családrésze vagyunk. Ebből kitűnik, hogy nem tudunk szűk nemzeti határokban gondolkodni. …Legalábbis a szándékaink szerint…Keresztények között nincsenek etnikai hovatartozáson alapuló határok. A plébániákon és a keresztényközösségekben, az Egyházban – amint Pál írja – nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő / Gal. 3, 28 / és főként nincs olyan megkülönböztetés, melyben egyesek távolságot tartanak másokkal, és magukat föléjük helyezik. A keresztény közösségben, az Egyházban ezeket a határokat el kell törölni; Pál azt mondja erről: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban”. / Gal. 3, 26 /
Ebből a Krisztussal való kapcsolatból kiindulva, és mert az Egyház Isten feltétlen akaratából jött létre, válik lehetővé a személy számára,hogy saját méltóságának, egyéni karakterének és erejének tudatára ébredjen. Ez meghatározó jelentőségű: az Egyház, Jézus Krisztus Egyházaként, ha hű akar maradni identitásához, csak úgy értelmezheti önmagát, mint aki határok feletti.Számomra úgy tűnik, arról van szó, hogy jól kell megragadnunk a dolog igazi értelmét, vagyis azt, hogy katolikus Egyház vagyunk – és ezt nemcsak leíró módon kell értenünk, hanem mint szándékot is meg kell fogalmaznunk.
Kérdésünk így fogalmazható meg: hogyan lehet Jézus Krisztusszabadító üzenetét egyre több embernek átadni, akik kultúrájukban, etnikaihovatartozásukban, társadalmi helyzetükben különböznek egymástól? Ez a kérdés különös módon kötődik a cigányok körében végzett apostolkodáshoz, ezen belül az egyházi integrációjukhoz, egyházi jelenlétükhöz. A kérdés természetesen ennél jóval többet jelent, egyházi identitásunk egy alapvető szempontját érinti.Talán úgy is fogalmazhatnánk: a cigánypasztoráción keresztül mérhető le igazán,hogy mint Egyházhoz tartozók valóban katolikusok vagyunk-e, a szó egyetemes értelmében.
2. A kereszténység kulturális nagysága
A Krisztus születése óta eltelt 2000 évben megtapasztalhattuk, hogy a keresztény hit kultúra hordozó – azzal a különös vonással, hogy a létező kultúrával kapcsolatosan nem kíván a szembenállás kultúrája lenni. Az igazi és autentikus keresztény hit semmilyen emberi kultúrát nem rombol le.Ellenkezőleg, képes arra, hogy a meglévő kultúrából kinyerjen elemeket, és egyidejűleg megjelölje ezt az életkultúrát egy olyan meghatározó jellel, melyben sajátossága hangsúlyt kap, kinyílik számára a horizont és gazdagabbá válik az értelme. A keresztény küldetés modellje nem abban áll, hogy a régit megkíséreljük lerombolni és valami teljesen újjal beoltani. A kereszténység kulturális modellje abban áll, hogy elfogadjuk olyannak amilyen, miközben új értelmet adunk neki: elfogadni és kiszélesíteni, hűségesnek lenni az Evangéliumhoz, de képesnek lenni a változásra és a gazdagodásra egy új kultúrával való találkozáskor. Ezek a gondolatok már az újszövetségi Evangéliumokban is fellelhetők, melyekben Jézus Krisztus üzenetének különböző zsidó vagy görög kulturális közegekben való integrálódásáról szerezhetünk tanúbizonyságot.
Az evangéliumi üzenet nemcsak azokat a szavakat, vagyfilozófiai felfogásokat jelenti, melyek a mai napig elhangzottak. Az Evangéliumban rejlő erő sokkal nagyobb, mint amit egy teológiai iskola, egy nemzedék, egy kultúra képes belőle kifejezni. Az Istenség Lelke, mely az Evangélium hirdetése közben munkálkodik,maga is teremtő. Semmi sem teremtődött annak
egyszerű közlése által, hogy Jézus mit akart mondani az Istenről, mi az amit megtapasztalt, vagy hogyan közvetítette a tapasztalatát.Már itt láthatóvá válik egy fontos szempont, mely szükségszerűen kötődik aküldetés felfogáshoz, és amely a keresztény missziónak erőt ad, hogy ne legyen sem bezárt, sem „bezáró”. Ha küldetéses Egyház akarunk lenni, teret kell biztosítanunk Isten teremtő Lelkének oly módon, hogy annak működése mind az Egyház népén keresztül, mind magában az Egyházban megvalósulhasson.
3. A keresztény misszió fogalom
Minden keresztény misszió forrása az Isten szeretete, mely fiában, Jézus Krisztusban lett láthatóvá. A keresztények egyesülnek az Atyaemberek iránti szeretetének útján. Az idők során a missziós gondolat több formában jelent meg:
3.1 Az Evangélium hirdetésének központi gondolata JézusKrisztus személye
Általa lett láthatóvá a világban az Atya határtalan szeretete. Általa jelent meg a világban az új Isten-kép: Isten nem a törvényőrzője, hanem azt akarja, hogy az ember megtalálja a szabadságot, mely egyetlen útja az igazi szeretethez való eljutásnak.Jézus Krisztusban felfedezzük az Istent, aki felszabadítja az embereket a világ legnagyobb sötétsége alól és legyőzi a halált. Új világot teremt ott, ahol az ember nem tudja megvetni a lábát. Ez az a krisztusi istenkép, mely minden misszió középpontjában áll. Ő a mi missziónk. Missziónk „teo-logikus”. Úgy is mondhatnánk, emberként arra kell törekednünk, hogy Isten szeretete irányában átlátszóvá legyünk. Lehetetlen elválasztani ezt az igyekezetünket a teljes emberi fejlődésünk iránti igénytől, egy igazságosabb társadalom elérését célzópolitika kutatásától, a Jézus Krisztusban testet öltött isteni Igétől, mely az embert a maga teljességében törekszik megszólítani, azt az embert, akinek szüksége van kenyérre, melyről azonban azt is tudjuk, hogy egyedül nem képesjóllakatni. / Mt. 4,4 /
3.2 A keresztény misszió egy párbeszéd
Csak a szabadság állapotában lehet befogadni a keresztényüzenetet. Ez az elfogadás nem jelenti az ember számára saját identitásának feladását, ellenkezőleg szélesebbre nyitja számára a horizontot. Amikor azt mondtuk, hogy a keresztény Hit a kultúra hordozója, azt értettük alatta, hogy képes az inkulturálódásra, hogy testet ad a kultúrának, a meglévő kultúrának,vagyis képes a különböző létező kultúrákba testesülni. Ez érvényes a nagyvilágkultúrák tekintetében, de ugyanakkor, mint lehetőséget, kihívást átérezzük az európai társadalomban bennünket körülvevő sokféle szubkultúra és környezettekintetében is. Amikor az inkulturációról beszélünk, nemcsak az elitkultúrájára kell gondolnunk, hanem tekintettel kell lennünk a társadalomperemén élők, az elfeledettek, a kirekesztettek és a szegények által képviselt szubkultúrákra is. A keresztény igehirdetésnek nem célja egy „ellen-világ”megteremtése, a mai ember eleven világában keresi önmaga kifejeződésének lehetőségét, azért hogy megváltoztassa és talán meg is mentse ezt a világot.Missziós lelkületű Egyháznak lenni, számunkra Európában annyit jelent, hogy egyre nagyobb érdeklődéssel fordulunk azon kultúrák és szubkultúrák sokasága felé, melyben az emberek élnek, és felajánljuk nekik a lehetőséget, hogymegtalálják a helyüket abban az Egyházban, mely minden nép, minden társadalmiréteg, és környezet Egyháza kíván lenni. Azt mondtam „érdeklődéssel”, azt
értettem alatta, hogy beleéléssel, szeretettel, nyitottá válni a mai ember által választott különböző életmódok iránt.
A keresztényeknek nincs receptjük, sem bármilyen kiváltságuk a helyes út tekintetében, amely szerint az ember megteremti saját világát. De ahegyi beszéd lelkületének ereje és dinamizmusa örökösen és fáradhatatlanul megnyilvánul, s ez a lelkület hajt minket arra, hogy a konfliktusokat ne akarjuk megkerülni, semmibe venni, hanem csüggedés nélkül, vagy ahogyan Pál mondta„állhatatosan” vállaljuk a velük való szembenézést. / Róm. 12, 12 / Az állhatatosság olykor azt jelenti, hogy igazságtalanságokat és üldöztetéseket isel kell viselnünk azért, hogy hirdethessük a kiengesztelődés üzenetét.Mindenesetre azt jelenti, hogy késznek kell lennünk, hogy olyan esetekben is helyt kell állnunk, ahol nem tapasztaljuk tevékenységünk közvetlen eredményét és ott is, ahol a változás folyamata nagyon lassú. Ki ne találkozott volna a„területen” végzett munkája során ezzel a most említett jelenséggel?
Ezek a bevezető gondolatok szolgáltak kiindulási alapként ahhoz a tanulmányhoz, melyet a prágai Károly Egyetem Teológiai Fakultásán tanuló csoporttal szerkesztettünk s melyben rámutattunk a Cseh és Szlovák Köztársaságban folyó cigánypasztorációs tevékenység néhány jellemzőjére. A tanulmányt egy a német Püspöki Konferenciához tartozó tudományos kutatócsoport felkérésére készítettük el, mely az „Egyház világmissziós tevékenységét” vizsgálja. A tanulmány egyfelől a romák csehek és szlovákok integrációjának feltételeit tárgyalta, másfelől pedig ezen etnikailag elkülönülő csoportok tagjainak kommunikációs viselkedését vizsgálta, valamint ezekkel összefüggésben a katolikus pasztoráció szerepvállalását. Alapvető kérdésünk az volt: milyen mértékben járul hozzá a katolikus Egyház a romák többségi társadalomba valóintegrálódásához?
II. A csehországi és szlovákiai cigánypasztoráció példája.
1. A romák társadalmi integrációja, mint pasztorális misszió, a Cseh és a Szlovák Köztársaságban.
Már egész sora létezik a tanulmányoknak, melyek a Cseh és Szlovák Köztársaságokban élő romák társadalmi helyzetével és integrációjával foglalkoznak. Ám mostanáig elég kevés kutatás volt, mely társadalmi beilleszkedésük kapcsán a pasztoráció szerepével foglalkozott volna. A két országban a plébániai pasztoráció keretén belül és más pasztorális tevékenységeknél széleskörűen tapasztalható keresztény elkötelezettség, ám ennek hatásosságát tudományosan még nem vizsgálták. A következőkben az integrációról szólva főként a roma etnikumok közötti kommunikációs viselkedésre helyezem a hangsúlyt,valamint arra, hogy milyen az egyházi pasztoráció befolyása ezekre a viselkedési formákra. Ez a kommunikáció minőségét vizsgáló kutatás, valamint következtetései, további tanulmányok alapjául szolgálhatnak.
A kutatás és a romák helyzetének jobb megértése érdekében célszerű megismerkednünk a csehországi és szlovákiai történelmükkel, különös tekintettel a közelmúltra. Az integrációnak és dezintegrációnak csak néhány fontosabb jelenségét fogom érinteni. Ezek a megállapítások főként a második világháború utáni csehszlovák politikai szándékokkal és az állami intézmények viselkedésével kapcsolatosak.
Az Állam roma népességgel szembeni viselkedését leginkább az elnyomás, és időszakosan némely paternalista vonások jellemezték. Nem került szóba e népesség integrációja, sem a képzésük, sem a lakónegyedeikkel kapcsolatos infrastrukturális intézkedések, sem saját képességeik fejlesztése kapcsán, mely lehetővé tette volna helyzetük javítását. Ezzel szemben,1945-től, kitelepítésekre került sor, melynek következtében a falvak, községek útjai mentén lévő házaikból, lakásaikból, a városok, falvak központjaitól igen távol eső negyedekbe
költöztették őket. A romáknak a csehszlovák kommunistakormányzathoz fűződő, helyzetük javulásáról szóló kezdeti reményei elszálltak,helyzetüket illetően sem társadalmi, sem jogi értelemben nem következett be érdemleges javulás. Az 50-es évek elején ugyan több diszkriminatív törvényt eltöröltek, ám ennek ellenére nem volt tapasztalható valóságos előrelépés a társadalmi törvények egyenlő érvényesülése tekintetében. Sőt az 50-es években inkább bizonyos paternalista magatartás vált elfogadottá a romák vonatkozásában, mely mögött asszimilációs törekvés húzódott meg s ez később nyilvánvaló lett az erőszakos asszimiláció idején, amikor a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága /KSČ/ megtagadta a romák etnikai identitását, a roma irodalom, és nyelvtan, a romák történelmét tárgyaló könyvek létjogosultságát. Ennek alépésnek mind a mai napig több negatív, mint pozitív hatása van mind a romákravonatkozóan, mind társadalmi, állami beilleszkedésük tekintetében. Ezzelegyidejűleg egyre nagyobb erőfeszítések történtek a roma népesség vándorlásánakmegtiltása ügyében, melyet törvényben is előírtak / 74/1958 sz. /, valamint a kötelezőenelőírt végleges letelepítésükre. Ezen felül a szlovák romáknak megparancsoltáka csehországi letelepedést, mely túl azon, hogy további lépést jelentett adezintegrálódásuk terén, sok szlovák társadalmi problémát, és konfliktusoshelyzetet „exportált” Csehországba. Noha a 70-es 80-as évek hoztak valamelyesváltozást a politikában, a kommunizmus végső, 1989-es bukásáig sem sikerültCsehszlovákiában teljes jogú polgárokként integrálni a romákat, vagyis nemsikerült elérni a jog és esélyegyenlőségüket. Ez az örökség napjainkban isérezteti hatását.
A tanulmány előkészítő munkái során a plébánosok ésplébániai munkatársak részéről gyakran találkoztunk olyan véleményekkel, melyek szerint az integráció elérésére irányuló törekvés illuzórikus. Már ekkor meghatároztuk vizsgálódásunk végső célját s ennek megfelelően kutatásainkat főként a cseh és szlovák romák és nem-romák kommunikatív viselkedésére összpontosítottuk. A vizsgálat lefolytatása céljából mindkét országban két helyszínt választottunk ki, egy városi és egy falusi jellegűt, s a megkérdezettek egyetlen közös jellemzőjeként azt a feltételt szabtuk, hogy hívőnek vallják magukat. Egyébként megtalálható volt közöttük minden korosztály és foglalkozás, saját plébániai közösségben való elköteleződésük tekintetében pedig mind aktívak, mind passzívak adódtak közöttük. Az egyházi fizetésben részesülő személyek, vagy a plébániai pasztorációban részesei voltak, vagy más vallási szervezetek bedolgoztak. Az interjúk alapvetően a következő kérdés tisztázására törekedtek:milyen vallási tényezőktől, illetőleg közelebbről, milyen egyházi tevékenységektől remélhetjük, hogy a hívők egyfelől felkészülten, másfelől állásfoglalásra készen tudják majd segíteni a romák és a csehek, szlovákok közötti kétoldalú kommunikációt és melyek azok a tevékenységek, melyek ebből a szempontból közömbösnek tekinthetők? Arról volt tehát szó, hogy felderítsük azokat a tényezőket, melyek egy fenntartható kommunikációhoz vezetnek és nem arról szólnak, hogy alkalmilag kapcsolatot keresünk a „másikkal”. Azokra a tényezőkre is fel szerettük volna hívni a figyelmet, melyek esetleg a származási csoporttól való eltávolodást, a„másikak” csoportjába való asszimilálódást segítik.
Nincs lehetőségem itt részletesen tárgyalni sem a csehországi Ostrava és Benátky nad Jiserou-ban, sem a szlovákiai Kosice Luniknegyed és Jarovnice – Novosad-ban végzett kutatásokat. Azonban tanulmányunk következtetéseit összefoglalva néhány ajánlást és javaslatot feltétlenül tennék.
2. Ajánlások és javaslatok
A roma és nem-roma kommunikáció javítása mindkét oldalról a társadalmi kirekesztés, vagy befogadás kérdésének függvénye: mind a többség,mind és kisebbség részéről. Az etnikumok
közötti kommunikáció kereteinek megállapításakor fontosügyelnünk egy érzékeny és dinamikus egyensúly fenntartására az asszimiláció ésa különbözőségek elismerése vonatkozásában. Minden etnikumok közötti kommunikáció, legalábbis részben hajlik arra, hogy asszimiláljon, ezért fokozottan kell ügyelnünk arra, hogy mindig számoljunk a különbözőségekkel. A tanulmány rámutatott arra, hogy a kommunikációs folyamat elindításakor alapvető jelentőségű annak elismerése, hogy a partnerek és világszemléletük különböző. Ideértendő a vallásosságról és a velük kapcsolatba kerülő társadalmi intézményekről (példaként említjük a család fogalmának értelmezését, a család szerepét) való gondolkodásuk is.
A tanulmány a vizsgálatba bevont helyek és plébániák sok félehelyzete ellenére, arra törekedett, hogy a roma pasztoráció kérdése mindenütt alapos megvitatásra kerüljön. A tanulmány megállapításaiból kiindulva néhány kiemelten konkrét intézkedést javasolunk a roma pasztoráció ügyében, ajánlva egyidejűleg további megvitatásukat.
2.1. Az egyházmegyei roma pasztoráció fejlesztése
A tanulmányból leszűrhető, hogy a pasztorációban elkötelezettek gyakran úgy érzik koruk meghaladta őket. Az atyák nem biztosak abban, hogy a speciálisan romákhoz szóló pasztoráció módszerei megfelelőek lennének. Sokszor magukra hagyatottnak, csüggedtnek érzik magukat. Csehországban és Szlovákiában a szinódusok alig, vagy egyáltalán nem említik a roma kérdést. Az egyes püspökkari konferenciákon, vagy egyházmegyei szinteken meglévő roma pasztorációs csoportok fontos szerepet töltenek be. Ahol még nincs ilyen, javasoljuk mielőbbi létrehozásukat.
2.2. Társadalmi fejlődés, mint a pasztoráció szerves része
Ahhoz, hogy a roma és nem-roma kommunikáció sikeres legyen mindkét félnek világosan kell utalnia specifikus vonásaikra és bizonyítaniuk kell a valamilyen szinten meglévő kompetenciájukat / ez történhet szóban is /. Magától értetődik, hogy a roma népességnek segítségre van szüksége ahhoz, hogy kompetencia szintjét a társadalmi életben való részvételhez szükséges szintre emelje. A hatékonyabb kommunikáció egyik feltétele a személyiség kialakításában való emancipálódás. Az e téren való előrelépéshez természetesen alapvető fontosságú, hogy az Egyház karitatív tevékenységei ne az egyházi és pasztorációs közösségen kívül történjenek, hanem épp ellenkezőleg azok integráns részét alkossák. Másfelől a Karitász elkötelezett munkatársai gyakran közelebbről ismerik a különböző családok, vagy egyedül élők helyzetét, ezen ismereteik plébánossal, vagy más pasztorációban dolgozóval történő megosztása lehetővé teszi a velük való kapcsolatfelvételt. Ami a roma pasztoráció koordinálásában egyházmegyei vagy püspökkari szinten érvényes, érvényes plébániai szinten is: a plébániai karitász munkatársainak bevonása a szokásos plébániai pasztorációs munkába szükséges és ajánlatos. Ez az együttműködés a záloga annak, hogy a pasztoráció terén hozott döntések és intézkedések, valamint a karitatív munka a pasztoráció egyetemes felfogása szerint történjen, mely magába foglalja a pasztorációs, a karitatív és képzéssel kapcsolatos intézkedéseket, mely a teljes emberi fejlődés és kommunikációra való készség szolgálatában áll. Ebben a folyamatban a karitatív szempontokon túlmenően a politikaiak érvényesülésére is gondolnunk kell, hogy a romák emberi, társadalmi fejlődése plébániai szinten és azon felül is megvalósulhasson.
2.3. A segítők rendszeres képzése
Azokat, akik kitűnnek az etnikai határokat meghaladó minőségi kommunikációban, rendszerint csoportvezetőkké, asszisztensekké nevezik ki. Személyük részben követendő példa lesz a többiek számára, részben a mediátor szerepét tölti be.
A csoportvezetők illetve segítők képzése, továbbképzése fontos tényezővé válik mind egyházmegyei szempontból, mind a püspökkari szinten. Szándékaiknak arra kell irányulni, hogy minél többen vegyenek részt a képzésekben, és minél többen legyenek közülük olyan vezetők, akik főként a kultúrák közötti párbeszéd előmozdításában érdekeltek.
2.4. Gyermekek körében folytatott pasztoráció
A romák és nem-romák közötti jobb megértés szempontjából híd szerepet tölthetnek be a gyerekek. A gyermekek körében végzett tevékenységnek köszönhetően az érintett szülők könnyebben alakítanak ki kapcsolatot egymással. A tevékenységnek több formája lehet: nyári táborokban, kórusokban, liturgiában való részvétel stb.
2.5. Az asszociatív pasztoráció elemei
Híd szerepet betöltő új központok, speciális csoportok létrehozását szorgalmazzuk gyermekek és fiatalok körében, melyek szervesen kapcsolódnak a plébánián folyó pasztorációs tevékenységhez. E központok szerepe igen jelentős, létrehozataluk a nagyobb településeken lehetséges, mint pl. Ostravában.
Megfigyeltük, hogy egy csoport, például a fiatalok csoportja, mely a megalakításakor etnikailag vegyes szerveződésű volt, gyakran egy év múltán felbomlott / számos tapasztalatot szereztünk e téren Bénatky-ban, a Venise negyedben és Szlovákiában /. Még érdekesebbnek tűnik számunkra az ostravai Don Bosco Központ tapasztalata, ahol elkülönült csoportokkal indultak és elegendő teret szenteltek a romák személyiségfejlődésének. Ez elég erőssé tette őket arra, hogy kommunikációt alakítsanak ki más csoportok tagjaival / például a közös tevékenységek során /, sőt olykor a vezetést is átvegyék tőlük / még egy cseh etnikumhoz tartozó csoport esetében is /!
2.6. Fiatalok számára indított kisebb foglalkoztatási terv, mint a pasztoráció része
Jelentős eredményeket érhetünk el az etnikumok közötti kommunikáció javításában, ha a szabadidőt, tanulásra, továbbképzésre, személyiségfejlesztésre használjuk. A Don Bosco Központ példájából azt látjuk, hogy az önkéntesek képzésének és közreműködésének meghatározó jelentősége van a munka sikeressége szempontjából.
2.7. Szentségi pasztoráció
A szentségi pasztorációban találhatunk a leginkább elmélyült kapcsolatokra. Ugyanakkor nem mindig alkalmasak arra, hogy a roma családokat bevezessék a plébániai életbe, mert a szülők nem tudják elfogadni a szokásos szentségi előkészítést, illetőleg gyermekeiket erre rendszeresen elküldeni. Szükséges kialakítani olyan módszereket, melyek a szentségi előkészületet más ajánlásokhoz kötik / melyek korlátozottabbak, vagy tapasztalatokból leszűrhető pedagógiára alapozottak /, hogy a gyermekek és szüleik képesek legyenek felfedezni az életük és a szentségek közötti közvetlen kapcsolatot. Így a körülmények
függvényében, túl lehetne lépni a szentségek vételekor tapasztalható babonás hiedelmeken, melyek főként a keresztségben mutatkoznak meg. / A keresztség nem más, mint a rossz szellem kiűzése, s ennek következtében „nem fog többé sírni” a gyermek /.
2.8. Személyi folyamatosság
Az egyházmegyei papok gyakran nem szolgálnak 5 évnél tovább ugyanazon a plébánián. Ez a rövidre szabott ott tartózkodás a felelős az elmagányosodásukért, és azért, hogy gyakran erőtlennek érzik magukat a roma pasztoráció nagy kihívásaival szemben. Ezért számunkra elengedhetetlennek tűnik, hogy e pasztorációt érintően huzamosabb legyen jelenlétük, hogy a felépített kapcsolatok ne szakadjanak meg a plébános távozásával. A Don Bosco Központ egyik előnye éppen abból származik, hogy a szaléziánus plébános, Kuchař atya, több, mint 15 éven keresztül dolgozott ott, és így ki tudott alakítani egy önkéntesekből és munkatársakból verbuválódott csapatot.
2.9. Más szervezetekkel való együttműködés
A plébánia, más szervezetekkel együtt, gyakran egyike a községben, városban folyó tevékenység szereplőinek. Más szervezetekkel való együttműködése révén, az elmúlt időkhöz mérten egyre inkább képes lesz arra, hogy a kommunkáció, az imádság, a nézeteltérések tisztázása, a megbékélés, az ünneplés helyévé váljon, s ennek révén hozzájárulhasson a kommunikáció kultúrájának kialakulásához.
Ha azt szeretnénk, hogy Jézus Krisztus Evangéliumának megszabadító cselekedete a maga teljességében érjen el minden embert, a cigányokat is, az első lépés, melyet meg kell tennünk, hogy belsőleg elfogadjuk, hogy megszeressük őket. A szeretetnek ez az ajándéka nem lehet teljes értékű, ha figyelmen kívül hagyjuk életük emberi méltóságát, hogy közöttünk emberhez méltó módon élhessenek, teljes szabadságban, hogy szabadságukban áll megtalálni saját útjukat mely a katolikus Egyházba való befogadásukhoz vezet – melynek kapui nyitottak és szélesre tártak – Jézus Krisztus Egyházába, melyben a sokféle életmódnak és a Hit sokszínű kifejeződésének egyaránt helye van.
Albert-Peter Rethmann
Institut für Weltkirche und Mission
Philosophisch-Theologische Hochschule Sankt Georgen
rethmann@iwm.sankt-Georgen.de