Mint egy pontba tartó vonalak Közép-magyrország számos településéről Buszok tartottak a Váci sportcsarnok épülete felé. A buszok utasait olyan felirat várta a helyszínen, amelyen a sport csarnok frissen felújított épülete is csodálkozott, mert még soha nem olvashatott ilyet saját falai között: „Szűzanya a cigányok királynője, a szegények királynője”      Ferenc pápa szegények felé fordulását tükrözte a 2013-as cigánytalálkozó felirata. A hét-nyolcszáz ide érkező vendég köszöntése után már nem is vendégnek érezte magát, mert Somos László atya, Kaposfő plébánosa, aki a lelki nap elmélkedését vezette, az ország másik végéből érkezve olyan tapasztalatokról számolt be, amelyek talán Nógrádban is megtörténhettek volna. Utána tanúságtételekből kiderült, hogy Krisztusnak az élet tiszteletére hívó szavát követő cigányasszony magasabb erkölcsi szinten állhat, mint az abortuszt ajánló, magas képzettségű orvos. A Krisztus követők legyőzhetetlen erőt hordoznak a hétköznapokba is erről szóltak a tanúságtételek. És fölkészítették a résztvevőket a Váci székesegyházban ünnepelt szentmisére. A székesegyház épülete Isten dicsőségét hirdeti. Jól megértették ezt az üzenetet a résztvevők, mert megilletődött csendben léptek be a szent helyre, és elcsöndesülve várták Beer Miklós püspök atyát, aki a szentmise ünnepén elnökölt, prédikációjában közvetlen hangon szól a résztvevőkhöz, akik Isten szavára szomjasan itták szavait.
A délután folyamán, ebéd után a „miénk a Színpad”- műsorában a fiatalok, gyerekek táncjeleneti az evangéliumot, a mindennapok küzdelemeit tárták szemünk elé. A délelőtt folyamán a legszebb gyermekrajzok alkotói, a program végén szakavatott zsűri értékelése után sok örömöt adó jutalomban részesültek.
Elköszönve egymástól, a szép élményt adó nap végén, a Vándorlók és Úton lévők Pápa Tanácsában található Cigányok királynéja szobor színes képével díszített fal látványát vitték magukkal a résztvevők. Az egyház családjában mindenki otthon van ugyanannak az Atyának kedve gyermeke, legyen bár magyar vagy magyar cigány, tehetősebb vagy szegény. Az egymás iránti tiszteletben, testvéri együttlétben forraszt eggyé bennünket a megtérésre szólító evangélium.