Karácsonyunk azért volt ajándékban is gazdag és boldog a szátoki, dejtári és kállói, valkói gyerekek számára, mert a Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium diákjainak cipősdoboz-gyűjtése is hozzájárult Jézus születésünnepének méltó megünnepléséhez. Köszönő leveleket váltottunk, a szátokiak rajzokkal köszönték meg budapesti iskola diákjaink segítségét. A farsangot a budapesti iskolában együtt töltötték az ajándékozó középiskolások és köszönetet mondó szátoki gyerekek. A reggeli áhítat elmélkedését, imáját szátokról hoztuk, utána a szátoki gyerek köszönő-köszöntő cigány-tánc-összeállítással ajándékozták meg a budapesti iskola tanulóit, tanárait. Abban, ahogy a szátokiak mindent beleadtak, érezni lehetett a szép karácsonyi ajándékok iránti hála. A házigazda háromszázhúsz középiskolás diák vastapssal köszönte meg a tarka népviseletbe öltözött, szátoki gyerek, tüzes tánc-forgatagát. A tanárok meglepetés-tánca után, az tanár-diák körtáncába az iskolalelkészekkel együtt a vendégek is belekapcsolódtak