Nagy ünnepet tartottunk Szátok községben, a Ceferino Házban. Május 4-éhez, boldog Ceferino emléknapjához legközelebb eső vasárnapon és hétfőn, Boldog Ceferino ünnepünkön, Orsós Zoltán atya, Csákánydoroszlói plébános volt a vendégünk. Az ünnepen részt vettek a Tereskei iskola igazgatónője, a Ceferino Közösség Váci hálózatának tagjai, a helyi hívek képviselői és a Ceferino Házba járó gyerekek és szátoki szülők. A gyerekek csoportja Gréti vezetésével, a rövid táncos jelenetben előadta boldog Ceferino Gimenez Malla életének néhány jelenetét és vértanúságát. A színpadi bemutató végén, a cigány virrasztási szokásokat követve, virtuóz tánccal fejezték be a jelenetet. A gyerekeknek Géza atya mondta el boldog Ceferino gyermekkorának “csibészes” elemeit, amelyek különös módon felkeltette az érdeklődést, de megismerkedtek boldog Ceferino, igazi cigány lókereskedő fordulatos életével és halálával. Ezután Orsós Zoli atya izgalmas életútjának történetét feszült figyelemmel hallgatták az összegyűlt gyerekek és felnőttek. Az atya nehézségekkel, akadályokkal terhes életútja elénk tárta, hogyan lesz egy hátrányos helyzetű, szegény sorsú cigány gyerekből, az Isten hívására, az Egyház papja. Köszönet azoknak a szülőknek, akik ünnepségünk elkészítésében közreműködtek a szendvicsek megkenésében. Nem kellett sokat biztatni az éhes szájakat, mind elfogyott. A Szátoki templomban, a szentmisén más községekből érkező ünneplők mellett részt vettek helybeli karitász tagjai és az egyházközség nem cigány hívei is. Láthatóan gyönyörködve fogadták a sok gyerek jelenlététől a szokásostól eltérő, kicsit „mozgalmasabb” misét.  A Szentmisén a Miatyánk alatt a gyerekek körbefogták az oltárt és a Jézus tanította imádság szavaival könyörögtünk a faluért, a cigányságért.