A cigánypasztorációt öt alcím alatt tárgyaljuk: A) Teológiai megalapozás; B) A cigányok helyzete a környező társadalomban; C) A cigány nép kultúrájának sajátosságai, értékei; D) Történeti visszatekintés; E) A cigánypasztoráció által fölvetett kérdések.

A fejezetben nem a közkeletű roma kifejezést használjuk, hanem legtöbbször a cigány szót. Meggyőződésünk, hogy a magyar nyelven cigánynak nevezett nép iránti tiszteletünket szóhasználat cseréjével nem lehet pótolni. Maguk a népcsoport tagjai megvallják, hogy nem a szóhasználat sérti őket, hanem az a magatartás, amely olykor megtagadja tőlük a minden embert megillető tiszteletet. Sokan nem értenek egyet a roma kifejezés saját nyelvi közegen kívüli általános használatával, pl vannak akik féltik az önmegnevezés eredeti tiszta jelentését.(1)

 

A) Teológiai megalapozása

A cigánypasztoráció a krisztusi küldetésparancs teljesítéséből természetszerűen fakad: “Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mt.16.15) Krisztus „minden néphez” küldi tanítványait (Mk 16,15). Egy nép sincs, amelyhez ne küldte volna őket.
Az Egyház az egész emberi nem egységének szentsége, jele és eszköze (LG 1). Ha az Egyház Európa közepén lemondana egy nép evangelizálásáról, (amellyel évszázadokon át együtt élt!), saját lényegét, katolicitását adná föl. A cigánypasztoráció nem néhány lelkes ember hobbyja, hanem a katolicitás következménye.
Ha alázattal ajándékozzuk számukra a krisztusi üzenetet, és készek vagyunk befogadni azt, ami a cigányság evangéliummal való találkozásából születik, mi magunk is gazdagodunk.
A cigánypasztoráció céljaként az „Irányelvek a Cigánypasztorációban” c. Vatikáni dokumentum (ezentúl: Irányelvek): nem kevesebben jelöl meg, mint a „cigányok és nem cigányok közötti teljes közösség”(2) elérése.

A cigányság egy önálló nép, sajátos adottságokkal, történelemmel. Csak a sajátos jegyek figyelembevételével vihetjük az evangéliumot körükbe.

B) A cigányok helyzete a környező társadalomban

Világszerte kb. 36 millió ember tartozik a cigány népességhez. Egyedül Indiában 18 millió vándorló cigány ember él. A cigány népcsoportok roma, szinta, manus, kale, gyutan, yenich stb. neveken ismertek. Európában a legnagyobb létszámú jelenlétüket Romániában 1,15 millióra (más becslések 2 milliónál is többre), Bulgáriában, Szerbiában és Spanyolországban 750-750 ezerre, Szlovákiában 500 ezerre, Franciaországban 310 ezerre, Németországban 120 ezerre, Angliában és Olaszországban 100-100 ezerre  becsülik a szakemberek
A roma népesség magyarországi létszámáról különböző adatok láttak napvilágot. Felmérések szerint 1971-ben 320 ezerre, 1994-ben 434 ezerre;(3)2003-ban 570 ezerre, manapság 600 ezer körülire tehető létszámuk.(4) Magas gyermekszámuk miatt növekszik arányuk az összlakosság körében. A 2003-ban született gyerekek 15%-a roma származású. A 2001-es népszámlálásban viszont csak 190 ezren vallották magukat a cigánysághoz tartozónak.
A bizonytalan adatok oka többek között az, hogy a népszámlálások alkalmával a roma vagy cigány etnikumhoz tartozók nagy része nem vállalja származását; továbbá jelentős részük nem beszéli a nyelvet, magyar anyanyelvű.
A vizsgálatok egyetértenek abban, hogy a cigány etnikumhoz tartozók az átlagnépességnél jóval hátrányosabb helyzetben vannak. Hátrányuk folyamatosan nőtt. Ennek egyik fő oka, hogy a romák közül az átlagosnál sokkal kevesebben rendelkeznek kereső foglalkozással, s a 90-es évektől közülük vesztették el legtöbben munkahelyüket. 2003-ban roma férfiak mindössze 28%-ának, a nők 15-16%-ának volt munkahelye.(5) A Budapestiek és dunántúliak helyzete jobb. Egyedül Budapesten nőtt a foglalkoztatottak száma 1993 és 2003 között.
Míg a nem cigány lakosság körében 1994-ben az érettségizettek vagy diplomások aránya 46 %, a romák körében 20 %. (Bár ez az arány is nagy fejlődésnek mondható.) – Foglalkoztatottságuk terén jellemző a szellemi tevékenységet folytatók és a szakképzett munkavállalók alacsony száma: az aktív keresőknek 18 %-a dolgozik szellemi munkakörben közülük, míg a lakosság többi részének 37 %-a. A roma háztartások 90 százaléka nem jut vezetékes gázhoz, 40-50 százalékuk közkutakra jár vízért.
Gyógypedagógiai intézetekbe kerülő gyermekeik aránya 4–5-szöröse a nem cigány népesség átlagának. Babusik Ferenc pszichológus vezetésével Borsodban készült újabb felmérése szerint a romák csaknem nyolc százaléka a stresszből és a kilátástalan életviszonyokból eredő lelki betegségekben szenved..
1993 és 2003 között a cigány lakosság szegregációja, gettósodása növekedett. Az apró falvakban koncentrálódik jelenlétük. Borsodban és Baranya megyében egyre nagyobb számban jöttek létre cigány többségű aprófalvak. A magas gyermekszám is meghatározza, hogy az egy főre eső jövedelem sokkal elmarad az országos átlagtól. (6)
Egészségi állapotuk hátrányos. Magasabbak a betegségi mutatóik. A nem cigányok – az életkori struktúra alapján – másfélszer olyan hosszú életre számíthatnak, mint a cigányok.
A borsodi felmérés szerint a hiányos táplálkozás és az egészségtelen lakókörnyezet egyik következménye, hogy a romák esetében kiugróan magas a tbc-sek száma: több mint tízszerese a megyei átlagnak. Bizonyos betegségek — idegbetegség, gyomorfekély — gyakoriságának nem a higiénia hiánya és nem a gyenge fizikum az oka, hanem a társadalmi beilleszkedés nehézsége.

C) A cigány nép kultúrájának sajátosságai, értékei

A történelemben gyökerezve az európai társadalmakban kirajzolódott egy negatív kép a cigányságról, a cigányok piszkosak, lopnak, nem dolgoznak, stb. Mindez sokszor a nehéz szociális körülmények miatt igazolva látszik. E negatív kép előítélete alapján lenéztek, kirekesztettek minden cigány embert.(7) Az előítélet sokszor elfedte a nép értékeit és a velük szembeni kegyetlenkedések alapjául szolgált. Nyilván vannak közöttük ilyen emberek is, olyan emberek is, de igaztalan egy nép minden tagját egy típuskép alapján megítélni.
Milyenek valójában a cigányok? – hogyan látják ők magukat?  Milyen értékeket láthatunk bennük?
A cigányság nem egységes nép. Nyelvük Európa-szerte más-más más népek nyelvével kölcsönhatásban fejlődött. Annyira szétszóródtak, hogy egymással sem tudtak kapcsolatot tartani. Mégis fölfedezhető néhány közös vonásuk.

  • A cigány közösségek mindegyike az őket körülvevő, többnyire ellenségesnek tekintett gádzsó (nem cigány) világgal szemben határozza meg önmagát. Az elszenvedett sérelmek alapján szinte mindegyik csoportban kialakult a kirekesztettség érzés, valamint a tudat, hogy túlélési stratégiájukban csak magukra számíthatnak az ellenséges környezettel szemben.(8)
  • A vatikáni „Irányelvek” a cigánypasztorációban a cigányság jellemzőjeként említi a vándorló, bolygó életre, mobilitásra való hajlamot. (A letelepedetteknél is jelen van.)

A cigányság vándorlását a szakemberek kóborlásnak nevezik: a megélhetéshez szükséges munka követelte meg a helyváltoztatást (kovácsok, kereskedők termékeiknek kerestek piacot).

  • A cigány csoportok jellemzője, hogy életük középpontjában a család áll. Cigánynak lenni azt jelenti, hogy belenőttek a családba, amelyet egy közösségi lelkiismeret, kollektív tudat irányít, neveli a gyerekeket. A hagyományos cigány család eszményi házastársi hűséget követel. A nők botlását szigorúan torolja, a férfiakkal szemben elnézőbb. Tiszteletben tartják a család öregjeit, akiknek bölcsessége, élettapasztalata irányítja életüket.(9)
  • Szolidalítás jellemzi őket a nagycsalád, a törzs, a népcsoport és annak minden tagja iránt. Jellemző a szabadság utáni vágy, de szabadságukat, önmagukat a népben, a családban valósítják meg.
  • A cigány identitás jellemzője a mély vallásos érzés. A hit számukra az oltalmazó Mindenhatóval fenntartott erős érzelmi kapcsolat, főleg amikor nyugtalanító helyzetbe kerültek. Ez a kapcsolat kérdésfölvetés nélkül beépül a környezet hitvilágába, legyen az katolikus, protestáns, ortodox vagy muzulmán.(10)
  • Mivel az Egyház alapvetően közösségi, figyelembe kell vennünk, hogy a cigány ember milyen közösségi tapasztalatból érkezik. A vándorló cigány emberben egy semmihez sem hasonlítható közösségi összetartozás tapasztalata élt.(11)3-4, néha 20-30 cigány család, nem feltétlenül vérségi alapon együtt vándorolt, u.n. „kumpániát” alkotott. A kumpánia tagjai között erős szolidaritás élt.

Megvédték egymást, feltétlenül számíthattak egymásra, együtt nevelték a gyerekeket. A közösségen belül a tulajdonnak is más szerkezete volt. Nem volt közöttük a szó szoros értelmében vett magántulajdon. A hagyományos igánytársadalom tagja a legegyszerűbb személyi tulajdonnal rendelkeztek csak. A ruha, ami rajta volt, vagy a közvetlen személyes használati tárgyak voltak az övéi. Ha azonban egy cigányasszony letette a rajta lévő ékszert, a család, a kumpánia másik tagja minden további nélkül fölvehette. A termelési eszközök közös tulajdonban voltak pl. a kohót, a lovat, a szekeret a kumpánia bármely tagja használhatta, ha szüksége volt rá. A cigányok ezért különlegesen érzékenyek mindenféle közösségi tapasztalatra. A Szentírásra építő kisegyházak, szekták azért nagy hatásúak a cigányok között, mert éppen erre az érzékenységre válaszolnak a közösség ígéretével.
A cigány kézműves termelése: árutermelés, de nem halmozza föl az „értéktöbbletet”, mindig csak szegényes megélhetésért termel.(12) Mivel a tulajdon fogalma egészen más, a lopásnak is egészen más az értelme egy cigány ember számára.

A cigányok jellemzője a gazdag érzelemvilág. Kultúrájuk emocionális. Sok fantázia, intuíció jellemzi. Érzékenyek a személyességre. Színes történetekkel, mesékkel, énekekkel, táncokkal fejezik ki belső világukat. Rendkívüli tehetségük van a zenéhez, énekhez, tánchoz. A cigány kultúrából érkező képzőművészek munkáit élénk, erős színek jellemzik. Az ünneplésnek központi szerepe van a cigány ember életében.

D) Történeti visszatekintés

1. A cigányság történelme, megjelenésük Európában

A cigányság őshazájának nyelvi kutatások alapján Indiát tartják.(13) Az első évezred végén már a perzsa irodalom tanúskodik jelenlétükről Perzsiában. Örményország területén nagy hatást gyakorolt rájuk a kereszténység. Innen több hullámban közelítették meg Európát. A cigányok első kumpániái(14) a XV. században jelennek meg Európában, először a mai Olaszország, Franciaország és Magyarország területén, hamarosan észak felé is elvándorolnak. Nyugat-Európában helyenként éles elutasítással, itt-ott üldözéssel találkoznak. Magyarország befogadó magatartásával tűnt ki ebben az időben, Zsingmond király menlevelet adott nekik, ezért nagy számban húzódtak a közép-kelet-európai régiókba. A XVI. Századtól a nyugat-európai országokban erősödik az elutasítás. A török hadak elől menekülve vagy azokat követve a XVI. század közepétől jelentek meg tömegesen az országban. Mária Terézia és II. József „szabályozása” erőszakos rendeletekkel asszimilálni törekedett őket. Sokan közülük ebben az időszakban veszítették el nyelvüket. Az un. oláhcigányok különböző foglalkozás szerint elkülönült „törzsei” a Havasalföldön szabadultak föl egyfajta rabszolgaságból a 19. század közepén és vándoroltak Magyarország terültére közülük sokan itt is maradtak. A 19. század végére 280 ezer cigány élt az országban(15), többségük „állandóan letelepedettnek” számított. Az 1944-es német megszállás előtt a mintegy 200 ezer főre becsült cigányság már többségében letelepedett életmódot folytatott.

A cigányság nyelve, „törzsei”

A cigányság eredetéről – írásos források hiányában – nyelvük adja a legtöbb információt, amely az indiai nyelvekből származik.(16) Magyarországon két dialektus egyikét beszélik: vagy az u.n. kárpáti nyelvet vagy az oláh nyelv valamelyik változatát. Az oláh és a kárpáti nyelv annyira eltérnek, hogy nehezen értik egymást. A cigány anyanyelvet nem beszélők anyanyelve vagy magyar (rumungrók) vagy az ó-románnak egy változata (beások). Az oláh cigányok „törzsei” foglalkozás szerint elkülönülnek egymástól (indiai kasztrendszerre emlékeztet), többnyire a nyelv más-más változatát beszélik. lovári, posotlári, kerári, colári, kelderári, cerhari, masári, stb.
A lovári nyelvet 1971-ben és 1981-ben a cigányok Berlini és Göttingeni világkongresszusán választották ki, mint a cigányság leendő irodalmi nyelvét. (17)

2) A Cigányság és az Egyház

A kereszténység valószínűleg az örmény Egyházzal való tartósabb találkozásban hatott rájuk először az első évezred utolsó évszázadaiban. Az Európába érkező első csoportok (1417) vallási magyarázatokkal indokolták vándorlásukat. Egyiptomból menekült bűnbánó, zarándokoknak mondták magukat. A területi elvre épülő Egyház pasztorációjának hatóköréből minduntalan kicsúsztak a vándorló kumpániák. A XV. és XVI. században az átalakuló európai társadalmak kivetették azokat, akik nem asszimilálódtak. Idegeneknek tartották őket, és mint a rend felforgatóit kezdték értelmezni őket. Ilyen közegben hívták össze a tridenti zsinatot (1545- 1563). Mind a katolikus, mind a protestáns egyházban élt a gyanú, hogy a cigányok netán eretnekek. A cigányok pedig szívósan próbálták megőrizni identitásukat és autonómiájukat, ezért „veszélyes” elemeknek tűntek. Pápai bullákra(18) hivatkozik a római inkvizíció a cigányokkal szembeni fellépésben.
A cigányok befogadása, az evangéliumi üzenet közvetítésének szándéka azonban egyetlen korban sem hiányzott az Egyházból. Az Egyház igazi arcát minden korban a szentek szolgálták. A XVI. És XVII. századi lelkiségek a szegények felé fordultak. Néri Szent Fülöp, kicsit később Kalazanci Szent József korában bíborosi védnökség alatt jön létre a cigányokkal foglalkozó kongregáció a Madonna del monti kerületben (ez volt a vándorló cigányok számára kijelölt hely). Ezekben az Evangélium hirdetésének erejével próbálták megnyerni a cigányokat az evangélium számára. Később 1680-ban Palermóban templomot kaptak: „Santa Mariava in Egitto” (az Egyiptomba menekülő Szűz) elnevezéssel.(19)
A XIX. században főleg nyelvi és antropológiai kérdések állnak a cigányok iránti érdeklődés középpontjában, ez az érdeklődés csökkenti a távolságot, de a tényleges testvéri befogadás még messze volt. A XX. század rettenetes tette a cigány holocaust. A nácik cigányokat is irtottak. Máig tisztázatlan az áldozatok száma. A pápák többszörösen elítélték a rémtetteket. A XX. században a Szentlélek alulról jövő kezdeményezései, átszakítják a cigányközösségeket körülvevő láthatatlan burkot. Már a zsinat előtt 1958-ban XII. Pius pápa megalapította az OASNI (Opera Assistenza Spirituále Nomadi in Italia) szervezetét, a nomád csoportok- így a cigányok- lelki segítségére.

a) A cigánypasztoráció a XX. Században

A II. vatikáni zsinat új lendülettel fordul valamennyi népcsoporthoz. „Az egyház nem kötődik kizárólagosan egyik fajhoz vagy nemzethez sem.”(20)Ez a cigánypasztorációs kezdeményezéseknek is új lendületet adott. A pápa személyesen fordult a cigánysághoz. Gyakran párhuzamot vont a vándorló cigányság és Isten zarándokló népének biblikus képe közé. Ez közel állt a cigányokhoz.
1965. szept. 26-át, VI. Pál pápa a zsinati atyák kíséretében részt vett egy nagyszabású cigány zarándoklaton Pomeziában. Itt hangzott el máig híres mondata: „Ti nem az Egyház peremét képviselitek most, hanem éppen a központját alkotjátok, az Egyház szívében vagytok.” Az Egyház legmagasabb fórumon, a testvéri befogadás hangján szólalt meg.
A zarándoklatot követően VI. Pál pápa a Christus Dominus dekrétummal párhuzamban megalapította az Opus Apostolatus Nomadum szervezetét, amely a cigányokkal is foglalkozott. Később, 1970-ben létre jött az a Szentszéki Bizottság, melynek címe: De migratorum atque itinerantium cura (vándorlok és utazók lelki gondozása).
1965-ben a „Christus Dominus” kezdetű zsinati dekrétum felhívja a püspökök figyelmét azokra a hívekre, akik életkörülményeik miatt nem kapcsolódhatnak be megszokott módon a plébániák életébe.(21) Ebben a szemléletben született 1983-ban a CIC. A 383. és a 771. kánonok a püspökök és plébánosok gondoskodását kiterjeszti azokra is, „akik életkörülményeik miatt átlagos és rendes lelkipásztori gondozásban nem részesülnek eléggé.”
1988-ban II. János Pál pápa létrehozta a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsát, és rá bízta a cigányság evangelizálását is. E tanács néhány évenként tartja pasztorációs világkonferenciáit.
2003-ban először tartotta a Vatikánon kívül, Budapesten, elismeréséül mindannak, amit a magyar Egyház a cigányokért tesz.
A cigányság az Egyház szívében érezte magát, amikor 1997. május 4-én, II. János Pál boldoggá avatta Ceferino Gimenéz Malla-t (ejtsd: Ceferinó Himenez Malja)(22), spanyol cigányt, aki szentségi házasságban élt, kitűnt a felebaráti szeretetben, az üzleti életében is az embertárs tisztelete és szeretete vezette. 1936-ben életét áldozta hitéért, egy katolikus pap védelmében.

b) A cigánypasztoráció európai kibontakozása

Már a zsinatot megelőzően Európában új kezdeményezések születtek a cigány-pasztoráció terén. Fő jellemzőjük, hogy a lelkipásztor „elhagyta az európai életformát” és életközösséget vállalt a – sok esetben a vándorló – cigányokkal. Első lépésként 1945-ben a jezsuiták vezetésével Hollandiában a lakókocsikkal vándorlók támogatására közösség született. Franciaországban Fleury atyát követve André Barthelemy(23) katolikus pap (rasaj) – püspökének engedélyével – csatlakozott a cigánykaravánokhoz (a világ cigányai egyszerűen Yoska néven ismerték)
1975-ben megalapította a CCIT-t.(24) Ez Európa-szerte évenként más-más országban tartja rangos nemzetközi konferenciáját (2007-ben Magyarországon). Időközben Németországban, Belgiumban és Spanyolországban is megindult a munka. – A zsinat nyomdokait követve a Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa 2005. dec. 8-án kiadta az „Irányelvek a Cigánypasztorációban” című dokumentumát, amely mérföldkő a cigánypasztorációban. Összegzi a cigánypasztoráció évtizedes tapasztalatait, és ezek alapján először fogalmazza meg, mi a teendője a befogadó Egyháznak, és mire hívja az Egyház a cigányságot.

c) A magyarországi cigánypasztoráció helyzete-története.

A cigánypasztoráció születése Magyarországon igazolja, hogy az Egyház másképp működik, mint a társadalom többi részei. Az állam vezetése fölméri az adott társadalmi problémát, dönt, anyagi eszközöket csoportosít, és ezzel többnyire megoldottnak véli a kérdést. Az Egyházban más a helyzet. A „legfelsőbb vezetés”, Isten Lelkének indítására, de alulról jövő kezdeményezéseket támaszt és így alkotja maradandó műveit. (ld. Szent Ferenc, Páli szt. Vince, Teréz anya stb.). A cigánypasztorációt illetően a magyar Egyház az ébredés idejében van. Tanúi vagyunk alulról jövő kezdeményezések sorának. Többen fölismerik a cigánypasztoráció szükségességét. A MKPK 2001. őszi konferenciáján elhatározta, hogy felállítja Migrációs Irodáját, mindezek koordinálására.
A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat a MKPK engedélyével és támogatásával 2003-ban fordította le a világon először a teljes Újszövetségi Szentírást lovári nyelvre(25).
2006-ban a Váci Egyházmegyében, először Magyarországon egy cigánypasztorációt koordináló iroda született Gyömrőn egy függetlenített cigány kisebbségi lelkész vezetésével. A MKPK Migrációs Irodája kb. félszáz olyan kezdeményezést tart számon, amely a cigányokkal foglalkozik. Ezek közül a néhány legjelentősebbet mutatjuk be a következőkben: ezeknek legtöbbnek már irodalma van, továbbá Diósi Ágnes, Fátyol Tivadar, Szuhay Péter filmeket alkottak róluk.
Hodász
Az első magyarországi cigánypasztorációs kezdeményezés. 1946-ban kezdődött Hodászon egy nyírségi kis faluban. A falu görögkatolikus lelkésze, Solya Miklós a gyerekekkel való kapcsolat okán egyre többször jelent meg a cigánytelepen. A családokkal szövődő további kapcsolatai révén a cigányok az Egyházon belül kezdték érezni magukat. A legfontosabb imákat és görög liturgiát hamarosan lefordították arra a cigány nyelvre, amit beszéltek. Hamarosan fölépült a cigány templom, a korábbi mellett létrejött egy külön cigány egyházközség. Azóta közösségi ház, és idősek otthona is fölépült. Járnak zarándoklatokra. Kapcsolatot tartanak más cigányközösségekkel. Sólya Miklós halála után Gelsei Gábor az egyházközség pásztora.
Kántorjánosi, Felsőregmenc, Baktalórántháza, Sajópetri
A Nyírségben és Borsodban található a hazai cigányság jelentős része. A helyi római vagy görög-katolikus lelkipásztorok a településen nagy létszámban jelenlévő cigányokkal több helyen kapcsolatot építettek. Közös zarándoklatokat, programokat szerveznek, és részt vesznek az országos cigánypasztorációs programokon. Segítséget nyújtanak a különböző szociális szükségben, vagy a társadalmi kapcsolatteremésben.
Esztergom – Marista testvérek
A Marista testvérek hivatása a szegények, rászorulók szolgálata, életük teljes megosztása. 1990-ben tértek vissza Magyarországra. 1999 óta Esztergomban, a cigánysoron egy spanyol és egy francia szerzetes telepedett le. A cigánygyerekek számára naponta játékos foglalkozásokat tartanak változatos programmal. Segítik őket az iskolai érvényesülésben. Keresik a szülőkkel, családokkal való kapcsolatokat. Tevékenységük most van kibontakozóban. – Pályázaton nyert pénzekből 2003-ban létrejött egy közösségi ház. Ezt pedagógusok segítségével működtetik, akiket Mária Iskolatestvérek fizetnek, részben pályázati támogatásból. Nyaranta táborozni viszik a gyerekeket. Mivel a cigányok nem szeretik, ha a gyerekek idegen helyen alszanak, az éjszakákat otthon töltik, és egész napos programokat szerveznek nekik.
Szendrőlád – Cursillo
Az Egri Egyházmegyében 1994-óta mintegy 300 fő cigány vett rész cursillos hétvégén, többségük Szendrőládról. A község 1700 fős lakosságának több mint 70%-a cigány. A cigány résztvevők számára élmény, hogy az Egyház közössége befogadja őket. Fölismerik saját értékeiket és kialakul a mások elfogadására irányuló készség. Visszatérve, az egyházközség aktív tagjaivá váltak. Nagyobb lett az egymás iránti segítőkészség, a szeretet. A faluban csökkent a bűnözés, helyreálltak vagy megerősödtek a családok, a házastársi kapcsolatok. Azóta teológiát végzett hitoktatók, a cigánypasztorációt hivatásszerűen felvállaló családapák, családanyák, lelkipásztori munkatársak nevelődtek fel.
Budapest-Józsefváros
Józsefvárosban a Szent József plébánián szép romapasztoráció bontakozott ki. Az iskolai hitoktatás révén kerültek kapcsolatba a többségükben romungró cigány családokkal. Néhány lelkes hívővel megalakították a Szent József a Gyermekekért Alapítványt, mely segíti a rászoruló családokat időszakonkénti élelmiszer segéllyel és támogatja a gyermekek nyári táborozását. 1994-től kezdve nyári hittanos táborokat, majd 1998-tól zarándoklatokat szerveznek roma családoknak. Létre jött az anyás tábor és a baba-mama tábor. 1999. óta romos pincéből kialakított helyiség már közösségi programokat, tanulást segítő gyermek foglakozásokat, karitatív segítségadást nyújt. Rendszeresen kézműves és cigánytánc foglalkozásokat tartanak. Önkéntesek közreműködnek.
Alsószentmárton, Mánfa
Alsószentmártonban, Lankó József plébános kezdeményezése a két legfontosabb stratégiai ponton segíti a cigány fiatalok iskolázását, társadalmi beilleszkedését. A cigányóvoda, a beiskolázás előtt igyekszik behozni a nyelvi és szocializációs hátrányokat, a Pécsi Püspökség támogatásával működik. A fiatalok fejlődésében a másik stratégiai pont a középiskolás kor. A mánfai Collégium Martineum tehetséggondozó intézetben segíti a város középiskoláiba járó cigány fiatalokat. (A Renovabis anyagilag segíti.)
Arló
Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség 1994-ben költözött a Borsod megyei Arlóra. A gyermekek révén születtek az első kapcsolatok a cigány lakossággal. A nővérek elkezdtek a tanulásban segíteni, korrepetálni, anyagi segítséget nyújtani. Segítséget nyújtottak érdekképviseletükben, hivatalos helyeken, orvosnál, stb. A karizmatikus lelkiség több cigány fiatalt megérintett. A Szent Filoména Ifjúsági Szeretetközösség 1997-ben alakult. Egy nővér tartja a rendszeres hittanítást, és a közösségépítésben is van feladata. Működik kórus, színpadi előadások, nyári találkozók szerveződnek. Karitatív munkákat szerveznek. Bekapcsolódnak a plébánia életébe.

E) A cigánypasztoráció által felvetett kérdések

Vannak a lelkipásztorok között (kevesen!), akiknek a Szentlélek különleges karizmát adott (pl. Sólya Miklós, vagy külföldön André Barthelemy). Az ő dolguk volt az úttörés: hogy akár a plébániai lelkipásztorkodástól eltávolodva, a cigánykaravánokat kísérjék, közöttük lakjanak. Ebből születtek a cigányok között lakó un. „híd közösségek”. Világiak, szerzetesek, papok hivatásuknak érzik, hogy ilyen módon is elvigyék számukra az Evangéliumot. Ez nem mindenki útja. A legtöbb papnak gondoskodnia kell a plébánia híveiről, és az Egyházhoz más módon kapcsolódó cigány hívek felé is küldetése van.

Fontos kiindulási pont: hogy a lelkipásztor ismerje a cigányság sajátosságait; de a pasztoráció alapja az emberi kapcsolat, a baráti melléállás: a lelkipásztor fő eszköze, a szeret!

1) A cigánypasztoráció két frontja.

A cigánypasztorációban a lelkipásztornak két felé kell figyelnie. Kapcsolatot építeni a cigánysággal, és egyidejűleg kezelni a többségi társadalom előítéleteit, sokszor elutasítását.
A templomba járó híveket föl kell készíteni, nehogy az előítéletek akadályozzák a cigány testvérek befogadásában. A cigány emberek lelkek, akik Istent keresik. Isten előtt mindnyájan boldogságra, szeretetre éhező személyek vagyunk, akik csak tőle kaphatjuk meg, amit keresünk. Az egyházközségnek befogadóvá kell válnia. Sokszor a befogadás első lépése a megbocsátás.
A cigánypasztoráció problémája kettős. Az egyik, hogy a cigányság nehéz szociális helyzete, súlyos mindennapi megélhetési gondjai annyira lekötik a cigány emberek minden figyelmét, erejét, hogy az Egyház örök életről szóló üzenete nem éri el őket. A másik fő probléma, hogy a cigány ember távol tartja magát az Egyháztól, mert saját kultúrájának, önazonosságának elveszítését félti. Mindebből következik, hogy ha az Egyház pasztorálisan közelíteni akar a cigányokhoz, nem teheti meg, hogy ezt a két problémát ne kezelje.
A kettős csapda. Két irányba tévedhet el a lelkipásztor, aki a cigányság felé fordul. Az egyik tévedés, ha látva a cigányság nehéz helyzetét, elkezdődik a szociális segítség, az iskolai felzárkóztatás és ebben le is ragad az akció. Ehhez hasonló csapdába esik, aki valamiféle „enyhített evangéliumot” kínál a cigányságnak (inkulturációt hangoztatva!). Az emberi segítségnyújtásban megrekedt akció a cigány embereket az örökös „segélyezett” szerepébe degradálja, ezzel az emberi méltóságot sérti, mert pusztán az evilági egzisztenciát akarja megteremteni. (Bár erre is szükség van). Mi éppen úgy tartozunk nekik az Egyház életével, az evangéliumi jó hírrel, mint bármilyen más néphez tartozó embernek. Joguk van hallani, befogadni Isten Igéjét, az Egyház teljes jogú tagjává, nagykorú kereszténnyé válni.
A kérdés tehát: akarunk-e, az Egyházat szerető és hitükben öntudatos cigány embereket, papokat, szerzeteseket és világiakat, akik felelőséget éreznek cigány testvéreikért is, és maguk végzik majd a cigánypasztorációt? Ha igen nem elégedhetünk meg csupán az anyagi, kulturális és társadalmi felzárkóztató akciókkal. Az Evangélium, a vatikáni dokumentum szavaival is: „cigányok és nem cigányok közötti teljes közösség”-re hív.(26)
Egy másik csapdába vezet az a lelkipásztori magatartás, amely csak lelki táplálékkal közeledik hozzájuk, de nem nyújt emberi segítséget. Lehet, hogy ideig-óráig sikerül föllelkesíteni közülük azokat, akik az Isten Igéjének befogadásáért hősi erőfeszítésre vállalkoznak. Hosszú távon azonban a többséget fölemésztik a megélhetési gondok, a kulturális és társadalmi hátrányos helyzetből fakadó identitászavar. Ez a lelkipásztori magatartás legfeljebb kevesek számára nyit esetleg utat, akik képesek erre a hősi erőfeszítésre. Szükség van az emberi segítségnyújtásra is, a megélhetés, a kulturális felzárkózás területén, hogy az identitásukban megerősödött, a magyarokkal egyenrangú hívő cigány testvérek élhessenek, egy befogadó Egyházban.
Bizonyos cigánypasztorációs kezdeményezések, hol az egyik, hol a másik csapdába feneklettek meg. A cigánypasztorációban az emberi segítségnyújtás és az igehirdetés közötti egyensúlyra van szükség. Egyik a másikat kiegészíti, erősíti. Természetesen vannak olyan időszakok, amikor utunk során egyik vagy másik elem túlsúlyba kerül, a lelkipásztor szemléletében, törekvésében azonban folyamatosan jelen kell lennie a Szentlélek adta egyensúlynak. Ez a törekvés soha nem jelenthet azonban türelmetlenséget.

2) Első lépés: emberi segítségnyújtás

„Az Egyház nem tudja, és nem akarja átvállalni az állam felelősségét a cigányság mindennapi megélhetésének és a társadalomban beilleszkedésének súlyos gondját” – jelenti ki az Irányelvek a cigánypasztorációban, de mindjárt hozzáfűzi – , „az Egyház maga is részt akar vállal benne”(27). Az ember éhesen nem képes foglalkozni az evangélium igazságaival. Jézus is enni adott azoknak, akiket az éhség meggátolt abban, hogy az Isten szavát befogadják. (Mt. 14,16)
Ezt a törvényszerűséget tárja elénk Abraham Maslow amerikai pszichológus. Elmélete az emberi szükségleteket öt, hierarchikusan egymásra épülő kategóriába csoportosította (a szükséglethierarchia): 1. fiziológiai szükségletek (éhség, szomorúság, alvásigény) 2. biztonsági szükségletek 3. szeretet- és közösséghez tartozás igény 4. tisztelet, elismerés iránti igény 5. tudás és megértés iránti vágy.
A komplexebb pszichológiai motivációk csak akkor válnak fontossá – mondja Maslow -, ha az alapvető szükségletek már legalább részben kielégülést nyertek. Vannak, akik vitatják az egyes szükséglet szintek sorrendjét. Az ember erkölcsi lény, döntéseit nem kizárólagosan egy szükséglethierarchia határozza meg, mégis Maslow elmélete rámutat a szükségletek jelentkezésének egyfajta sorrendjére.
Esetünkben mindez azért fontos, mert amikor a lelkipásztor az evangélium jó hírével akar közeledni a cigánysághoz, nem hagyhatja figyelmen kívül az emberi élet legelemibb feltételeiknek hiányát. A cigánypasztoráció egyik fontos közelítésmódja az emberi segítségnyújtás, amely az alapvető életfeltételek megteremtését, valamint az emberi fejlődés elősegítését célozza meg.
Az egzisztenciális életfeltételek hiánya elleni küzdelem legközvetlenebb módja, a segélyek biztosítása (élelmiszer, ruha, pénz). Ez a fajta segélyezés szükséges lehet a legsürgetőbb esetekben, de hosszútávon azzal a veszéllyel jár, hogy a segélyezettet megalázó, az emberi méltóságot sértő, függő helyzetbe szorítja vissza. Emberhez méltóbbak azok a célkitűzések, amelyek munkához akarják juttatni a cigány embereket, és így teremtenek egzisztenciális alapot. Vannak, akik segítséget nyújtanak a munkahely keresésben, mások munkahelyet teremtenek (munkahelyt biztosító céget hoznak létre pl. a Máltai Szeretetszolgálat), mások a szakképzettség megszerzésében segítenek. Van olyan alapítvány, amely mentális segítséget nyújt a munkanélküliség után munkához jutott embereknek, hogy az új helyzetben megtalálják helyüket. Pótolhatatlan jelentősége van a lelkipásztor mellett a világiak segítségének.
Az emberi segítségnyújtás másik nagy területe az emberi fejlődés elősegítése. A cigányoknak meg kell tanulniuk az őket körülvevő társadalommal érintkezni, olyan módon, hogy saját kultúrájukat, kulturális, etnikai identitásukat ne veszítsék el, sőt továbbfejlesszék. Nem asszimilálni (beolvasztani), hanem integrálni (befogadni) kell kultúrájukat.

A felzárkózást szolgálják pl. a szakképzetség megszerzését célzó kurzusok, vagy az írástudatlanság felszámolására vagy a 8 osztály befejezésére vagy az érettségi megszerzésére irányuló tanfolyamok. Mások segítő szolgálatot hoznak létre, amelyek elirányítást adnak a hivatalos ügyekben eljárni, hivatalokban intézkedni. Másutt iskolás gyerekeknek tanulószobát szerveznek a felzárkóztatás elősegítésére. Egyes kezdeményezések a cigány kultúra ápolását (tánckörök, kórusok), gyűjtését, kutatását szolgálják. A lelkipásztor ezekben a kezdeményezésekben elkötelezett világiak segítségével bevonásával, vagy civil szervezetekkel összefogva vesz részt. Anyagi feltételeket pályázatok megnyerésével lehet biztosítani. Ezekhez megint hozzáértő, elkötelezett világiakkal való együttműködésre van szükség. Jó, ha az elkötelezett keresztény világiak már öntudatos cigányemberek

3) A legsajátosabb értelemben vett cigánypasztoráció az evangelizálás

A lelkipásztori cselekvés két szinten tevékenykedhet: megelégszik a meglévő vallásos igények kiszolgálásával, vagy pedig fölvállalja a cigányok között az evangelizációt, hogy bevezesse a cigányságot az Egyház életébe. Ehhez szükséges a hit meghívó, ember életet formáló ereje.

A meglévő vallásos igények kiszolgálása
A cigányság számára „két szentség létezik” – ahogy mondani szokták – a keresztelés és a temetés. A keresztelés teológiai értelemben is szentség, kiszolgáltatása lelkipásztori előkészítést kíván. A temetéssel kapcsolatban, szót ejtünk halottvirrasztásról.  Foglalkozunk ez alatt a címszó alatt az „esküvel”: fogadalmakkal, ígéretekkel, valamint a zarándoklatokkal.
A cigány temetést sajátos hit és szokásrendszer veszi körül. Hagyományosan hisznek a túlvilági életben. Amíg a holttest a házban van, virrasztanak mellette, összejön a rokonság, az öregek beszélgetnek, fölidézik az elhunyt életének eseményeit, a kárpáti cigányok virrasztó mesét mondanak. Amikor sírhoz kísérik, többször megállnak erős érzelmi megnyilvánulások között elsiratják. Legtöbbször nagy megtiszteltetésnek veszik, ha a lelkipásztor meglátogatja a halottvirrasztó házat. Ilyen alkalommal „pillanthat bele” a lelkipásztor a cigány lélekbe. Annak, aki nem ismeri, színpadiasnak tűnhet, valójában ősi szokásokat követnek. Jó, ha a lelkipásztor nem siet, több időt szán rá, engedi, hogy saját szokásaik szerint búcsúztassanak. Alkalom adódik, hogy a hagyományos túlvilághithez tapintatosan Krisztus föltámadása örömhírének is helyt adjunk.
kereszteléshez sokszor babonásnak tűnő hitvilág fűződik. Mivel a cigányság a vándorló életforma miatt évszázadok óta nem jutott rendszeres hitbeli képzéshez, az Egyház elfogadta tőlük ezt a hiányos hitismeretet. Az irányelvek azonban a következőket mondja: „Kerülni kell a keresztelés felkészülés nélküli kiszolgáltatását, de a gádzsó számára érvényes követelmények kierőszakolását is.”(28) „A keresztelésre felkészítő beszélgetéseket a cigányság mindennapi életére kell alapozni.” Javasolja a dokumentum, hogy a keresztelés lehetőleg Isten egész népének jelenlétében történjen. Akkor hasznos ezt követni, ha a cigányok és gádzsók közötti távolságot csökkenti ez a gesztus.
Eskü: A lelkipásztorhoz gyakran jönnek cigány emberek, hogy az oltár előtt eskesse meg őket. Az eskü többnyire a házastársi hűség bizonyítására szolgál. Az esküt komolyan veszik. Vegye a lelkipásztor is komolyan. Néha az „alkoholizmus „kezelésére” is esküt alkalmaznak.
A zarándoklatok, szent helyek látogatása nagy szerepet játszanak a cigány emberek vallásosságában. Híres cigány búcsújáróhelyek Csatka, Máraipócs, Mátraverebély. Nagy komolysággal vesznek részt a szenthely látogatásán. Látványosan fejezik ki tiszteletüket a Mária szobor, kép előtt. Térdre borulnak, gyertyát égetnek, imádkoznak. A szentmise fontosságát nem érzik. A búcsúi sokadalom közepette üzletek kötődnek, házasságkötések születnek. A lelkipásztor azonban fölkészítheti a csoportot. Imákat, énekeket tanulhatnak, a kegyhely történetét, hitbéli üzenetét, hitigazságokkal ismerkedhetnek. Van felnőtt cigány-csoport, amely zarándoklatra készületből született.

4) Evangelizáció a cigányság körében

„Hasonlóan ahhoz, ahogy a gádzsók között történik, sok cigány is meg van keresztelve, de nincs evangelizálva. Az ’Istenben való hit’ egyedül nem elég a keresztény tanítás szerint, hanem el kell jutni Jézus Krisztusnak és az Ő üzenetének hiteles befogadására” (29). Mivel meg vannak keresztelve az Egyház tagjai, vándorlásaik folyamán az Evangélium üzenete hatott rájuk, formálta a cigányok hagyományos életszemléletét. Azonban az Egyház szentségi éltének teljességében nem részesültek (bűnbocsánat szentsége, bérmálás, eukarisztia, szentmise). A 20. századtól egyre több kezdeményezés született, hogy evangelizálja a cigány népet, részesítse őket az Egyház teljes üzenetében, a szentségi életben. A szoros értelemben vett cigánypasztoráció ezt az izgalmas lelkipásztori próbálkozást jelenti, azonban mindig a cigányság kultúrájának, sajátos életformájának tiszteletben tartásával kell, hogy történjen.

a) Az inkulturáció az evangelizáció folyamatának első lépése

Egy nép körében az Evangélium hirdetése, bekapcsolódás az Egyház életébe nem szünteti meg annak a népnek önazonosságát. Ellenkezőleg: megkeresi azokat a fogódzó pontokat, kulturális értékeket, amelyek összecsengenek az igehirdetéssel. A II. Vatikáni Zsinat az „ige magvainak” nevezi egyes kultúráknak ezeket a jegyeit. Tehát először is a cigány nép kulturális értékei között megkeressük a párhuzamokat az Evangéliummal, az egybecsengéseket Jézus tanításával. A cigány sajátosságokat szem előtt tartva láthatjuk, hogy mentalitásukhoz sok ponton közel áll az Evangélium. Ilyen, „ige magvai” lehetnek a cigány kultúra sajátosságai között pl. a család szeretete, a Mindenhatóba vetett hit, aki oltalmazza a nehézségek közé jutott embert, vagy a cigány társadalomban jelenlévő erős szolidaritás, stb. Az evangelizálás folyamatában ezek az értékek az evangélium fényében még jobban kibontakoznak, megnemesednek. „Az Egyház semmit sem vesz el egy-egy népnek ideig való értékeiből, sőt ellenkezőleg: felkarolja és átveszi a népek tehetségeit, szellemi kincseit, szokásait, amennyiben jók; és éppen átvételükkel megtisztítja, erősíti és nemesíti azokat.”(30)
Az inkultúráció nemcsak a népet gazdagíthatja, hanem az Isten népének is új fölfedezéseket ad. Ily módon a cigányság kultúrájának találkozása az Evangéliummal várhatóan az Evangélium újabb kincseinek mélyebb megértéséhez vezethet. Pl. a cigányok kevésbé előre tervező, „máról-holnapra élő” mentalitás alapján (amelyet az európai életszemléletnek felelőtlennek talál), a cigány kultúrából érkező mélyebben értheti meg az Evangélium szavait az isteni Gondviselésről; vagy a vándorló nép jobban megérti a zarándoklat mélyebb értelmét, vagy pl. a szent páli kijelentést: „nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük” (Zsid 13,14) stb.

„A cigányok sajátságos kultúrája nem tesz elfogadhatóvá számukra egy egyszerűen ’kívülről jövő’ evangelizációt, amit könnyen lerohanásként értelmeznek. Az igazi katolicitás útján járva, bizonyos értelemben az Egyháznak magának is cigánnyá kell válnia a cigányok körében, azért, hogy ők is részt tudjanak venni az Egyház életében.”(31) A II. Vatikáni zsinat szellemétől távol áll az erőszakos térítést, amely „nem veszi tekintetbe a kulturális, nyelvi, hagyománybeli, művészeti különbségeket, amelyek formálják az emberi identitást.”(32)

b) Fontos szakaszok az evangelizáció folyamatában

A Katekézis Általános Direktóriuma az inkulturáció után, további öt szakaszban írja le az evangelizáció folyamatát.(33) Ezek közül kiemeljük a harmadik szakaszt az első hirdetés”(34) pillanatát, amelyben a hit felé közeledőt megérinti Isten kegyelme, és föltámad benne az Egyház életében való részvétel vágya. Ez a fordulópont, amelyben ráébred a lélek az Isten hiányára, és elindul a szentségek vétele felé. Ez a megtérés, az evangelizációs folyamat motorja.
Először találkoztunk egy másik csoporttal. Egész nap jól éreztük magunkat, táncokat, verseket, tanúságtételeket, láttunk, hallgattunk. A nap végén beillesztettünk egy közös szentségimádást a nap zárásaként. Az egyik lélekben ekkor történt meg a csoda, az isteni érintés. Hátul ült a templomban, nézte az imádkozókat, és egyszer csak föltámadt benne a vágy „Az én fajtám, és milyen szépen imádkoznak!” „Én is szeretnék olyan lenni, mint ezek az imádkozók!” Megszólította Krisztust. A tanúságtétel megérintette. Negyven éves fejjel jelentkezett elsőáldozónak, és rendezte házasságát, az egyházközség aktív építő tagja lett.

A nagy kérdés: hogyan lehet fölkelteni a megtérés utáni vágyat? Tudjuk, hogy az Isten kegyelmén múlik, de nekünk meg kell tennünk azt, ami a lelkipásztor és a keresztény közösség része a folyamatban. Nem mellőzhető: inkulturáció, és a tanúságtétel.

c) Mi segíti elő az első hirdetést? Mit tehet a lelkipásztor?

Ahhoz, hogy végig tudjuk vezetni a KÁD által felvázolt evangelizációs folyamaton a cigányokat, először is az egyházközségnekkell befogadóvá válnia. Nem kell megvárni, hogy mindenki tökéletesen előítélet-mentessé váljon, de a lelkipásztor körül formálódjon legalább egy kis csoport, amely megjeleníti a befogadó Egyházat. Akik értik a lelkipásztort és segítik a cigányokhoz való közeledésben. Azért is fontos ez, mert egyházközségeinket átszövik az előítéletek, amelyek távol tartják a cigányoktól, ezért a nagy közösségben a cigányok nem mindig láthatják meg a befogadó Egyházat.
Ennek a kis csoportnak első programja az inkulturálódás lehet. Hogyan? Kezdjék el meglátni a cigányok életében az „ige magvait”, csodálják meg, és gyönyörködjenek mindabban, ami már most az evangéliumi élet előfutára a cigányok életében. A szegénység, a különlegesnek látszó kulturális másság mögött lássák meg az évezredes bölcsességet életükben, vegyék észre közöttük a különlegesen szoros közösség megnyilvánulási formáit (összetűzések, és hangos megnyilvánulások ellenére). Csodálják meg a családközpontúságot, a szívélyes vendégszeretetet (az iránt, akit befogadnak) vagy az odaadó gyermekszeretetet, akkor is, ha más elvek szerint nevelik a gyermekeket. Csodáljuk meg hagyományaikban a házassági hűség eszményét (akkor is, ha köztük sem mindig sikerül). A beszélgetésekben talán bepillantást nyerhetünk a Mindenhatóval való kapcsolatukba. (A hagyományos cigányközösségben nem volt ateista.) Mindez a szeretet és bizalom légkörét teremti meg. Érezni fogják, ha értéknek tartjuk kultúrájuk kincseit.
A másik fontos elem, a személyes és közösségi tanúságtétel. Ha a lelkipásztor körül a keresztény közösség (tagjaiban és közös életében) a Krisztusi üzenetet hordozza, annak megszólító ereje van. Isten kegyelmére számíthatunk, csak nekünk kell hűségesnek lenni az Ő szavaihoz. Vállalni a teljes evangéliumot, az Egyház teljes életét (nem valami könnyített változatot!), és mindig megtalálni azt a lépést, amit meg tud tenni az Egyházhoz közeledő. Segíteni, hogy meg is tudja tenni.
De honnan szerzünk pl. egy kis faluban ilyen tanúságtevő, élőhitű személyek közösségét, akik hajlandók a cigányok között inkultúrálódni? Ki kell nevelni ezt a csoportot! Nincs rövidebb, gyorsabb út? Az inkultúrálódás és a tanúságtétel szakaszait nem spórolhatjuk meg.
A 2005 végén megjelent „Irányelvek” a következőket mondja: „Az új egyházi mozgalmaknak, melyeket a Szentlélek ébreszt az Egyházon belül fontos szerepük lehet a cigánypasztorációban. A rájuk különösen is jellemző erős közösségi szellem, a nyitottság, a rendelkezésre állás és a tagok szívélyessége következtében konkrét lehetőségeket kínálhatnának fel a cigányok érzelmi vallásosságának kifejezésére, elősegítve az evangelizációt, egy kölcsönös munkában.”(35)Európa-szerte láthatjuk, hogy egy Evangéliumból született plébánia közösség egy-egy régebbi, vagy mai megújulási mozgalom lelkiségének erős tanúságtétele képes olyan impulzust adni, ami az első hirdetés pillanatához vezet. Különböző megújulási lelkiségek segítséget nyújthatnak a plébániai lelkipásztor számára is. Foucauld atya kistestvéreinek közösségei jelentős részt vállalnak a cigánypasztorációban (Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban), a Maristák (Spanyolországban). Magyarországon a cursilló (Szendrőlád) végez jelentős munkát a cigányok között, a karizmatikus mozgalom (Arlón), a maristák (Esztergomban). Ezeknek a megújulási mozgalmaknak lelkisége képes indítást adni a megtéréshez, és az Egyház felé közeledés útján.
Néha úgy tűnhet, hogy sokáig „nem történik semmi.” Mégis a legfontosabb már megtörtént: igazi kapcsolatok születtek, amelyeket nem a szokványos sztereotípiák, nem az előítéletek határoznak meg. Személyes kapcsolatok, ahol másodlagossá válik, ki cigány, ki a nem cigány. Ahol megnyílhatnak a lelkek. Már ezért is megérte. Máskor az események meggyorsítására szolgálhat egy találkozó cigánycsoportok között, pl. összejövetel egy kegyhelyen. Össze lehet kötni műsoros délutánnal. Fontos, hogy a résztvevők ne kényszerüljenek hosszan csak a néző szerepére! Biztosítsunk alkalmat, hogy minél többen szerepeljenek, előadják azt, amit tudnak: énekeljenek, mesét mondjanak. A tánc után nem mindig könnyű visszajönni a komolyabb témákhoz. Legyen benne, sok zene, ének, vidámság, de ne maradjon ki a beszámoló a megtért cigányok életérő: „miért szebb az életem amióta az Egyházban élek”.
Az első hirdetés pillanatában fölébredhet a vágy a szentségek vétele után. A szentségekre való felkészítésként a katekumenátust ajánlja a Vatikáni dokumentum, az Irányelvek.(36) A katekumenátus Szentlélek által csiszolt évszázados pedagógiája több ponton alkalmas arra, hogy a cigányokat mélyebben bevezesse az Egyház életébe. Miért érzékenyebbek a cigányok a katekumenátusra?

  • A cigányok jellemzője a kitaszítottság érzés, a katekumenátus pedig a befogadás folyamata. (Egyik fő állomása a „befogadás”.) Ezért katartikus élményekké válhatnak számukra a katekumenátus szertartásai.
  • A cigányság sajátos tapasztalata miatt érzékeny a közösségre. Lételemük a közösség. A befogadó egyházi közösség mély benyomást tesz rájuk.
  • A katekumenátus nem egyszerűen a beavatandót vezeti el a szentség vételéig, hanem segíti kezelni a feszültségeket a gádzsó és a cigány között. A liturgiában ne mellőzzük a lelkipásztor kérdést: „Mi vonz téged az Egyházhoz?” sem a katekumenek egyszerű, rövid válaszait. (Jól elő kell készíteni!) Ezek a válaszok a templomi közösség számára betekintést engednek a hittanulók lelkébe, a Szentlélek munkájába. Isten felé törekvő testvérként mutatják be a „cigányokat”.

Az Irányelvek a cigánypasztorációban imádságra hív bennünket, hogy a Szentlélek ébresszen a cigányok között papi, szerzetesi hivatásokat, „amelyek fontosak ahhoz, hogy az Egyház igazi meggyökerezéséről beszélhessünk a cigányok között”.(37)

(1) Bari Károly: „Mennyország Csillaga” Magyar néphagyományok cigány hagyományőrzők, Magánkiadás Bevezető tanulmány a gyűjtés elé 12 old.
(2) Irányelvek a cigánypasztorációban 6.
(3) Magyarországon az elmúlt évtizedekben két jelentős cigányvizsgálat volt, 1971-ben és 1994-ben. Vö. KSH (szerk.) A cigányság helyzete, életkörülményei 1993; Budapest (KSH) 1994; és Havas G., Kemény I., A magyarországi romákról, Szociológiai Szemle 1995/3. 3-20
(4) Andorka Rudolf: Bevetés a szociológiába Bp, Osiris, 2006. 389.
(5) Andorka i.m. 390
(6) Részletes kutatási eredmények lásd: romapage.hu weboldalon
(7) Ld. VI. Pál pápa pomeziai beszéde 1965 szept. 27-én
(8) Irányelvek 13.
(9) Irányelvek 14.
(10) Irányelvek 15
(11) Szegő László: A hagyományos cigányközösség belső szerkezete 87. old.
(12) Szegő László: A hagyományos cigányközösség belő szerkezete 87. old.
(13) Egyes kutatások Indiába való érkezésük előtti korból a zsidósággal való vallási rokonság alapján közös eredetre következtet. Ld. Sándor Avraham Mitoszok, hipotézisek, tények www.imninalu.net
(14) 6-8, esetleg több tucat, tartósan együtt vándorló család, amely nem feltétlenül vérségi köteléken alapul.
(15) Tóth Péter, Kemény István, Pomogyi László, Kállai Ernő: A magyarországi cigányok története, kiadja: Magyar Köztársaság Minisztériuma, Budapest, 2002 Továbbiakban: Cigánynak lenni Magyarországon
(16) Sir Angus Fraser: Cigányok 38. Osiris Kiadó 2006.
(17) Jeromos füzetek 57. szám 54. old. Tarjányi Béla: Cigányok, cigány bibliafordítás.
(18) (III. Pál: „Licet ab initio” 1542, valamint V. Sixtus: „Immensa aeterni” 1588
(19) Várnagy Elemér: Cigányok és a Katolikus Egyház, előadás a Cigánypasztorációs konferencián 2004. nov.
(20) Gaudium et spes  58.
(21) CD 18.
(22) Kis füzetben megjelent magyarnyelvű életrajza. Címe: Josef Cascales: Boldog el Pelé – A boldoggáavatott cigány vértanú. Budapest, MÁK, 1997
(23) Magyarul is megjelent könyve: Cigányország útjain
(24) Comité Catolipue Internacional Pour Les Tsiganes=Nemzetközi Katolikus Egyesület a Cigányokért
(25) Fordító Vesho-Farkas Zoltán, nyelvi lektor Ruva Pál Sándor, az egyházi cenzor Tarjányi Béla.
(26) Irányelvek 6.
(27) Irányelvek 55.
(28) Irányelvek 63.
(29) Irányelvek 75.
(30) Lumen Gentium. 13.
(31) Irányelvek 38.
(32) Irányelvek 35
(33)  Katekézis Általános Direktóriuma 48
(34) V.ö.Evangélium Nuntiandi 51–53; Catehesi Tradendae 18, 19, 21, 25;
(35) Irányelvek 78.
(36) Irányelvek 75.
(37) Irányelvek 100.