A Ceferino Ház evangelizációs közösségét nyolc éve cigány és nemcigány keresztények alkotják, akik Jézus útját választották és azon szeretnének járni. Havonta összejövünk, hogy hitünkben elmélyedjünk, az egyház tanításával gazdagodjunk, s testvéri közösség épüljön közöttünk.
2015.május 23-án a közösség családi napján részt vettek a gyerekek, s meghívtuk azokat a családtagokat is, akik ritkán kapcsolódnak be a közösség életébe. Majálisunkat családi vetélkedővel nyitottuk meg, ahol a szülők és a gyerekek együtt szórakozhattak, játékosan és vidáman. Ezt követően a gyermekek különböző foglalkozásokba és kalandokba kapcsolódhattak be, amelyet az ifjúsági közösségünk tagjai szerveztek számukra. Volt kalandpálya, fekvőtámasz verseny, a legügyesebbeknek pedig csoki jutalom is. A szülők ezalatt közös beszélgetésben tárták fel egymást közt társuknak azokat az értékeit, amelyeket megbecsülnek a másikban. Az őszinte és lelkiekben is gazdag beszélgetést követően szentmisére gyűltünk egybe. Köszönetet mondunk a közreműködő akolitusoknak és az ifjúsági közösség zenészeinek (Bianka, Vanessza, Gyuszi). A hálaadást követően a vanyarci testvéreink ízes lecsóval kínálták a családokat, az agapé keretében.