Az idei Egri cigánypasztorációs konferencia első különlegessége az az volt, hogy nem csak az országon belülről, hanem a Kárpátmedence országaiból, határon túlról is, Szlovákiából, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeztek résztvevők. A Ceferino Ház és Boldog Ceferino Intézet közösen rendezte meg a konferenciát. A nyitó szentmisét dr. Ternyák Csaba érsek úr 12 pappal celebrálta, a 120 résztvevő előtt. A sajtótájékoztatón dr Székely János is részt vett. A konferencia a jövő évi Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra fölkészülés jegyében a közösségépítés témában történt. , Ebéd után mindjárt három előadás és három tanúságtétel hangzott el. Székely János püspök atya Koós Ede atya valamint a frissen doktorált Balog Győző atya tartották. Cellár Adrien és Lakatos Krisztián roma szakkolegisták tanúságtétele mindenkit magával ragadott és nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők Oroszné Obbágy Rita beszámolt arról, hogy hogyan kap helyet a kispapképzésben a cigánypasztorációl. A szünet után kezdődött a konferencia második egysége,a műhelyek, az evaangelizáció lehetőségét mutatta be öt területen. A legnagyobb érdeklődést talán a zene mint eszköz és a fiatalok mentorálása téma keltette, de az utcai evangelizáció ügye is vonzotta az érdeklődőket. Szombaton egy izgalmas tréning töltötte ki a délelőttöt. A cigányok és nemcigányok együttműködése valóban mindig kihívás a mentalitás és a gondolkodásmód különbözősége miatt. Baranyi Marcsi és csapata ezeknek a nehézségeknek a megoldásában vezetett a résztvevőknek egy tréninget.
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2024. április
- 2024. március
- 2023. szeptember
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2022. október
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2021. december
- 2021. október
- 2021. július
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. augusztus
- 2020. június
- 2020. április
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. január
- 2016. október
- 2015. október
- 2015. május
- 2014. augusztus
- 2010. augusztus
- 2008. november
Kategóriák
- 2007
- 2008
- 2009
- 2010
- 2011
- 2012
- 2013
- 2014
- 2015
- 2016
- 2017
- 2018
- 2019
- 2020
- 2021
- 2022
- 2023
- A cigányság és a társadalom
- A cigányság és az Egyház
- Aktualitások
- Egyéb
- Egyházi megnyilatkozások
- Érdekes hírek
- Főoldali hírek
- Hírek
- Időszerű
- Imák
- Irodalom
- Képes beszámolók
- Linkajánló
- Romák az európai országokban
- Tevékenységünk