A vírus járvány ellenére eseményekben gazdag december köszöntött ránk 2020-ban. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület édesség-adományaiból gazdag mikulás ünnepséget tett lehetővé mind a hat faluban. A vírus elleni védekezés falvanként másfajta találékony Mikulásérkezésre kényszerített bennünket, de így talán még izgalmasabb, érdekesebb volt. Volt ahol szabadtéren osztotta a Mikulás az ajándékokat, volt ahol egyenként fogadta a gyerekeket, Szátokon lovas kocsin járta körbe a falut, és 112 gyereket lepett meg a faluban szerte szét.
A karácsonyi ajándékokra Az élelmiszerbank Egyesület 5 település (Dejtár, Szátok, Becske, Vanyarc, Kálló, Valkó) több mint 600 lakosának számára adományozott élelmiszert. Ezen túl a Pestszentimrei Plébánia hívei nagyszabású élelmiszer és cipős-doboz adományai több mint 160 gyerek számára jelentettek gyönyörűen becsomagolt karácsonyi meglepetést. És a Szent II. János Pál pápa Iskola központ diákjai, tanárikara tartós élelmiszer és gyermekajándék csomagjai is megszépítették sok rászoruló karácsonyát. Településenként más-más módon, oldották meg azt hogy a járványidőszak szabályainak megfelelően történjen a karácsonyi adományok kiosztása. Szátokon mintegy 240 személy kapott a körbejáró mikrobuszból, ill. annak utánfutójából élelmiszer és egyéb adományokat. Köszönet a két önkéntes segítőnek, a Szátoki karitászcsoportnak, akik két napon át csomagolták az adományokat gyönyörű karácsonyi dobozokba, Péternek, és Sándornak, az egyik hozzánk járó kislány édesapjának akik a kiosztásban jeleskedtek! Külön karácsonyi ünnep szólt a Ceferino Házba járó gyerekeknek. Előadták a születéstörténetet, megelevenedett Mária Szent József, a pásztorok és a három királyok. Egy modern táncbemutató után és az ünnepi szendvicsvacsora előtt, bontottuk ki a személyre szóló ajándékokat. A legnagyobb öröm talán akkor tört föl két megajándékozott szívéből, amikor átvették a kerékpárt. A meglepetés akkor volt, hogy első pillanatban alig merte megfogni a gyönyörű ajándékot, szinte nem tűnt valószínűnek számára, hogy ez az övé lehet. Természetesen rögtön ki kellett próbálni.
Meg kell említeni Évát, Katit, és természetesen Móni nénit, Guszti bácsit, Reniv nénit, továbbá Nikit, Balázst és Krisztofert, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy ezek az ünnepségek sokakat boldoggá tegyenek. Köszönet munkájukért.
Említésre méltó még a Szátoki évbúcsúztató eseménye december 30-án délután. Egy gyermekmise keretében adtunk hálát az évért. Külön örömünkre szolgált, hogy Dzsesszika először olvasta föl a szentmisén a szentleckét, éspedig gyönyörűen! Köszönet Gábor atyának, aki Pestszentimréről jött, vele közösen mutathattuk be a szentmisét, a délután rögtön meghódította a gyerekek barátságát. Ezután a szendvics ebéd után mézeskaláccsal és más finom süteményekkel lepték meg az ünneplő gyerekeket az ünnepet előkészítő felnőttek. És még ekkor sem volt vége, egész délután, estig kipróbáltuk a közösségnek szóló karácsony ajándékokat, hogy a közös játék örömétől ragyogjanak a boldog gyerekszemek. A téli szünetben még több alkalommal kirándulás tarkította a programot, Katalin-puszta, a Váci advent és a Csitári Kápolna. Mind megannyi élmény. Gazdag, eseménydús decemberünk, karácsonyunk, téli szünetünk volt.