Nagy izgalommal folyt a takarítás január első napjaiban Szátokon a Ceferino Házban. A legfinomabb süteményeket készítették az asszonyok a találkozóra. Az új év első vendége Marton Zsolt püspök atya volt. Január 7-én a szélrózsa minden irányából összejöttek a munkatársak, a különböző gyerekcsoportok vezetői, a baba-mama klub vezetője, az önkéntes munkatársak, a Szátoki roma önkormányzat vezetője. Püspök atya figyelmesen végighallgatta a, tanúságtételnek beillő, néha vallomás szerű bemutatkozásokat, majd elmondta azt hogy a Ceferino Ház bemutatkozóit munkatársainak tartja a pasztoráció e kényes területén, amelyről tudjuk, hogy az egész magyar társadalomnak konfliktusterhes góca. Közben összefoglalta a cignypasztoráció céljait, területeit, amely az evangelizációban magába foglalja a szegénység enyhítését, és a cigány kultúra ápolását, amely a személyek önazonosságának ápolását szolgálja. Egyik ügyes asszony által horgolt terítőt, egy roma nyelvű imádságot tartalmazó imalapot és roma egy nyelvű Újszövetséget adtunk ajándékba, amelyet mindjárt ott helyben érdeklődéssel bontott ki az ünnepi csomagolásból. A találkozó alatt az egész termet öröm töltötte be, amely Krisztus követőinek együttlétére jellemző.