Az idén Boldog Ceferino ünnepének mottója: „Boldog Ceferino a jó apa” volt. A téma nagyon időszerű, hiszen Ferenc pápa szerint egy „apa nélküli társadalomban” élünk. Az apa-kép romlása ott szerepel a legkülönbözőbb válságjelenségek okai között, a meddőségektől és a válások számának növekedéséig.
Öröm volt bemutatni ezen a napon Boldog Ceferinonak és lányának Pepitának, gyönyörű apa-gyermek kapcsolatát. Ezen a napon megjelent előttünk a büszke lovas, a lányával zarándokló édesapa képe. Megismerhettük a zarándok út alkalmával eltűnt nagyobbacska Pepita történetét, akit a kétségbeesetten kereső apa fegyveres amazonnak öltözve, a bikaviadalok helyszínén talált meg. Sőt, a kislányával a nyeregben virtuóz lovasfigurát bemutat boldog Ceferinonak egy új oldalát is megpillanthattuk. A rajzpályázat és az időn meghirdetett rapp verseny ezt a fogadott gyereket is saját gyermekeként szerető apa, csodaszép kapcsolatát jelenítette meg.
Az ünnep legnagyobb újdonsága a rapp-verseny volt. A hét alkotás Boldog Ceferino-t mutatta be. A boldog nyertes, kiemel különdíjas egy kerékpárt kapott. Változatos színpadi programmal készültek a többiek is. Megjelent egy zarándoklaton apa és lánya is. De a rimóci gyerekek a oltárra emel rabszolga, Szent Bakhita életét is színre vitték, de a dejtáriak előadásában szemlélhettük boldog Ceferino tiszteletére, az imához hasonlóan ég felé szálló színes lufikat.
A finom gulyásleves ebéd után a délután vetélkedők, beszélgető csoport, kézműves foglalkozás és táncmeditáció között választhattak a résztvevők. az eső korábban bezavart a lelkes csapatot a szentmisére Ilyen gyönyörű nap után nem csoda, hogy csak úgy zengett a templom a jelenlévők énekétől. A jelenvalóvá tette számunkra is a természetfeletti erőforrást, Krisztust, aki jó apává tette Boldog Ceferinot, hiszen természetes mintája nem lehetett, édesapja korán elhagyta családját, csak Mennyei Atyától részesülhetett a jó apa élményében. A Gondviselést jelentő Atya meggyógyít bennünk minden hiányt, minden sebet! A szentmise végén a ragyogó szemű díjazottak átvehették a munkájuk méltó jutalmát. Minden alkotó, és szereplő kapott valamit munkája jutalmául. A rapp verseny nyertese átvehett a jeruzsálemi olajfából készült rózsafüzért és a megígért kerékpárt. De jutalmak között szerepelt boldog Ceferino képépvel készített rózsafűzér, boldog Ceferino képe, és mindenki kapott egy egy pápaképet.
Hála a mennyei Atya ajándékáért, a délután 3-ig tartó szép napsütésért, a nagy jókedvért, a rajzversenyesek gazdag fantáziájáért, rapp-esek találékony alkotásaiért, az ebéd készítők szakács-tudományáért, és minden csoportvezető és csoport gondos előkészítő munkájáért.